Aztán lehet hogy 80-100 év múlva a mi időnkre gondolnak majd úgy, hogy: "de jó volt akkor, volt belélegezhető levegő, iható víz, védelem nélkül mehettek ki a szabadba... " amerre halad a világ
értve, ugyan ezt látják majd ezer év múltán, bűzlő városban, szmogban éltél, az autókból ömlött az undorító gáz az emberek köhögtek stb.... Mondom, minden kor annak a kornak az emberének a szemével kellene nézni.
"hogy betegségek gyötörtek időnként undorító váladék folyt az orrodból, acélból készül járművet vezettél halál félelemben folyamatos életveszélyben egyszerre kellett figyelj előre is hátra is kezed rezdülésén múlott az életed vagy sok év a börtönben stb..."
Ehhez képest még az átlag alatti vezető is egész jól teljesít a forgalomban és keveseknek van halálfélelme. Én inkább attól tartok, hogy a fene nagy automatizálás elbutuláshoz fog vezetni, és az átlagember még jobban ki lesz szolgáltatva a technikának.
A középkori ember szemével nézve szerintntem igen.
1000 év múlva rólad is úgy gondolkodnak majd, hogy betegségek gyötörtek időnként undorító váladék folyt az orrodból, acélból készül járművet vezettél halál félelemben folyamatos életveszélyben egyszerre kellett figyelj előre is hátra is kezed rezdülésén múlott az életed vagy sok év a börtönben stb...
Minden kort a korabeli ember szemével kell nézni. Az aranykor az őskor volt mert igaz, hogy 40 éves korukig éltek, de ahol sűrűbben halnak sűrűbben is születnek, tehát boldogok voltak.
Az igaz történelmet/törvényeket rejtve mindig is az egyház, vagyis a hatalom, írta és ez ma sincs másként. Ezeket a könyveket a könyvesboltokban nem találod. Mese van tonna számra, tömik velük a fiatal koponyákat, de a nagy páholyokról, a rendekrõl, a vatikán vezetõ szerepérõl, ahol a politika, történelem..jövõ kérdése eldõl, jóformán semmit nem lehet tudni. Tabu.
És ha nem tudja az ember, mert nem jut hozzá, veszi azt ami kapható.
Később volt a boszorkányok szezonja. De olyan források is vannak amelyek szerint valójában nem volt gyakori az se, inkább csak amennyi feltétlenül kellett legitimációt adni a speciális szervezet fenntartásához.
Ma a világ egyik legszegényebb részén még nem is olyan régen egy ezeréves virágzó keresztény bírodalom volt, amit senki legyõzni nem tudott. Mindaddig, amíg a vatikáni ügynökök meg nem jelentek....és a többi már történelem.
Az inkvizició. A könyvedben nem szerepel, de tudtommal a 60 millió áldozatot meghaladta és a dominikánusok hajtották végre a jezsuiták parancsára. Az is világos, hogy már Mária Therézia magas rangú szabadkõmüves volt és utánna minden monarch, beleértve a magyar nemesi gárdát is.
Persze ebbõl a megvilágosításból létezik egy másik történelem írás, ami csak szükebb körökben ismeretes és ebbõl következik, hogy az egyik hamis.
Akár a vallásban. Van egy tan a beavatottak részére és van egy másik tan, amit a papok a hiveknek prédikálnak. A kettõ pedig merõben ellentétes egymással. Hogy lehet ez? Ne engem kérdezz.
Átverés mindenütt van. Történelem tanár pedig bíztosan nem lennék.
Igen ez. Úgy alakult, hogy mikor Angliában vissza állította az ellenreformáció ottani megfelelője az anglikán egyházat, a gyarmatokon a puritánok maradtak a hangadók. De D-amerikában spanyol és portugál hatásra nem ez történt. Az iszlám is egy katolikus változat.
Azt se tudom ki mi irányítja, az se lényeges ebből a szempontból. Az usa pl szektariánus gyökerű kultura, az jó alap a tőkés társadalomnak, a koreai az nem az, egyik se, se az északi se a déli.
Tök sötét vagy. A reformáció ugye 501 éve kezdődött, vagyis 1517-ben.
