Az AE Truck Point Kft. az Előre kiemelt támogatója lesz a tavaszi idényben A Békéscsaba 1912 Előre Kft. a napokban együttműködési és támogatási szerződést kötött a budaörsi székhelyű, használt és új, márkafüggetlen tehergépjárművek forgalmazásával foglalkozó AE Truck Point Kft.-vel. A megállapodás értelmében a fővárosi vállalkozás a tavaszi idényben jelentős összeggel támogatja a labdarúgókat, a cég emblémája pedig a főtámogató Budapest Bank (GE Money Bank) arculati elemei mellett megjelenik a csapat felszerelésén és a Kórház utcai stadionban is.
Fülöp Csaba, az Előre Kft. ügyvezetője a szerződéskötést követően elmondta, örül annak, hogy újabb vállalkozás csatlakozott az Előre szponzori köréhez, egyelőre 2007. június 30-ig szóló szerződést írtak alá a támogatóval, de a fővárosi cég egy sikeres tavaszi szereplés esetén nem zárkózik el a hosszabb távú együttműködéstől sem.
Meiszterics Előd, az AE Truck Point Kft. képviseletében kijelentette, hogy Békéscsabán rendezett körülményeket és szimpatikusan felépített klubmodellt találtak, és jó esélyt lát arra, hogy a csapat a téli változások után gond nélkül megőrzi másodosztályú tagságát. A vállalkozás a jövőben Dél-Kelet-Magyarország és Románia felé szeretne terjeszkedni, és bíznak benne, hogy az Előrével megkötött együttműködési szerződés segíti őket céljaik elérésében.
Csorvásról indult, onnan elment a fagyiba, onnan kölcsönbe hozzánk jött egy fél évre (ő volt az, aki kb 100.000 helyzetből lőtt 2 gólt egy fél szezon alatt...), tőlünk visszamnet a fagyikába, ahol a legemlékezetetsebb momentuma (számomra) az volt, h Csank becserélte, majd 20 perc múlva lecserélte, és a meccs végi nyiléatkozatában elnézést kért, h olyan dolgot kért tőle, amire alkalmatlan... Aztán, ha jól emlékszem, elment valahova, tán Siófokra focizni, onnan meg kiment külföldre (Ausztria?).
Két nagyon "szimpatikus" megmozdulása: csorvási focistaként az Előre le akarta igazolni, de ő inkábba fagyi tarcsit választotta, a másik, amikor Csabán focizott, a Ladája tükrén végig egy fagyi zászló lógott. Szóval, én annyira nem örülnék neki, bár a jelenlegi keretet erősebbé tenné.
A Békéscsaba 1912 Előre Kft. 2007-ben immár második alkalommal rendezte meg a Kórház utcai stadion műfüves nagypályáján a Láza János Emléktornát. A békéscsabai labdarúgás emblematikus alakjának tiszteletére megrendezett tornán a házigazda Békéscsaba 1912 Előre SE vendége volt az NB I-ben szereplő Budapest Honvéd FC, ahol Láza János a katonaévei alatt több első osztályú mérkőzésen is pályára lépett. Elfogadta a lila-fehér klub meghívását másik két NB II-es csapat, az Orosháza FC és a Kecskeméti TE is, így jó mérkőzéseke volt kilátás. A tornát megtekintette, és díjat adott át Láza Jánosné és ifj. Láza János, valamint kilátogatott a stadionba az egykori védő csapattársai közül Tóth Márton, Schneider István, Királyvári Károly, Zsíros György és Dobó János. Megtisztelte a rendezvényt a jelenlétével Dankó Béla, a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség frissen megválasztott elnöke is. A Békéscsaba vegyes előjelekkel készült az eseményre, hiszen az ősszel tartósan sérült Brlász és Czira is bevethető állapotban volt, a bokájára rúgást kapott Horváth Tamás azonban nem léphetett pályára. Szerelést húzott a csabaiaknál viszont a legutóbb Felcsúton szerepelt Szilágyi László, akit három napig tesztelt a szakvezetés. Csató Sándor 22 labdarúgóra számíthatott az első mérkőzés előtt, így pontosan le tudta mérni a szakvezető, hogy ki hol tart a felkészülésben.
