Ha jól tudom az előírt fűtési időszaktól el lehet térni.
Kell hozzá egy normális közösség, meg egy normális közös képviselő.
A hőfokszabályzó önmagában nem megoldás.
Ahhoz meg kell csinálni az átkötéseket is.
Viszont az egésznek a külső szigeteléssel és a nyilászáró cserével van értelme.
Nálunk megcsinálták mindezt. (+ aki akart ill. tudott az radiátort is cserélt)
Nyáron hűvösebb lett, télen melegebb. Én a földszinten lakom, és legalább 15 fokkal melegebb vizet kapok így.
(Eddig) a fűtésszámlám 2 éve, minden évben kevesebb lett, pedig a gáz ára csak megy felfelé.
Ehhez persze kellett egy jó közös képviselő, valamit hogy a ház megfelelő hányada is így gondolja, valamint egy jó kivitelező választás. (eddig nincs sok panasz, remélem jópár év múlva sem lesz)
Plusz még a távhő kicserélte a lépcsőházig menő csöveket, új normális szigetelésű műanyag csövekre.
Hát igen. egy háromlépcsőházas négyemeletesben, ahol csak két szobás lakások vannak, ( ez a több ) ott a 45 lakóból csak 10 lakik a szélén, és csak kettő a kritikus szélén, és egyben negyediken. Ők fáznak....és az összes többi tényleg izzad (laktam én is másodikon középen, és 30 fok volt a szobában ).
Kinek mire volt pénze.....Én vidéken lakom, és 1991-ben vettem 900.000.-ért. Bár szerintem a lakás ára, és holléte nem kéne függjön a távfűttéstől. vagy aki szar helyen vett, az fizessen és fázzon???? :-)) Hozzáteszem, hogy úgy van éjjel 13-15 fok, hogy belülről igaz, de leszigeteltem a szobákat még akkor mikor megvettem, és 7 éve cseréltem le az ablakokat 1,1-es műanyagra. Már nem bosszankodom két hónapom van még itt, aztán menekülök innen. Vettem egy kis házat, ott azzal kezdem hogy szigetelek vadul, és tényleg annyit fogok fizetni, hogy mennyire izzadok. Tudod nagyon kevés fiatal engedheti meg magának , hogy kertvárosi lakássa kezdje az életét, örül ha egyáltalán valamilyen szutyok kis panellban tud külön életet kezdeni, gyereket(keket) nevelni. Idén télen, 1 1/2 hónapot harcoltam a távhőszolgáltatóval hogy légtelenítsenek, mert minden helyiségben a fele radíátor jéghideg, és amit az eleje fűtt, azt a vége lehűtti. MIndenféle kifogásokkal jöttek, (alattam biztos radiátort cseréltek...hozzáteszem tőlem a negyedikröl indul a fűttés......akkor biztos szarok a radiárorjaim...) végül 6 ezerért csináltak egy központi légtelenítést, és láss csodát végig melegek lettek a radíátorok. (na azért még fáztunk, de legalább 2 fokkal melegebb lett.) Szóval a tél felét pulcsiba és melegítőben átvacogtuk havi 30 ezerért, aztán még nekem kellett azt is kifizetnem hogy légtelenítsenek. A pénzt beszedik mindenért......Pl: nem tudom nyáron minek fizetünk karbantartási díjjat, ha aztán szarul légtelenítenek, és a következőt már nekem kell fizetnem? Szóval szerintem a hőmérők beszerelése csak akkor reális, ha előtte, vagy egyidőben az egész ház külső hőszigetelése megtörténik, és minden lakásban az ablakcsere. Ez már így ugye nem kevés, még akkor sem, ha sziper-szuper támogatást kapunk az állambácsitól. Főleg akkor nem, ha a lakók 50-60 %-a nyugdíjjas, és nem tudják vállalni sehogyan az önrészt. Mókuskerék. Menekülök.
