Biztosan nem könnyű egy _vegyes_ kapcsolat, de semelyik sem az szerintem.
Azt tudom, hogy eddig senki mellett nem lehettem ennyire magam, mint mellette és ezt köszönöm neki.
Biztos nem leszek túl népszerű ezzel a hozzászólásommal...Sok boldogságot és szép jövőt kívánok nektek; de azért.hmm..járjatok nyitott szemmel, ha egy arab, muszlim vallású férfivel vagytok együtt.
Ezt nem bántásnak szánom, de egy vegyeskapcsolat általában nem könnyű-és ez nem az elején mutatkozik meg.
Azért sok sikert én szívből drukkolok.
"Én nem az arab fiúba szerettem bele, hanem a csodálatos EMBERBE. Úgy alakult, hogy éppen arab, élvezem hát az ezzel járó dolgokat.:)"
100%-osan egyetértek!!! :-)
Régen el sem tudtam volna képzelni, hogy külföldi legyen a párom, hátmég, hogy arab!! Én is tele voltam előítéletekkel. Amíg meg nem ismertem a mostani páromat:-)
És közben szépen sorban rájöttem, hogy tetszik az arab zene, tánc, ízlenek az arab ételek, finom a füstje a vizipipának, és érdekes az arab nyelvet, írást megtanulni:-)
Elnézést, úgy látszik nem fogalmaztam tisztán. 600 egyiptomi fontot kap otthon fizetésként, 600 USA-dollárt itt ösztöndíjként a követségtől. Az utóbbiból jön le a kifizetendő rész.
Kence, képzeld el: mesés arab muzsika, melletted a fiú suttogja a füledbe a szöveget, miközben minden porcikája átéli az egészet.:) Jó, jó a francia is, csak ő nem értené, miről dalolnak.:P A viccet félretéve: örülök, hogy többen is egyetértünk abban, hogy a nemzetiség nem biztosít sem jó, sem rossz tulajdonságokat. Én nem az arab fiúba szerettem bele, hanem a csodálatos EMBERBE. Úgy alakult, hogy éppen arab, élvezem hát az ezzel járó dolgokat.:)
Nem azt írtam, hogy baj, hanem hogy érdekes. Furcsa. Azért tűnt csak fel, mert 99% arab, egyiptomi és palesztin pasiról írt. Nem tűnt volna fel, ha ugyanannyi európai is lett volna köztük. De nem volt.
És miért baj az, ha valakinek arab származású a kedvese? Az enyém speciel portugál, de nem látom a különbséget közte, és az alább említett fiúk között. Érdekelne, hogy te miben látod ezt.
A különböző nemzetiség mindenképpen okozhat súrlódásokat, problémákat, de az egyező is bőven. Nem hiszem, hogy ez alapján itéletet lehetne mondani kívülről...
Nos,a lányom barátja holland.Tavaly tavasszal,itt Budapesten ismerkedtek meg ahol,Jochem ösztöndíjas volt félévig.A dolog jól működött köztük,így a lányom átment ősszel az Utrechti Egyetemre tanulni.Együtt élnek,és hál'Istennek a kapcsolatuk továbbra is szoros és szeretetteljes.Nem azért örülök ennek mert a fiú tehetős lenne,mert nem az.Hanem azért mert egy kedves,szeretni való srác,aki imádja és boldoggá teszi a lányomat.Nekem ez a legfontosabb,nem az,hogy holland.:))
Tudom persze, egy magyar is lehet csaló... különben egyre többet gondolok arra, hogy lehet, hogy a nő (is) hazudik, csakhogy biztos legyen benne, hogy nem folytatjuk a kapcsolatot. Ugye 900 km-ről nem nagyon tudja ellenőrizni...
Áhh nem tudok én már semmit, de nagyon szenvedek a hiányától. Annak ellenére, hogy a tény az, hogy átvágott és hazudott :((
Gratulálok.:) Remélem egyszer mi is eljutunk erre a szintre.
A párom még ingadozik, hol szeretne élni, hol ide húz, hol oda. Mindkettőnek lenne előnye és hátránya is. Még van ideje gondolkodni, amúgy sem érdemes elkapkodni a döntést.:)
Igen, holnap ünnep, meg vasárnap is, ha jól tudom...Eid Mubarak minden kedves érintettnek.:)
Sajnálom. De ugye tudod, hogy ez nem azért történt, mert külföldi? Magyarként legfeljebb többet kellett volna tervezgetnie. Remélem hamar találsz egy megbízható társat, fel a fejjel.:)
Havi 600 egyiptomi font - nem tudom az árfolyamot, de kb. 30000 Ft. Jaj, bocsánat, elfelejtettem, hogy a testvére, anyukája stb is kap ennyit. 600 dollár ösztöndíjat kap otthonról szeptemberig, ebből 250 az albérlet Pesten, 200 a banktörlesztés a kairói lakásra, a maradék elmegy ennivalóra, bérletre, ilyesmire. Roppant gazdag.
:-)) Jó, hogy az araboknál ilyen sok "hivatalos" alkalom van arra, hogy ünnepeljenek, összejöjjenek a családjukkal, barátaikkal :-)
(mi meg húzzuk itt az igát a munkahelyen :-(
Hogy ismerted meg a párodat? A gyermeketeknek arab neve van?
Teljesen igazad van, mivel nem vagyok érintett nem néztem utána. Bocsi, tényleg most van a zarándoklat vége. Engem az Al-Aidból csak a báránysütögetés meg a társaság érdekel. Ilyenkor összejön néhány vegyespáros és amíg a fiúk sütnek-főznek mi pletyózunk.
