Ha ezen már így gondolkodsz, akkor megtetted az első és legfontosabb lépést. Most már az legyen a cél, hogy ne görcsösen keresd az utat, a hibát, mert nem látod az erdőtől a fát.
Saját gép hiján, egy óra (ennyit fizetek be egy- egy alkalommal) kevés a témák alaposabb végig olvasásához. Ezért ki-kiválasztok egyet-egyet és teszem meg hozzászólásom, így ma éppen ehhez.
"Békében Önmagunkkal" Igen ez lenne a boldog élet titka. Sokan és sokféleképpen keresik, kutatják a békét. Környező világunk békétlenségéből jó lenne legalább magunkban békét lelni. Talán éppen azért ilyen a világ, amilyen, mert bennünk, akik azt alkotjuk békétlenség uralkodik. De hogyan, miként leljük meg belső harmóniánkat? Vajon kinek mit jelent a béke?
Nekem mindenképpen a harc nélküliséget. De akkor ezzel kimondtam magam felett, hogy akár jó, akár rossz az életem, el kell fogadnom. Nem, még nem tartok itt. Még igen is kapálózom a sorsom ellen. Még reménykedem, talán jobb is lesz. Persze, hogy
sokkal könnyebb lenne, ha az energiámat a minden bizonnyal megváltoztathatatlan elleni harc helyett a magam építésére fordítanám. Szép, szép az elv, de nehéz mindezt a gyakorlatba ültetve gyakorolni. Sokszor az ember csak évekkel később jön rá, hogy mennyi minden mellett ment el a fene nagy harc miatt. Elégedetlenségével kizárta magát a környezetében igen is fellelhető szépségektől.
Kedves Mumu!
Bevallom magam is sóvárgom lelki békémért. Ezzel ellentétben ma még képtelen vagyok elfogadni, hogy tetteim ( párválasztás, gyerekvállalás, stb) következményét. Folytonosan önmagam okozom életem kedvezőtlen alakulásáért. Újra és újra csak azzal foglalkozom, vajon hol és mit vétkeztem. Gyakran szembesülök a kétellyel, talán igazságtalan vagyok, talán egyedül bennem van a hiba. Senki más, csak én magam vagyok békétlenségem oka. Helytelen döntéseimet meg nem történtté tenni lehetetlen. Tisztában vagyok vele, önmagam békéjét csak egyetlen módon (Istenem de nehéz is) tudom meglelni: Vállalni és elfogadni a múltam, viselni annak következményeit. Majd saját magam értékeit - hibáim ellenére, kinek nincsenek? - megtalálni, vagyis elfogadni magam olyannak, amilyen vagyok. Eddigiekből levonva a tanulságot végre nem hátra, hanem előre kell néznem.
Az út, mely az oly nagyon óhajtott önmagammal való megbékéléshez visz, adott. A döntés pedig egyedül nálam van.
Szeretném itt is megköszönni, (máshol már megtettem) hogy az életből kiragadott témák felvetésével lehetőséget adsz azok körbejárására. Ebben a topicban például az önmagunkkal való szembenézésre, ezzel személyiségünk elfogadására, illetve építésére.
Kedves Mbrio,azzal mindenkepen egyettertek hogy a jatekok az eletet mimelniuk kell ,fiataloknal ez egy trening arra ami oket varja kint a dzsungelben..tehat igenis helyes a gyoztes -vesztes alternativa.Mar a felnoteknek az ilyen jatekok inkabb letezo energiak maskep felhasznalas mint amiert vannak...legalabb is az en talan tul szigoru ertelmezesemben.De mert a topic temaja az elj bekeben onmagaddal,ha ez add egy pliszt szemelyesegednek,es nem bant mast(miert is bantanna ? ) akkor minden OK
Úgy gondolom, hogy egy igen lényeges,mondhatnám életbe vágó kérdést boncolgattok. Önmagunk békéje nélkül nem élünk, csupán vegetálunk. Köszönöm, hogy topicoddal lehetőséget nyújtottál a téma körbejárásához.
