Hi!
Én meg pont úgy vagyok, hogy sokkal szórakoztatóbb igazat mondani.
Nem vagyok mindig őszinte, ezért is írtam, hogy a két dolog nem ugyanaz.
"Becsaphatsz" úgy is valakit, hogy igazat mondasz. Mondjuk értelme nem mindig van, de ha nem tudsz őszinte lenni, de hazugság nélkül akarsz élni, ez egy tök jó buli.
Más kérdés, hogy ha nem emberekről van szó. Egy intézmény (szerv, stb.)esetében bármikor szemrebbenés nélkül hazodok én is.
Értem ezalatt hogy pl.: rendőrbácsi megállít, hogy mennyivel hajtottam el a 60as tábla mellett, nem mondom hogy 120-al. A válasz naná hogy 60.
Gondolom értitek.
Ó, megint egy őszinteséggel foglalkozó téma!
Igazad van PeNTNer, életcélnak éppen nem érdemes nevezni, ennél jobb "életcélt" is kijelölhet magának az ember, s gondolom, a legtöbb, a többség számára (is) elfogadható életcél elérése érdekében érdemes, jobb (lenne legalábbis) őszintének lenni.
Bár esete válogatja ugye....
Itt van rögtön a topic indításakor felvetett kérdés a plasztikázott, ám még mindig randa lányról, mennyire legyünk hozzá őszinték.
De hát, ha már életcéllal is összemostuk, mi van akkor, ha valaki életcélként lát maga előtt egy vállalat-felépítést; ne mondja nekem senki, hogy csúsztatás, nem elmondás, féligazságok - nevezzük a nevén a gyermeket - hazugságok nélkül meg lehet csinálni, szintiszta becsületességgel!
Hogy lehetne, amikor eleve mások az üzletben részt vevők érdekei!
De legyen egy köznapibb példa - késsek el reggel már ötödször a munkahelyemről.
nyilván van olyan főnök, aki tolerálja, ha időnként leszopom magam a sárga földig, de nyilván akad olyan is, akinek "célszerűbb" valami más, számára elfogadhatóbb magyarázattal szolgálni.
Életünk minden napja tele van kisebb-nagyobb hazugságokkal, így kételkedek abban, hogy van, aki igazat mond mindig.
Lehet, hogy nem is lehet, és az is lehet, hogy nem csak hogy nem lehet, hanem nem is szabad mindig igazat mondani!
Törekedni érdemes rá, de életcélként kitűzni tán nem érdemes!
Üdv társak!
Mmmm rendkívül érdekes kérdés ebben a mai világban.
A véleményem, természetesen lehet! Bár nem életcélnak nevezném.
Én például csak az embereknek nem hazudok (nem is hinném, hogy tudnék)
Az őszinteséget viszont én is különválasztanám az igazmondástól.
A dolgok elhallgatása, már nem őszinteség.
A kedves orrműtétes kolleginának a következőképp válaszolhatnál:
Hogy szép, vagy sem, az nem azt én dolgom eldönteni, valakinek tetszhet, míg másnak nem biztos. (Biztos van jobb válasz is, de a hááátttnál szerintem jobb)
-Majd még írok tuti. Üdv
P.S.: A Tasztalon jobb helye lenne a topicnak (Sőt a vallás filozófiában is sok hasonlóval találkozhatunk)
Érdekes ez a topic és valami furcsa módon nagyon aktuális az én életemben. Hogy lehet-e vagy inkább lehetséges-e az életcélod, hogy igazat mondj, ez nagyon nehéz kérdés, mégis arra jutottam, hogy feltétlenül törekedni kell rá, még akkor is, ha az akkori helyzetben igen nehéz. Az életem mostani szakaszában igen sokat hazudtam, sok embert átvertem, akik megbíztak bennem, és a bizalmukkal visszaéltem, pedig azelőtt kifejezetten törekedtem az igazmondásra és arra, hogy el tudjak számolni a lelkiismeretemmel. Lassan mégis belesüllyedtem az egyre több hazugságba, amik még több hazugságot szültek. Azért mondtam, hogy törekedni kell az igazmondásra, mert alig észrevehető, hogy hol kezdi el az ember igazán; először csak kis füllentéssel indít, aztán egyre keményebbekkel folytatja, aztán már nagyon nehéz kiszállni belőle. Én nemrég estem túl a kijózanodáson, szembesültem azzal, hogy mennyi fájdalmat okoztam másoknak, és azzal, hogy milyen mélyre süllyedtem, személy szerint ez nekem egy életre megtanította, hogy a hazugság csak ideig-óráig segít - akár egy rossz barát.
