A Tondach Magyarország Zrt. továbbra is az Előre kiemelt támogatója marad Fülöp Csaba ügyvezető arról tájékoztatta honlapunkat, hogy a mai napon megszületett a megállapodás a Tondach Magyarország Zrt.-vel, így a vállalat a 2007/2008-as bajnoki idényben is az Előre kiemelt támogatója lesz. Az ügyvezető elmondta, hogy a Tondach az újjáalakulástól kezdve a csapat mellet áll, és nagyon örömteli, hogy a vállalat a harmadosztályban is kitart az Előre mellett, és anyagilag támogatja a klubot az azonnali visszajutás kiharcolásában.
Lezárult az átigazolás, kialakult az Előre játékoskerete A Békéscsaba 1912 Előre vezetői a napokban lezárták az átigazolásokat, és kialakult az a keret, amely harcba száll a 2007/2008-as idényben az NB III-as bajnoki címért. A távozók névsora tekintélyes, ami nem csoda, hiszen a vezetők a kiesést követően több játékosnak nem kínáltak új szerződést.
Buzási Péter szegedi felsőfokú tanulmányai miatt kölcsönben a Tisza Volán SC játékosa lett, Kocsis Dávid Orosházán fogja befejezni a középiskolát, ezért ő az Orosháza FC csapatához igazolt, Szilágyi Lászlót végleg megvásárolta a másodosztály újonca az Ajka FC, Juhász György a Kaposvölgye gárdájához igazolt, míg Bogdán Gábor egy évet fog eltölteni kölcsönben a Szolnoki MÁV NB II-es együttesénél. A vezetőség Dobi Róbertnek, Czipó Zoltánnak és Valentényi Viktornak nem kínált új szerződést. Lengyel Lászlót szintén kölcsön adja a Békéscsaba egy évre a Bőcs gárdájának. Az érkezők rovatban is található néhány új név, az NB II-es Orosháza FC-től érkezett a védekező középpályás Závoda Gábor, és a fiatal szélső Kis-Szabó Gábor. Sajben Gábor az NB III-as Jamina SE-től, míg Nyúl Gábor a másodosztályú Makó FC csapatából igazolt a lila-fehérekhez. A Tisza Volán SC-től visszatért a támadó Miklya Miklós, míg Fabulya György a Gyula Termál FC gárdájától igazolt vissza az Előréhez. A keretet a saját utánpótlásból érkező Ladányi Róbert, Pankotai Dániel, Ács Richárd, Fazekas Norbert és Gál László teszik teljessé.
A Békéscsaba 1912 Előre SE kerete a következő játékosokból áll a 2007/2008-as bajnoki idényben:
Harman József, Such András - kapusok Szenti Zoltán, Brlázs Gábor, Tóth Kovács Tamás, Ács Richárd, Fabulya György, Horváth Tamás, Ladányi Róbert - védők Okos István, Kis-Szabó Gábor, Pozsár Gábor, Závoda Gábor, Sajben Gábor, Nyúl Gábor, Cseke Tamás, Ursz József, Gál László - középpályások Dani Péter, Miklya Miklós, Pankotai Dániel, Fazekas Norbert - támadók
Hát megeszi a fene, úgy látszik, az MLSZ-ben ragaszkodnak ahhoz, hogy a Vasas legyen az utolsó bennmaradó kieső...Az Örkényre nyilván nagyobb szükség van az NB II-ben, mint rátok...Viszont ragaszkodok ahhoz, amit lejjebb írtam. Mondjuk a Baja, a Gyula, vagy a Vásárhely elleni meccsre kimegyek, de amikor Ti jöttök, akkor nem...ez nem NB III-as program számomra!
Nos, a Karcag biztosan visszalépett, A Vác, a Vecsés, a Balkány nevezése még függőben. Remélem maradtok. Ahogy már írtam: Porlód- Tótváros minimum a másodosztályban...
Elég unalmas meccs volt de legalább nyertünk és láttunk sztem az idei év egyik legszebb mozdulatát(ollózás).a Jászapátinál ki volt az a 15-ös játékos.Végig szidott mindenkit a saját kapusát a bírót a nézőket a csatárait meg persze minket.De ritka nagy bunko ember volt.
