Gólgazdag mérkőzésen nyert az NB II-es Békéscsaba Vésztő—Békéscsaba 1912 Előre SE 3—4 (2—2)
Felkészülésii labdarúgó-mérkőzés, Vésztő, 150 néző. V.: Oláh. Békéscsaba: Harman — Valentényi, Czipó Z. (Tóth-Kovács), Brlázs, Juhász Gy. (Bogdán) — Szenti (Süli), Buzási (Somogyi), Cseke (Okos), Dobi (Kocsis) — Pozsár (Ursz), Tóth Gy. Vezetőedző: Jakab Péter.
A lila-fehéreknél eldőlt, hogy nem vállalja az NB II-es szereplést főiskolai és munkahelyi elfoglaltság miatt a középpályás, Juhász Patrik. A nagy melegben az első félidőben jól tartotta magát a lelkes hazai gárda. Fordulás után az NB II-es újonc békéscsabai együttes jobban bírta erőnlétileg és megérdemelten nyerte a végig küzdelmes találkozót. G.: Szántó 2, Bakos, ill. Tóth Gy. 2, Bogdán, Süli.
Jakab Péter: — Nehéz ellenfél volt a két gyors csatárral rendelkező megyei I. osztályú vésztői gárda. Örülök, hogy a második félidőben erőszakos és eredményes volt a csapat játéka.
Győzelem az utolsó percekben A Békéscsaba 1912 Előre SE július 21.-én pénteken a Vésztő vendégeként lépett pályára előkészületi mérkőzésen. A lila-fehérek közül hiányzott a sérült Ferenczi, Czira, Laurinyecz és Horváth T., míg Such kapus munkahelyi elfoglaltság miatt nem lépett pályára.
A találkozó nagy küzdelmet hozott, a szünetben 2:2-vel fordultak a csapatok. A 89. percig a Vésztő vezetett 3:2-re, az NB II-es vendégek a 90. percben szerzett két gólnak köszönhetően fordították meg az eredményt, és győztek 4:3-ra. A csabaiak közül Tóth Gy. kétszer talált a hálóba, míg Bogdán és Süli egyszer voltak eredményesek.
Fülöp Csaba ügyvezető elmondta, hogy Máthé kapus nem lesz a klub játékosa, ő valószínűleg a Dunaújváros csapatához igazol, így az őszi idénynek a Such - Harman párossal vág neki a gárda. A próbajátékosok közül Bogdán meghallgatta az Előre ajánlatát, de gondolkodási időt kért, mert elképzelhető, hogy másik NB II-es klub is tesztelné a középpályást. Somogyi hosszú sérülés után próbálkozott a liláknál, nem tett neki ajánlatot az Előre, de ő nagyon szeretne a liláknál szerepelni a jövőben.
Fülöp Csaba elmondta, hogy nem érti a két játékos nagy önbizalmát, ők eddig harmadosztályú szinten futballoztak, maguk jelentkeztek be az Előrénél, de elmondásuk szerint itt húzóemberek lennének. Jakab Pétert egyikük sem győzte meg, hogy helye lenne a 20-as keretben, ezért is érthetetlen ez a hozzáállás. Először bizonyítani kellene, és szerényen tudomásul venni azt, hogy adott esetben másképp dönt a szakmai stáb.
Az Előre kerete valószínűleg a következőképpen fest majd az új szezonban: Such András, Harman József, Tóth Kovács Tamás, Czipó Zoltán, Ferenczi Attila, Brlázs Gábor, Laurinyecz Pál, Juhász György, Süli András, Horváth Tamás, Pozsár Gábor, Kocsis Dávid, Harman József, Czira Gábor, Tóth György, Lengyel László,Buzási Péter, Valentényi Viktor, Dobi Róbert, Szenti Zoltán, Okos István, Cseke Tamás, Ursz József
Az NB II-es bajnokság sorsolását július 27.-én csütörtökön 11 órakor tartják az MLSZ székházában. A Békéscsaba július 26.-án szerdán, 18 órai kezdettel Tiszakécskén a Kecskemét csapatával játszik előkészületi mérkőzést.
Hódmezővásárhely—Békéscsaba 1912 Előre SE 2—1 (0—1)
Hódmezővásárhely, 50 néző. V.: Tóth I., Csuka. Békéscsaba: Such — Valentényi (Tóth-Kovács, Szenti), Czipó Z., Brlázs, Juhász Gy. — Buzási, Szenti (Germán T.), Pozsár, Süli (Somogyi) — Okos (Bogdán), Tóth Gy. Vezetőedző: Jakab Péter.
A csabaiak közül Lengyel az NB I-es Fehérvár FC-nél van próbajátékon. A lila-fehéreknél próbajátékon szerepel Bogdán a Szarvasból és Somogyi a Kondorosból. Az első félidőben a csabaiak játszottak fölényben, a gólon kívül, további három-négy helyzetet hagytak ki. Szünet után Bernáth háromméteres lesről indult és a kapust is kicselezve lőtt a kapuba. Ezután a játékvezető Tóth-Kovácsot cserével kiállította. A hazaiak Bernáth újabb góljával fordítottak. Az utolsó húsz percben a lila-fehérek beszorították ellenfelüket, Pozsár a kapufát találta el. G.: Bernáth a 48., a 64., ill. Czipó Z. a 32. percben.
