viszont mintha láttam volna néhány hónapja egy másik mikolás topikban, hogy valaki megkérdezte: mikola et. miért jár egy német rendszámú batárral, amikor a vagyonbevallásában egy hetvenéves háromkerekű bicikli szerepel.
végre! mert ez aMikola jól megtévesztette a népet, amikor eü miniszter volt; szerencsére, nem tudja szabadrablását folytatni, az pedig, hogy rágalmaz, természetes fidesz szokás
Népszava Online - Belpolitika
2005. augusztus 10. szerda | 15:14
Cikk bezárása
Cégtévesztés után megkövetés
Pert vesztett Mikola István, az Orbán-kormány egészségügyi minisztere, a Fidesz szakpolitikusa. Az eljárást a körmendi kórház, illetve az annak privatizációjában részt vevő cég indította azért, mert Mikola több ízben durva és valótlan tartalmú kirohanásokat intézett ellenük.
A 2004. december 5-i kettős népszavazás előtt a volt miniszter a Magyar Nemzetben, A szólás szabadsága című műsorban és a Napkeltében is azt állította, hogy Körmend - nem mellesleg: fideszes vezetésű - önkormányzata olyan céget vont be a Batthyány-Strattmann László Kórház privatizációjába, mely előzőleg "tönkretette, lepusztította, kirabolta" a soproni kórházat.
A valóság ezzel szemben az, hogy sem a körmendi kórházat befektetőként működtető vállakozás, sem a dr. Batthyány-Strattmann László Kórház kft. nem azonos a soproni kórház laboratóriumát működtető céggel.
A Pest Megyei Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítélete megállapítja: Mikola valamennyi idézett kijelentése megsértette a felperesek személyiségi és jó hírnévhez fűződő jogait. Ezért kötelezte Mikola Istvánt, hogy saját költségén jelentessen meg helyreigazítást a Magyar Nemzetben, illetve kövesse meg a megsértetteket mindkét tévéműsorban.
nekünk ugyan közvetlenül nem sok dolgunk akadt egymással, de szívesen olvastam az írásaidat. Kevés tényről vontuk le ugyanazt a következtetést, de személyedben egy kulturált vitázóval lesz kevesebb a fórumon.
Talán jobb is, ha így csökken a normális vitapartnerek száma, mintha az illető ittmaradna ugyan, de totál elborul az agya.
Légy jó Mercuriusom, nickszakadtáig!
mmesosa
Sajnálattal értesittem a topicbeli egykori vitapartnereim, hogy tárgyalásaink a kiegeyensúlyozott moderálás érdekében
az Index-szel nem vezettek eredményre. Sanos ezért bucsuzom. Hiányolni fogom természetesen az egykori vitatkozó társakat.
Ha valaki folytatni szeretné, az Internettón Cunctator nicknéven megtalál.
Ugye, ugye, nem hiába beszél az ember, vannak még meggyőzhető emberek, örülök, hogy Te is közéjük tartozol.
Nemes tulajdonság, ha az ember képes belátni tévedését !!!
Amúgy- csak úgy mellékesen- nem volt valami halvány sejtelmed, hogy Téged itt behúznak a csőbe? Komolyan vettél mindent, amit leírtam ? Egyesek szerint szellemi képességeim nem túl jók ( ezek persze csak az ellenségeim lehetnek ! ), de azért ennyire nem vagyok hülye. Vitáinkban többnyire Neked volt igazad, elismerem. Csodálom, hogy eddig is bírtad a vitát, de tényleg nem tűnt fel, hogy ilyen ostobaságokat már inkább csak szándékosan lehet leírni?
Elnézésedet kérem !!!
Az alapkérdésre visszatérve, úgy tűnik ki is derült és nem is Mikola úr svindlije.
Gondolkoztam azon, érdemes-e olyan emberrel vitatkozni, aki nem igazán vitatkozik, hanem állandóan a másikat minősíti, de utoljára még válaszolok neked.
Ha figyelnél arra, amit írok, akkor talán nem írnál olyanokat, amiket írsz. Sajnos, én nem tudlak úgy minősíteni téged, ahogy Te szoktál engem. Valószínüleg nekem volt gyerekszobám, és én akkor is tiszteletben tartom a véleményedet, amikor finoman szólva is mellébeszélsz...