Egy gázfűtéses lakás maga a Mennyország, egy távfűtéses panellakás pedig maga az izzasztó Pokol. Nagyon irigylem azokat, akik egyedi gázfűtéses lakásokban élnek. Nekik legalább nem kell izzadniuk és sokkal többet spórolhatnak is. Még egy nagy területű családi ház fűtése is olcsóbb mint egy városi panel-patkánylyuk távfűtése, mert a távfűtés pokolian izzasztó kínzókamrát csinál a lakásból és rendkívül sok energiát pazarol el fölöslegesen.
Hmmmm.....akkor te nyilván második emeleten, és középső lakásban laksz. Én negyediken, szélső lakásban, és három éve harcolok a távhőszolgáltatóval, mert Pl: a gyerekszobában nappal 17 fok, éjjel alig-alig 13-15 fok. Kínoz a hideg. És ugyanannyit fizetek mint az ,aki a másodikon középen lakik, és izzad. Nálunk éjjel egyébként teljesen leveszik a fűttést, akkor is, ha kint -7 -8 fok van és süvít a szél. Szerinted nekem minek hőfokszabályozó????? Ezért az őrült "melegért" is fizetek 50 nm-re 30 ezret. Mikor kicsi volt a lányom éjjel úgy szoptattam, hogy melegítőben voltam, rajtam még két fürdőköpeny, és a paplan.......mindemellett úgy fáztam, hogy a könnyem jött mikor a gyerek szopizni kezdett. A villanyszámlám az egekben, mert ugye egy babát néha pelenkázni, és fürdetni is kell. Na erröl ennyit. A jövőévet már nem itt töltöm.
A mocskos távfűtés miatt azért magadban ne tegyél kárt! Elég trauma befizetni az irreálisan drága fűtésdíjat.
A hőfokszabályzó csak arra jó, hogy kisebb legyen a hőmérséklet a lakásodban, de ugyanúgy fizeted a horribilis árat a távfűtésért. Így a távfűtők meg nagyobb hasznot raknak zsebre. Mellesleg 15-20°C már kellemetlen bent lakásban, hacsak nem vagy mindig állig felöltözve. Persze kérdés, hogy kin mennyi zsírpárna van.
Egy gázfűtéses lakás maga a Mennyország, egy távfűtéses panellakás pedig maga az izzasztó Pokol. Nagyon irigylem azokat, akik egyedi gázfűtéses lakásokban élnek. Nekik legalább nem kell izzadniuk és sokkal többet spórolhatnak is. Még egy nagy területű családi ház fűtése is olcsóbb mint egy városi panel-patkánylyuk távfűtése, mert a távfűtés pokolian izzasztó kínzókamrát csinál a lakásból és rendkívül sok energiát pazarol el fölöslegesen.
Szeretnék már végre magszabadulni a börtönömtől és szabadon élni. A panellakás ugyanis nem lakás, hanem börtön iszonyatosan pokolian meleg forrósággal. Ha végre családi házban vagy egy gázfűtéses lakásban élhetnek megszűnne a szenvedésem.
Most is ahogy ezt a fórumot írom egy mocskos, forró panel-cellából folyik rólam a verejték, csak egy rövidnadrág van rajtam (még a pólómat és a zoknimat is le kellett vennem az iszonyatos hőség miatt), de így is teljesen izzadok, pedig csak ülök és még nem is dolgozok, ráadásul az összes ablak full-ra nyitva van. Ez iszonyatos.
Ma odakinnt is + 17 fok körüli a hőmérséklet. Ilyenkor teljesen felesleges fűteni, de a Távhő emberei szadisták és össze-viszza agyonizzasszák az embereket, pazarolják az értékes energiát, szennyezik a környezetet, globálisan felmelegítik az egész Föld bolygót és maffia-módszerrel küldözgetik folyamatosan a méregdrága fűtésszámlákat.
Ha van egy épp-eszű politikus vagy gazdasági szakértő, akkor sürgősen le kell, hogy állítsa ezt a klímagyilkos, környezetszennyező, a panellakásokat kínzőkamrákká változtató rendszert.
Mielőbb kellene egy hőfokszabályozó a lakásomba, hogy legalább 10 °C - kal mérsékelni tudjam a panel-cellámban tomboló borzasztó hőséget, amelyeket a Távhő csövei és radiátorai árasztanak. Az ilyen mesterséges, természetellenes hőhullámok rendkívül környezetszennyezőek és súlyosan rombolják az emberek egészségét.