Jakab Péter: — Nagyon fáradt volt a csapat. A több hiányzó miatt nem tudunk igazi erőfelmérést tartani, ezért szombatig le kell zárni a még függő személyi ügyeket. n
ovább tart a Vásárhely fóbia A Békéscsaba 1912 Előre SE július 19.-én szerdán a Hódmezővásárhely otthonában lépett pályára edzőmérkőzésen. A csabaiak nagyon tartalékos csapattal utaztak Csongrád megyébe, Cseke és Dobi munkahelyi elfoglaltság, Ferenczi, Laurinyecz, Czira, Horváth sérülés, Ursz és Kocsis pedig betegség miatt nem tudott játszani a találkozón. Lengyel saját kérésére csütörtökig a Videotonnál szerepel próbajátékon, de nagyon valószínű, hogy marad az Előre futballistája. Juhász Patrik kedden bejelentette, hogy főiskolai és munkahelyi elfoglaltságai miatt nem tudja vállalni a másodosztályt.
A lila-fehérek az alábbi összeállításban léptek pályára Vásárhelyen: Such - Valentényi (Tóth Kovács, Szenti), Czipó, Brlázs, Juhász Gy. - Buzási, Szenti (Bogdán), Pozsár, Süli (Somogyi) - Okos (Germán), Tóth Gy.
A Békéscsabában szerepet kapott a próbajátékon lévő szarvasi Bogdán és Somogyi, az ő sorsuk pénteken dől el.
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a csabaiak aktívabbak voltak, főleg távoli lövésekkel veszélyeztettek, de ezeket biztosan hárította a hazai kapus. A 30. percben egy szöglet után Czipó közelről megszerezte a vezetést a liláknak, és az eredmény a szünetig már nem változott. A második játékrész elején az 50. percben Bernáth kilépett a védők között, és a kifutó Such mellett egyenlített. A gól után a csabaiak lest reklamáltak a helyi játékvezetőnél, öt percig állt a játék, majd a bíró Tóth Kovácsot kiállította, a helyét az eredetileg a szünetben lecserélt Szenti foglalta el. Az 55. percben ismét Bernáth villant meg, egy hosszú indítást követően lőtt a lilák kapujába. Az utolsó fél órában a lilák domináltak, Pozsár a kapufát találta el, míg Tóth Gy. óriási helyzetben centikkel fejelt mellé. A hajrában még Juhász Gy. és Buzási előtt is adódott lehetőség, de ezek kimaradtak, így a Vásárhely nyerte a döntetlenszagú mérkőzést.
Jakab Péter elmondta, hogy tartalékos csapata fáradtan mozgott a terhelés következtében, hiányzott a játékosokból a frissesség.
A Békéscsaba pénteken 18 órától a Vésztő otthonában lép pályára felkészülési találkozón. Fülöp Csaba elmondta, hogy Máthé kapus leigazolása ügyében még nem született döntés, de az ügyvezető türelme kezd elfogyni, ezért a hálóőrnek csütörtök estig meg kell hoznia a döntését. 2006. július 19.
Július 10-én hétfőn megkezdte a felkészülést az NB II-es bajnoki idényre az újonc Békéscsaba 1912 Előre SE csapata. Jakab Péter irányításával minden nap edzett a gárda, sőt szerdán és csütörtökön két edzést is vezényelt a szakvezető a keret tagjainak. Csatlakozott a gárdához a Kecskeméti TE csapatából érkező Tóth György és Ursz József, Pozsár Gábor Szolnokról tért vissza Békéscsabára, és szintén a lila-fehérek labdarúgója lett a legutóbb a REAC-ban futballozó, de békéscsabai nevelésű Horváth Tamás. Utóbbi még nem tud teljes intenzitással edzeni, tavaszi bokasérülését követően könnyített munkát végez, de a tervek szerint két-három héten belül már ő is a csapattal fog gyakorolni.
Távozott a csapattól Varga Attila, aki Gyulára igazolt, Nagy Márk a Frühwald-Jamina játékosa lesz a jövőben, Buzási Péter pedig Orosházán szerepel próbajátékon.
Egyelőre a békéscsabaiakkal készül a szarvasi Bogdán Gábor, az ő sorsáról hamarosan dönt Jakab Péter vezetőedző. Sérülés miatt nem tud teljes értékű edzésmunkát végezni Czira Gábor, Harman József és Ferenczi Attila, Juhász Patrik pedig az első héten szabadságát töltötte.
