Igy van.De a kicsi baj is eleg.Azert provokalok ,mert ez a forum egy eleg szeles koru media (relativ) hogy felhasznaljuk tudatositani bennunk , mennyire irealis egy nagy tomeg ertekrendszere.
Kerdesemre meg nem jott egy erdemi valasz..
Ráadásul itt 40 év alatt beleivódott az emberbe hogy az állam = bank és állam = ellenség.
Amúgy szvsz tetszik vagy nem, ma már egy főként színházakbakban fellépő színész nem igazán nevezhető sztárnak. Megvan az a pár ezer ember aki rendszeres színházlátogató, de az emberek 99.9%-a max középiskolában osztálykirándulás keretében jár színházba amikor megnéznek valami kötelezőt, azt végigunatkozza valahogy és ott helyben megesküszik hogy többé a dolog közelébe sem megy. És ezt be is tartja. Ma a színház szvsz szinte teljesen elveszítette szerepét mint média, de mindenképp eltörpül jelentőségét tekintve az elektronikus médiával szemben. Akárhogy is nézzük Jimmy-t a Dáridóban egy este többen látták mint Sinkovicsot talán egész életükben. És szvsz ez nem is akkora probléma, ez utóbbi többnyire nem is olyasmit csinált ami túl sok embert érdekelt volna (azért persze voltak kivételek, lásd Tizedes).
Amúgy egyébként a mai emberek nagy többsége nem bálványoz annyira embereket mint pár száz évvel ezelőtt. Nincsenek olyan bálványok mint anno Petőfi, Kossuth, stb. Persze olyan emberkék sem nagyon vannak a közéletben, ki a fene bálványozna pl egy Hornt vagy egy Torgyánt ? De nincs is az a rettenetes bálványozhatnék. Szerintem nincsenek példaképek sem, legalábbis a nyolcéves korosztály fölött, kivéve talán néhány elborult sportolót akik így próbálnak lelket önteni magukba.
És szvsz az hogy kinek mekkora a jelentősége egyáltalán nem függ össze a temetésén résztvevők számával.Lehet hogy él valahol Gipsz Jakab tudós aki egész életében csak a kis számításait végezte a mindenkori minimálbérért, a temetésén a kutyáján kívül csak a pap van jelen, de az eredményei alapján megoldják pl a környezetkímélő energiatermelést, vagy a rák gyógyítását.
Az a véleményem, hogy amig vannak emberek akik e három hiresség munkássága és az általuk képviselt értékek között különbséget tudnak tenni, és amig vannak emberek akik fel vannak háborodva, hogy a média nem e szerint szentel nekik figyelmet, addig nincs olyan nagy baj.
...........A baj az, hogy esély sincs védekezni a kereskedelmi tévék és a bulvársajtó nyilvánvalóan szándékos (nyereséget hozó) manipulációja ellen. .........
Dehogy nincs. Fül bedug, TV kikapcs, könyv elo...
Üdv
H.
Kedves bogyo,osszinten bevalom nem neztem utana hogy irta a nevet.Ot mar 40 eve lattam jatszani.
Nem akarlak untatni azzal (persze nem az szamit amit most ide irok hanem azt hogy irta o a nevet) hogy Sinkovics horvat volt es pedig magyar kulturkorben.Itt cs-el irjak a vegzodeseket.Megnezheted a focistak nevenel.A tz az a nemet (osztrak ) irasmodja a nemet kulturkorben elofordulo nevre.De megnezem es legalabb is itt korektalom.
Hogy hulye ez vagy nem ezt Te magadnak eldontheted,nem muszaly akkor irni vagy pedig ha irsz akkor megkellene magyarazni miert illeted ezzel az epitettel a topicot..
Csak akkor ha olvassak.Aki nem akarja az nem olvassa es nem reagal ra.Abban igazad van hogy eleg belole.De itt sem valaszolsz erdemben a temahoz.Miert van ez igy ? Ez a kerdes es nem maga a szemelyek,Mr X.Tehat:mi az amilyert nekunk ok hosoknek tunnek ?.Hos,irodalmilag =egy szemely amelyrol szol a tortenet.
A bankok valami hetfeju sarkanyokent lepnek a szinre a szegeny embereknel (ezt persze meg politikailag megerositik is ).Mert ott van a penz amit masok kerestek meg es ott van a penz amit ki kellene osztani mindenkinek,neki is.Igy lesz Robin Hood az illetobol akkor is ha a penzt maganak akarja megtartani.Es a kutyaszeretette ,amiert elfogtak az sem semmi.Es a szokese a bunkok elol,akiket altalabban nem szeretunk.Szoval igy lesz o hos.De nem minosit minket egy ilyen megiteles ?
Amit Te rezel azt en is ereztem.Csak nagyon bantott hogy ugyanakkor egy Sinkovics nem talal annyi reszvetet.
Es akkor jutott eszembe hogy hop volt meg egy media hosunk a Whiskys.Konyv jelent meg rola (konyvek) mint ahogy a Jimmyrol is meg fog jelenni.
Jol tetted hogy irtal mert mi nem ennek a szegeny embernek vagyunk az ellenfelei ,sajnalom ot igazan,hanem annak a feklfogasnak ami ot es mas embereket tul magasra ertekeli es eltuloza erdemeit.A komersz TV es a tobbiek ezt csak eszre veszik es persze kihasznaljak.A baj meg melyebben van,a mi mentalitasunkban.Valamikor koltok voltak a hoseink,meg bator emberek,kutatok es nemzetvedok.Ma ?
