Nem tudom írta-e már valaki amit most fogok,
de nem volt időm átolvasni a topicot, csak egy részét.
Szóval pl.,rövid leszek, onnan hogy az orgazmus során a hüvely összehúzódik és ezt az illető aki
épp benne van a hölgyben biztosan érzi.
Hát igen, én elég hangos típus vagyok. Mondjuk nem egyfolytában, de amikor nagyon jó, akkor önkéntelenül is elkezdek levegőért kapkodni úgy, hogy az hangosra sikerül. De ... hm, nem tudok jobb szavakat, szóval nyöszörögni és vinnyogni is szoktam. Pl. tegnap este is ... :-))) Szerintem miattam ébredt fel a gyerek.
Szóval én bizonyára kivétel vagyok, így hát csak azért, hogy tudjátok, van ilyen is: nekem is vannak összehúzódásaim orgazmus közben, de erre csak jópár év gyakorlat után döbbentem rá. Pedig megesküdtem volna + most is azt mondom, hogy már előtte is volt orgazmusom. + az is érdekes, hogy én ezeket 98 %-ban csak önkielégítés közben érzem, közösülés közben nagyon ritkán és enyhén. És a párom se nagyon szokta érezni. DE! A hüvelyizmaim akaratlagosan úgy össze tudom szorítani, hogy ... na hát diót épp nem tudok törni vele (mert állítólag vannak ilyenek is), de szóval nagyon.
Nálam spec. az orgazmus (majdnem) biztos jele az, hogy abbahagyom a mozgást meg a sikítozást. :-)
Kiran :
orgazmus es orgazmus kozott is nagy különbségek lehetnek.
Ugy vettem eszre, hasonlo rangas van a ferfiaknal is mert olyankor az egesz medencefenek simaizomzat osszerandul. Sőt pl a mellbimbóban is, amikor szültem és szoptattam, a kielégülésnél mindig elindult a tej is !
A baratom is erzi, de szerintem nem lehetsz 100% benne.
Lenyeg az: ha akarnám, imitálhatnám az orgazmust, de mi a fene értelme van? A barátom azt szereti, ha én is kielégülök.Ha együtt laknánk, nyilván nem lenne MINDIG orgazmusom, nem vagyunk gépek.Viszont akkor se hazudnék.
Azt nehezen tudom elhinni, ha 18-20 éves lányokról biztosan állitja a barátjuk, hogy mindig kielégülnek. magamból indulok ki persze, hogy mennyit változtam, fejlődtem a kezdetekhez képest és valószerütlennek tartom, hogy az uj generáció ennyire ügyes és tapasztalt lenne!
Persze ki tudja...
Azt én is alátámaszthatom, hogy a hüvely összehúzódásai általában elég biztosan jelzik az orgazmust, feltéve, hogy az ember nem egy olyan "hüvelyzsonglőrrel" akad össze, mint egykor kiran, de mint hallottuk erre elég kevés az esély.
Ha már volt orgazmusa pl önkielégitéskor, akkor tudja szinlelni is . Én tudom ugy összerántani a medencefenék-izmaimat,mintha orgazmusom lenne.De már nem akarom tettetni.
Az első barátom megsértődött, sőt dührohamot kapott ha a szeretkezés utáni kérdésére: "kielégültél?" azt válaszoltam, hogy nem. Ez nagyon rossz volt :-(
Egy női vélemény:)
Az a legnagyobb baj, hogy a férfiak úgy érzik, hogy kötelező egy szeretkezés alkalmával az orgazmus, pedig nem így van. Előfordul, hogy nagyon jó anélkül is. Én nem tartozom az orgazmussorozatos nők közé, bár meg vagyok róla győződve, hogy semmivel sem kevesebb az az egy-kettő, amit én produkálok, mint esetleg sok kicsi.
De ne térjek el a témától. Van úgy hogy az ölelkezés is nagyon jól esik az embernek, és orgazmus nélkül fejezi be a szeretkezést. Régen előfordult, hogy egyszer egyszer színleltem, de ahogy mélyült a kapcsolatunk a férjemmel, és meg tudjuk beszélni nyiltan a dolgokat, Ő is tudja, hogy egyáltalán nem kudarc, ha nem jön össze. Bár nagyon ritkán, de előfordul, és már nem színlelek.
Ha észreveszi egy férfi a nőn hogy nem volt beteljesülés a számára, akkor elkezd aggodalmaskodni, önmarcangolni. Ez az egyik oka szerintem, hogy a nők nagy része ha nem jön össze, akkor színleli az orgazmust, nem szeretné megbántani a párját, pedig ha kiderül a turpisság, akkor sokkal rosszabb, görcsösebb lesz az egész.
Bocsi ha kicsit zagyva lett:)
Jó a kérdés, remélem a hölgyek is rátalálnak erre a topicra...
Egyébként azt hiszem, hogy ismert partnerrel egy idő után az embert már nem "csapják be", de erről biztosat csak ők tudhatnak.
Arról is érdekes lenne olvasni, hogy hány esetből hányszor mennek el, de VALÓBAN. (Erről is sok "statisztikát" lehet olvasni, de mi a véleménye 1 hús-vér nőnek- nem a statisztika mögött elrejtve).
Üdv
Ezt a kerdest azt hiszem mi ferfiak tobszor feltetuk magunknak. Csak show-volt vagy valoban?
A nok tudjak hogy ez nekunk (mindenesetre egyesek-
nek)fontos es talan csak a hiusagunkat akarjak ezzel legyezni.
Most tudom egyesek azt fogjak mondani hogy vic-
celsz en pontosan tudom hogy a csajom mikor megy el. Biztos tudod??
Nem tudom ki latta vagy emlekszik arra a filmre
"When Harry met Sally" Billy Crystal es Meg Ryan
jatszotak a foszerepet.
A KEP: egy etteremben ulnek es pont a fonti temarol van szo. Es hogy Meg bebizonyitsa Billy-nek hogy a ferfiak sokszor "bevanak ebben az ugyben palizva" leteszi a szendvicset es egy
orult nagy hangos erotikus elvezesi folyamatba
kerul. Az arca eltorzul a teste mozogni kezd stb..
szoval orulet.
Ez korulbelul eltart egy masfel percet, es utana
kesz. Mint a jeg zuhany one-zsenir valtas es is-
met teljesen nyugodtan szajahoz veszi a szendwi-cset mintha abszolut semmi sem tortent volna.
Csak mint melek poen. A meletuk levo asztalnal ul egy kb. 25 evel idoseb no aki szol a pincernek
hogy "En is azt kerem amit O eszik"
A holgyek hozaszolasa ebben a temaban nagyon erde-
kes es tanulekony lenne.