A 20 éven aluli cigány labdarúgók világjátékán Helsinkiben szerepelő tornagyőztes magyar csapatban vendégjátékosként lépett pályára Juhász Gy., Süli, Miklya, Lengyel, Kocsis és Germán, ők ezért nem tudtak eddig a csapattal készülni. Közülük nem lesz mindenki tagja az Előre keretének a következő idényben, a végleges döntés a héten születik meg az ügyükben. Fülöp Csaba ügyvezető elmondta, hogy egy bajnoki évre szóló szponzori szerződést kötöttek a békéscsabai székhelyű Átrimex Kft.-vel, amely többek között a Berényi úton lévő Mesterházat is üzemelteti.
A csapat július 15-én szombaton lejátszotta az első edzőmérkőzését is, a Bessenyei utcai sporttelepen nagy csatában 4:2-re kikapott az összeszokottabb Orosháza FC gárdájától. Az Előre az alábbi összeállításban lépett pályára: Such - Tóth Kovács(Laurinyecz), Szenti, Brlázs, Valentényi - Okos, Bogdán (Czipó), Pozsár, Ursz - Tóth Gy., Dobi (Cseke). A csabaiak góljait Pozsár és Czipó szerezték. A lila-fehérek július 19.-én szerdán, 18 órai kezdettel a Hódmezővásárhely otthonában lépnek pályára felkészülési találkozón. Július 22.-re még nem találtak ellenfelet a csabaiak, de az biztos, hogy július 26.-án Tiszakécskén a Kecskeméttel mérkőznek meg a lilák. 2006. július 17.
Az Átrimex Kft. is az Előre SE támogatói között A Békéscsaba 1912 Előre Kft. július 7.-én pénteken együttműködési szerződést kötött a békéscsabai székhelyű Átrimex Kft.-vel. A szerződés 2007. június 30.-ig érvényes, ez idő alatt az Átrimex Kft. anyagilag segíti az NB II-es futballcsapatot. Az Átrimex Kft. 1994-ben alakult, fő tevékenységi köréhez épületek felújítása, karbantartása, lapos tetők hő- és vízszigetelése tartozik A cég 1997-ben nyitotta meg Mesterház nevű üzletét, melyben minőségi, korszerű építőipari termékekkel szolgálja ki partnereit.
Fülöp Csaba ügyvezető a megállapodás aláírása után elmondta, hogy nagyon örül a megkötött szerződésnek, hiszen az Átrimex Kft. személyében egy olyan partnerre találtak, aki régóta stabil szereplője a megyei építőiparnak. Az ügyvezető elmondta még, hogy péntek délután végig a kiszemelt játékosokkal egyeztettek, Pozsár Gábor és Tóth György esetében nagyon közel járnak a felek a megállapodáshoz, ők hétfőn várhatóan aláírnak az Előréhez. Szombaton tovább folytatódik az egyeztetés a lehetséges érkezőkkel, Fülöp Csaba tervei szerint a jövő hét végére kialakulhat a végleges keret.
A honlap technikai okok miatt legközelebb július 17.-én frissül, a legfrissebb híreket a Szurkolók addig a Stormcorner honlapon a Fórum rovatban olvashatják. Megértésüket köszönjük. 2006. július 7.
Szombaton a Bessenyei utcai pályán lejátszotta első előkészületi mérkőzését Békés megye két NB II-es labdarúgócsapata.
Az orosháziak csatárát, Baranyait (7) becsúszva próbálja szerelni Such kapuja előtt a sötét mezes békéscsabai Valentényi. A két NB II-es Békés megyei csapat szombati előkészületi mérkőzését a Bessenyei utcai pályán az összeszokottabb orosháziak nyerték 4— Békéscsaba 1912 Előre SE—Orosháza FC 2—4 (1—2)
Előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, Bessenyei utca, 300 néző. V.: Sárközi. Békéscsaba: Such — Tóth-Kovács (Laurinyecz), Szenti, Brlázs, Valentényi — Okos, Bogdán (Czipó Z.), Pozsár, Ursz — Tóth Gy., Dobi (Cseke). Vezetőedző: Jakab Péter. Orosháza: Tóth Z. — Kerepeczki (Mitnyan), Fekete Z. (Sipka), Molnár (Balogh M.), Szabó N. (Pardi) — Szeverényi (Buzási), Závoda (Mike), Koncz (Tóth A.) — Buza (Ábel), Balázs (Jakab), Baranyai (Lovas). Vezetőedző: Belvon Attila.
7. perc: Buza jobb oldali beadása után Balázs hét méterről fejelte a labdát a kapu közepébe, 0—1.
37. perc: Pozsár 22 méteres szabadrúgása után a labda a vendégek kapujának jobb sarkába vágódott, 1—1.
45. perc: Szeverényi előreívelése után Balázs nyolc méterről emelt a csabai kapuba, 1—2.
48. perc: Koncz átadása után Jakab közelről a hazai kapuba gurított, 1—3.
63. perc: szöglet után a labda elsuhant több láb mellett, majd Czipó Z. közelről a jobb felső sarokba lőtt, 2—3.
85. perc: Jakab ballal 14 méterről a bal alsó sarokba emelte a játékszert, 2—4.