Hmm... Olvastam pár érdekes véleményt... Az igazat mondásról volt szó, és rögtön előjött a megbántom, vagy hazugság... Szerintem ez azért nem annyira egyértelmü... Ugyanis mondhatok ugyis igazat, hogy nem bele a közepébe! Egy jóbarátom folyton rövid hajat hordott... Nem mondtam semmit a hajáról, szimpatikus a személyisége, sokat beszélgettünk... Egyszer azelött találkoztunk, mielött fodrászhoz ment. Nem kérdezte a véleményem, de azonnal ezt mondtam: De jó most a hajad! Nem is értem, miért vágatod olyan rövidre! Azt hittem, ritka, vagy valami baj van vele (törik, korpás ilyesmi). Teljesen meglepődött... Természetesen nincs hosszu haja, de normál hosszuságut hord a csuri helyett... Ha azt mondom fél évvel elötte: de ocsmány a hajad ilyen piszok röviden, halálra sértődik, és joggal! Most nem lenne a barátom, ráadásul a haja is rondább lenne, mert tutira még rövidebbre vágatja... Ilyen az emberi természet, és erre ügyel az ember, ha fontos neki valaki. Persze ettől még megbánthatod, de akkor meg kell tenni mindent, hogy megértse, nem ez volt a cél... Pl a példámban is igazat mondtam, mégse bántottam vele. A másik verzió is igaz, de vérig sértem... Sokféleképp mondhatsz igazat, főleg, mivel senki se tévedtehetlen, és emberek lévén egy oldalról látjuk a dolgokat!
Veg :)
Hali! :)
Mindjárt kiolvaslak titeket, de mielött véletlen OFF lennék (ez velem olykor előferül;), felelek az alapkérdésre :o)
Nem tudom, lehet-e életcél. Én igazat szoktam mondani, max nem mondok semmit :o) Ha beszélek, nem hazudok (vizsgapuskailyesminemidetartozik ;) Tudom, hogy sokak szerint a nők szeretnek hazudni, de ez engem mindig irritált, mert volt, aki alapból azt hitte: mert bolondozok, hazudok is :( Nem hiszek abban sem, hogy néha muszáj hazudni. Akkor ne mondj semmit. Amikor korházban voltam gyerekként, mindig megmondták, mit csinálnak, miért, mi fog történni. Nem féltem, pedig félhettem volna, ha azt hazudják: nem lehet semmi baj, nem fog fájni, stb... (balesetin voltam - sérülés miatt) De minden egyéb helyzetben is helyesnek érzem, hogy ne hazudjunk... Az ugyis kiderül... Persze nem vagyok egy csodalény, és előfordult velem, hogy egy kiborult barátot vigasztalva olyat is mondtam, amit nem mondtam volna, ha nem látom a könnyes szemeit, de az ilyet mindig megbánom... Vagy fölösleges reményt ébreszt (ugyis visszajön - holott nem jön...), vagy félreértékel dolgokat... Remélem továbbra is menni fog, hogy inkább kicsusszak a felelet alol, minthogy hazudjak...
Veg :)
Nem a politikusokra gondoltam..(((
De miért ne lehetne tényleg, politika=hazugság.
Az, hogy saját maga is elhiszi, lehet enyhítő körülmény, persze a legrosszabb, mert fel sem fogja, de ha nagyon is tisztában van vele, na az mi?
Mi szükség értelmetlen hazugságokra értelmes(?) emberek között?
Ez nekem kurva magas...