HŐFOKSZABÁLYOZÓT!
HŐFOKSZABÁLYOZŐT!
HŐFOKSZABÁLYOZÓT!
Ha nem érkeznek meg időben a hőfokszabályozók, akkor végzek magammal. Ez a hőség elviselhetetlen, ilyen embertelen kínzásokat még az amerikai katonák sem szoktak csinálni a terrorista foglyokkal a vallatáson. Ezzel a hőséggel, amit a Távhő csinál a panel-cellákban már vallatni lehetne.
Szeretnék végre szabadon élni a Távhő kínzásai nélkül. Szeretnék végre a hőség miatti kínzásoktól minél előbb megszabadulni.
Mint panellakó teljesen fel vagyok háborodva ezen. Mocskos, rohadt Távhő. Szűnjön már meg a maffiapolitikát folytató, környezetszennyező, globális felmelegedést okozó, népnyúzó és a lakásokat izzasztókamrákká alakító Távhő. Helyette a panelokra jobb lenne napkollektorokat és gázvezetékeket felszerelni, sok költség- és energiamegtakarítással járna.
Ideje lenne leállítani az esztelen pazarlást és energiapocsékolást. A Távhő-s központi fűtés szörnyű forróságot és pokoli izzasztókamrát csinál a panellakásokból a teljes őszi, téli és tavaszi időszakban. Ilyenkor sokkal inkább elviselhetetlen a hőség mint nyáron. Még nyitott ablakoknál is pokoli a hőség. A nyílászárók és az erősebben szigetelő ablakok felszerelését már kínzásnak és klímagyilkolásnak tartom. Erre egy fillért sem szabadna pazarolni, mert ez már az esztelenség csúcsa. Helyette inkább a fűtési időszakot kellene betartatni (október15-április15) a szeptember1-től június 30-ig tartó esztelen izzasztás helyett.
HŐFOKSZABÁLYOZÓT!!! Csak a hőfokszabályozók felszerelését támogatom. Mint panellakó, ezzel tudnék megspórolni havonta 75%-os fűtési költséget és ráadásul nem is folyna rólam egyfolytában a verejték. Ablakszigeteléssel vagy nyílászárókkal pedig már a hőguta fenyegetné a panellakókat. Képzeljük el a mostani 25 - 30 °C közötti hőmérséklet még 5 °C -kal megemelkedne (30 - 35 ° C -ra). Jobb bele sem gondolni. Azonnal le kell állítani az ilyen célra adott támogatásokat és helyette a teljes támogatási összeget a HŐFOKSZABÁLYOZÓK beszerelésére kellene fordítani.
Felháborító, amit az a rohadék Távhő művel. Még most április 15-e (a fűtési szezon vége) után is szörnyű izzasztókamrát csinál a lakásokból. Ideje már végre, hogy felszereljék a hőfokszabályozókat és végre 10 °C-kal lehessen enyhíteni a lakásokon belüli kibírhatatlan hőségen. 15 - 20 °C lenne a kellemes hőmérséklet a jelenlegi 25 - 30 °C helyett.
A világ legnagyobb energiapazarlását követi el a Távhő. Minden magyar állampolgár érdeke, hogy közösen követeljük a HŐFOKSZABÁLYOZÓ-k megérkezését. HŐFOKSZABÁLYOZÓT! HŐFOKSZABÁLYOZÓT! HŐFOKSZABÁLYOZÓT! Ezen felül követeljünk kártérítést a sokezer kellemetlen izzadós napért. Még rövidnadrágban és rövidpólóban a nyitott ablaknál is folyik az emberről a verejték a mocskos, rohadt Távhő kínzó izzasztója miatt. A Távhő izzasztókamrát csinál a lakásokból és a lakók megkínzásáért még magas fűtésszámlákat is fizettet velük.
Segítség! Hőguta veszély a panelokban! HŐFOKSZABÁLYOZÓT sürgősen!!!