Elődöntők: Békéscsaba 1912 Előre SE - Orosháza FC 2:3 (1:2) Békéscsaba, 200 néző, vezette: Hegedűs Békéscsaba: Harman - Szenti (Ferenczi), Brlázs (Czipó), Tóth Kovács (Juhász), Valentényi (Bogdán) - Buzási (Okos), Szilágyi (Czira), Pozsár (Cseke), Ursz (Laurinyecz) - Dobi (Süli), Kocsis (Lengyel) Gólszerzők: Koncz (öngól), Kocsis ill. Bosnjakovics, Závoda, Búza A Békéscsaba jól kezdte a mérkőzést, és korán előnybe is került, ezt követően azonban felpörgött az Orosháza, és megérdemelten fordította meg a mérkőzést. 1:3 után feljöttek a lilák, és Kocsis szépítő gólja után több egyenlítési lehetőséget is elhibáztak, így az Orosháza megérdemelten jutott a döntőbe.
Budapest Honvéd FC - Kecskeméti TE 2:1 Békéscsaba, 200 néző, vezette: Iványi Gólszerzők: Herczegfalvi, Ivancsiscs ill. Csordás
Mérkőzés a 3. helyért: Békéscsaba 1912 Előre SE- Kecskeméti TE 1:0 (0:0) Békéscsaba, 200 néző, vezette: Rácz A. Békéscsaba: Such - Ferenczi, Czipó (Szenti), Juhász, Bogdán (Valentényi) - Laurinyecz (Buzási), Szilágyi, Cseke (Pozsár), Süli (Ursz) - Lengyel (Kocsis), Okos (Dobi) Gólszerző: Kocsis A Békéscsaba végig aktívabb volt a mérkőzésen, kezdeményezők voltak a lilák, azonban a kecskeméti fiatalok jól tartották magukat, és kontrákkal veszélyeztették a csabaiak kapuját. Kocsis egy szöglet utáni kavarodásból szerezte a győztes gólt, azonban a hajrában Such bravúrja is kellett az eredmény megtartásához.
Döntő: Orosháza - Budapest Honvéd FC 3:0 (2:0) Békéscsaba, 200 néző, vezette: Szabó S. Gólszerzők: Jakab (2), Lovas
Különdíjak: Legjobb kapus: Nagy Zsolt (Kecskemét) Gólkirály: Jakab József (Orosháza) Lagjobb védő, Láza Jánosné különdíja: Molnár Róbert (Orosháza)
Az Orosháza megérdemelten nyerte meg a tornát, mert szervezett, gyors futballt mutatott be és csapatként is jól funkcionált. Csató Sándor a hazaiak szakvezetője elmondta, hogy érdekes és hasznos tapasztalatokat szerzett a tornán, látja, mik a hibák, és a jövőben azok kijavításán fognak keményen dolgozni. Csató Sándor meglátása szerint a gárdának nagyobb sebességen és sokkal agresszívabban kell futballoznia, és pontosabbá kell tenni a játékát. Néhány játékosnak fejben is előre kell lépnie, és fizikálisan is javulnia kell a csapatnak. Tóth Kovács a torna első mérkőzésén rúgást kapott a vádlijára, ezért nem léphetett pályára a helyosztón. Brlázs a hosszú sérülése után biztonsági okokból csak egy mérkőzést vállalt, míg Czirának beszakadt a combizma az első találkozón, rá egy hét teljes pihenő vár. Fülöp Csaba ügyvezető elmondta, hogy a héten megtörténhetnek az első változások a keretben. A csapattal tréningező Szilágyi László elnyerte a szakmai stáb tetszését, Csató Sándor a játékos szerződtetését javasolja. Az ügyvezető megkezdte az egyeztetéseket a futballistával, amelyek remélhetőleg eredményesen zárulnak majd. A héten a lilákkal edzett a támadó Fülöp Zoltán is, aki már egyeztetett Fülöp Csabával és Csató Sándorral a folytatásról. Fülöp Csaba elmondta, hogy a futballista egyelőre január 31.-ig, a nemzetközi átigazolási időszak lezárásáig vár, amennyiben azonban nem kap megfelelő ajánlatot külföldről, elképzelhető, hogy a lila-fehérek labdarúgója lesz a tavaszi idényben. A csabaiak kívánságlistáján szerepel a bőcsi támadó Dani Péter is, aki egykoron Békéscsabáról indult, és jelenleg a szabolcsi klub házi gólkirálya. Az ősszel egyébként éppen a csatár góljával nyert a Bőcs a Kórház utcában. Fülöp Csaba a támadóval már szóban megegyezett, jelenleg zajlanak az egyeztetések a csatár klubjával, hiszen Dani Pétert szerződés köti jelenlegi egyesületéhez. Az érkezők számától függően előreláthatólag 5-6 játékosától válik meg az Előre a tavaszi idény előtt. Fülöp Csaba elmondta, hogy a hét végére tisztulhat a helyzet, és remélhetőleg már konkrétumokról is be lehet majd számolni.
