Én nem annyira kapkodósnak érzem a stílusát, hanem inkább olyannak, mint amikor egyszerre "több sávon" zajlanak az ember gondolatai. Akár lehetne még összetettebb is, de az már elvenné az olvasók egy részének a kedvét. Az enyémet nem. Ennek a történetnek a folytatását, ha létezne, vagy a szerző másik hasonlóját, szívesen végigolvasnám én is!
Rokonszenves ez a stílus, talán, mert magamra ismerek benne, ha nem is az irományaimban, hanem a mindennapi életem összetettségében, ugyanis ha nagy ritkán sikerül írni valamit, igyekszem, hogy az eredmény egyszerű és áttekinthetően összeszedett legyen. Mint amilyent ideollóztam az egyik szomszédos topik 21. hozzászólásába:
Igenigen, folytatsd lécci! Nagyon tetszik a stílusod, már amennyire ebből a nyúlfarknyi darabkából le lehet ilyesmit szűrni.
Látod, a rajongók már türelmetlenül tombolnak ;-))
Az Isten szerelmére!!! Nehogy abbahagyd az írást egy-két rossz vélemény miatt, nézd meg, mennyi embernek tetszik! Pl. nekem is...
Nagyon is jó, olvastatja magát, kicsit kapkodós, hogy egyszer a régi események történnek, és utána vissza a jelenbe, de ettől különleges, egyedi. Hozzá kell szokni, és akkor jó olvasni.
Folytasd!!!! Lécci-lécci-lécciiiiiii!!! :)))
szerintem nincs gond a stílussal, gördülékeny, olvastatja magát.
az, hogy még nem derült ki miről is szól, miért baj? könyörgöm, még csak a második bekezdésnél jár, lassan vezeti fel a cselekményt
nekem tetszik, apró hibáktól eltekintve, és én is várom a folytatást.
Remélem még azért van értelme egy kis bizatásnak:)
Sosem késő folytatni...
Engem is érdekelne hogyan alakul tovább a történet.
Én abszolút laikus vagyok a témában, úgyhogy egy roppant egyszerű véleményt fogok mondani:))
Pár sor után érzem, hogy leteszek-e egy könyvet vagy nem - ezt nem tenném még le...
S az miért baj, hogy nem tisztul le rögtön az elején a mondanivaló ? Nekem tetszett, még akármi is lehet.
CD, ha nagy galaktikás vagy, az én kedvencem Borisz Lapin: Az első csillagexpedíció. A 2. metagalaktikában jelent meg, de fenn van a honlapomon is. Ez is 30 oldalon keresztül inkább elbeszélés jellegű, homályos találgatásokkal, s csak az utolsó oldalon kerül minden a helyére. Igazán csak második olvasásra érteni, hogy mi mit is jelent. Kiváncsi lennék a véleményedre.
Schrödinger híres (hírhedt) gondolatkísérletében macskára lövöldöz. A kísérlet leheséges kimenetelei szó szerint: "a macska él", "a macska megdöglött".
Shrödinger egyszerűen "imádta" a macskákat :)
A Schrödinger névről asszem mindenkinek a döglött macska jut eszébe. Ezért közhelyes szvsz. És ezért morbid is.
Miért kell Schrödingernek nevezni egy macskát? Ez eléggé közhelyes, na meg morbid is, nem? Mintha már láttam volna más scifiben is, csak nem emlékszem hol (déjá-vu?).
A stílussal barátkozom. Eléggé szaggatott, összevissza gondolatok egy ember fejében. Nem rossz. Ezzel a tempóval regény lesz belőle, nem novella.
Hajrá.
Meg most sem latok benne koncepciot.
Jokat irsz, de keves van mogotte.
Amit egyelore toled latunk, az a kovetkezo:
Poen- es otlethalmaz, lazan osszekapcsolva, mondanivalo nelkul. Illetve, ha van is mondanivalo, az kitekerve, kifacsarva jelenik meg, mert az iro nem akar/mer felvallalni egy allaspontot/eletszemleletet/ideologiat/satobbit sem. Konnyed hangvetel, gyors valtasok, de en mar D.Adams-t se szerettem nagyon, bar minden konyvet megmenti nehany jo poennal.
Ez még nem sci-fi!!