Én is voltam már férjnél. Egy rövid és nagyon viharos kapcsolat volt, hiába szerettük egymást, mindennaposak voltak a veszekedések és a testi lelki bántás :-((
A mostani kapcsolatban veszekedés soha nincs. Ha valamin nem értünk egyet, akkor megbeszéljük, nagyon ritka a vita, de az is rövid és kompromisszummal végződik.
Ezért nem szeretem, ha valaki a nemzetisége alapján akarja megítélni az embereket. Mindenhol van jó is és rossz is. Pont.
ÖregSam! Én úgy tudom, hogy a ramadannak november közepén volt vége (mi is tartottuk), és most van az Al Hajj, ezután pedig az Al Aeid :-O
(Egyébként egyikünk sem igazán hívő, úgyhogy ezen sincs vita. Inkább csak azért tartjuk meg a ramadánt, hogy egy kicsit közelebb érezze magát a családjához. Ilyenkor minden nap beszélnek, levelet váltanak)
Röhögni fogsz, amikor megismekedtünk, az én férjem "koldusszegény" ösztöndíjas diák volt, én akkor már vezető állásban dolgoztam. Ma sem tartozunk a milliárdosok közé, de viszonylag normális un. középpolgári szintű megélhetést tudunk biztosítani a családnak.
Na milyen érdekes?
A férjem szír. Nálunk szerencsére vallási problémák nincsenek, mert bár ő keresztény származású, mindketten a hitetlen kategóriába tartozunk. 14 éve élünk együtt, nemrég volt a 10. házassági évfordulónk. Egy közös gyerekünk van, kettőt konyhakészen kapott az előző házasságomból.
Az emberek különbözők, vannak ilyenek és még olyanabbak is. Általánosítani nem lehet.
Az én férjem nemhogy a kezét, de még a hangját sem emelte fel soha, sem rám, sem a gyerekekre. (Ezt az előző férjemről, echte magyar nem mondhatom el.) Ha valamit én nem engedek meg, a lányaim nála kisertepertélik a mai napig.
Rengeteg ismerősöm van aki vegyes házasságban él, a férjek származása változatos. Nem tudok rossz kapcsolatról, mindenki szépen neveli több- kevesebb gyerekét. Gyakran járunk össze. Egyébként holnap vége a ramadannak, mi egy tunéziai-kinai vegyespárosnál fogunk eidet köszöntgetni.
Sajnos a hülye, primitív emberek véleményét el kell viselni, vagy orrba kell verni őket.
És ha az ember szerelmes, akkor nem is nagyon tud óvatos lenni. A mi életünk már olyan szinten összefonódott, hogy nem maradt kétségem afelől, hogy szeret és csakis velem akar élni.
Miattam kezdte el az állampolgárságot megkérő hercehurcát.
Inkább a családja aggaszt egy kicsit, mert még nem ismerem őket. Nem is akartam találkozni velük addig, amíg biztos nem lesz ez az egész. Most decemberben megyünk majd először, aztán majd meglátjuk :-/
Fél éve él Magyarországon, itt is találkoztunk, a nő Németo-ban él, most csak látogatni jött a hapsit. Állítólag tervezték, hogy ha beindul itt Mo-n egy bizonyos üzlet, akkor majd itt vesznek egy házat és bodogan élnek, amíg meg nem halnak.
Nagyon fontos, hogy tudj egy halom dolgot a leendő kedvesedről... hogy valahogy le tudd ellenőrizni a storyját. Barátoktól, szülőktől, bárkitől... Én úgy voltam vele, hogy majdcsak megismerem jobban, nem nagyon akartam kérdezgetni, hogy nehogy faggatásnak vegye, erre itt van... áldom az eszem, hogy gyanakodtam és viszonylag hamar kiderült. Túl szép is volt, hogy igaz legyen meg különben is, az ilyen pasik általában nem az ilyen átlag-csajokra buknak, mint amilyen én vagyok :(
Ez van.
Nem itt élt M.O.-on melletted? :-O
3 évig hogy találkozott akkor a nővel?
Sajnálom, ami veled történt :-(
Azért ne add fel! Nem minden külföldi patkány. És nem mindegy, hogy hol ismeri meg az ember.
Én pl. egy helyen dolgozom vele, úgy keveredtünk össze barátsággal indulva :-) Volt időm megismerni.
Larel, mi Magyarországon fogunk lakni. Már folyamatban van az állampolgársági kérelem és a többi papír.
Lehet, hogy pár évre kimegyünk élni, dolgozni - még nem tudom. Kíváncsi vagyok, vonzz az egész kultúra. De először biztos csak 1-2 hétre megyünk együtt meglátogatni a családját, megnézni a helyet, hogy meglássam, mi a helyzet.
Ha tetszik, miért ne?
A levelekből, telefonhívásokból ítélve nagyon "modern" beállítottságúak a szülei, úgyhogy bizakodó vagyok :-)
Aztán majd meglátjuk :-)
Nem kétlem, hogy sok ilyen kapcsolat van.
Nos az én barátom családja is nagyon gazdag, de ő inkább a szabadságot választotta.
Mióta elött Magyarországra egy fillért nem fogad el a családjától. Ez az ára annak, hogy ott él, ahol szeretne, és azt veszi el feleségül, akit szeret (nem azt, akit már kijelöltek neki :-(
Ezért tisztelem. Együtt élünk a kettőnk fizetéséből, sokszor anyagi gondokkal szembenézve (albérletben vagyunk, mert rohadt nehéz házat venni ma Mo-on) - DE BOLDOGAN! Mert szeretjük egymást.