Komolyan.Ha már szándékos tényferdítést mondasz.Mostanában szerencsém volt egy esethez.Az érdekessége az,hogy amit elmondott az illető az hazugság.Ámde szerintem ő saját maga is elhitte amit mondott.Ez a legrosszabb.Amikor valaki elhiszi a saját hazugságait.Onnantól bezárja magát a csapdába.
A blöfföt nem nevezném hazugságnak. A blöff az blöff, kész.
A hallgtás már közelíthet, persze ezerféle esetről lehet szó, de azt gondolom azért különbözünk, emelkedünk ki(?) a többi állatfajtól mert képesek vagyunk kommunikálni...
...akár eldöntendő, akár pitiáner kis dologról van szó.
és ha már valódi hazugságról is szó esett - mert szvsz eddig igen enyhe fajtái kerültek szóba - akkor mi a vélemény egy tudatos ún. tényt elferdítő hazudozásról? (ne szállj rá a tényre mint fogalomra, ha lehet)
Szóval, ha vastagon hazugság amit művelsz, de TALÁN meg vagy győződve, hogy így jó, mert a LÉNYEG másról szól és ennyi belefér:..
Bocs, ha nem túl egyértelmű!
A kérdés mégegyszer: Mi a helyzet akkor, ah a hazugság teljesen nyilvánvaló? Megbocsátható?
Őszinteség,vagy igazmondás...Nem értem miért kell különválasztani.
Mindenesetre érdekes volt a példád.Ha valamiért nem mondhatom el az igazat ugy ahogy szeretném,az álltalában azért van mert rám kényszerítik.A kényszerítést idézőjelbe rakva értem.Én is tagadtam már le kollégát,aki nem akart találkozni bizonyos emberekkel.Nekem sok közöm nem volt az ügyeihez,de megkért hogy húzzam ki a bajból.
Szenvedtem ettől a szereptől,de végülis az ember néha olyasmit is megtesz másokért ami nem túl szép,és hálás feladat.
jedi1, figyelmetlen voltál.
a kérdés úgy szólt, hogy lehe-e életcél az igazmondás.
Mert az őszinteséghez hozzátartozik az is, hogy olyankor is elmondod az igazat, mikor nem kérdeznek-egyszerüen, mert mérlegelve úgy gondolod, hogy el kell mondani. Erre én nem vállalkoznék, mert akkor már tényleg lehetetlen élni.
Amiben nagyon egyet tudok érteni Zs4zet-el, az (következik egy, kettő közhely), hogy azért jó igazat mondani, mert jól tudod ezek után érezni magad a bőrödben (na meg könnyebb is észben tartani).
Persze, hogy mindannyiunkat úgy nveltek, hogy igazat mondjunk, de aztán az érvényesülés és egyéb apróságok miatt lassan megtanulunk khm... mellébeszélni.
Nem tudom elfelejteni, amikor a vállalkozásom egy nehéz időszakában a titkárnő egy idő után szinte felmondott, nem birta, hogy folyamatosan ki kellett találjon meséket, hogy miért nem vagyok elérhető telefonon bizonyos embereknek. Egyszerüen tiltakozott a lelkiismerete ez ellen... Én sem tapsoltam neki, de (akkor) elfogadhatónak tartottam. Most nem.
Írod: "Azt hittem ki lehet fejteni egy dolgról az embernek a véleményét anélkül hogy róla itéletet mondjon."
A véleményem mondtam el. Az írásról. A gondolatokról, amiket papírra vetettél. Nem másról.
Persze, az ilyen és hasonló megjegyzéseid azok mind a véleménycsere elősegítését szolgálják, nemde? : ""Szóval jó lenne valami példa, hogy ne magammal vitázzak... :o) ""
Ebben igazad van.
Tévedtem.
Azt hittem ki lehet fejteni egy dolgról az embernek a véleményét anélkül hogy róla itéletet mondjon.
Sajnálom, nem fordul elő többet.
Zs4zet.
Jó kérdés a blöff. Ulti vagy póker? :), szóval az is az, ha nyersen fogalmazunk.
Ha rákérdeznek és Te hallgatsz, már kendőzöd az igazságot! Ha pedig azt mondod, nem tudod, akkor valótlant állítasz!
