Különösen nagy kárt okozó csalás, adócsalás és más bűncselekmények miatt első fokon hét év letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta a pécsi számlagyárosként elhíresült Vagyon Tibort, valamint elítélte 16 társát a Pécsi Városi Bíróság kedden.
A bíróság Gyenis Gábor másodrendű vádlottat három év börtönbüntetésre, a harmadrendű Szalóczy Zsoltot, a Synergon Rt. egykori vezérigazgatóját pedig öt év börtönbüntetésre ítélte.
A pécsi számlagyár-ügy 27 vádlottja közül főbüntetésként még ketten kaptak letöltendő, hatan felfüggesztett szabadságvesztést, tíz embert felmentettek, a többieknek pénzbüntetést kell fizetniük.
A tényállás szerint a Vagyon Tibor által 1997 és 2000 között alapított és irányított cégek összesen mintegy egymilliárd forint bruttó összértékű fiktív számlákat állítottak ki megrendelőknek, akik így akarták adójukat csökkenteni. A számlák ellenértékét átutalással fizették, a Vagyon-cégek pedig a beérkező pénzeket 10 százalék jutalék ellenében visszajuttatták a megbízóknak.
A SYNERGON baleset kulcs Kulcsár Attila kezében...
Mai Népszabadság
Kevéssel a K&H-botrány kirobbanása után napvilágot látott egy 14 pontos feljegyzés, amelyben Kulcsár azokat az ügyleteket sorolta fel, amelyekben szerinte Rejtő E. Tibor, a bróker milliárdos sikkasztása miatt lemondott vezérigazgató érintett. A felsorolás második pontjában említi Kulcsár az Antenna Hungária és a Synergon részvényeinek felvásárlását. E két ügyben – sok más mellett – az a közös, hogy a tranzakciók lebonyolításának kezdeti szakaszában mindkét társaságnál tragikus körülmények között elhunyt az a vezető, aki közvetlen kapcsolatban állt a brókerrel. Korda Istvánt, az Antenna Hungária volt vezérigazgatóját 2000. március 21-én meggyilkolták az I. kerületi Úri utcában, míg Gyurós Tibor, a Synergon igazgatósági tagja a már hivatkozott repülőgép-baleset áldozata lett. Korda gyilkosát elfogta a rendőrség, majd tavaly májusban a Legfelsőbb Bíróság jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, amelyből legkorábban harminc év múlva szabadulhat. A Gyurós Tibor halálát okozó balesettel kapcsolatban a vizsgálat bűncselekményre utaló okokat nem tárt fel, bár akkoriban sokan úgy vélték, nem véletlen zuhant le az a repülőgép. A hivatalos vélemény azonban továbbra is az, hogy a cégvezetőket szállító Cessna viharba keveredett, amely szabályosan széttépte a kisgépet.
A légi szerencsétlenség hatásai tovább nehezítették az akkoriban már amúgy is problémákkal küszködő Synergon helyzetét. A társaság papírjai ugyanis a vezérigazgatója ellen még 2000 októberében az adórendőrség által indított büntetőeljárás miatt jelentősen leértékelődtek.
A Szalóczy Zsolt (volt) vezérigazgató ellen indított büntetőeljárás első fokon a végéhez közeledik a Pécsi Város Bíróság előtt, bár azt nem lehet tudni, hogyan befolyásolják (befolyásolják-e egyáltalán) az eljárás további menetét az újabb fejlemények. Tudniillik, hogy nemcsak Kulcsár és az általa vezetett befektetői csoport fellépése, de már maga a cégvezető elleni büntetőeljárás is számos kérdést vet fel, amelyekre eddig a hatóságok nem adtak, nem is kerestek választ.
Szalóczy ellen a pécsi számlagyár irányítója, Vagyon Tibor és társai ellen folyó büntetőeljárásban emeltek vádat. Vagyon a Pécsi Városi Ügyészség szerint 1997 és 2000 között több céget alapított, illetve irányított, amelyek fiktív számlákat állítottak ki a mindenkori megrendelők igényei szerint. A számlák ellenértékét a megrendelők átutalással fizették ki, majd Vagyon és megbízottjai – az őket megillető tízszázalékos jutalék felvétele után – készpénzben viszszaadták az összeget a megbízónak. (Vagyon az eljárás kezdetén Olaszországba szökött, azonban 2001. április 12-én magyar elfogatóparancs alapján őrizetbe vették, majd kiadták.)