Igen,ez kulonos szazadunk hiszteriaja.Azt amit allitja hogy nem fogja tulelni (persze fogja) az a sajat maga letenek megkerdojelezese.Jimmy az alulrol feltoro,szepet es kedveset predikalo (tehat hitet ,valamilyen hitet ado) mi testverunk,en magam.Ezt hisszi hogy nem eli tul.
Nem értem, miért vagy úgy felháborodva. Szerintem Mumu az elején egyértelműen elmondta, hogy nem az említett három emberre, illetve a körülöttük zajló - zajlott dolgokra kíváncsi, hanem sokkal inkább az emberi viselkedés miértjére? Tudom, hogy ő maga is használta a provokáció szót, de nem igazán értem ez mennyiben provokál negatívan? Sokkal inkább arra provokál, hogy elgondolkozzunk és megfejtsük a dolog lényegét, mert magunktól esetleg nem tennénk.
Blan
Kedves Mumu!
Eddig szerettem olvasni a topicjaidat, de ez egy egyszerü provokáció, és nem látom be, hogy mi a jó ebben neked. Meggyőződésem, hogy nem ilyen vagy.
Bocs még a viszkys jelenségről. Teljesen az ügyvédje manipulációja volt az egész. Ő folyt még a csapból is. Tudta, hogy a jog talaján nem tud eredményt elérni, ezért a közvélemény befolyásával élt, és bizony sokan megették. Mivel már több eredmény nem érhető el ezzel a politikával, most kiszáll. Most megprobálják a rendőrök magatartását, a szemtanuk vallomását kétségessé tenni. Ha ez sikerül, akkor megint nyernek pár évet. Lehet, hogy jó ügyvéd, de szerintem magyarországon még a jog talaján kellene védenie páciensét, majd ha esküdtszék lesz nálunk is, akkor joggal fordul ilyen nemtelen eszközökhöz.
minél nagyobb a zűrzavar, botrány valami/valaki körül, annál nagyobb az esély, hogy megveszik az emberek. kinek kéne egy olyan újság, ahol a jó híreket olvassa? mindenütt csak balesetek, botrányok, tragédiák szerepelnek a címlapokon. és persze belül is...
szóval rajtunk múlik...
mi csinálunk hőst valakiből, persze a média segítségével. azok meg egész egyszerűen csak jó szimattal rendelkeznek, mikből lehet kihozni a legtöbb profitot. akár tévéműsorról van szó, akár újságról.
de persze én, ki pl. nem veszek meg egy újságot sem emiatt, sajnos nem csinálok tavaszt :)
Kedves Mumu!
Ez az emberek sajátja. Nem mindig a személynek szól, hanem az eseménynek. Egy 73 évesen elhunyt Jimmy temetése nem lett volna nagyobb hírérték, sőt, mint ma a Sinkovitscsé. Mindig másképp kezelik az emberek a várható és a váratlan halált. Nem szeretném, hogy ugy legyen, de talán érthetővé teszi gondolatomat egy "morbid" példa. Maradóna, ha az Argentin Vb után balesetben meghal, Istenként temetik. Ma már nem biztos. Nézd meg Pelét, Papp Lacit. Direkt csak a sportból merítettem. Lehet, ha az összes korán és tragikus körülmények közt elhunyt "bálvány" még ma is élne, nem lene több mint Te vagy én, vagy még az sem. Tudod az örök fiatalság titka a korai halál. Másképp élik meg az emberek az élete csúcsán lévők, és a már kifelé haladok elvesztését. Mert az emberek hálátlanok, felejtenek, uj bálványokat keresnek.
Kiváncsi lennék, hogy ha ők ültek volna abban a bankban, amit a whiskeys kirabolt vagy az ő hozzátartozóik, őket fenyegette volna pisztollyal akkor is neki szurkoltak volna? Vagy esetleg a gyerekük szintén az adott bankban tartózkodott volna?
Elvileg nem lene baj ez a fajta sztárkultusz, hiszen mindenkinek joga van a saját ízlése, érzelem és gondolatvilága szerint saját értékrendet felálítani. (Az persze más kérdés, hogy milyen országra, népre utal a jelenlegi fontossági sorrend.)
De.
A baj az, hogy esély sincs védekezni a kereskedelmi tévék és a bulvársajtó nyilvánvalóan szándékos (nyereséget hozó) manipulációja ellen. Hetek óta mondják, öntik, zúdítják a képembe, hogy Jimmy a király, Jimmy a legnagyobb, Jimmy az egész ország bálványa, és mivel én izléstelennek tartom, hogy a halála után minosítsem a saját értékrendem szerint (nem lenne túl hízelgö ugyanis), ezért hallgatok, ezzel pedig látszólag helyeslem az elhangzottakat...
SEGÍTSÉG!!!!
Egyébként a Zámbó Jimmy körüli nagy felhajtás eszembe juttatja az ókori mondást. Panem et circenes.
Hogy valaki úgy nyilatkozzon "Az apám halálát még valahogy túléltem, de ezt nem fogom." ez azért túlzás.
Robin Hoodot ne hasonlítsuk már a whiskeyshez, aki minden elrabolt fillért a saját igényeinek a kielégítésére fordított. A Robin Hood legenda nem így szól.
Egyébként szégyen, hogy egyeseknek ilyen ember kell példaképül.
Ezt el is varnam Toled ,ahogy dig olvastalak.De ezek meg mindig csak jelzok.Ki akar a kerdesel komolyan figlalkozni ? Ugy ertem meg probalni magyarazni a bizonyitvanyunkat..