Azért egyen el kell gondolkozni. Nem véletlenül született az a mondás: Mondj(szólj) igazat, s betörik a fejed. Mint minden ilyenben a megkövesedett bölcsesség van jelen.
Jó felvetés ez az ígérgetés. Akkor, abban a pillanatban a jószándéktól vezérelve megígér. De túlígéri magát, nem tudja betartani a szavát. Nem szándékos a hazugság, mégis azzá válik. Szuper!
(Hiszek neked, tudnillik a piros szoknyát már rég eltávolítottam volna a közelemből, ha nem állna jól :)
Na most nagyon gáláns leszek,és mégis őszinte!Szerintem ha van piros szoknyád,az biztosan jól áll neked.:-)))
Visszatérve kicsit a topicnyitó kérdésére,nálam pl.nem életcél az őszinteség.Adja magát.Erre neveltek.Ráadásul én még nagyon rátarti vagyok ilyen téren.
De azért nem vagyok szent,pl. szoktam blöffölni.Az vajon hazugság?:-)
Hogy a hallgatás mennyire tartozik bele a hazugság fogalmába az nehéz kérdés.De pl. velem előfordul hogy olyasmire kérdeznek rá,amiről nem beszélhetek.Ilyenkor hallgatok,vagy azt mondom,bocs nem tudom.Pedig tudom.Most hazudtam?Ha valakinek az érdekét fontosabbnak tartom,mint más kíváncsiságát?Apró érdekességek ezek.
A valódi hazudozásról van némi fogalmam.Az egyik ismerősöm révén.Mindenkinek megigér fűt-fát,aztán mikor számonkérik rajta,akkor jönnek a kibúvó dumák.Se vége se hossza.Tán már ha akarna se tudna leállni.Örülök hogy nem igy élek.
Az oszintesegnel szerintem mindig nagyon fontos az, hogy a masik fel tudomasara hozzuk gondolataink/cselekedeteink alapjat. Es ne az o szemszogebol lassa ezt, hanem a milyenkbol. Ha ezt nemtudjuk elerni, akkor oszintesegunk nemfog eljutni a masikhoz, viszont nagyokat lehet rombolni a vilagaban.
Latnunk kell (de legalabbis mindenkeppen torekedni erre), hogy a masik szemszogebol hogyan hat a mi igazsagunk.
Nem tisztithatjuk sajat lelki ismeretunket masok karara, es nincs olyan lelki fejlodessem ahol mas emberek erzesein kell keresztul gazolnunk.
Az oszinteseg az nem csak azert nehez es veszelyes, mert a karunkra valhat (megutaltathatjuk magunkat masokkal vagy eppen sajat magunkal), hanem azert mert masok kararais valhat ha nemvagyunk eleg ovatosak.
Es ha abszolute biztosak vagyunk abban, hogy mienk az igazsag, es ezzel megis bantanank masokat, akkor kell azon gondolkozni, hogy hogyan tudnank erre ugyesen/okosan ravezetni a masikat. Ez akkor a leg elviselhetobb a masik fel szamara, hogyha engedjuk, hogy ugyerezze, hogy o jott ra az igazsagra.
Szerintem nemis lehetunk akarkivel oszintek a vegtelensegik, csak talan azokkal, akiknek a lelket nagyon jol ismerjuk, es akik a lelkunket nagyon jol ismerik.
Maradjunk a piros szoknyánál. Ugyanis olyanom van :) Pontosan azért kérdezem meg mondjuk tőled, mert tudom, hogy megmondod őszintén(!), ha előnyös, ha előnytelen. Ez természetesen feltételezi, hogy ismerem az ízlésed, s megbízom az értékítéletedben. Ez többnyire bizonytalanság esetén kérdéses, ha nem vagyok meggyőzödve arról, hogy valóban illik-e rám az a darab. De! Mikor már rajtam van, s szembejön velem GipszJakab, akkor ő hiába fogja azt mondani, hogy naneezrémes, mert akkor az én döntésem támogatja egy számomra mérvadó vélemény, s így már elengedem a megjegyzését.