A Synergont a pécsi számlagyár ügyfeleként azonosították az adónyomozók, akik szerint három év alatt 600 millió forint értékben fiktív számlát fogadott be a társaság. A Vagyon-féle cégektől átvett számlák kifizetését engedélyező Szalóczyt 2000. október 14-én letartóztatták, s csak 2002. január 25-én engedték szabadon. A volt vezérigazgató, aki a cég egyik tulajdonosa is, tagadja, hogy olyan számlák kifizetését engedélyezte, amelyek mögött semmiféle valós gazdasági teljesítmény nem állt. Szalóczy Zsolt ma is határozottan állítja, a számlákon feltüntetett munkákat elvégezték.
Az ügy érdekessége, hogy Vagyon Tiborral a fiktívnek minősített számlák bekönyvelésekor nem is Szalóczy, hanem a repülőszerencsétlenségben elhunyt Gyurós állt kapcsolatban, legalábbis a vádirat szerint. Ugyancsak ő volt az is, aki a céget kis híján új tulajdonosi kör kezére játszó Kulcsárt összehozta a Synergonnal. Bennfentesek azt is furcsállják, hogy miközben az adórendőrség nyomozóinak rendszeresen részletes tájékoztatást kellett adniuk feletteseiknek a nyomozás állásáról, s hónapokig előzetesben tartották a cég volt vezérigazgatóját, az APEH tavaly őszig meg sem kísérelte a büntetőeljárásban vélelmezett adócsalással neki okozott kárt behajtani. Ám, miközben a büntetőeljárásban vélelmezett adóhiány behajtása váratott magára, Kulcsár vezetésével megjelent a már említett befektetői kör, és kihasználva, hogy a nyomozás hírére leesett a cég papírjának tőzsdei árfolyama, egyetlen nap alatt több tízezer Synergon-papírt vásároltak fel. Nem egészen két hónappal később zuhant le a Synergon-vezetőit, köztük Kulcsár „belső kapcsolatát”, Gyurós Tibort szállító repülőgép, s ez tovább nehezítette a cég talpra állását. De, furcsa módon, attól kezdve az új tulajdonosok egyetlen közgyűlésen sem jelentek meg, sem tulajdonosként, sem képviselőkön keresztül nem érvényesítették érdekeiket.
Egyelőre nem tudni, hogy a baleset miatt megindult vizsgálatok vagy a cég piaci pozícióinak akkori kedvezőtlen alakulása tartotta-e távol Kulcsárt és „befektetőit” a Synergontól. Esetleg lehetséges volna az, amit a K&H-botrány kirobbanása óta az ügy ismerői és érintettjei közül mind többen feszegetnek, hogy tudniillik bizonyos érdekcsoportok kifejezetten azért keverték bele a pécsi számlagyár-ügybe a Synergon akkori vezérigazgatóját, mert tudták, a nyomozás hírére leesik majd a cég papírjainak árfolyama, és Kulcsár, aki ugrásra készen várta a megfelelő pillanatot, olcsón megszerezheti a hatalomátvételhez szükséges részvénymennyiséget?
Napi Online
Házi őrizetben a Synergon it-tag Szalóczy 02.1.28 12:50
Megszűnt a Synergon Rt. igazgatósági tag Szalóczy Zsolt 2000. október 14-e óta fennálló előzetes letartóztatása és őt házi őrizetbe vették - áll a társaság közleményében. A fiktív számlázási ügyben gyanúsított Szalóczy ellen indított eljárás tovább folytatódik.
Én egy éves időtávon mondtam 1000 Ft-ot (amikor 450 körül volt). De ettől függetlenül azt már nem várom meg, szerintem rövid távon itt lehetett a teteje. Ma végleg megváltam tőle, a jelenlegi körülmények mellett taláni jobb papírokat..
A kibocsátási árat???
Azt 3 éven belül nem hiszem. És még az is szép ralli lenne.
Ha addig megmarad egyáltalán a cég.
Sajnos a Synergon-sztori a menedzsment-kiszállásos akciók rosszabbik válfajába tartozik.(Egyik se igazán jó.)
Adva van egy cég, amely menedzsmenttulajdonban van. Bejön egy-két kockázati alap, aztán két év múlva - vagy három év - teljesen kiszáll, a menedzsment is eladja papírjai jó részét. A mendzsmentnek és a kiszálló alapoknak is érdekük a felülértékelés, ezt nem hiszem, hogy indokolni kéne.
