Szasztok.
Valóban, a pornolize.com ötlet és megvalósítás szinten is eredeti ötlet volt, és bár tény, hogy nem az intelligens humort képviseli, lehet rajta derülni. Akit zavar, az valószínűleg nem fogja megnézni (bár ennek ellent mond, hogy aki kivizsgálásra beajánlotta, nem csak hallott róla, nyilván). Az igazi humor ebben az esetben szerintem az, ahogyan a rendőrség magát minősíti. Tény, hogy a magyar rendőrségnek SEMMILYEN hatásköre nincsen a pornolize, mint külföldi szerver felett. Másik tény, hogy ha esetleg valami nemzetközi jellegű pert indítanának el, a nyerésre való esélyük egyenlő lenne a LIM(1/X) százalékkal. Harmadik tény, hogy az előző két tényt figyelembe véve az, hogy közölték a publikkal, mi is a tervük, azzal önmagukat járatták le.
Gó polisz. :)
abszolút nem primitív - felismeri, mi a melléknév, mi elé lehet csak úgy melléknevet beszúrni, mi a lecserélhető ige, és helyes szám-személy-tárgyrag cicomával benyomja. szép, igényes munka. csak érteném, hogy a turrhába került fel a köpcös magyar a geci nyelvek közé - örök varkocsos rejtély. a fiúk csak az a/az cserét szúrták el.
Ja, a használati utasítást lehagytam.
Ez az az email, amit kaptam:
"Fijjug, ez biztos tetszeni fog: (a lányok ne is olvassák tovább)
Látogassatok el a www.pornolize.com cimre, a bal felso sarokban a legördülő un.
combo box-t állítsátok Hungarian-re majd írjátok be a kedvenc oldalatok címét
(index, meh, etc.) és figyeljétek mi történik.
várom a reakciókat"