Teljesen igazad van, mivel nem vagyok érintett nem néztem utána. Bocsi, tényleg most van a zarándoklat vége. Engem az Al-Aidból csak a báránysütögetés meg a társaság érdekel. Ilyenkor összejön néhány vegyespáros és amíg a fiúk sütnek-főznek mi pletyózunk.
Én is voltam már férjnél. Egy rövid és nagyon viharos kapcsolat volt, hiába szerettük egymást, mindennaposak voltak a veszekedések és a testi lelki bántás :-((
A mostani kapcsolatban veszekedés soha nincs. Ha valamin nem értünk egyet, akkor megbeszéljük, nagyon ritka a vita, de az is rövid és kompromisszummal végződik.
Ezért nem szeretem, ha valaki a nemzetisége alapján akarja megítélni az embereket. Mindenhol van jó is és rossz is. Pont.
ÖregSam! Én úgy tudom, hogy a ramadannak november közepén volt vége (mi is tartottuk), és most van az Al Hajj, ezután pedig az Al Aeid :-O
(Egyébként egyikünk sem igazán hívő, úgyhogy ezen sincs vita. Inkább csak azért tartjuk meg a ramadánt, hogy egy kicsit közelebb érezze magát a családjához. Ilyenkor minden nap beszélnek, levelet váltanak)
Röhögni fogsz, amikor megismekedtünk, az én férjem "koldusszegény" ösztöndíjas diák volt, én akkor már vezető állásban dolgoztam. Ma sem tartozunk a milliárdosok közé, de viszonylag normális un. középpolgári szintű megélhetést tudunk biztosítani a családnak.
Na milyen érdekes?
A férjem szír. Nálunk szerencsére vallási problémák nincsenek, mert bár ő keresztény származású, mindketten a hitetlen kategóriába tartozunk. 14 éve élünk együtt, nemrég volt a 10. házassági évfordulónk. Egy közös gyerekünk van, kettőt konyhakészen kapott az előző házasságomból.
Az emberek különbözők, vannak ilyenek és még olyanabbak is. Általánosítani nem lehet.
Az én férjem nemhogy a kezét, de még a hangját sem emelte fel soha, sem rám, sem a gyerekekre. (Ezt az előző férjemről, echte magyar nem mondhatom el.) Ha valamit én nem engedek meg, a lányaim nála kisertepertélik a mai napig.
Rengeteg ismerősöm van aki vegyes házasságban él, a férjek származása változatos. Nem tudok rossz kapcsolatról, mindenki szépen neveli több- kevesebb gyerekét. Gyakran járunk össze. Egyébként holnap vége a ramadannak, mi egy tunéziai-kinai vegyespárosnál fogunk eidet köszöntgetni.
Sajnos a hülye, primitív emberek véleményét el kell viselni, vagy orrba kell verni őket.
És ha az ember szerelmes, akkor nem is nagyon tud óvatos lenni. A mi életünk már olyan szinten összefonódott, hogy nem maradt kétségem afelől, hogy szeret és csakis velem akar élni.
Miattam kezdte el az állampolgárságot megkérő hercehurcát.
Inkább a családja aggaszt egy kicsit, mert még nem ismerem őket. Nem is akartam találkozni velük addig, amíg biztos nem lesz ez az egész. Most decemberben megyünk majd először, aztán majd meglátjuk :-/
Fél éve él Magyarországon, itt is találkoztunk, a nő Németo-ban él, most csak látogatni jött a hapsit. Állítólag tervezték, hogy ha beindul itt Mo-n egy bizonyos üzlet, akkor majd itt vesznek egy házat és bodogan élnek, amíg meg nem halnak.
Nagyon fontos, hogy tudj egy halom dolgot a leendő kedvesedről... hogy valahogy le tudd ellenőrizni a storyját. Barátoktól, szülőktől, bárkitől... Én úgy voltam vele, hogy majdcsak megismerem jobban, nem nagyon akartam kérdezgetni, hogy nehogy faggatásnak vegye, erre itt van... áldom az eszem, hogy gyanakodtam és viszonylag hamar kiderült. Túl szép is volt, hogy igaz legyen meg különben is, az ilyen pasik általában nem az ilyen átlag-csajokra buknak, mint amilyen én vagyok :(
Ez van.
Nem itt élt M.O.-on melletted? :-O
3 évig hogy találkozott akkor a nővel?
Sajnálom, ami veled történt :-(
Azért ne add fel! Nem minden külföldi patkány. És nem mindegy, hogy hol ismeri meg az ember.
Én pl. egy helyen dolgozom vele, úgy keveredtünk össze barátsággal indulva :-) Volt időm megismerni.
Larel, mi Magyarországon fogunk lakni. Már folyamatban van az állampolgársági kérelem és a többi papír.
Lehet, hogy pár évre kimegyünk élni, dolgozni - még nem tudom. Kíváncsi vagyok, vonzz az egész kultúra. De először biztos csak 1-2 hétre megyünk együtt meglátogatni a családját, megnézni a helyet, hogy meglássam, mi a helyzet.
Ha tetszik, miért ne?
A levelekből, telefonhívásokból ítélve nagyon "modern" beállítottságúak a szülei, úgyhogy bizakodó vagyok :-)
Aztán majd meglátjuk :-)
Nem kétlem, hogy sok ilyen kapcsolat van.