A hazaiaknál Jakab Péter edző nem számíthatott sérülés miatt az újonnan igazolt Horváth Tamásra, valamint Ferenczire, Czirára és a még szabadságon lévő Juhász Patrikra. A 20 éven aluli cigányválogatottak világjátékán a döntőbe jutott magyar csapat tagjaként Finnországban tartózkodik a csabaiak közül Lengyel, Kocsis, Juhász Gy., Miklya M., Süli és Germán. A vendégek a napokban megegyeztek Tóth Zoltán kapussal és Molnár Róbert védővel, akik továbbra is az Orosháza FC-t erősítik. Az orosháziak leigazolták Mezőhegyesről Fekete Zoltánt és visszatért az OMTK-Rákócziból Baranyai Béla.
A nagy szél zavarta a játékot, a vendégek gyorsan vezetést szereztek, majd a folytatásban több helyzetet elpuskáztak. A békéscsabaiak Pozsár szép szabadrúgásgóljával egyenlítettek, ám a félidő utolsó percében újabb gólt kaptak. Szünet után növelte előnyét az OFC. A félidő közepén Czipó Zoltán szépített. A csabaiak Cseke és Pozsár révén több ügyes támadást vezettek, de nem sikerült az egyenlítés. A hajrában Jakab második góljával bebiztosította megérdemelt győzelmét az összeszokottabb orosházi együttes az újonc NB II-es hazaiak ellen.
Jakab Péter: — Kemény hét után léptünk pályára. A védekezésünk nem volt elég hatékony, az előre játékban biztató dolgokat láttam. Belvon Attila: — Első felkészülési mérkőzésünket viszonylag jó játékkal hoztuk. Kombinatív támadásokat vezettünk és szép gólokat szereztünk.
Tornagyőztes magyarok Helsinkiben szombaton a 20 éven aluli cigány labdarúgók világjátékán Magyarország csapata a döntőben 2—1-re győzött a finn Atlantis gárdája ellen és ezzel aranyérmes lett. A győztes magyar csapatban hat békéscsabai fiatal, Lengyel, Süli, Kocsis, Juhász Gy., Germán, Miklya M. szerepelt.
Udv minden Elore fannak! Ha lesz rá idom és nem zavarok senkit akkor majd jovok forumozni. A helyesírást please nézzétek el mert most kint vok Szlovákiában.
Ezekszerint igazolunk egy kapust, egy középsővédőt, 3 középpályást(ebből Tóth Gy. csatárt is tud játszani) és tárgyalunk egy Középpályással(Remélem sikerül hazahoznunk Simon-t). Jó igazolásoknak tűnnek, de majd az edzőmeccseken kiderül hogy mennyire jók! Viszont egy vérbeli csatár(Tóth Gy. nem az), egy VKP és egy jó irányító még kéne.
Megkezdte az Előre SE is Labdarúgás Nagy változások előtt és alatt a lila-fehérek
Tegnap találkoztak első ízben újra a Békéscsaba 1912 Előre SE labdarúgói, s mintegy félórás megbeszélés után már az első edzést is megtartotta számukra Jakab Péter vezetőedző. Az NB II újoncánál meglehetősen nagy változások történtek, s történnek ezekben a napokban is. Sokan távoznak, zömük kölcsönbe, s jó néhányan érkeznek, szinte kizárólag olyanok, akik itt lettek labdarúgók, tehát saját nevelésűek.
Nézzük először a távozókat: Miklya Miklós és Pribojszki Róbert felvételizett Szegeden, úgy tűnik, mindketten Csongrád megyében folytatják pályafutásukat. Az ifjúságiak közül néhányat kölcsön adnak a Gyulai Termál FC-nek, így Csende Krisztiánt, Fabulya Györgyöt, Takács Lehelt, valamint Germán Tamást, Varga Attilát. Buzási Péter és Sipka Barnabás után az Orosháza FC érdeklődik, ők is kölcsönbe kerülhetnek a másik Békés megyei NB II-es klubhoz. Kérdéses, Multyán Csaba hol folytatja, ám minden jel arra mutat, hogy hazaköltözik. Nagy Márkra nem tart igényt Jakab Péter, így lehet, hogy a Frühwald-Jaminában folytatja.
Az érkezett oldal nem ilyen nagy létszámú, ám ismerős labdarúgókból áll. A napokban kívánják a szerződést megkötni a Kecskemétről visszatérő Tóth Györggyel és Ursz Józseffel, a Szolnokból hazatérő Pozsár Gáborral, a REAC-ból érkező Horváth Tamással és a szintén csabai nevelésű kapussal, Máté Gáborral, aki Debrecenből tér viszsza. Fölmerült Boér Gábor neve is, de úgy tűnik, marad a főváros környékén, ugyanis hamarosan esküvő előtt áll, menyasszonya pedig budapesti. Simon Attilával is tárgyaltak, de egyelőre nem kaptak választ a csabai vezetők.
— Hét edzőmérkőzést tervezünk, többek között az Orosháza FC-vel, a Kecskeméttel, a Makóval, a Gyulai Termál FC-vel — mondta Jakab Péter. — Lesz olyan is, amely csapattal oda-visszavágó mérkőzést játsszunk.
