Utánakerestem őseimnek, és ahogy próbálkoztam a családfa-összállítással, többször is belebotlottam abba, hogy bizony egy-két év után ugyanannak a házapárnak született egy azonos nevű gyereke. Nyilván az első akkorra meghalt.
Az én egyik dédimnek volt egy férje: Á... Benő, született egy fiuk, ifjabb Á... Benő. Majd a férj meghalt a háborúban, a fiú pedig betegségben 2 évesen. A dédi nagyon sokára, majd 40 évesen ment újra férjhez, és született meg az én nagypapám, ő megkapta az apja nevét elsőnek, a Benőt másodiknak. A dédi azt mondta, hogy így akarta az első fia felé jelezni, hogy soha nem felejti el. Én ezt nem is tudtam, csak a múltkor láttam egy levelet amit a nagyimnak címeztek, hogy K.... Sándor Benőné.
Na igen, Hunyadi János korában még nem voltak olyan divatosak Magyarországon a hangzatos Rikárdó, Rómeó, Dzsínó, és hasonló nevek. Kisebb volt a választék. (Elnézést kérek az említett nevek viselőitől, nincs rossz szándékom a megemlítésükkel.)
Én mit hallottam nemrég? egy családban volt egy kislány, aki meghalt pár évesen, majd hosszú évek múltán, már a nemfiatal szülőknek született egy újabb kislányuk, akit ugyanúgy kereszteltek, mint az első kislányt... hát ez se gyenge...
Én is ismerek ilyent. A kislány több mint 80 éve született, majd kiskorában meghalt. A másik, pár évre rá született, de ugyanazt a nevet kapta...
Én mit hallottam nemrég? egy családban volt egy kislány, aki meghalt pár évesen, majd hosszú évek múltán, már a nemfiatal szülőknek született egy újabb kislányuk, akit ugyanúgy kereszteltek, mint az első kislányt... hát ez se gyenge...
Olyat is ismertem én is, ahol apuka újranősült, és mindkét házasságból született fiát ugyanúgy hívták. gáz sztem.
Kettős keresztnévhez: az én 3 éves Alberich fiamnak nemrég mondtam a teljes nevét, Alberich József, mire ő sértődötten közölte: - Nem vagyok Jófesz, Ajbejik vagyok!!! : )))
Ez szerintem is tiszteletlen. Meg amúgy is, nincs elég név, hogy ugyanazt kelljen adni a gyereknek? Ismerek én is egy családot, ott az anyuka adta ugyanazt a nevet a közös kislánynak. A poén, hogy az idősebb vezetékneve Kiss, a kicsié, pedig Nagy.
Név továbbadása családban, nálunk ez csak 2. névként jött volna szóba, a dédapám Mátyás volt, ezért elgondolkodtam a Matthew-n. De aztán elvetettük, főleg azért, mert nem ismertem, mamám nem sokat mesélt róla.
Ismertem egy fickót, akinek Lajos a neve, az apjáé is. Apja elvált aztán, egy fiatalabb bigét vett feleségül, ott is fiúgyerek született, aki szintén Lajos lett. Na, így már kimondottan ocsmánynak érzem a név továbbadását, nem lehet tekintettel lenni az előző család, főleg a nagyfia érzéseire?
A nővérem szerette volna a férje nevét adni a kisfiának, viszont a férje báttyának előbb született fia, és ők is azt a nevet adták a fiuknaki. Így a nővéremék második névnek adták az apa nevét, és eleinte az elsőn szólították, de pár hónap alatt mindenki átszokott a másodikra, valahogy jobban illett a kicsihez: F....Dávid Csaba. Apa Csaba, unokatestvér Csaba a kicsi pedig Csabika. Náluk pl. mindenhová kiírják az egész nevet, hiszen a hívónév a második. Sokan Dávidnak szólítják automatikusan, de
A férjem családjában szokás volt a nagyszülők keresztnevét adni második névnek, de mi ezt nem tartottuk fontosnak....most lenne egy H...Zalán László, vagy H...Zalán Oszkár. Egyik sem lenne a kedvencem, bár Lászlóval jobban hangzik.
Természetesen nekem sincs semmi problémám a hagyományokkal, és azok tiszteletével, ennek ellenére nálunk nincs ilyen névöröklés. Ha lenne egy lányom, szerintem nem adnám neki az én nevemet, nekem az Éva nagyon tetszik, az lenne.
Nálunk MA MÁR nem szokás a név továbbvitele. - általánosságban is.
Nyilván ha tovább mennél a családfában, találnál példát, mondjuk a századelőről.
A század közepén kezdett egyre jobban kiveszni ez a szokás, ami nem is baj. De én megértem, és tisztelem azokat, akik így képviselik a hagyományokat (meggyőződésem, hogy a legtöbb esetben nem fantáziátlanságról van szó!).
Nálunk nem szokás a név továbbvitele, főleg nem nőknél. Férfiaknál az öcsém az első, aki apu nevét kapta. Anyunak van egy bátyja, aki az apja nevét kapta, de az ő fiai már nem örökölték ezt a nevet.
Hát, mi nem gyártottunk nagy koncepciókat névadás-ügyileg. Az biztos volt, hogy ha fiú, akkor apuka keresztnevét kapja elsőnek, plusz egy másikat, amit én választottam, ezt már az elején eldöntöttük. A lánynéven nagyon sokat gondolkodtunk, a vezetéknévhez elég nehéz jól illőt találni, pedig az egész naptárat végignéztük. Ami nekem tetszett, az a férjemnek nem, és fordítva. Bár a férjem úgy volt vele, hogy csak fia születhet, nem is nagyon akart lánynéven vitatkozni. Aztán amikor félidős terhes voltam, egy ultrahangos vizsgálat után azt mondták, lány lesz. Na, akkor megint beindult a keresés, megegyeztünk egy lánynévben is, Orsolya. A további UH vizsgálatokon nem látszott a neme, lányt vártunk. Megszületett a kisfiunk. Több barátomnak, rokonomnak üzentem a kórházból, hogy megérkezett Tamás Imre, mire az egyik barátnőm visszakérdezett "és mi történt Orsikával?". :)
nekem a név továbbvitele tök természetes, és mikor megtaláltam annak az ősömnek az anykönyvi kivonatát, akitől a nevem örököltem, az nagyon jó élmény volt. AZ, hogy tényleg létezett, és évtizedeken- évszázadokon átívelően kapcsolódunk egymáshoz azokkal az őseimmel, akik a nevemet viselték. Ráadásul kiderült, hogy aznap anyakönyvezték, amelyik napon én születtem, ez külön nagyon tetszett.
Az is érdekes, hogy Júda két olyan felmenője nevét viseli, akik nem a könnyű, kompromisszumkész természetükről voltak híresek, és ő is egy rém makacs gyerek :)
Apai nagyapáméknál nagyon rövid ideig éltek a férfiak (míg apai nagyanyám családjában 90-100 évig volt szokás élni a férfiaknak) így két név váltakozott a családban: volt a Benjáminok generációja és a Samuk generációja. A miénk Benjámin lenne, de csak lányok vagyunk, a gyerekeim generációjában már lett Benjámin, nagymamám örömére :)
Mi a létező legbonyolultabb megoldással éltünk :) A koncepció az volt, hogy a gyerek hívóneve van elől, az elhunyt ősöktől örökölt név hátul. De a fiamnak mindkét neve volt már a családban, igaz, két külön embernél (déd és üknagyapa). Viszont anyakönyvezve csak a "mellék" nevére van a polgári anyakönyvben, a teljes neve csak az egyházi anyakönyvben szerepel. Hallgatni a hívó nevére, és a teljes nevére is hallgat. Ha azt mondom neki, kisbabám, vagy ilyesmi, sértetten közli, hogy ő nem kisbaba, hanem Júda Áron. Sőt, Dúdaájon :)
Pedig keresztnév rengeteg van, csak fantáziával kellene őket használni...
OFF
El tudom képzelni, mennyire furcsa érzés a "sírkőn a nevem" -- nekem az volt rettentő különös, amikor egy horvát kisvárosban belefutottam a függ. háborús hőseik emlékművébe és a nagyon sok volt rajta a születési évemből, felért egy fejbevágással.
Igaz,egyik rokonunk temetésén, mikor mondták a nevét, még én is furcsán éreztem magam, hiszen ott állt mellettem az azonos nevű fia (akit én előbb és jobban azonosítottam azzal a névvel, különösen hogy az apá általában a becenevén nevezték, és korábban nem is tudatosult bennem a két név azonossága)
De akkor ez a zsidó vallás szerint meg még rosszabb: mert ott már csak a halott ősről hall a gyerek, csak a temetőben látja a fejfán a "saját nevét".
Míg ebben az esetben ha apáról kapja a nevét, legalább még életében is ismeri, ismerte "a névadó őst", tudja személyhez kötni - és talán megkülönböztetni is jobban tudja magát tőle.
"kimenni a helyi temetőbe, és meglátni pár sírkövön a saját nevedet."
De kis helyen ez kikerülhetetlen, ahol kevés vezetéknév van, gyakran megesik, hogy azonos kersznév is kerül mellé: ha nem az apé, akkor nagybácsié, más rokoné, nem is annyira rokoné...
Falubeli család: apuka K. Lajos, elsőszülött fia K. Péter Lajos, másodszülött fia K. Lajos András. :) Náluk még az ük-ükapát is K. Lajosnak hívják. Szerintem elég szar érzés lehet kimenni a helyi temetőbe, és meglátni pár sírkövön a saját nevedet. Tudom, morbidan hangzik, de erre is gondolni kellene.