Mivel nem vagyok jogász, valószínüleg tévedek bizonyos kifejezéseket illetően. Valóban, nem csak bíróság mondhat ki törvénysértést. De a lényeg, kedves madám sosa az az, hogy szinte minden megtámadható bíróság előtt, ezért a folyamat végén megfellebezhetetlenül, csak a bíróság dönthet. Erről beszéltem végig, még ha tévedésekkel is, amiért szíves elnézésedet kérem.
Viszont a lényeget illetően, úgy látom, mégiscsak nekem van igazam
Az államigazgatási eljárás is kétszintű. Első fokon is szép számmal emelkednek jogerőre törvénysértést kimondó határozatok.
Ha ez valakinek nem tetszik, akkor fellebbez.
Ilyenkor másodfokon, de még mindig annál a hatóságnál születik egy jogerős határozat.
Ha még mindig nem tetszik, akkor bíróság előtt megtámadhatod a jogerős határozatot, ez azonban nem fellebbezés.
Ez pont olyan, mint amikor egy jogerős bírósági döntés ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtasz be a Legfelsőbb Bíróságon.
Igen, kedves enibeni, minderről hallottam, és olyanról is hallottam, amikor valaki beismerte hogy tévedett, de abban a sztoriban te nem szerepeltél, ráadásul a mellényem mérete is közömbös.
Annyi tisztelet lehetne benned, hogy nem minősíted ilyen módon, azt amit leírtam, főleg azután, hogy-valószínüleg veled ellentétben- én beismerem, ha tévedtem.A stílusod persze önmagáért beszél, s mint tudjuk a stílus...
Jogerősen bíróság mondhatja ki a törvénysértést, tehát ha én fellebbezek bármilyen határozat ítélet ellen, akkor mi a fene van szerinted? Az általad leírt esetekben semmi esélyem nincs, ha téved a rendőr, az ügyészség, a jegyző stb.?Szinte minden határozat megfellebbezhető a jogerősig, s ha a bíróság megállapítja, hogy a jegyző szabályellenesen zárt be egy éttermet például, akkor ráadásul még kártérítési per is indítható. Természetesen sokféle szerv, személy kimondhat sok mindent, de azok a határozatok megtámadhatók. Erről még nem hallottál?
Természetesen komolyan gondoltam amit írtam és abszolúte nem értelek, hogy lehet az, hogy leírsz egy obskurus marhaságot és még véded is ahelyett hogy belátnád: olyan dolgokban nyilatkoztatsz ki, amelyek magasak neked, mint lónak az esztrádműsor.
Ez a hely alkalmatlan arra, hogy jogi szemináriumot tartsak neked, de egyet engedj meg: nem egyedüli jogkövetkezménye a jogerősen kimondott törvénysértésnek a börtönbe zárás, sőt, a büntetőjogi elmarasztalás sem az.
Jogsértést állapít meg (törvény alapján) például:
- a rendőr, amikor helyszíni bírságot szab ki
- az ügyészség, amikor megrovással lezár egy büntetőügyet
- jegyző, amikor bezár egy éttermet
- a tisztiorvos, amikor bezár egy élelmiszerboltot
- a Műemlékvédelmi Hivatal, amikor felfüggeszt egy építkezést
- az ORTT, amikor felfüggeszti egy tv vagy rádiócsatorna működését
stb.stb.
Nem az a baj, hogy a hatályos hazai joganyagból csak annyit tudsz, amivel valamelyik tévéműsor kezdődött "senki sem tekinthető bűnösnek a bíróság joferős ítéletéig",
hanem az a baj, hogy meg vagy győződve arról, hogy ennyi és nem több.
Valóban, úgy látom tévedtem egy-két dologban, összekevertem néhány fogalmat, ezért elnézést kérek mindenkitől.Én megengedhetem magamnak, hogy belássam a tévedésemet, ellentétben tisztelt politikusaink, közszereplőink döntő többségével.