Felhívnám az érintettek figyekmét egy a Világgazdaságban és onnan átvéve néhánynapilapban is megjelent cikkre, amit 2007. novemberében tettek közzé pl. ilyen címmel:25 százalék-akár ennyivel is drágulhat a Föváros távfűtése. Ez arról szól, hogy a BERT kemény árvitában van az MVM VK ZrT-vel .A BERT jelentősen emelte volna az általa gázból előállított elektromos energi eladási árát, hogy a hiteleit megfelelő ütemben tudja törleszteni. Az MVM nem állt kötélnek, így a BERT a Főtávval tárgyalt a hulladékhő áráról.A Főtáv a mi hőigényűnk 60%-t a BERT-től veszi.Véletlen egybeesés , hogy januártól éppen 25%-al emelkedett a hödíj?A szátalékos dumát nem kell elhinni.Én kiszámoltam, hogy a múlt évi 48-52-ből mi lett.Az én számlaösszesítőm 56-44-t mutat.Ezen az alapon visszakapok 31130 Ft-ot az alapdíjból, vagy befizetek 20215 Ft hődíjat? Azt is kérdezhetném hogy ha a múlt évben a befizetésem 48%-t vették el a rendelkezésre álláskért, (amiből 56 lett), akkor most hogy lehet elég 35? Nem tudom elhinni, hogy ezt ebben a formában szakemberek beveszik.
"A szövetség közleményében kiemeli: a távhőszolgáltatás díjának megállapítása költségalapú árképzéssel történik. Az indokolt költségek árban való érvényesítését az árhatóság és a miniszter minden esetben ellenőrzi."
Ja, persze, a költségeket beszorozzák 3-mal, és úgy lesz meg az ár.
Kíváncsi lennék hogyan ellenőriz az árhatóság meg a miniszter. Átolvassa, amit az orra alá dugnak, aztán ennyi.
Szervusztok.Véleményem szerint teljesen mindegy hogy milyen állapotú és méretü lakásban laksz, ha a klímaváltozás miatt kevesebb hőt fogyasztasz. Ha a régebben nem szokatlan -15,-20 fokos január lenne mögöttünk, senki nem lepődik meg a magas számlán.De a Főtáv csak nem mehet tönkre, vagy csökkenhet bizonyos érdekcsoportok bevéte mert az a 260 ezer család kevesebb hővel is kihúzza a telet.Nekik meg ott marad a polcon, nincs belőle pénz.Nosza verjünk hamar rá az elhasználtra 25%-t, és máris megvan a tervezett bevétel.Ha itt egész évben szahara lesz, melegvíz szolgáltatásért fizettetik ki velünk az általuk megfelekőnek vélt összeget.Az én igazamat támaszja alá az az egyszerű tény, hogy erről a 25%-os januári emelésről a mai napig hallgat a média mint a csuka.Az 5%-ot bemondták-leírták, de nem tették hozzá hogy ez idén már több mint 31%-ot jelent.A Főtáv lányos zavarában már ki sem tudta számolni a febr. 1-től érvényes tarifát, 3069 Ft-ot tett ki a honlapjára, pedig 2949x5%=3096.Ha áprilisban nem emelnek, csak azért mert itt a nyár. Majd ősszel megkapjuk kamatostól.
Megérkezett a távhőszámla januárra, 32ezer forint, 55 nm. Fogyasztás 617,500 GJ, csak fűtés, téglaházban, havi átlaghőmérséklet 3C. A historikus adatok alapján 2006 decemberében volt ilyen átlaghőmérséklet, akkor a fogyasztás 490,000 GJ volt, 19 ezer forintért. Azóta ami változott: a hőtermelőt átállították elektromos eneria termelésére is, plusz éjszakánként érzékelhetően esik 20-30 fokot a fűtővíz hőmérséklete, míg előtte folyamatos üzem volt, hőingadozás nélkül. Tehát eladják az áramot, eladják a ciklikusan jelentősen csökkentett veszteséghőt, s mindezt megfejelik fantom fogyasztási adatokkal. Ugyanerre az időszakra Bécsben 67 eurót fizetek ugyanilyen méretű és építészeti megoldású, tájolású lakás fűtés és villanyszámlájára. Ti ezt a hazugságot hogy bírjátok?
