Az újra fellángolt vita Csillebérc tulajdonjogáról eszembe juttatja valamikori - rövid - úttörőéveimet.
A történet:
Hatodikos általános iskolába jártam, amikor a nyári úttörő táborba (Csillebérc) történő jelentkezéskor, a jelentkezésem leadásával egy órát késtem, mivel a kedves tanító néni, nem engedett ki a szünetben.
Az úttörővezető pajtás, aki akkor lehetett vagy jó ötvenes, megregulázott és azt mondta, elkéstél, nem jöhetsz a táborba.
Igazságérzetem hirtelen fellángolása következtében, visszatérve az osztályterembe hangos szitkozódások közepette összetéptem úttörő tagkönyvemet. Akkoriban nem volt ugyan ingyenes telefonszám ahol névtelenül lehet bejelentéseket tenni, de engem valaki bemószerolt. Még aznap megkaptam az ellenőrző könyvembe a következő beírást (azért tudom pontosan idézni, mert nagyon soxor olvastam utána):
Kedves szülők ! Fiuk az osztály közössége előtt összetépte úttörő igazolványát, ezzel kizárta magát az úttörő csapatból. Dátum aláírás.
Az otthoni döbbent csendet nem kívánom senkinek. 1966-ot írtunk akkor.
Hepi end: Nyolcadikos koromig nem zaklatott senki, nem voltam úttörő. Talán ha hárman voltunk ilyenek az egész iskolában. Nyolcadik vége előtt, nevezetesen április 4-e előtt az úttörő csapat vezetője X.Y. pajtás közölte velem, hogy nem akarnak elvágni mindennemű lehetőségek elől, hogy pl. a középiskolában ne lehessek esetleg KISZ tag, ezért jóindulatuk bizonyítékaként felavatnak úttörőnek. Így az 1968. április 4-i, iskolai ünnepségünkön, a szépen sorban álló ötödikesekkel együtt felavattak úttörővé, és a nyakamba kötötték a piros kendőt.
Képzeld magad elé a nagydarab (évvesztes), mindenkinél két fejjel magasabb kamaszt, amint a kisdiákok között boldogan mosolyog, hiszen úttörő lehetett. Nagyon megalázó procedúra volt.
Talán nektek is van Csillebérc, vagy az úttörő élet kapcsán valami emléketek. Szívesen olvasnám.
Üdv. Bumburnyák