A bajnoki rajtra augusztus 12-én kerül sor. n J. P.
Ismét Jamina néven szerepelnek az erzsébethelyi labdarúgók
Békéscsabán a napokban megtartotta évi rendes közgyűlését az Erzsébethely SE. A küldöttek döntöttek arról, hogy a klub az átmeneti időszakot követően a jövőben a megszokott Jamina SE néven szerepel.
Az egyesület tagsága új, héttagú elnökséget választott, az elnöki tisztet a jövőben is Fülöp Imre tölti be, elnökségi tagnak választották Szabó Tamást, Malatyinszki Tamást, Felegyi Mihályt, dr. Borka Sándort, Szabó Zoltánt és a Békéscsaba 1912 Előre Kft. mindenkori ügyvezetőjét, aki jelen pillanatban Fülöp Csaba.
Fülöp Imre a klub elnöke elmondta: ismételten együttműködési megállapodást kötöttek a Frühwald Kft.-vel, így a csapat a 2006—2007-es bajnoki idényben Frühwald-Jamina SE néven szerepel a bajnokságban. A labdarúgó megyei I. osztályban szereplő klub célja az előző évinél eredményesebb szereplés, ennek érdekében meghatározó játékosok érkezése várható a nyári átigazolási szezonban. n
Tegnap kint voltunk az első edzésen. Tóth Gyuri, Ursz, Pozsi - ezek a régi-új arcok és a REAC-os Horváth. Feltűnt még Bujáki is, de állítólag nem igazolják le, csak a csapattal edz hogy formában maradjon.
A centerpálya nagyjából kész, bár nagyon ronda. A kapuk mögött labdafogó háló, a régi kerítés helyett pedig derékig érő kerítés, mindez zöld színben... A kerítés ugyanaz mint amilyet a játszóterekre szereltek. Iszonyat, tiszta falusi pálya jellege lett. A játéktér hosszában csökken, szélességben megnő kicsit az UEFA szabvány miatt. A salak futópálya teljesen eltűnt, a helyét befüvesítik. Persze már a gaz is szépen nő:-))
A Magyar Labdarúgó Szövetség július 6-ai, csütörtöki ülésén bejelentették, hogy módosítanak az egyszer már elfogadott átigazolási időszakon. Eszerint valamennyi felnőtt bajnokság (tehát az NB II, NB III, a Békés megyei első, másod- és harmadosztály is) átigazolási időszaka július 28-án 24 óráig tart. A Békés megyei első és másodosztályú ifjúsági bajnokságban augusztus 2-áig, a serdülő pontvadászatban augusztus 23-áig lehet igazolni.
A Frühwald Kft. az Előre SE legújabb támogatója A Békéscsaba 1912 Előre Kft. és a Frühwald Kft. együttműködési megállapodást kötött 2006. július 6-án. Fülöp Csaba ügyvezető elmondta, hogy a békéscsabai székhelyű céggel, amely anyagilag segíti az NB II-es bajnokságban szereplő futballcsapatot, egy szezonra szóló, 2007. június 30-ig érvényes megállapodást kötött az Előre Kft. Örömteli, hogy a Tondach Zrt. után újabb jelentős építőanyag-gyártó állt az Előre mellé, segítve ezzel a célok megvalósítását.
A Frühwald Kft. a mélyépítéstől a magasépítésig minden területen alkalmazható építőanyagokat, térburkoló köveket gyárt, amelyek között mindenki megtalálhatja a szükségletének megfelelőt. A Frühwald Kft. termékei megtalálhatók a cég telephelyein, valamint viszonteladóknál az ország egész területén. 2006. július 6.
Döntések Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésén Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2006. július 6-i ülésén számos, a sportot érintő döntés született.
A Közgyűlés az eddigi 25.000.000 Ft-ról 35.000.000 Ft-ra emelte a Békéscsaba 1912 Előre Kft alaptámogatását, így az NB II-es bajnokságban szereplő Előre SE hozzávetőlegesen 44.000.000 Ft-ból gazdálkodhat a 2006/2007-es bajnoki idényben. Fülöp Csaba ügyvezető elmondta, hogy a tulajdonos támogatásemelése lehetővé teszi meghatározó játékosok leigazolását, remélhetőleg többekkel szombat délig megegyezés is születik.
A Közgyűlés további három évvel, 2009. július 6-ig meghosszabbította a Kft. ügyvezetőjének, Fülöp Csabának a megbízatását.
Döntöttek a képviselők arról is, hogy a jövőben közös irányítás alatt működik a labdarúgó és a női kézilabda klub. A jelenleg gazdasági társaságként működő kézilabdaklub a jövőben egyesületként szerepel a bajnokságban, és működtetését, finanszírozását a labdarúgó-csapathoz hasonlóan átveszi a Békéscsaba 1912 Előre Kft.