A távfűtés soha nem lesz olcsóbb az egyedi fűtésnél. Egyszerűen azért, mert az itthoni erőművek jelentős része is olajjal és gázzal tüzel. Ők pedig nem fognak csak úgy 1-2-10% haszonról lemondani. Másrészt nekem hiába elég lenne a 19°C, ha a lakók 51%-a a 23-at preferálja.
Részlet egy nemrégi cikkből.
Jó, hogy valaki beszél róla, de egyelőre csak a szervezkedésmarad:
....Szanyi Tibor a távhőszolgáltató szóvivőjének mai nyilatkozata ismeretében a NOL-nak megismételte:
"A távhő szolgáltató (és nemcsak Budapesten) a szó legszorosabb értelmében visszaél monopol helyzetével, és a legkülönbözőbb, csavaros gondolatmenetű számítási képletek mögé bújik, s az évek során kialakult kapcsolatrendszerét felhasználva az árakban dönteni hivatott Fővárosi Önkormányzatot is zsebre vágja. Valójában oda jutottunk, hogy mindazok, akik ezekkel a kérdésekkel hivatalból is foglalkoznak, hovatovább nem látják a fától az erdőt. Évtizedes rutinok mozgatják a gondolkodásmódokat, az eredmény pedig az, hogy az emberek méltatlanul magas árakat kénytelenek kifizetni, a szolgáltató és a mögötte álló érdekcsoportok pedig tetemes jövedelmekre tesznek szert. Alighanem új fogalmat kell alkossunk, ez pedig a közszolgáltatói helyzettel való visszaélés. Amikor a magas árak bármelyik tényezőjét nézzük, ha azok piaci jellegűek, akkor azért, ha nem piaci jellegűek, akkor meg azért jelentenek minduntalan emelést emelés hátán. Bármi is a szolgáltató magyarázata, az alapdíjak drasztikus megemelését egyértelműen disznóságnak tartom, sőt megkockáztatom, hogy az alapdíj ténye is több mint aggályos.
Igazi megoldást az hozhat, hogy ha az érintett hatóságok és testületek a lakosság érdekében a sarkukra állnak, ezt határozottan követelem is tőlük, a lakosság pedig megszervezi saját érdekvédelmi eszközrendszerét. Politikailag elfogadhatatlannak tartom, hogy a kormány reformlendületébe csimpaszkodva bizonyos érdekcsoportok megvékonyítsák a lakosság pénztárcáját, s az ez ellen való fellépést a lehető legszorosabb értelemben vett közös érdeknek tekintem."
http://nol.hu/cikk/435743/
"Na mondjuk már ki a lényeget: a távfűtés igenis modern fűtési mód, "
LENNE, ha nem úgy működne, ahogy most.
Mint ahogy a kommunizmus is eszményi LENNE, nem lenne szükség eladókra, csak bemennél a boltba, és elhoznád ami kell.
"akár hetente más üzemanyagot használhat egy központi fűtőmű."
Ja, pl. egy szénerőműben akarsz atomot égetni..?
Vagy egy gázerőműben fát..?
Ezeket nem lehet össze-vissza hasznánli, legfeljebb a gáz-olaj fűtűművet lehet egymásba alakítani, nem csekély költséggel, és persze nem hetente váltogatva.
"A gázfűtés meg maga az egy lábon állás, tehát a tökéletes kiszolgáltatottság. "
Megsúgom, hogy a Távhő is zömmel gázt éget el, onnan nyeri az energiát, amivel felmelegíti a vizet.
Hát mert kényszer szolgáltatás, kilépni belőle nem igen lehet, így a szolgáltató annyit számol, amennyit akar. Természetesen csak a költségeit szigorúan. De ebben benne van a menedzsmenz extra magas fizetése, meg a tűzkörüliek szintén nem alacsony juttatásai is.
(pl.?? hát a tulajok által delegált IT és FB tagok tiszteletdíjai, tanulmányok készítői stb. )