Viszont úgy látom, Te sem vagy egészen tisztában a dolgokkal. megelőző leveledben azt írtad,az ügyészség átadja az ügyet a bíróságnak. Szerintem nem nagyon adja át, legfeljebb ha törvénysértés gyanúja merül fel, feljelentéssel él a bíróságon, s ott képviseli a vádat. Tehát a bírósági szakaszban is szerepel, persze itt nem a magánügyekről van szó. Másrészt azzal sem értek egyet, hogy bírósági ítélet nincs törvénysértés nélkül. De mi van, ha felmentő ítélet születik?
Hol van akkor a törvénysértés ?
Harmadrészt, érdemes lenne pereskedni Mikola ügyében, mert szerintem bizonyítható- a legfőbb ügyész által közölt adatok alapján - a törvénysértés, hiszen a beszerzés összértéke bizonyíthatóan meghaladta a törvényben előírtakat. De miért végezze el más az ügyészség feladatát?
Nincs kedved beiratkozni a jogi karra ? Lenne mit tanulnunk.....
Ugye nem gondoltátok komolyan, amit leírtatok ?
Mert ha igen, akkor én nagyon, nagyon szomorú vagyok !!!
Ma Magyarországon a bíróság állapíthatja meg valamiről, hogy törvénysértés. Bárki mondhatja természetesen azt, hogy szerinte egy dolog, egy cselekedet törvénybe ütközik, de joghatályosan- magyarán úgy, hogy annak jogkövetkezménye van, tehát pl. börtönbe lehet zárni valakit- csak a bíróság dönthet. Most nem a kisebb szabályozásokról, helyi rendeletekről van szó !
A rendőrség legfeljebb a törvénysértés, bűncselekmény gyanúját állapíthatja meg, s az ügyet átadhatja az ügyészségnek. Az ügyészség pedig képviseli a vádat a bíróság előtt. Csak ha arra gondoltok, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet a bíróság jogerős ítéletéig, már akkor világos a dolog! Tehát ha nem bizonyosodik be a bíróság előtt a törvénysértés, bűncselekmény, akkor olyan, mintha semmi nem történt volna !
A rendőrség, a az ügyészség nem ítélhet el senkit, legfeljebb állíthatnak valamit, amit be kell bizonyítani.
Az, hogy a legfőbb ügyész miért nem tett eddig semmit Mikola ügyben- legalábbis tudtommal- annak ellenére, hogy szeinte aggályos a törvény megkerülése, az már szerintem sajnos politika, bármilyen szomorú is.Hány olyan ügy van ma, amelyről legalábbis a közvélemény azt hiszi, hogy törvénysértés történt- most elsősorban a politikusokra gondolok- mégsem történik semmi!
S még mielőtt elítélnétek azért, hogy azt mondtam Mikoláról, hogy szeintem törvényt sértett- mert őt is megilleti az ártatlanság vélelme- akor gondoljatok arra, hogy ez csak egy magánvélemény, amelynek semmilyen jogkövetkezménye nem lehet természetesen.
Kedves Enibeni:
kijelentésed ugyan magabiztos, de eléggé távolira sikeredett a valóságtól. Magyarországon a következőknek van joga határozatban törvénysértést megállapítani:
bíróságok
ügyészségek
rendőrség mint hatóság
polgármesteri hivatal mint hatóság
és még az is lehet, hogy kihagytam valakit.
Mindenesetre aléggé aggályos az, amikor egy legfőbb ügyész valamira azt mondja, hogy aggályos. Ha történt jogszabálysértés, tessék megindítani az eljárást, ha meg nem történt jogszabálysértés, akkor meg tessék szíves befogni a pofáját.
A legfőbb ügyész nem mondhatja azt valamiről, hogy törvénysértés történt, mert ezt bíróság állapíthatja meg Magyarországon. De ha azt mondja, amit mondott, az azt jelenti, hogy véleménye szerint törvénysértés történt. Ha odáig merészkedik, hogy egy már hivatalban levő miniszter korábbi tevékenységéről ilyen módon nyilatkozik, az azt jelenti, hogy egészen biztos a törvénysértés tényében. Amúgy egyszerű dolga volt, hiszen a Közbeszerzési törvény egyértelműen rögzíti az értékhatárokat, amelyek felett ki kell írni a közbeszerzést. Itt nem történt más, mint darabokra szedték az adott beszerzést. Ezt pedig a törvény kimondottan tiltja.
Kérlek tanulmányozd a törvényt !