"Második rész
A halálbüntetés története Magyarországon
Magyarországon a feudalizmus korában – hasonlóan Európához – a bűncselekményekkel kapcsolatos jogi szabályozás (amelynek érvényesítése ekkor még elválaszthatatlanul keveredett magánjogi elemekkel) kétszintű volt. A legfontosabb deliktumok büntetését írott jogforrások (döntően törvények, azaz dekrétumok) tartalmazták, ám ezek köre meglehetősen szűk volt: ide döntően csak a hűtlenségi és a nagyobb hatalmaskodási esetek tartoztak. A leggyakrabban elkövetett nyilvános (mai szóval köztörvényes) bűncselekmények viszont nem számítottak ezek közé, mivel önmagukban az állam alapjait (rendkívüli esetektől eltekintve) nem veszélyeztették, azok tehát nem igényelték az országos és írott szabályozást. Emiatt a hétköznapi bűntetteket szokásjogilag és/vagy statuálisan szankcionálták, és a halálos ítélet előírása, illetve kiszabása is nagy mértékben függött a városi magistratus, a pallosjoggal rendelkező földesúr, illetve az ítélkező bíró jogilag kevéssé korlátozott önkényétől. Ez a korszak a jogbizonytalanság korszaka volt, amelyet csak fokozott, hogy a XIII. századig „próbák”, a XV. századig pedig párbajok, továbbá egészen a XVIII. századig eskük alapján dőltek el a büntetőügyek. A jogi rendszertelenséget Werbőczy Hármaskönyve sem tudta megszüntetni, és viszonylagos kiszámíthatóságot az írott jog is csak az 1723-as III. Károly-féle igazságügyi reformmal kapott. Ezt követően a jog fokozatosan humanizálódott, melyet jelez a boszorkányság üldözését megtiltó Mária Terézia és a halálbüntetést eltörlő (valamint kegyelmi jogával intenzív módon élő) II. József fellépése is, de ugyancsak e folyamathoz lehet sorolni az 1795-re elkészített „Codex de delictis eorumque poenis” című elaborátumot, valamint az 1843-as Deák-féle anyagi jogi büntetőtervezetet is. Ebből (az összes korábbi egységes Btk.-javaslathoz hasonlóan) ugyan sohasem lett törvény, ám a következő évtizedek büntetőjogi gyakorlatát alapvetően befolyásolta. A javaslat a halálbüntetés köztörvényes bűncselekmények esetében való alkalmazását (először a magyar jogtörténetben, nem számítva ide a gyakorlatban kevéssé érvényesülő és amúgy is csak néhány éven át hatályos Sanctio Criminalis Josephinát) teljes egészében megtiltotta volna, és helyette az „örökfogság” intézményét vezette volna be. Ehhez a tervezethez képest az 1878-ban elfogadott első magyar Btk., az ún. „Csemegi-kódex” némi visszalépést jelentett, két esetben ugyanis („előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság”, illetve „a király meggyilkolása, szándékos megölése vagy ezek kísérlete”) alternatív szankcióként lehetővé tette a halálbüntetés alkalmazását. A magyar büntetéskiszabási gyakorlat ezen szankció tekintetében azonban még ennél is visszafogottabb maradt, és az I. világháborúig alig több mint száz esetben élt a halálbüntetés alkalmazásának lehetőségével, a kivégzések száma pedig ebben az időszakban a királyi kegyelmek miatt mindössze néhány tucat volt."
Hogy minden tekintetben erõs és sértetlen béke honoljon mind az idõsebbek, mind a fiatalabbak között, bármilyen jogállásúak legyenek is, teljességgel megtiltjuk, hogy valaki másnak a bántalmazására kardot rántson. Ha ezt a jövõben vakmerõségétõl ösztönöztetve megkísérelné, ugyanazzal a karddal öljék meg.
II/2. A királyi adományok öröklõirõl
Hozzájárultunk tehát az egész szenátus (azon) kéréséhez, hogy mindenki szabadon rendelkezzék mind a saját (öröklött) vagyona, mind a királytól nyert adományok felett, míg él - kivéve ami püspökséghez és ispánsághoz tartozik -, és halála után fiai hasonló tulajdonjoggal örököljenek. És senkinek se kelljen valamely vétek miatt birtokainak pusztulását szenvednie, kivéve ha a király halálára vagy az ország elárulására összeesküvést szõtt, vagy idegen országba menekült; ekkor ugyanis javai a király birtokába jussanak. De ha valakirõl törvényesen megállapítást nyert, hogy a király halálára, vagy a királyság elárulására törekedett, az ilyen halálos ítélet alá essék, javai azonban változatlanul szálljanak át ártatlan gyermekeire, akik bántódás nélkül maradjanak.
II/
6. A rabszolgák tolvajlásáról
Ha valaki a rabszolgák közül lopást követ el, elsõ esetben adja vissza a lopott dolgot és orrát, ha tudja, váltsa meg öt tinóval, ha pedig nem tudja, vágják le azt.
Ha orra levágása után ismét lopást követ el, füleit váltsa meg öt tinóval, ha tudja, ha pedig nem, vágják le azokat. Ha pedig harmadszor is lopást követ el, életét veszítse.
II/7. A szabadok tolvajlásáról
Ha valaki a szabadok közül lopást követ el, úgy határoztunk, hogy eme törvény szerint adjon elégtételt: ha elõször, váltsa meg magát, ha tudja; ha pedig nem tudja, adják el. Ha pedig eladása után is lopást követ el, a rabszolgákról szóló törvény szerint bûnhõdjék.
Úgyszintén
Ha másodszor (követ el lopást szabad ember), hasonló törvény alá essék; ha pedig harmadszor is, élete vesztésével bûnhõdjék.
II/12. A kard (-rántás) büntetésérõl
Ha valaki karddal embert öl, ugyanazon karddal öljék meg õt.
II/19. Az ispánok álnokságáról
Ha valaki álnokságból azt mondja valamely ispánnak vagy más hû személynek: "Hallottam a királyt a te vesztedre szólni", és ez rábizonyul, vesszen el.
És ezek csak a királyi törvények, volt mindenféle egyéb egyházi és helyi ítélkezés, ahol a bőséggel osztották a halálbüntetést.
Ez így van. Tudnék én itt töb forrást is linkelni, de egyet mindenképpen berakok a katólicizmus eredetérõl, sajnos magyar fordítása nincs (én nem tudok róla), de gondolom ez nem gond:
