Lehet, hogy kevered az asztronómiát az asztrológiával? A szó eredeti értelmében valóban szinte mindegy. Történelmileg viszont úgy alakult, hogy az asztronómia elnevezés az égbolt, az univerzum egzakt tudományát illeti, övé minden megfigyelés és számítás. Az asztrológia alatt meg már kizárólag csillagjóslást értünk, melyben egyesek szerint van valami, de placébó hatásnál erősebb bizonyítékot még senki nem hozott ellene. Az asztrológia a csillagászat homeopátiája (na, ezzel kritikus és támogató egyaránt egyetérthet).
A csillagászati évkönyvek (az "efemerisek") egy részét asztrológusok vásárolják meg, és igazuk is van, mert minek bajlódjanak a pályaszámítások Lagrange-féle egyenleteivel, amikor az eredményeket jó emberek (a csillagászok) tálcán nyújtják nekik (is).
Hogy asztrológia és matematika milyen messze áll egymástól, azt egy velem történt eset is szemlélteti: távcsöves bemutatót tartottunk, amikor hozzám fordult egy hölgy, hogy jók jól a csillagászati évkönyv bolygópozíció előrejelzései, de ő asztrológus, neki ekliptikai koordinátákban volnának használhatók, de az évkönyv csak ekvatoriális koordinátákban adja meg. Mondtam, nincs probléma, mert az átszámítás könnyű, meg is adhatom a képleteket. De ő talán megijedt a szinuszoktól, nem tudta hasznosítani. (Ez: évtizedekkel ezelőtt. Azóta bizonyára számos app áll rendelkezésre, hogy még színuszok se kelljenek.)
De még ez a koordináta átszámítás sem "asztrológiai számítás", hanem tiszta gömbháromszögtani.
"1679-ben jelent meg az első francia efemerisz, a Connaissance des temps . Az efemerisz számítása tehát jóval az IMCCE létrehozása előtt datálódik, ami jól mutatja e számítások fontosságát.
1998. június 2-án hozták létre az IMCCE-t a Hosszúsági Iroda Számítási és Égimechanikai Osztályának helyére. Ez az intézet a Párizsi Obszervatóriumhoz és a Nemzeti Tudományos Kutatási Központhoz ( CNRS ) kapcsolódik"
Divinációs művészet és tudomány, mely a Nap, a Hold, a bolygók és a csillagok a Föld felszínének egy adott pontjához viszonyított relatív helyzetéből indul ki. Az asztrológia az okkultizmus egyik legősibb olyan ága, amelyet ma is gyakorolnak.
Az asztrológia azon az elven alapul, mely szerint a csillagok és planéták helyzete bármikor az adott időpillanatban éppen szerepet játszó finom energiák és tényezők térképeként értelmezhető. Amikor megszületik valaki, vagy lezajlik egy esemény, vagy felteszünk egy kérdést, az adott történés pontos pillanatát meghatározó jellegek tükröződnek az égen – az pedig, aki ismeri a módját, ezeket le is olvashatja onnan. A hagyományos nyugati asztrológiát meghatározó világkép olyan energiamátrix, ahol minden erő és tényező kölcsönhatásban áll egymással. A csillagokon és bolygókon átfolyó energiák lüktetnek át az egyes emberi lények testén és lelkén is, ily módon a földi események finoman tükrözik az ég történéseit. Számos régebbi asztrológiai leírás a legtöbb nyugati titkos tant megalapozó újplatonista filozófián keresztül közelíti meg ezt a tudást, míg a mai asztrológusok közül sokan szívesebben mutatják be az asztrológiát a pszichológus Carl Jung „szinkronicitás” fogalmán keresztül. Az alapvető elgondolás azonban mindkét esetben azonos.
Az asztrológia gyökerei megtalálhatók az ókori Mezopotámia városállamaiban, ahol a pogány vallás hite szerint a bolygók istenek és istennők voltak, és ahol a papok nagyon korán megpróbálták nyomon követni az istenségek égi útját. A bolygómozgásokról szóló legrégebbi fennmaradt feljegyzés Ammisaduqa Vénusz-táblázata, melynek a keletkezését Kr.e. 1650 körülre teszik. Minden okunk megvan azonban azt feltételezni, hogy a feljegyzések eredete több évszázaddal korábbra nyúlik vissza. A bolygók feljegyzett mozgását, valamint egyéb ómeneket és jeleket összevetettek bizonyos földi eseményekkel, és ezek eredményét is feljegyezték. A Kr.e. VII. századra, amikor az Enuma Anu Enlil elnevezésű 7000-es ómengyűjtemény elkészült, ez a hatalmas projekt olyan fázisba érkezett, hogy szisztematikus következtetéseket lehetett belőle levonni. Az ezt az időszakot közvetlenül követő évszázadokban pedig alakot öltött az általunk asztrológiaként ismert tudomány.
A legrégebbi ismert horoszkópok, ahogyan fent utaltunk rá, babilóniai eredetűek, és a Kr.e. V. század végéről származnak. Nem sokkal később a tudomány az új, feltörekvő hatalmat képviselő Görögországba is eljutott, és amikor Nagy Sándor Kr.e. 331-ben meghódította Mezopotámiát, az ebből adódó politikai és kulturális változások mindenütt elterjesztették azt a mediterrán térségben. Az első római császár, Augustus (Kr.e. 63 – Kr.sz. 14. uralkodásáig csupán egy volt a számos divinációs módszer közül. Augustus azonban hasznos propagandafogásnak találta az asztrológiát uralkodása törvényesítéséhez a korábbi köztársaság felett, és a horoszkópjával támasztotta alá azt a kijelentését, mely szerint a csillagok elrendelésére kell uralkodnia Róma felett. A tudományt ő és követője, Tiberius pártfogása tette a legtekintélyesebb divinációs rendszerré, és ez indította be gyakorlásának és tanulmányozásának aranykorát. Az ezt követő két évszázadban számos jelentős asztrológiai tankönyv született, ideértve Manilius, a Szidóni Dórotheosz, Vettius Valens, és mindenekelőtt Klaudiosz Ptolemaiosz munkáit, akinek négy könyvből álló gyűjteményét, a Tetrabibloszt megírását követő több mint ezer éven át a legfontosabb asztrológiai kézikönyvként tartották számon. Róma hanyatlásának éveiben az asztrológia eljutott az arabokhoz, ahol tovább finomodott az arab csillagászok és matematikusok generációinak a keze alatt, akik új eszközöket találtak ki a bolygók és jegyek pontos pozíciójának a kiszámítására és a képletek értelmezésére.
Európában az asztrológia, elsősorban a divinációval szembeni keresztény előítéleteknek köszönhetően, veszített a fényéből a középkor elején. A tudomány alapelemeit azonban megőrizték, és a kortárs feljegyzések szerint a francia nemesség nagy része már a IX. században is kikérte az asztrológusok tanácsát. A kora középkori asztrológiának nagyrészt az égbolt csillagainak és bolygóinak éjszakai megfigyelésére kellett hagyatkoznia, mert Róma bukásával gyakorlatilag a horoszkóp felállításához szükséges matematikai tudás is elveszett, amelyet később újra be kellett hozni az arab világból. A kor asztrológusai nagy figyelmet szenteltek a szabad szemmel is könnyen megfigyelhető holdfázisoknak és a Hold helyzetének, amely a Hold-asztrológiai almanachok teljes irodalmát keltette életre. A XI. század végére azonban elkészültek az arab asztrológia és matematika könyvek latin fordításai, és hamarosan Európa-szerte hozzáférhetővé váltak a tudósok számára. Bár számos egyházi méltóság gyanakvással fogadta az asztrológia reneszánszát, sokan lelkesen támogatták az új tudományt, amely hamarosan óriási népszerűségnek örvendhetett. A XII. század elejére részletes asztrológiai táblák jelentek meg Nyugat-Európában, és ezzel az utolsó komoly akadály is elgördült az asztrológia gyakorlása elől. Az új Alphonsine 3 táblákkal – az elnevezés arra utal, hogy X. Alfonz spanyol király felügyelete alatt állították össze őket – és valamelyes latin- és matematikatudással most már bárki egy-két fokos pontossággal felállíthatott egy horoszkópot. Ettől kezdve az asztrológia minden gyakorlati kérdésben a mindennapi élet részévé vált, és ez egészen a tudományos forradalomig így is maradt. Bár néhány tudós kritizálta az asztrológiát, illetve megkérdőjelezte a tételeit, a legtöbben a valóság alaptermészetéhez tartozónak tekintették. A korra jellemző, hogy a XVI. század derekán a reformáció fellángolásával protestáns és katolikus asztrológusok is elkészítették és közreadták Luther Márton erősen eltérő horoszkópjait, és mind a két tábor a csillagokkal alátámasztva dicsérte vagy szidta a reformátort. A XVI. században indult el az a mozgalom is, amely a nagyközönség számára is hozzáférhetővé tette az asztrológiai tudást. Hozzájárult a folyamat beindításához Libelli Duos (Két könyvecske, 1538)című művével, az első nyomtatásba adott és közkézen forgó, számos horoszkópot és azok értelmezését tartalmazó kézikönyvvel. A Libelli jelentősen kibővített, 1547-es kiadása a képletértelmezés részletes útmutatójaként egy aforizmagyűjteményt is tartalmazott. A későbbiekben többen is hozzájárultak a gyűjtemény növekedéséhez azáltal, hogy bizonyos latin asztrológiai szövegeket nemzeti nyelvekre fordítottak. Angol nyelvterületen ebből a szempontból William Lilly (1602–1681) munkássága a legfontosabb; ő adta ki az első angol