Schrödingert a konyhában találom meg, a pult alatt lapul és gyanakodva méreget. Tiltakozva nyávog, amikor felemelem, de elhallgat, amikor vöröses szőrébe túrok. Szegény Schrödinger, én tehetk róla, hogy itt van, kellett valaki hús-vér útitárs ellensúlyozni azt a szintetikus műzsenit. Maxxx meg azzal szokta bosszantani, hogy Ash-sé alakul az Alienből. Azt ugyan kétlem, hogy Schrödinger valaha is látta volna a filmet, mindenestere jól beleharapott Ash lelőgó kezébe. Az élet apró örömei.
Vegye észre, Massingham: nemigen van választása. Vagy részt vesz az expedícióban, vagy mehet vissza Kelet-Brooklynba, vagy hova, az utcára. Persze. Tudtam én azt rohadtul, hogy nincs választás. Bár arra nem lehettem felkészülve, hogy Gary Cooperrel kell majd együtt ebédelnem. Jó, nem kellett volna azt megtennem. Tudtam már abban a századmásodpercben, mikor az öklöm elemelkedett az őrnagy törött orrcsontjáról. Aztán persze az események még ennél a századmásodpercnél is gyorsabban látszottak peregni. Vegye észre, Massingham. Vegye észre, vegye észre. Erős hónaljszaga volt az ezredesnek, az a csípős, kellemetlen fajta, amely minden légkondicionálás ellenére folyton körbelengi az embert. Majd én a helyes útra terellek, Frankie. Anyám meg csak néz, riadtan pislog a szemüvege mögött. Rendes fiú ez, Martha. Na ja.
Maxxx a legintelligensebb android, amely valaha is elhagyta a Transtec műhelyeit. Egyszerűen káprázatos kombinációs és innovatív képességekkel, teljesen önálló felfedezésekkel. A mesterséges intelligencia remeke. Hirtelen úgy döntök, hogy a Heisenberg jól ellesz egy adarabig egymaga is a pályaadat-számításokkal. Hónom alá csapom Schrödingert és a kabinom felé veszem az irányt. Utam Maxxx játszószobája előtt vezet el - nem mintha nagyon vezethetne másfelé is, a Heisenberg nem az a kimondott Titanic - , bent mintha Sam játszaná el újra Ricknek. Fura. Bár sosem tiltotta meg nekem, nem jártam a laboratóriumában mégsem soha. Igaz, invitálni sem invitált egyszer sem. Maxxx forradalmasítja a kvantumhajtásról alkotott fogalmainkat, Massingham. Felőlem, csak engem ne forradalmasítson. Talán maga tervezte ezt a robotot, ezredes?
Nem, Massingham, én csupán a csodálója vagyok. És Maxxxot aligha nevezném szimplán robotnak... Jézusom.
Nincs választása, Massingham. Schrödinger már kissé unja a cipelést, szolídan a felkaromba mélyeszti néhány karmát. A kabinra érve ledobom az ágyra, s a polcon sorakozó holovideo-lemezek közül kiválasztom Liolla di Stefano legújabb filmjét, Még csak háromszor láttam. Liolla az istennő; valamennyi filmje megvan, három közülük dedikált lemezen. Liolla az istennő - azt mondják róla, hogy semmiféle plasztikai hercehurcának nem vetette még alá magát, amivel az összes producert a sírba kergeti. Nem mintha engem érdekelne, hogy nézett ki régen. Most ő az istennő és kész.
Álmomban aztán Lillával ülünk kettesben egy asztalnál valahol a Fifth Avenuen. A pincér halkan lép asztalunkhoz, nagrágján az éllel ölni lehetne. - Milyen italt hozhatok, fiú? - kérdezi, s én elkapom a kezem, amivel Liolláét szorongattam. Humphrey Bogart, a pincér, hunyorít egyet, majd előhúz a zakója zsebéből egy pisztolyt és belelő Liolla bal szemébe. - Vegye észre, Massingham - mondja. - Liolla a mesterséges intelligencia remeke. Liolla szemgödréből a vér lassan itatódik fel a damasztterítőn.
P.S. Nem haladok valami gyorsan, de legalább nagyobb a feszültség...:-) (és akkor még A ködöst is írni kellene...)