Az újonnan megalakuló kézilabda egyesület a sporttörvény értelmében üzletrészt vásárolhat az Előre NK Kft.-ben, ezáltal szerződés útján átkerülhet hozzá az NB I-es indulási jog. Ez a modell attól kezdve lép életbe, amint a Magyar Kézilabda Szövetség hivatalosan is befogadja a jogutódként fungáló új sportegyesületet, amihez annak hivatalos bírósági bejegyzése szükséges. Ettől kezdve az 1912 Előre Kft. lesz felelős a gazdálkodásért, a marketingmunkáért és a jogi háttér megteremtéséért, a klub tisztán a szakmai munkára koncentrálhat.
A Közgyűlés elfogadta az üzleti terveket, az átalakulás jogi és számviteli feltételei tisztázottak, a napokban pedig megkezdődik a papírmunka annak érdekében, hogy az új modell minél hamarabb a gyakorlatban is működjön.
Az új felállás alapján a két egyesületet irányító Kft. ügyvezetője Fülöp Csaba lesz, a kézilabdaklubot szakosztályvezetői minőségben Bohus Bea irányítja, míg a labdarúgóknál változatlanul Oláh Imre dolgozik tovább technikai vezetőként. 2006. július 6.
Elfogadta az MLSZ a Békéscsaba nevezését az NB II-es bajnoki idényre A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elfogadta a Békéscsaba 1912 Előre SE nevezését a 2006/2007. évi bajnoki idény NB II-es szezonjára, így a lila-fehérek a következő szezonban a Keleti csoport tagjaként hivatalosan is a másodosztályban szerepelhetnek. Fülöp Csaba ügyvezető elmondta, hogy az MLSZ június 29.-én telefax útján értesítette a lilákat, hogy a klub a Versenykiírásban foglaltaknak eleget tett, így nevezése elfogadásra került. 2006. június 30.
Pihenőn az Előre játékosai A Békéscsaba 1912 Előre SE játékosai június 22-én vettek részt az utolsó edzésen, ezt követően pihenőt kaptak, és július 10-én hétfőn kezdik meg a felkészülést az NB II-es bajnoki idényre. A jövő évi játékoskeretet illetően még nem tudnak konkrétumokról beszámolni a lila-fehér csapat illetékesei, Fülöp Csaba ügyvezető elmondta, hogy folyamatosan tárgyalásban állnak a kiszemeltekkel, július elején várhatók az első konkrét információk ebben a témában. Leginkább támadóposzton szeretne erősíteni a Békéscsaba, de szó van szélső középpályások érkezéséről is. A csapat a múlt hét pénteken átutalta az NB II-es nevezési díjat az MLSZ bankszámlájára, és megküldte a szövetség részére a nevezéshez szükséges, eddig még hiányzó dokumentumokat. Fülöp Csaba folyamatosan egyeztet a támogatókkal, és örömmel mondta, hogy a Tondach Magyarország Rt. meghosszabbítja a szponzori szerződést a lila-fehér csapattal, valamint új támogatóként csatlakozik a csapathoz a Frühwald Kft. is. 2006. június 27.
Nem sikerült a szép befejezés A bajnok Békéscsaba 1912 Előre SE az utolsó fordulóban a Monor SE vendégeként lépett pályára.
Monor - Békéscsaba 1912 Előre SE 2:1 (1:1) Monor, 200 néző, vezette: Galambosi Békéscsaba: Harman - Laurinyecz (Germán), Czipó, Tóth Kovács, Valentényi - Ferenczi (Süli) Brlázs, Buzási (Kocsis), Juhász Gy. - Miklya, Lengyel Gólszerzők: Csőke, Halgas ill. Miklya
A hazaiak a mérkőzés előtt sportszerűen virággal köszöntötték a bajnokcsapatot. Az Előre bátran kezdte a mérkőzést, az első percekben okosan passzolgattak a lilák, és többször is eljutottak a monoriak kapujáig. A 10. percben a bátor kezdésnek meg is lett az eredménye, Juhász Gy. bal oldali beadását Czipó 10 méterről a felső lécre fejelte, a lepattanó labdát az érkező Miklya 4 méterről a kapu jobb oldalába bólintotta. A gól után átvette a játék irányítását a hazai gárda, de Zila gólját les címén érvénytelenítette a játékvezető. A monoriak a vendégek térfelén tartották a labdát, és beadásaikkal, lövéseikkel rendre foglalkoztatták Harmant. A 35. percben az Előre elveszítette a labdát a bal oldalon, Bokros nagyszerű labdával ugratta ki Csőkét, aki a kifutó kapus mellett a hálóba lőtt. A 44. percben hatalmas lehetőséget hagyott kihasználatlanul a vendégcsapat, Buzási jobb oldali beadása után Miklya fejesét óriási bravúrral védte Gilan, a kipattanót az érkező Lengyel 10 méterről az üres kapu fölé lőtte.