Nos az én barátom családja is nagyon gazdag, de ő inkább a szabadságot választotta.
Mióta elött Magyarországra egy fillért nem fogad el a családjától. Ez az ára annak, hogy ott él, ahol szeretne, és azt veszi el feleségül, akit szeret (nem azt, akit már kijelöltek neki :-(
Ezért tisztelem. Együtt élünk a kettőnk fizetéséből, sokszor anyagi gondokkal szembenézve (albérletben vagyunk, mert rohadt nehéz házat venni ma Mo-on) - DE BOLDOGAN! Mert szeretjük egymást.
Bocs, nem akartalak lehangolni Titeket, vagy elvenni a kedveteket! Csak egyre kérlek Benneteket: járjatok NAGYON nyitott szemmel és minden apróságra figyeljetek!
Soha többet külföldivel!!! Együtt voltam életem legjobb pasijával, aki svéd-német és aki állati jóképű, udvarias, kedves, hasonló gondolkozású, mint én, azt hittem megtaláltam életem párját! Erre kiderült, hogy 3 éve van egy barátnője Németországban, aki pont itt volt látogatóban! de ez még semmi! A pasi mindenkit csak kihasznál, a nő tartja el, ő küld neki pénzt pár naponta, ő fizeti a hapsi albérletét, ő veszi a ruháit, meg mindent! A hapsinak se állása, se semmije! Nem mintha ez érdekelt volna, de akkor miért hazudta...?
(Zárójeles megjegyzés: lehet, hogy a nő hazudik, ugyanis ezeket ő mondta a hapsiról később. Lehet, h csak be akarja magát biztosítani, hogy nem folytatom vele a kapcsolatot). A lényegen ez végülis nem változtat... megcsalt és hazudott, átvert.... :((
Nem akarok általánosítani, lehet, hogy nem minden külföldi patkány. De az biztos, hogy a Ny-ról hozzánk szakadt külföldi (ráadásul jóképű) hapsik nagyon-nagyon el vannak szállva maguktól.... :((
Részemről ennyi volt a bizalom külföldi pasi irányába...! :(((((((((
Én is várok...nem élem bele magam rózsaszín álmokba, házasság esetén jó néhány kemény döntést kellene meghozni (hol éljünk, családok, gyerekek, jogállás, stb), de én azt tartom, hogy minden probléma megoldható, ha akarja az ember. Többnyire tisztában vagyok a házasság ottani jog szerinti dolgaival, kérdezősködöm is, elvileg rendben lenne minden. Majd meglátjuk.:) Egy kicsit kemény volt, amikor tavaly nyáron otthon jártában tukmálták rá a menyasszonyjelölteket, de túléltük.:)
:-))
Az a gáz, hogy palesztín :-)
Ezért már az első hónap után be kellett mutatni a családnak, mielőtt elképzelnek valami sötét terrorista alakot :-))
A párom nagyon kedves, mindig mosolyog, és veszi a poénokat :-) Elég jól beszél magyarul, úgyhogy sokat beszélgettek vele és nagyon megnyugodtak a szüleim.
A nagypapám amikor megtudta, hogy arab a barátom, félórás előadást tartott arról, hogy milyenek az arabok és hogy elrabol majd és nem enged sehova, megver, megaláz stb.
Nem kétlem, hogy vannak ilyen emberek is köztük, dehát könyörgöm!! A magyarok mind angyalok?
Ráadásul anyu pont előtte olvasta el a Fátyol mögött c. irományt :-)) Ismerős?
De semmit nem akarok elkapkodni, úgyhogy hiába kérte meg a kezemet, nem megyek még hozzá. Várok. 100%-osan biztos akarok lenni.
Hová való a barátod? Én is tapasztaltam, hogy előzetesen mindenki rémüldözik: "Jézusom, arab, mi lesz veled stb.", aztán mikor megismerik, olvadoznak.:) A kultúrát imádom, az ételeket még jobban, maga a hangulat fogott meg először. Persze ebben óriási szerepe volt a páromnak, aki nemzetiségtől függetlenül egy álom.:) A többi csak a hab a tortán.:)
Juj, ne hagyjatok elsulyedni ezt a topicot, annyira erdekes!
MrXyz, te tudsz arabul? A szuleid hogy jottek ossze? :-O
Meseljetek meeeeg!!
Nekem arab a baratom es a szuleim teljesen ketsegbe voltak esve amikor elmondtam. Jottek a horror-sztorik :-))
Aztan bemutattam nekik es az elso nap levette oket a labukrol :-)
Nagyon erdekes megismerni egy masik kulturat. Imadom a zenejuket, eteleiket.
Umm hát nem is tudom. A Maiden fórumon minki beszél mindenkivel. Van ott ugyan pár tízezer regisztrált tag de akik sűrűbben odajárnak azok mind ismerik egymást valamennyire. Szuper török, belga, angol, skót, görög, portugál és finn haverokat szereztem, meg brazilt is, ez lenne ő. Az egyik angollal és a göröggel júniusban találkoztam (Maiden koncert, Kisstadion), a belgával augusztus Bp és Isztanbul, ahol természetesen a török barátunknál laktunk. Ez ott így működik :)