Fenti esetet bármire analóg lehet alkalmazni!
Ezért, ha egy illető azt mondja valamire, amit tettem, hogy szamárság, akkor elmerengek fölötte, s elfogadom, ha magam is úgy érzem. Sőt, igyekszem legközelebb nem lépni abba a gödörbe. Ez persze nem mindig sikerül.
Az pedig teljesen általános, hogy az emberek a kéretlen kritikát nehezen tűrik. A kértet is. Azzal együtt, hogy ők esetleg szívesen kritizálnak. Hogy konkrétabb legyek: biztosan Te is ismersz olyan pletykás kollégát, szomszédot, aki "kibeszéli" az összes ismerőst. De ha róla esik szó, akkor olyan lesz, mint a felfuvalkodott varangy.
Találó, amit írtál: hogyan áll hozzád általában. Ezen sok múlik. Bár egy idegen megjegyzésén is elgondolkozom, ha úgy érzem, hogy van valóságalapja. De egy nem túl jóindulatú embertől esetleg a jó megjegyzését is csak a szokásos izélgetések közé sorolom. (Azért azt a véleményt sem dobom ki rögtön :)
Érdekes kérdés hogy kinek a véleménye lehet mérvadó.Mivel énnekem se számít mindenkié.De olyan szélsőségbe sem esek,mint páran,akinek semmi rosszat nem lehet mondani,mert nem bírja a kis érzékeny lelkük.Ezek az emberek aztán rendszerint nagy szeretettel mondogatnak oda másoknak.
Szóval,én azokra figyelek oda,akikről sejtem,hogy a negatív kritikájuk valóban csupán őszinteség,és nem egyszerűen csak rúgni akarnak egyet belém.Ezt pedig abbol szűröm le,hogy hogyan áll hozzám az illető ÁLTALÁBAN!Aki folyton csak cseszeget,az aligha akarhat jót.Aki egyébként korrekt,és normális,az el tudja érni,hogy egy kevésbé szimpi véleményét is elfogadjam,de legalábbis átgondoljam.
Egyébként a legtöbb vélemény nagyon szubjektív.Ha tőlem megkérdezed hogy jól áll e neked a piros szoknya,és nekem nem tetszik,akkor én azt mondom hogy nem áll jól.De attól még jól állhat a többség szemében.Most akkor ha én a többségtől eltérő véleményt mondtam,de őszintét,akkor meg kell kövezni?Mert gyakran ez történik.
Szia Jedi,
Szerintem is nagyobb sebeket lehet szavakkal ejteni, mint a böllérkéssel.
Az elhallgatás. Azt nem hívjuk hazugságnak. És néha mégis rosszabbat teszünk, mintha óvatosan adagolnánk valamit, s finoman, talán kicsit kozmetikázva, de mégis elmondanánk valamit.
Érdekes ez a nem az a fontos mit mond, hanem a ki mondja. Már nem először vetődött fel ez a kérdés. Ha azt mondják valakinek, hogy nem áll jól neki a kék szín, akkor igen fontos, hogy szavahihető emberrel áll-e szóba. Nem légből kapott a példa, mert kutatások irányultak arra, s állapították meg, hogy négy alaptípusú ember van, s ezekhez az alaptípusokhoz mely színek viselése passzol.
Fontos, hogy aki mondja, az "számítson", ismerjen, sőt, előző megnyilválulásait tekintve adjunk a véleményére.
Szia Kékség!
Én értem amit mondasz,a Mesterem régen mindig azt mondogatta,ha nem tudunk építeni,legalább ne romboljunk.Márpedig szavakkal nagyon szépen lehet rombolni.
Ennek ellenére en is a túlőszinte kategóriát képviselem.Sokszor ha akaratlanul megbántok valakit az őszinte véleményemmel,elgondolkozom azon,vajon jobb lett volna inkább hallgatni,ha már hazudni nem akartam.De kérdés,hogy a hallgatás mennyire van hasznára a másik félnek.
