kár, hogy Kopácsi a munkálkodása alatt a következőket követte el:
- számtalan polgári és nemzethű politikus internálási végzésen máig olvasható Kopácsi Sándor neve, akik végül is a recski megsemmisítő táborba kerültek
- 56 okt. 24-én hajnalban a Deák téri főkapitányság ablakából látta, hogy egy szabadságharcos a támadó szovjet harckocsit akarja benzines palackkal felgyújtani. Kopácsi parancsot adott Tóth István rendőr főhadnagynak, aki segédtisztje és egyben testőre is volt, hogy lője ki a harckocsi megsemmisítésére készülődő forradalmárt. Tóth mivel koronglövő bajnok is volt, a szabadságharcost könnyűszerrel kilőtte. Kopácsi saját nyilatkozata szerint ő maga is az ablakból két felkelőt lőtt le.
Stefka István
Felküldve: 2001. március 05.
5 . oldal
Még tavaly március 11-én készítettem vele az interjút, talán én voltam, aki
halála előtt az utolsót. Óbudai kis lakásában két bőrönd már tele volt
pakolva, készült a feleségével, Ibolya asszonnyal Kanadába, lányukhoz.
Meg is állapodtunk, ha visszajönnek, folytatjuk a beszélgetést mint mindig,
1956-ról.
Munkáscsaládból származott, diósgyőri esztergályosból lett Budapest
rendőrfőkapitánya. Igazi munkás volt, nem álmunkás, mint később magukat
Kádár, Aczél, Münnich, Apró, Komócsin és a többiek masszírozták. Nem
volt véletlen, hogy a fővárosi rendőrségnek, rendőreinek megtiltotta, hogy a
forradalmárok közé lőjenek, hiszen maga is tudta, hogy akik velük szemben
állnak, főként munkások, diákok, elkeseredett polgárok. Nem úgy Gerő
Ernő és csapata, akik gondolkodás nélkül szembefordították a tömeggel az
ÁVH-t. Kopácsi Sándor nagy utat tett meg, mert a szovjet hatalom által
irányított Rákosi totális diktatúrájának egyik védelmezőjéből, annak egyik
lebontójává vált, a legdöntőbb pillanatban a lehető legjobb oldalra állt, Nagy
Imre és kormánya mellé. Ezzel a döntésével új lendületet és más minőséget
adott a forradalomnak, akár csak Maléter Pál átállása. Ezzel ismét
megőrizték azt a hagyományt, hogy magyar katona, magyar rendőr nem lő a
nép közé.
A Nemzetőrség főparancsnok-helyetteseként egyik szervezője volt a
nemzetőrségnek, fegyvert adott a kezükbe nemcsak a rendőröknek, hanem
a felkelőknek is. Ellentmondásos egyéniségének egyik magyarázata, hogy
illúziókban ringatta magát, mert azt hitte, hogy mindazok a rendőrök, akik
október 23-a után levették tányérsapkájukról az ötágú vörös csillagot,
karjukra nemzeti színű szalagot húztak, azok a szívükben is mind a nemzeti
szabadságot óhajtják. A valóság az volt, hogy jelentős részük november 4-e
után pufajkát húzott, avagy Moldova György „elbocsátott légiósaihoz”, az
ÁVH-sokból átvedlett rendőrökhöz csatlakozott, akik válogatás nélkül
kínoztak meg, vertek agyon, vagy küldtek a másvilágra vélt, vagy valódi
szabadságharcosokat.
A megtorlás éveiben Kopácsi Sándornak nem bocsátottak meg, a „mi
kutyánk kölykét” példásan megbüntették. Bár Szerov hadseregtábornok, a
KGB főnöke Budapest legmagasabb fájára akarta felakasztatni, de
„megúszta”, a Nagy Imre-per hatodrendű vádlottjaként életfogytiglani
börtönnel. 1963-ban általános amnesztiával szabadult, 1975-ben kivándorolt
Kanadába. A rendszerváltozás után hazajött, visszakapta rendfokozatát,
1994-ben altábornaggyá léptették elő.
Életének talán egyik nagy szerencséje volt, hogy nem kommunistaként kellett
meghalnia egy hamis eszméért, mint például annyi sorstársának: Nagy
Imrének, Losonczi Gézának, Gimes Miklósnak. Idejekorán rájött, hogy a
népi demokrácia, az emberarcú szocializmus tulajdonképpen mit jelent.
Utolsó interjújában arra a kérdésemre, hogy ha most kellene választania,
más útra lépne-e, így felelt: „Nem. A lelkiismeretem, jellemem nem engedte
volna, hogy a forradalom után – esetleg mint belügyminiszter – én hajtsam
végre azt a sok aljas gyilkosságot, törvénytelenséget, ami megtörtént.”
Olvastam a Forradalomról írott emlékiratait, érdekes könyv volt. (Akkor még tiltott gyümölcsnek számított, Németországban jutottam hozzá.)
Rendes ember volt, Isten nyugosztalja!
Az életfogytot Kádárnak köszönhete, aki egy fél éjszakán keresztül könyörgött Hruscsovnak, hogy Kopácsit ne kelljen kivégezni. A dolog előzménye az volt, hogy amikor a Rajk ügy kipattant, akkor Rákosi az egészet Kádár nyakába akarta varni.Kopácsi olyan dokumentumokat adott Kádárnak, amivel tisztázta magát.
Életének 79. évében elhunyt Kopácsi Sándor rendőrtábornok, a főváros egykori rendőrfőkapitánya, az 1956-os forradalom Nemzetőrségének főparancsnok-helyettese – közölte Vészi János, a Nagy Imre Társaság alelnöke pénteken az MTI-vel. Kopácsi Sándort péntek reggel Kanadában érte a halál.
Kopácsi Sándor 1952 és 1956 között Budapest rendőrfőkapitánya, majd a forradalom idején a Nemzetőrség főparancsnok-helyettese volt. 1956 november első napjaiban a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) intézőbizottságának tagjaként is tevékenykedett, ezt követően letartóztatták, és 1958-ban a Nagy Imre-per hatodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Kopácsi Sándor 1963-ban általános amnesztiával szabadult, 1975-ben kivándorolt Kanadába, 1990-es hazatérését követően rehabilitálták. A rendszerváltás idején visszakapta rendfokozatát, 1994-ben altábornaggyá léptették elő, 1998-tól az Országos Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Közalapítvány kuratóriumának elnöke volt.
Kopácsi Sándor 1990 és 1992 között a Történelmi Igazságtétel Bizottsága katonai szekciójának alelnökeként, 1992-től a Nagy Imre Társaság alelnökeként, 1991 és 1997 között az Országos Polgárőr Szövetség elnökeként tevékenykedett.