A szünetben cserélt a Békéscsaba, Laurinyecz helyét a fiatal Germán foglalta el. A hazaiak a második játékrészben is harcosan futballoztak, akarták a győzelmet. A 60. percben egy óriási védelmi hiba után a lilák nem tudtak felszabadítani, Harmant saját védőtársai zavarták a hárításban, és Halgas a helyzetet kihasználva 6 méterről a kapu bal oldalába lőtt. Az utolsó fél óra nem hozott jó játékot, a Monor okosan tartotta az eredményt, a lilák pedig képtelenek voltak gólveszélyt kialakítani. Egy közepes színvonalú mérkőzésen a hazaiak megérdemelten nyertek, mert jobban akarták a sikert, a vendégcsapatból néhány pályára lépett játékos értékelhetetlen teljesítményt nyújtott.
A mérkőzés végén a sportszerű hazai szurkolók mindkét csapatot megtapsolták, a hazaiakat a győzelemért, a vendégeket pedig a bajnoki címért.
Varga Károly a Monor edzője elsőként gratulált az Előre bajnoki aranyához, és elmondta, hogy csapata egész évi szereplése miatt van némi hiányérzete.
Jakab Péter az Előre edzője, szomorú volt, hogy a csapat elrontotta a bajnoki hajrát, és örült, hogy véget ért a fárasztó idény.
Az Előre játékosai kedden és csütörtökön még edzenek, majd szabadságra mennek, és július 10.-én kezdik meg a felkészülést a másodosztályú bajnoki idényre. 2006. június 18.
Kínos döntetlen a sereghajtó ellen A Békéscsaba 1912 Előre SE az utolsó hazai mérkőzésen, a tabella legalján álló, már kiesett Sarkadkersztúr gárdáját fogadta a Kórház utcai stadion műfüves játékterén.
Békéscsaba 1912 Előre SE - Sarkadkeresztúr 1:1 (0:0) Békéscsaba, 500 néző, vezette: Kökény Békéscsaba: Such - Szenti, Brlázs, Czipó, Valentényi - Ferenczi, Czira (Germán), Cseke, Süli (Buzási) - Lengyel, Kocsis Gólszerzők: Germán ill. Kovács
A szakadó eső miatt a békéscsabai csapat az eredetileg tervezettekkel ellentétben nem tudott a centerpályán játszani. Hazai rohamokkal indult a mérkőzés, az 5. percben Kocsis 10 méteres fejesét óriási bravúrral védte a vendég kapus. A 10. percben újra Kocsis volt a főszereplő, de gólját a játékvezető les címén érvénytelenítette. Ez követően is támadásban maradt az Előre, de a vendégek remekül megszervezték a védekezésüket, és nagyon lelkesen játszottak. A lilák többször is veszélyeztettek távoli lövésekkel, de Farkas kapus ezeket biztosan hárította. A vendégek támadásban semmit nem tettek, kizárólag a védekezéssel voltak elfoglalva, a Békéscsaba pedig nem találta a rendkívül fegyelmezett keresztúriak játékának az ellenszerét, így nem született gól az első játékrészben. A szünetben Jakab Péternek kényszerű cserét kellett végrehajtania, a megsérült Czira helyét a felnőttek között most debütáló Germán foglalta el. A folytatásban is a lilák irányították a játékot, de ezen a napon hiányzott a frissesség és az ötletesség a lilákból. Az Előre játékában továbbra is sok volt a hiba, így a Keresztúr lelkes játéka elegendő volt a döntetlen megőrzéséhez. A 60. percben teljesen váratlanul vezetéshez jutottak a vendégek, egy védelmi hibát kihasználva Kovács lépett ki a jobb oldalon, és 22 méterről óriási gólt lőtt a jobb felső sarokba. A Békéscsaba a 65. percben egyenlíteni tudott, egy szép támadást követően Lengyel jobb oldali beadását a debütáló Germán 7 méterről fejelte a kapu bal oldalába. A lilák ezt követően is támadásban maradtak, a 73. percben Lengyel óriási helyzetben lőtt mellé, majd nem sokkal később Cseke lövését védte Farkas kapus. A hajrában teljesen a kapujuk elé szorította a Békéscsaba a vendégeket, de nem sikerült megszerezniük a győztes gólt, így be kellet érniük a döntetlennel.
A vendégek motiváltan futballoztak, és minden dicséretet megérdemelnek az odaadó játékukért, a békéscsabai játékosok tompák voltak, játékuk ezen a napon statikus volt. A lilák nem tudtak szépen búcsúzni a közönségtől, és kínos, nehezen megmagyarázható eredményt értek el a csupaszív játékot nyújtó vendégek ellen.
Jakab Péter, a Békéscsaba edzője örült annak, hogy több fiatal játékosnak is lehetőséget tudott adni a bajnokság végén, szomorú volt viszont a hazai pályán elhullajtott két pont miatt.
Cserháti István a vendégek mestere elégedett volt csapatával, véleménye szerint a játék képe alapján rászolgáltak az egy pontra. Cserháti mester a mérkőzés végén sportszerűen gratulált a liláknak a bajnoki címhez.