Valaki azt írta,nem az számít hogy mit mondanak,hanem hogy ki mondja.Ez nagy igazság.És a másik fele,nemcsak az számít hogy mit mondunk,az is,hogyan mondjuk.
Az őszinteség nagyon szép dolog.De úgy őszintének lenni,hogy mindig őszinték legyünk,és mégse bántsunk soha senkit,ehhez hatalmas önfegyelem kell.Ez már szinte művészet.
Idézni fogok egy-egy kitételt, mert az előző mondandóim mellett is elsiklottál, illetve a magadét már nem úgy fogtad meg, ahogyan először.
"... mindössze a szándék a lényeg ... Mert nem azonosult a cselekvéssel ... hanem "véletlenül", úgy mond megtörtént a dolog." "Én nem jó, vagy rossz szándékról beszéltem, hanem szándék-nélküliségről. Arról amikor a dolgok "véletlenül" megtörténnek. Akkor, amikor_tényleg_nem tehetsz róla, ám valóban megtörtént a dolog. "
Olyan nincs, hogy csak megtörténjenek a dolgok egy másik ember vonatkozásában. Azért vagyunk gondolkodó és érző lények, hogy kontroll alatt tartsuk ezeket. Mi az, hogy nem tehet róla valaki? Attól, hogy azt mondom, bocs, nem állt szándékomban megbántani, attól még megtettem, attól még az illetőnek rossz pillanatokat okoztam.
Véletlenek nincsenek, ezt Te magad hangsúlyoztad többször is.
Az illúzió vonatkozásában maradok a példámnál. A trombitaorrú hölgynek nem azt mondom, hogy kürtöt, hanem hogy pánsípot szoborált a doki belőle.
Szomorú, hogy nem tudod elképzelni, milyen illúziók tehetnek elviselhetőbbé helyzeteket. Sehol sem állítottam, hogy jobbá. Azt viszont mondtam, hogy könnyebbé. A kegyes hazugságot én inkább füllentésnek, a valóság szépítésének nevezem. Amikor valamit valamilyen okból enyhíteni, kell, nem pedig tokostól menni be a házba. Igazán sajnálom, hogy ilyen esetek elképzeléséhez neked konkrét példára van szükséged. (Vagy az én képzelőerőm jóval nagyobb.)
Eredményfelelősség? Az bizony van. Mindenben, amihez hozzányúlunk, belekezdünk.
A széles skálád említésekor majd' ugyanazokat a gondolatokat írtad le, amiket én jóval korábban felvázoltam!
A melegséget és az együttérzést, a szánalmat hiányolom az írásodból. Nem a kenetteljes szöveget.
Mi van, fáj az igazság?! - ezt mindenki elfelejti?
pedig olyan sokszor halljuk. igen, de kinek az igazsága, mert azt is szokták mondani, hogy nem az a fontos mit mond, hanem KI mondja!
Az illúziót nem azzal hagyod meg, hogy a ronda és buta helyett azt mondod: - ronda vagy. inkább így: nem vagy szép, de sokat tehetsz érte, hogy szebb legyél, vagy valami hasonló.
és így már nem olyan kegyetlenül durva, nem bántó, talán nem megy hajókötelet venni...
mert lehet, hogy pont ott, akkor, tőled várta a végső ráhatást.
én inkább úgy mondanám, mindenképp a saját igazságod felé közelítsen a véleményed, soha ne mondd az ellenkezőjét, mert az már tényleg becsapás. vagy hazugság.
és, hogy mennyire relatív, nagyon igaz. mindig mérlegelni kell mennyire engedheted meg a kegyetlen igazságot. vannak helyzetek, amikor elkerülhetetlen, és nem is tudod kivédeni. ha olyan vagy. azt viszont érezni illik, mi az a határ ahol árnyaltabban kell fogalmazni.
ja, valami olyasmi, hogy tényleg a körülmények meg az ember, nem lehet különválasztani, de törekedni kell(ene) legalább arra, hogy közelítsen.
a hazugság még mindig a rosszabbik út.
és hosszútávon nem kifizetődő. minden hazugság kiderül egyszer, ebben biztos vagyok, és akkor éghet a pofád...
de ez már más...