nyelvű asztrológia tankönyvet (Keresztény Asztrológia) 1647-ben. A címmel arra a vádra referál, mely szerint az asztrológia a sátán tudománya. Ugyanakkor azonban a tudományos forradalom első hajtásai is kezdtek a felszínre törni, ami az asztrológia és a teljes nyugati okkult hagyomány abszolút elutasítását eredményezte. Az asztrológia tudományos elutasítása azonban elsősorban a művelt felsőbb osztályokat érintette, így az asztrológusok a társadalmi létra alsóbb fokain tovább folytathatták a munkájukat. Az úgynevezett „Józan ész korában” egész sor népszerű almanach vitte tovább az asztrológia hagyományait a legtöbb nyugati országban, és a Lilly könyvéhez hasonló művek igen keresettek voltak a népi mágusok, titkos okkult társaságok és mágus páholyok földalatti köreiben. A titkos tanok XIX. század vége felé kezdődő reneszánszával az asztrológia tudománya az elsők között nyerte vissza szélesebb körű népszerűségét. A fenti folyamat beindításában központi szerepet játszott Alan Leo angol asztrológus munkája. Az újjáéledés folyamatának XX. századi felgyorsulását a szakmai szervezetek kialakulása (American Federation of Astrologers), az asztrológiai könyvekre és szaklapokra szakosodott iparág izmosodása (különösen a ’60-es évek elején), és az asztrológia bizonyos körökben történő újbóli társadalmi elfogadása kísérte. Címlapokat töltött be a felfedezés, mely szerint Ronald Reagan amerikai elnök egy kaliforniai asztrológus tanácsait követve tervezte meg elnöksége számos eseményét, de úgy tűnik, hogy ez nagyon kevéssé befolyásolta a népszerűségét még a konzervatív keresztény szavazók köreiben is, akiktől pedig nem lett volna meglepő, ha kifejezik a tiltakozásukat.
Köszi a pontosítást. A rendszerváltáskor lepték el a sajtó egy részét a horoszkópok. Viszont rémlik nekem egy anekdota, ahol egy újságíró horoszkóp-rovatot vezetett, saját bevallás szerint is hasraütéssel, de ez kolléganőit nem zavarta, igyekeztek belekukucskálni, nekik éppen mit jósol a "vátesz". Az mintha a szoci érában lett volna (bár ez ellentmond sok másnak). Tudja valaki, ki volt ő?
Ma már nem haragszom érte, ha lerángatnak a valóság talajára.
Ami 1000 évnek tűnt az a kilencvenes-százas évek. Az idődilatáció tehet róla, hogy 25 évet bejárok mialatt itt eltelik két perc. Ez okoz egy kis felmelegedést az agyban, mivel a múlt fénysebességgel küldi az információt, a dekódolás úgy néz ki, hogy lepkehálóval befogni valami emléket kiragadva a kontextusából, de nem akarom megdumálni, teljesen igazad van!
A tudományos módszer nem tűr meg intuitív, empatikus alkatú megfigyelőt, következésképpen nem is hisz/hihet ilyesmiben. Nem is nézelődhet, érdeklődhet másfelé, mert az árulás és kizárást jelent. Attól fogva nem hiteles többé.
Tehát identitásodat teszed kockára azzal, ha ilyen topikokat látogatsz még ha álruhában is.
Nem lehet minden intuitív és empatikus ballasztot likvidálni - a költőket, filozófusokat és horoszkópékat sem. Sajnos a biztosítási ügynököket, fodrászokat és befektetési tanácsadókat sem, pedig őket személyesen vállalnám.
A születéskor aktuális bolygóállás nem szentírja a sorsot, csak egy skicc készül rólad. Soha nem fog kiderülni, ha nem érdekel. Ha véletlenül igen, akkor elgondolkodhatsz rajta esetleg figyelembe veheted az útmutatását, de ha nem akarod nem muszáj. Csak megteheted.
Regényünket végső soron mi magunk írjuk és szerepeljük végig, csillagokkal vagy anélkül.
Elolvastam, hogy hogy könnyebb egy tevének a tű fokán, mint nekem, hát be is jött. Konkrétan megkérdeztem a csillagokat, de fütyültek rám. Nem való nekem, de attól még érdekelhet. Ezer éve a Szabad Föld c. újságban voltak a legjobb horoszkópok. Szem nem maradt szárazon. Az volt a szakma csúcsa, azóta szememben leáldozott a csillaguk.
megfigyelés - hipotézis - előrejelzés - ellenőrzés: ez a tudományos módszer. Sokkal több hipotézis bukik el rajta, mint amennyi keresztülmegy. Az asztrológiában nem látok semmi pluszt a többi tévtanhoz képest.
Elég sok tudos foglalkozott az asztrologiàval régen ahhoz hogy elképzelheto legyen inkàbb mink akik hibàs irànybol vizsgàlgatjuk és igy félreértjuk. En személy szerint ugy làtom nem a bolygok vannak hatàssal rànk hanem azok csak az "ora mutato" szerepét jàtsszàk, és megengedik a hozzàértoknek leolvasni az "idot"....Persze ez a leolvasàs interpretàcio ezerszer komplikàltabb mint az ora esetében.