A Békéscsaba január 24.-én szerdán, 17 órától a román másodosztályban szereplő Nagyszalontát fogadja a Kórház utcai stadion műfüves játékterén.
Időközben elkészült a január 27.-i orosházi teremtorna részletes programja is: "A" csoport: Orosháza FC, Békéscsaba 1912 Előre SE, Gyula Termál FC. "B" csoport: Makó FC, Kecskeméti TE, Hódmerzővásárhely FC.
Időpont:
Mérkőzés / esemény:
Részletek: 09.00-09.30 Orosháza FC - Békéscsaba 1912 Előre SE "A" csoport 09.35-10.05 Makó FC - Hódmezővásárhely FC "B" csoport 10.05-10.15 Megnyitó 10.15-10.45 Gyula Termál FC - Békéscsaba 1912 Előre SE "A" csoport 10.50-11.20 Kecskeméti TE - Hódmezővásárhely FC "B" csoport 11.25-11.55 Orosháza FC - Gyula Termál FC "A" csoport 12.00-12.30 Makó FC - Kecskeméti TE "B" csoport 12.45-13.15 A/1 - B/2 Keresztbejátszás 1. mérkőzés 13.20-13.50 B/1 - A/2 Keresztbejátszás 2. mérkőzés 13.55-14.25 A/3 - B/3 5-6. helyezésért 14.30-15.00 Keresztbejátszás vesztesei 3-4. helyezésért 15.05-15.35 Keresztbejátszás győztesei, döntő 1-2. helyezésért 15.45 Eredményhirdetés
HÁROM ÉVVEL IDŐSEBBEK KÖZÖTT IS VEZETIK A BAJNOKSÁGOT!!! 2007-01-16 BÉKÉSCSABA UFC 1990 csapata az NB.II. Ifjúsági U.19. Dél-Keleti Bajnokság Őszi bajnokcsapata
Álló sor: Fodor Sándor edző, Csermák Tamás, Vincze Dániel, Bagyinszki Attila, Balogh Gábor, Kovács Dániel, Dócza Gábor, Szokol Zsolt, Jova Levente. Guggolnak: Knyihár Dániel, Kovács Tamás, Makra Ákos, Zelenyánszki László, Nagy Gergely, Szabó Dávid, Mancsek Lajos, Málik Zoltán.(Nap képe képek nagyban)
Fodor Sándor: a Békéscsaba UFC Utánpótlás szakágvezetője, és a ’90-es korosztály edzője: -A 2006.-2007.-es bajnokságban szakmai stábunk úgy döntött, hogy a 16-éves csapatunkat, a fejlődésük érdekében az NB II. U.19.-es bajnokságában indítjuk. A 18-fős keret magja, 6-éves koruk óta együtt dolgozik. Másfél éve vettem át a csapat irányítását Szokolay Sándortól, aki kitűnően elsajátítatta, a futball alapjait a játékosokkal. Jelenleg a felnőtt labdarúgás irányába haladunk, napi munkánkat is ez jellemzi, az életkori sajátosságoknak megfelelően képezve a játékosokat. Hosszú távon nagy reményt sugalló korosztály ez, amely az U.19.-es évfolyammal együtt, rövid idön belül, komoly alapot adhat Békéscsaba labdarúgásának.
Mindkét ifjúsági csapat kiválló öszi eredménnyel zárt! ’90-es korosztályunk, ELSŐ HELYEN, /Edző:Fodor Sándor/, '88-'89-es korosztályunk, MÁSODIK HELYEN, /Edző:Marik László/ végzett. Serdülő csapataink az NB.I.-es bajnokság 6. helyén zártak, közvetlen az élvonal mögött. CÉL: a bajnokság megnyerésével az NB- I.-es tagság megszerzése, valamint a legtehetségesebb játékosok kiemelt képezése érdekében, egy labdarúgó akadémia létrehozása, ezzel egy jövőbeni NB.I.-es felnőtt BÉKÉSCSABAI CSAPAT, ALAPJAINAK LERAKÁSA !