Azt, hogy a játék ne görcsös legyen, hanem a kikapcsolódást szolgálja, ne űzzük se magunk, se mások kárára. Részemről megjegyezném, hogy nem az öldöklést nézem, hanem a találatokat. Persze egy gyermek számára ez másképpen hathat, tehát nem mindegy, hogy ki játszik. De mindenesetre nem utasítanék el semmit, mint nem megfelelő kikapcsolódás. Jómagam is űzöm e játékot, mint mondtam, de attól még egyéb szórakozás(sport) is van az életemben, ami a hormonháztartásomat rendben tartja esetleg. A nyertes-vesztes dolog pedig szinte az élet minden területén jelen van. Tehát ha ez megbetegítené a lelket, akkor amazok is! Gondold el hányan mondják azt, hogy most leverem, mint vak a poharat. stb. Egészében véve legyőzni akarják az ellent, mintha ellenség lenne. Az emberi géneket nem lehet semmibe venni. Ez a versengés bennünk van. Maga a számítógépes játék tehát csak egyfajta eszköz, amit használhatunk jól vagy rosszul. És ha megfelelően használjuk, akkor egyensúlyban vagyunk, tehát nem árthat nekünk.
De akkor igazából nyertes-vesztes, ám hosszabb távon vesztes-vesztes játszmát fogsz játszani. Az egyszerűen megbetegíti a lelket, ebből adódóan pedig a testet.
Akinek az jelent örömöt, hogy másokat "gyilkolászni" kezd, vagy felidegesít, számomra nem egészséges életfelfogás. Ennél már akkor sokkal jobb, ha a felgyülemlett feszültséget valaki testmozgással "vezeti le". Még a hormonháztartásnak is kedvez.
Rosszsont(i)! Szerintem nem betegít, ha nem akarod, hogy betegítsen. Szerintem megfelelő kikapcsolódás, ha ésszel végzi az ember. Nem kell mindjárt a mániákust keresni a dolgok mögött.
Rosszcsontkodni igazából csak szeretetből szoktam. Csak azokkal teszem ezt, akiket igazán "csípek".
Béke: egyszerű megfogalmazásban olyan állapot, ami nem azonos a béka, és ami alatta van kifejezésével. Kicsit komolyabban pedig a következők segíthetik elő (a sorrend nem mérvadó):
1. Ne vedd önmagad nagyon komolyan, ez segíteni fog abban is, hogy mások tetteit is toleránsabban szemléld.
2. Csak azt várd el másoktól, amit önmagadtól is elvársz (ez nem pontos idézet a nagy bestsellerből...).
3. Legyenek céljaid. Az majd segít az út megtalálásában (talán hallottad már Te is: Der Weg ist viel interresanter als das Ziel selbst).
4. Légy nyitott, de tartsd meg önállóságod és szabadságod.
5. Légy tisztában azzal, hogy csak utitársaid vannak. Ez nem zárja ki azt, hogy az együtt töltött utazást kellemessé tegyétek!
Most ez jutott eszembe hirtelenjében.
A mosoly nagyon fontos. De a gyilkolászás megbetegít. Azon a mosoly sem segít. Ha a kettő együtt van, már klinikai eset. Akkor inkább jobbulást kívánok!
Mivel tudom, hogy tökéletlen vagyok, de törekszem folyamatosan az egyre jobbá válásra, békét találok napjaimban. Rengeteg értékes ember vesz körül, akik keresik társaságom. Szeretek rájuk mosolyogni, fogadni kritikájukat, érezni figyelmüket. Jó így.
