ma a körúton láttam, megcsodáltam az idei primulákat, ezt Édesanyádnak ajánlom!
alig 3 hónapja mondtad: itthagynak bennünket a szüleink, szivből együttérzek Veled!
Édesanyád nyugodjon békében!A Te fájdalmad csituljon, álmodban, szívedben ,lelkedben Veled marad!
kedves Tölgy,
Már napok óta hiányoltalak, nem tudtam mi van veled. Lám, lám számon vagy tartva!
Az aktuális bánatodat sajnos nem tudom én sem enyhiteni. Rajtad se segit, hogy ha elmondom, hogy mindkét szülőmet úgy vesztettem el, hogy 1200 km.-re voltam. Ráadásul anyámhoz haza se jöhettem, mert nem adtak beutazó vizumot Magyarországra! Sajnos ez az élet sora, hogy a szülők elmennek és ezt bármennyire is fáj tudomásul kell vennünk. Miután már mindent kipróbáltam, tudom, hogy igazán az fáj mikor az ember a vele egykorú társát veszti el. Kivánom Neked, hogy ezt soha ne kelljen megélned.
A fiam ma 261 napja halt meg, gyógyíthatatlan, több ezer éve ismert betegségben. A vigaszom annyi, hogy szerető családi körben, a karjaim között lehelte az utolsót. Éppen betöltötte a 20. évét. Nagyon fáj!
Apu 18 éve halt meg (hogy múlik az idő!), 37 évesen. Azon a repülőúton, amely egy hosszú kiküldetésből végleg hazahozta volna és amelyik soha nem ért véget rajta kívül még 216 embernek... Nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá, és arra, mit érezhetett, mire gondolhatott élete utolsó perceiben.
Apukám, még '86-ban halt meg, 30 éves volt. Én most vagyok 25, kezdem megérteni, milyen lehetett neki akkor. Volt két gyereke, felesége és itt kellett hagynia mindent.
ma délben - tőlem 200 km-re, kórházban- meghalt az Apukám.
szombaton elbúcsúztunk, Ő már nem beszélt, csak simogatott, szomorú szemével nézett, és feladta! az életet, elfáradt, üres volt már számára! nem evett, nem ivott, nem beszélt, csak mélységes szomorúság volt Ő maga!
A szívbemarkoló, torokszorító lelkiismeretfurdalás marad nekem!
még túl friss!
a köszönetet ha keresem: elsőre persze a létem, hogy vagyok, később, hogy megtanított fotózni már 4-5 évesen a sötétkamrába leshettem Vele , hogyan jön elő a KÉP!?
hmmmm
nehéz az élet, fájó, hogy mások kezét foghatom , "kéznélvagyok" ha szükséges, és a saját Apukám egyedül volt az Út előtt, alatt! tudtam, hogy a következő szombatot nem várja meg, mikor ismét utazhattam volna, érezte a "tehertételt" rettenetes leirni is, de ettől még igy van!
Nyugodj Békében!
APUM 1927.04.06-2001.11.15.
Szereteinknek......nos nekem munkámból adódóan több szerettem megy el, igaz nem a szük családi körből, de az emléke olymértékben marad meg (amig élek), hogy az ő viszaemlékezései, történetei bennem vannak "elraktározva", velem élik ujra mikor mesélik, átlényegülnek a felidézés kapcsán!
Nos ezen a héten temettük Maricát (a fia hamvaival együtt, akit magával hozott Amerikából 3 éve, mikor visszatelepedett- de már csak erre a kis időre, megviselte a fia elvesztése akivel mély anya-fia kapcsolata volt), súlyos betegségét -Parkinson-kort-méltósággal viselte.
régi albumából összel még Tőle kaptam képeket, ebből teszek ide egyet a háború előtti kislányról, szeme fénye alig változott az évek során!(májusban lett volna 77 éves)
Emléke bennem (és még akik szerették, mindenkiben!) tovább él!!!!!
Béke poraikra!
Jól esnek a részvét hangjai, de szándékom szerint nem saját részvétgyüjtő topicnak gondolom, hanem olyan helynek, ahol mindenki leteheti a maga virágát, elmondhatja a máshol elmondhatatlant, kibeszélheti a fájdalmát, szóval értitek ugye?
Hát persze, amig élek, igazad van, de ezeket a sorokat még utánunk is...
Igen, a telefon az annyira beépült, hogy még a minap is jött a gondolat, hú anyut hívni kell, aztán megállt a kezem és csak döbbenten néztem magam elé.
Nekem még nem fáj, de előre félek attól a naptól, mikor ez bekövetkezik majd. Szinte rettegek, ha csak rágondolok, hogy mi lesz, ha már nem kaphatom fel a telefont és beszélhetek vala azonnal...
Nagyon-nagy csapás ért a közelmúltban: meghalt az Édesanyám. Sokunknak van ilyen szörnyű terhe, bánata és nem tudjuk feldolgozni, nincs hol beszélni róla, anélkül, hogy másokat untatnánk, terhelnénk. Szeretnék Neki itt emlékhelyet állítani, mert ez örökre megmarad.
Anyukám nyugodj békében, legyél odaát valahol boldogabb, mint itt voltál. Elképesztően hiányzol.
"... nem nyafognék, de mostmár késő, most látom..."
Erre az Emlékhelyre bárki írhat, akinek szintén nagyon fáj.
