Pepi (Takács Gábor) volt az osztályfőnökünk. Az első osztálya volt. Hozzá járt a mai Blastik tanár úr :-) Pepit nagyon szerettük. Állítólag az ő tiszteletére volt a Puskással szemben a Pepi kocsma...
Rozsda: nem mindenki tudja, hogy az És-ben (Élet és Irodalom) jelentek meg versei.
Félkörbe állított minket reggel 8 órakor maga elött, ő leült a székébe, kényelmesen elhelyezkedett és elkezdte mesélni a szakmai történeteit. Mi meg majd össze rogytunk, de nem ültetett volna le.
Én jóformán semmilyen új ismeretet nem szereztem tőle.
Próbált mint rádióamatőr kapcsolatba kerülni Baltimorral, de nem sikerült akkor. A fénycső viszont begyulladt a padláson, ez igaz. Másra nem is emlékszem...
Érdekes, hogy egy embert ennyire másképp lehet látni, mint te meg én... :-)
Nem akarok veled vitázni, pláne meggyőzni téged, de én gyökeresen...
Én aztán foglalkoztam hobbiként távközlési (sőt, még informatikai, amire akkor tán még szó sem volt :-) ) dolgokkal. Sőt, a Puskás felvételi kiírásában írták is, hogy nem lehet indok, hogy ezt a jelentkező nem tanulta az iskolában, mert olyanokat keresnek, akik az iskolai tanulmányaikon túl is érdekel ez a terület... Mégis rengeteget tanultam Henci bácsitól (meg minden jó tanáromtól).
>aki nem mellesleg semmilyen pedagógiai ismerettel sem rendelkezett.
Szerette azokat a diákjait, akiket érdekelt, amit mondott. Lehet, hogy azoknak többet mondott? :-)
>Nem csoda, hogy számára minden tanuló egyforma volt, ...
Ez vastagon nem igaz. Illetve... nem volt igaz 1970-71-ben. Később megváltozott volna???
Én meg azt mondom, hogy csak azok tudtak tanulni tőle, akik amagánéletükben nem foglalkoztak hobbyként a szakmai dolgokkal. Amiket én tőle hallottam 16 évesen, azt én már 13-14 éves koromban ismertem, mert állandóan bújtam a szakkönyveket és szereltem rádiókat, TV-ket. Úgyhogy nekem semmi újat sem tudott mondani, legkevésbé tanítani. Nem is volt egy tanár típus, inkább amolyan "öreg szaki bácsi", aki nem mellesleg semmilyen pedagógiai ismerettel sem rendelkezett. Nem csoda, hogy számára minden tanuló egyforma volt, mert képtelen volt különbséget tenni közöttük. Viselkedésével inkább megbántotta a gyerekeket, mintsem ösztönözte volna őket. Kínszenvedés volt eltölteni vele azt a pár órát és ez nem csak a saját véleményem volt akkoriban.
>Az a típus volt, akin már élete delején túllépett az idő...
OFF: Ezt a mondatod betehetnéd a Képzavarok topikba is :-) ON
Persze, Henci bácsi nem volt már fiatal, de az egy tanárnál nem biztos, hogy hátrány, sőt. Megvoltak a bogarai, de úgy láttam, a többségünk azzal együtt szerette. Tanulni meg rengeteget lehetett tőle, már akit érdekelt... :-)
Volt egy zöld TERTA magnója a laborjában, azt néha elkértük az iskolai bulikhoz. Panaszkodott, hogy "azzal a hülye bíííítzenével szétrázzák a magnót!" :-)
Hasonló dolog történt velem is! Egy zacskó alkatrészt vett elő, kitette az asztalra, mindenki messziről nézegette. Én közelebb léptem, hogy lássak is valamit belőle, mire rámszólt, hogy menjek hátrébb. Mondtam, hogy csak megnézném. Mire ő: először nézegetjük, aztán megy a zsebbe...
Tényleg nagyon aranyos ember volt, mi is szerettük...
Egyszer bejött a labor gyakorlatra, és azt mondta:
"Ebben a zacskóban egy, a távközlésben is használt anyag van, az utcán szedtem fel!" és felénk nyújtott egy zacskót. Gondoltam, hogy aszfalt van benne (akkor még voltak aszfalt szigetelésű kondenzátorok), el akartam venni a zacskót, hogy megszagoljam. Azt mondta: "Nem lehet olyan sokáig nézni!!" és betette a háta mögé :-)
Nagyon szerettem Henci bácsit, meg ahogy láttam, a komoly emberek közül sokan az osztályban. Igazi szakember volt, és embernek is kiváló.
De hogy milyen a távközlési társadalom: aki volt a temetésén (én csak később értesültem róla) mesélte, hogy a gyászoló emberek sétáltak elfelé, és olyanokat mondtak, hogy "akkor megnöveltem az impedanciát, és..."
Legalábbis mi, a műhelyben csináltunk távbeszélőtechnikai kábelkorbácsot is (egy deszkába szögek voltak verve, föléjük írva kódjelek, és a szögek közé ki kellett húzni a korbácsereket, levarrni és az erek végét leblankolni).
Éppígy volt a rádió készítés is a műhelyben, valami bakelitdobozos elektroncsöves masinát csináltunk. A mi osztályunkban egyvalakinek szólalt meg, tán nem törvénysértés, ha beírom a nevét, Hegyi Gábornak hívják, ő a földszinti műhelyben tette ezt, ha jól emléxem, Mezőfényi tanár úr műhelyében. Én az alagsori műhelyben voltam, és nem is szólalt meg a rádióm :-) De ez nem a rádiólabor volt, hanem a műhely, ez biztos.
A rádió tanárunk a Rozsda volt, a rádió labor tanárunk pedig Henci bácsi, Isten nyugosztalja.
Csináltunk kábelkorbácsot is, meg összeraktunk egy rádiót! Az más kérdés, hogy nem mindenhol engedték meg, hogy megszólaltassuk, félő, azért, mert a tanarurak sem tudták volna, és ha odamegyek egy kérdéssel hozzájuk, hát...
De akiről tudok, egy valakinek sikerült megszólaltatni a rádiót: H.G. évfolyamtársamnak, gratula!
Sajnos amikor oda jelentkeztem, akor már nem volt más választásom. Akkor tudtam meg, hogy nem csak színtiszta elektronika oktatás lesz... Szerencsére csak egy évig volt. Vagy kettő?
Te, nem tudom, de abban a műhelyben tanultam meg, hogy úgy alakítom az anyagot, ahogy akarom, nem ahogy az anyag. Persze a francnak volt kedve vaskockát reszelni, de ezzel járt. Sajnálom, hogy az nincs már meg. Olajszag meg, hát mit csináljunk :-)