2007. január 8.án hétfőn megkezdte a felkészülést a 2006/2007-es NB II-es bajnoki idény tavaszi szezonjára a kieső helyen álló Békéscsaba 1912 Előre SE. A keret tagjai a január 8.i kezdést megelőzően terheléses vizsgálaton vettek részt, amely pontos képet adott a játékosok valós fizikai állapotáról és terhelhetőségéről. Az edzéseket immáron a klub egykori kitűnő játékosa Csató Sándor vezeti, aki az első héten hat foglalkozást vezényelt a lila-fehér gárda játékosainak. A csapat januárban négy alkalommal edz teremben, a többi foglalkozást a Kórház utcai stadion műfüves pályáján vezényli az új vezetőedző. Jó hír lehet a szurkolók számára, hogy immáron teljes értékű edzésmunkát végezhet a teljes őszi idényt kihagyó Czira Gábor, és szintén a többiekkel együtt készül a hosszú sérülését kiheverő Brlázs Gábor is. Egyelőre az Előrével edz a gyulai kölcsönadásból visszatért Laurinyecz Pál, akinek sorsáról később dönt a szakvezetés. Új játékos még nem tűnt fel a lila-fehérek háza táján, de várható, hogy lesznek változások a játékoskeretben. Ennek jegyében január 17.én szerdán próbajátékra érkezik az NB II-es Felcsút csapatától Szilágyi László, aki a középpályán vethető be. A játékos három edzésen, valamint a II. Láza János emléktorna mérkőzésein fog szerepelni. Fülöp Csaba ügyvezető elmondta, hogy tárgyalásban állnak még két korábban Békéscsabán szerepelt támadóval is. A keret tagjai január 13.án szombaton egymás között vívtak 2 x 30 perces gyakorló mérkőzést a műfüves pályán, a két csapat összeállítása az alábbi volt: Előre I.: Harman - Ferenczi, Brlázs, Czipó, Juhász - Buzási, Czira, Pozsár, Horváth - Dobi, Lengyel Előre II.: Kollár - Laurinyecz, Tóth Kovács, Szenti, Bogdán - Okos, Valentényi, Cseke, Ursz - Szabó, Tóth Gy. A mérkőzést némi meglepetésre a nagyon harciasan és lelkesen küzdő, szép támadásokat vezető Előre II. nyerte Cseke Tamás vezetésével. A gólokat Tóth Gy. (2), Szabó és Cseke szerezték.
Időközben kialakult a lila-fehérek edzőmérkőzéseinek a programja is, amely a következőképpen fest:
Dátum: Időpont: Mérkőzés / torna: Részletek: 2007. január 20. II. Láza János Emléktorna, Békéscsaba Kórház utcai stadion műfüves pálya 09.30 Békéscsaba - Orosháza 11.30 Budapest Honvéd - Kecskemét 14.00 Mérkőzés a 3. helyért 16.00 Mérkőzés az 1. helyért 2007. január 24. 17.00 Békéscsaba - Nagyszalonta (romániai) 2007. január 27. Gyopáros kupa teremlabdarúgó torna, Orosháza (program később várható) 2007. január 31. 18.00 Békéscsaba - Jamina SE 2007. február 3. 11.00 Békéscsaba - Battonya 2007. február 7. 18.00 Békéscsaba - Hódmezővásárhely 2007. február 10. 11.00 Békéscsaba - Nagyvárad (romániai) 2007. február 14. 18.00 Békéscsaba - Gyula 2007. február 17. 11.00 Békéscsaba - Nagylak (romániai) 2007. február 21. 18.00 Békéscsaba - Mezőhegyes 2007. február 24. 11.00 Békéscsaba - FC Vointa (romániai) 2007. február 28. 18.00 Békéscsaba - Gyula 2007. március 3. 11.00 Algyő - Békéscsaba
Fülöp Csaba elmondta, hogy a tervezett edzőmérkőzések és tornák jó alkalmat kínálnak a felkészülésre, érdekesség, hogy a programba bekerült négy 2. és 3. ligás román csapat elleni mérkőzés is, amelyek szintén jó erőfelmérők lehetnek a lila-fehérek számára.
Az őszi mérlegünk: 15. Békéscsaba 15 3 2 10 12–22 –10 11 A védelem gyenge ehez az osztályhoz, de ha tényleg jön Futaki és felépülnek a sérültek akkor jobb lesz az a támadójátékunk viszont katasztrofális. Jakab-ot állítólag értékelik az utolsó 3 meccs alapján. Ha ez igaz akkor tavasszal már nem ő lesz az edzőnk (kapja meg újra az utánpótlás vezetését ahogy régen). Én örülnék neki, ha Silviu maradna. Ő már bizonyította, hogy jó edző és Előrés a szíve csak nem kéne megbuktatni, mint a multkor.