(A kibocsátást körüllengi a befektetési csalás gyanúja, hogy nem valódi a mérleg, amely alapján a bevezetés történt. Bizonyos költségek nincsenek elszámolva, a menedzsment zsebből fizeti az alkalmazottakat, megspórolva a TB,SZJA költségeket. Ehhez kapcsolódik utána logikailag a fiktív számlázás, amivel nettó vitték ki a cégből a pénzeket az alkalmazottak kifizetésére. Ki tudja ezek igazak voltak-e?
( Mindenesetre a bérek az 1998-as 600MFt-ról 1999-re 1100 MFt-ra, 2000-ben 2100MFt-ra nőttek. Ez még a létszámbővülést is figyelembevéve erősen illik az eddig bizonyítatlan vádhoz. Az árbevétel ezzel szemben szolid 15% körüli éves növekedést mutat.)
Ami az alapvető baj a Synergonnal, az a profilja: az nincs igazán. Nincs valódi fejlesztési profil, vannak licencdisztribútori szerepek, van a megfoghatatlan rendszerintegrátor szerepkör, meg hasonlóak: hardverkereskedés felcicomázva, kommunikációs megoldások, na ez még megy valahogy. És persze ami kell a folyamatos bevételhez, a supportbiztosítás.
De pl. akár az Oracle, akár az MS szinte bármelyik pillantban elorozhatná a Synergonnak az Oracle vagy MS-licenszekkel foglalkozó gárdáját.
Ez életveszélyes állapot.
Távlatilag én azt sejtem, hogy ezeket a divíziókat a Synergon előbb-utóbb eladja, és megszűnik, vagy kft-síti, és vagyonkezelő holdinggá alakul.
Összefoglalva: amilyen áron a menedzsment kiszáll,(bevezetéskori ár) azt nehéz elérni az akkor belépő outsidernek.
Hát, a "néhány jelentősebb megrendelés" már befutott,az ár meg...
Igaz,hogy én manapság már nem is nézem a Synergont,de ha 1000 felett lenne,azt csak hallottam volna.:))))))
Ki mit tud róluk?
Szerencsére nem vettem sokat annak idején,de azért érdelelne,hogy vajon eléri-e valaha a kibocsátási árat.
A Synergon július végén jelentette be, hogy 500M Ft-ot is meghaladó veszteségre számít, a bejelentést követően napokig esett is szépen. A mai eredmény –526M (adó előtt –410M). Ennek örömére tegnap és ma 6-6%-os esés. Ennyire hatékony piac a BÉT??
Egyébként szerintem nem olyan rossz jelentés ez, mint elsőre látszik. Látható a szándék a további reorganizációra (létszámleépítések) a veszteség oka pedig a bevételek alacsony szintje, mivel jelentősek az állandó költségek. Néhány jelentősebb megrendelés megszerzése és máris nyereséges lehet, az informatikai kiadások pedig növekedni fognak Magyarországon. Elvi lehetőség van, hogy ebből a Synergon is profitálni fog. Jelenleg senki nem gondolja úgy, hogy fel akarják vásárolni, és már senki sem emlékszik pl. a 10 éves Vivendi-megrendelésre (csak az APEH-re). Fél év múlva talán már nyereséges lehet, pillanatnyilag mégis 0,6-os P/BV. A piaci kapitalizáció 4,3 mrd Ft, érdemes ezt összevetni pl. a mérleg néhány tételével (forgóeszközök 8 mrd, bef. eszközök 3 mrd, míg kötelezettség 3,2 mrd Ft). Ezen a szinten kimondottan olcsó, persze nem kizárólagosan eredményalapon értékelve:) Ha elmarad az ügyeletes összeomlás a technológiai papírokban, és valamennyire növelni tudja a Synergon az árbevételét, akár 1000 Ft feletti árfolyam is lehet egy év múlva –ennél jóval magasabb fair value érték is adódik. A jelenlegi szinten már érdemes lehet nézegetni.
Alsó becslést nem tudok adni, bár egyes technikai elemzők szerint ez nem biztos, hogy pozitív érték.:)
A Synergon Informatika Rt. néhány vezető tisztségviselője tartózkodott azon a repülőgépen, amely csütörtökön este zuhant le a Somogy megyei Tapsony közelében - közölte a társaság pénteken közleményben az MTI-vel.
A Synergonnak egyelőre nincsenek pontos és hivatalos információi arról, hogy társaság részéről kik tartózkodtak a gépen, ezért a személyek nevéről nem adtak felvilágosítást.