32-48 a gólarányunk. Nem a 32 rúgottal van a baj (bár természetesen azzal is), hanem a 48 kapottal. Ha emlékeztek akkor én már az NB+ bajnokicíme után mondtam, hogy ez a védelem harmatgyenge az NB2-höz és pont a védelem volt az ahol nem erősödtünk. Ha a védelem rendben van akkor a támadfószekció is magabiztosabban játszik.
Én sem osztok észt, de hogy amiket itt írsz...Pl. Czipónak szerintem már a tavasszal se kellett volna játszania. Szerintem Szevát és Futakit pedig nem sokan várják ide vissza! Csatársor középpály rendben? hát akkor jó csatáraink lehetnek ha ennyit rúgtak...Erről ennyit!
Nem osztottam az észt csak leírtam a gondolataimat. Annak meg, hogy miért nem járok meccsre annak megvan az oka, de attól még,hogy nem járok meccsre még lehetnek reális észrevételei.
Amúgy mivel ez egy fórum így nyugodtan leírhatom a gondolataimat.
Ez jellemző egyébként, hogy nem jársz meccsre, de nekiállsz osztani az észt meg tök fölöslegesen okoskodni mindenféle csapatépítésről, meg hogy melyik osztályra lehet elég ez a keret..
Pedig jó meccsek voltak, és megyei rangadóhoz képest nagyon sportszerűek is(na jó,az őszi 0:0-on inkább csak gyömöszölés volt,de ott is volt egy-két nagy helyzet mindkét oldalon)! Köszi még egyszer, reménykedek én is, Nektek is minden jót, maradjatok bent, öregbítsük a megye hírnevét!:-)
Lehet van abban valami, amit mondasz, de a tavaszi szezon játékosa nálunk egyértelműen Búza volt, a csapat meg kb. annyi gólt kapott, mint ősszel(de persze Futaki is sokat jelentett nagyon). Ábel és Balázs téli távozása után ez a szereplés minden képzeletet felülmúló volt amúgy...
Ami a jövőt illeti... ezek a jóslatok mind helytállóak lennének, de közel nem biztos, hogy így együtt marad a csapat, sőt...:-(
Suchról meg... a csapat körül lévők többsége őt tartja jobb kapusnak Tóth Zolinál, bár kétségtelen, hogy talán már eljárt felette az idő, Zoli meg a jövő embere, ezen kívül Such keresett itt a legjobban, míg itt volt.
A keret szerintem is hasonlóan erős volt, mint a tiétek, de aztán ti leigazoltátok Futaki-t (elhappoltátok az órunk elől) aki stabilitást vitt a védelmetekbe. Ha Szeverényi és Futaki nálunk játszana akkor mi lennénk a jobbak így viszont ti vagytok. Ha jól igazoltok akkor jövöre megnyerhetitek az NB2-őt mivel a Nyíregyháza fölmegy és valószínüleg a Fradi is és a Keleti csoportba tudtommal nem jön NB1-es kieső így ti lesztek a legerősebb csapat. Nálunk a csatársor és a középpálya rendben van (bár, ha Szilágyi kidől nincs igazán cserélye), de a védelem (Czipó mellé kéne egy megbízható középsővédő(ez lett volna Futaki))) és a kapus poszt (Such gyenge az Nb2-höz (ti se véletlenül engedtétek el olyan könnyen) erősítésre szorul.
Én az idény előtt úgy kalkuláltam,hogy a Csaba kerete közel olyan erős,mint a mienk,ez mégsem mutatkozott meg,okát még csak nem is sejtem... Azért az utóbbi két meccsen mintha beindult volna valami,Ladányi Robi új színt vitt a csapatotokba! :-) Sok szerencsét és minden jót,hajrá OFC!
Ui.:Akkor csak van esély a jövő évi megyei rangadóra?:-) (bár,nálunk...:-()
Az NB2-höz ez a keret gyenge volt, de az NB3-hoz meg erős így az NB3-ban nyugodtan lehetne csapatot építeni. Persze mindennek van előnye és hátránya is így az se lenne rossz, ha megkapnánk a jogot az NB2-re, de ahhoz meg kel verni a Jászapáti-t, mert csak akkor van esélyünk.