A mérkőzést követően Piller Sándor a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke, és Tóth Márton az MLSZ Békés megyei instruktora adták át az aranyérmeket és a bajnoknak járó serleget az Alföld csoportban élen végzett Békéscsaba 1912 Előre SE csapatának.
Szépen búcsúzni a közönségtől A bajnok Békéscsaba 1912 Előre SE szombaton, 17 órai kezdettel a Sarkadkeresztúr gárdáját fogadja a Kórház utcában, a szezon utolsó hazai mérkőzésén. A találkozó játékvezetője Kökény Szabolcs lesz.
Sokáig úgy tűnt, hogy biztosan a felújított Fű I-es pályán lesz a mérkőzés, de csütörtök délután kérdésessé vált a végleges helyszín. A héten kiadós eső áztatta el a pályát és környékét, így a játéktér talaja mély lett. A kerítésen kívül még nincs lebetonozva teljesen a felszabadult terület, így ott is nagy a sár. A legnagyobb problémát azonban az okozhatja, hogy az egykori salakos futópálya helyét még nem vetették be fűmaggal, de jelentős mennyiségű földet hordtak a helyére, ami az esőzések következtében nagyon ingoványossá vált, így most összefüggő sár veszi körül a pályát. Amennyiben további csapadék hullik szombatig, még nagyobb lesz a sár és mélyebb a talaj, így a centerpályán megrendezendő mérkőzés nem tenne jót a játéktérnek és közvetlen környezetének. A helyszín ügyében péntek délelőtt születik végleges döntés, de a vázolt okok miatt, a csütörtök délutáni állapot szerint több esélye van a műfüves mérkőzésnek.
A vendég Sarkadkeresztúr sereghajtóként és biztos kiesőként érkezik Békéscsabára, de tavaszi teljesítménye figyelemreméltó. Ősszel mindössze egy pontot szerzett Cserháti István gárdája, de ehhez tavasszal 15-öt tett hozzá, így a második féléves tabellán a középmezőnyben foglalna helyet. A keresztúriak legyőzték a Cegléd, a Gyula, a Tápiógyörgye és a Túrkeve gárdáját is a tavaszi idényben. Az elmúlt fordulóban azonban megtört a lendületük, a Monor 2:0-ra nyerni tudott náluk vendégként.
A bajnok Békéscsaba a héten négy edzéssel készül, hétfőn a pünkösdi ünnep miatt nem vezényelt foglalkozást Jakab Péter a csapatnak. Okos combsérülése nem javult a héten, ő nem tudott edzeni, így játéka szóba sem jöhet szombaton. Juhász Patrik Hódmezővásárhelyen szenvedett térdsérülést, valószínűtlen, hogy szerepelni tud a Sarkadkeresztúr ellen. Rajtuk kívül a keret minden tagja egészséges, eltiltás alatt sem áll békéscsabai játékos, így bő keretre számíthat Jakab Péter vezetőedző a hétvégén.
Az őszi mérkőzésen az Előre Tóth Kovács góljával, 1:0 arányban győzött vendégként a Keresztúr ellen. A találkozó után Piller Sándor a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke, és Tóth Márton megyei instruktor átadják az aranyérmeket a bajnokcsapatnak. 2006. június 9.
Hát 70-80 millióból már meg lehet nyerni az NB II Keleti csoportját, szerintem nem kellene sokat vacakolni...Kevés a Loki meg a Diósgyőr.az első osztályban...a Nyiregyházára, a Szolnokra meg a Kecskemétre meg úgy tűnik, hiába várok ...más csapatra meg még inkább!
Minden attól függ, mennyi pénz lesz. Idén a Jamina, az utánpótlás és az Előre 1912 összesen 80 millából gazdálkodott (az Előre 50-ből), jövőre 100-ra növelik a támogatást. Kérdés, hogy meddig folyik az önkormányzati adakozás (ez már inkább politika).
A lényeg, hogy szerezzenek sok szponzort és sok pénzt, akkor jöhet az nb1.
Srácok megkérnék mindenkit, hogy aki regisztrálva van az SG-n az nézzen be ebbe a fórumba és mindjon egy országot(ha egy mód van rá akkor ne Romániát)! Jelenleg így áll a szavazás: Románia: 6 Magyar: 3 Spanyol: 3 USA: 2 Kolumbia: 2 Dél Afrika: 1 Mexikó: 1 Peru: 1 Francia: 1 Orosz: 1 Német: 1 Laheat már országot is mondani(Pl Angliát, hollandiát, stb... amiket itt szerettek), de annak csak akkor van értelme, ha minimum 6 szavazat megy rá! Már csak Hétfő 10-ig lehet szavazni úgyhogy légyszives igyekezzetek.
Remélem az Előre jövőre is bajnoki címet ünnepelhet, mert a viharsarokban szükség van egy jó NB I-es csapatra. Remélhetőleg visszajönnek néhány éven belül azok az idők, amikor minden csapat félve jön majd újra Csabára... és senki sem mehet biztosra a Kórház utcában!!! (pl.azok a régi szép idők.... mikor a Fradi egy laza 5-öst kapott!!!)