A Synergon részvényeinek tőzsdei kereskedését 10 órától felfüggesztette a Budapesti Értéktőzsde, miután a kibocsátó pénteken reggel értesítette a tőzsdét a társaság vezetőit ért balesetről - tájékoztatta a BÉT az MTI-t. A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy feltehetően felrobbant az a Cessna 210-es kisrepülőgép, amelyet Tapsony közelében reggel 7 óra körül találtak meg. A tájékoztatás szerint nagy valószínűséggel senki sem élte túl a katasztrófát. A Zágrábból Siófokra tartó Cessna fedélzetén hatan utaztak. A megtalált kisgép roncsai nagy területen szóródtak szét. A repülőgép keresése egész éjszaka folyt, száznál többen kutatták gyalogosan és gépkocsikkal a Cessna 210-est a Mesztegnyőtől délre eső területeket. A kora reggeli órákban egy helikopter találta meg egy nehezen megközelíthető bokros, fás területen a gép roncsait. A baleset körülményeinek vizsgálatát a légügyi hatóságok szakértőinek bevonásával megkezdték. +++
hat akkor megprobalom leforditani, hogy mi is all a nemet cikkben:
synergon-fordulat nem valoszinu
antal jozsef elnoki megbizatasa lejart, adtak hirul a nemet befektetesi bank elemzoi
a vallalat vesztesegit a 2000-es evben 700mio-ra becsultek, ami a gyenge negyedik negyedeves eredmenynek es a szerkezetatalakitasi(portfoliomegtisztitas,letszamleepites)koltsegeknek tudhato be.a szerkezetatalakitas elorelathatolag 2001-es ev 1 feleveben fog lezarulni
addig valoszinuleg egy esetleges kulfoldi felvasarlas a hatterbe kerul.igy meglehetosen kicsi a valoszinusege annak,hogy a elkovetkezo honapokban a vallalat eleteben valtozas kovetkezik be. kivetelt csak az jelentene,ha a ceg hirtelen felvasarlasi celpontta valna.
na ennyi volt
udv
u.i ha a matav cikket nem lesz hajlando senki se leforditani, akkor majd a kozeljovoben megteszem(mert most mar nincs kedvem hozza)
Das Mandat von Jozsef Antal als Vorstandsvorsitzender von Synergon (WKN 919831) sei abgelaufen berichten die Analysten der deutschen Investmentbank.
Die Verluste des Unternehmens im Jahr 2000 seien auf HUF 700 Mio. (2,6 Mio. EUR) geschätzt worden, diese seien dem schwachen vierten Quartal und einmaligen Umstrukturierungskosten (Portfoliobereinigung, Personalabbau) zuzuschreiben. Die Umstrukturierung werde voraussichtlich in der ersten Jahreshälfte 2001 abgeschlossen sein.
Bis dahin würden wahrscheinlich die ausländischen Übernahmen in den Hintergrund gestellt werden. Demnach sei es ziemlich unwahrscheinlich, dass in den kommenden Monaten im Leben der Firma eine positive Wendung eintreffen werde. Eine Ausnahme wäre, wenn die Firma plötzlich zum Übernahmeziel werden würde."
Most épp 895. A Synergon esetében 200 millió feletti forgalom nevezhető normálisnak, mostanában viszont 50 milliót sem éri el (ma eddig 13 milcsi).
A külföldi zuhanást főleg az okozza, hogy az amerikai gazdazdaság recesszióba futhat, és mivel az usa a világ legnagyobb gazdasága, a legnagyobb tőkepiaccal - ez mindenkire gyászosan hat (pl az amerikaiak előszeretettel tartják részvényekben a pénzüket - nem csak amerikai, hanem pl magyar részvényekben is - ha nem lesz pénzük a recesszió miatt, eladják a részvényeiket). Ezen kívül azért is zuhanunk, mert rájöttek, hogy a Nasdaq - tehát az új gazdaság mint pl internet - cégeit eddig túlértékelték, mégsem olyan rózsaszín minden mint gondolták eddig.
Hogy meddig tart? Erre különféle becslések vannak - a fél évtől a két éven át mindenféle felálásban. Erről a hard landing - soft landing cikkek szólnak (merthogy az amerikai gazdaság szárnyalt mint egy repülőgép a jenkik szerint:) tehát hogy a földet érés közben csak érintik a talajt, és ismét felszállnak, vagy rázós lesz a földetérés és bele is fúródnak kicsit a talajba, és csak utána térnek ismét magukhoz.
Szervusztok
Én szeretném megkérdezni attól aki a tőzsdében dolgozik, hogy véleménye szerint várható-e, hogy a Synergon közeljövőben megint le fog-e esni 900 alá esetleg megözelítve a 800at?
Várom a válaszokat!
Köszönöm