A vallast vallani kell.Meg pedig ugy szokas hogy minden egyes reszletet.Azt nem birom.A Dharma meg elmegy de a Nirvana igen nehezen emesztheto.En nem hiszek a tulvilagba (ha lenne akkor kelemesen csalodnek..nini a tulvilag mondanam az utazo erdeklodesevel..) es foleg a teljes megsemisules mint az egesz folyamat csucsat nem tudom elfogadni.Azt a felismeres hogy igenis van Nirvana es az egyen halala utan elveszti onmagat,abba igen , hiszek, de hogy az a fejlodes legmagasabb foka lenne ? Abba nem.Az is csak egy stacio egy masik eletforma kezdete...de mas identitasal,semmi koze az elozohoz.
Ezert vissza a topic temajahoz,amig ez az identitasod van addig probalj neki megfelelni.Ez az ami exklusiv a Tied.Szemelyiseged ,erositesehez ,eros tudatahoz szukseged van a sajat ertekrendszered betartasara,elegedettsegre Magaddal.
Mondtam mar, hogy a buddhizmus tiszta allat??/ Ha megiscsak meggondolnad magad, es folvennel egy vallast, akkor ezt vedd fol. Marha tenyleg bekeben akarsz elni onmagaddal...
Na látod,Mumu, ha tudod a receptet , miért nem követed? ( Bár kissé ellentmondásos vagy, hol azt ajánlod a topiclakóknak hogy igenis" olvassanak Macisajtot"- onnan rögtön kiderül pl. ki ölte meg a Zámbó Jimmyt, tényleg érdemes :o)-,hol" figyelmet nem kell neki adni", hol "értékes ember alsónadrágban ha ideállna " ( bár többen esküsznek
hogy anélkül vagyok csak igazán értékes :o), szóval szerintem teljesen megkevered utasitasaiddal a tájékozatlanokat...
Hogy érthető is legyen ( ne panaszkodhass) , ha valakinek, történetesen nekem, van egy beirása amit bizonyithatóan nem neked szól, miért kell belebrekegni amig "Macisajtot ha beturbiozott" ?
Fokozom: ha elsőre, figyelmeztetés nélkül belebrekegsz, az lehet tapintatatlanság , ha
figyelmeztetés után is az már bunkóság, harmadszorra már mazochizmus , ezt követően pedig már tényleg jogos a kérdés, hogy maga most vadász vagy csak azért csinálja mert a medvét szereti cumizni ?:o)
De azért ápoljam egy kicsit a paranoiádat is:
az első beirásom azért született itt és igy mert tudtam hogy felrobbansz tőle ( ez mondjuk nem igaz, de jól hangzik , amellett maximálisan bejött :o))
-----
Csabor- ápoljuk a lelkedet, fel a fejjel, ha mondjuk megforditod a nézőpontodat és a dolgok pozitiv oldalát veszed figyelembe, akár büszke
is lehetnél volt barátnődre . Mondják, számos
területen nem minden amatőrből lehet profi...Látom a Mumu kikerülte a választ kérdésedre hogy milyen lehet ha a 120 kilós törököt szuszatolja zord időjárási viszonyok között, igaz, Csabor, te sem irtad világosan hogy most kinek a szempontjából is lennél kiváncsi hogy milyen lehet, az ügyfél netán a szolgáltató szemszögéből ...
---
Nos, egy ( na jó,talán kettő) beirás erejéig tértem vissza , belémkötnek,erre tessék ,itt is folyamatosan vigyorgok mint a vadalma,a tasztatúrám csak úgy ontja a kacagó szmájlikat , hát nem csodás ha (ON TOPIC):béke van önmagadban! :o)))
Kedves csabor,ez igy igaz.
Az elegedetlenseged termeszetes,de ez legyen csak kulso faktor.Belul ha rendben vagy magaddal meg tobb sikerrel lehetsz kivul "elegtelen".
Macisajtot ha beturbiozott mar nem kell eszre venni.Ilyenkor o egy ideig meg monologizal,idez,keres anyagot ,kiirja es hozzafuz egy erthetetlen mondatot..Ha nem adunk neki tul sok figyelmet,elunja es elandalog ..egy idore.
Kissé homályos hogy mit is akartál nekem irni, ezért elolvastam az eddigi beirásaidat, hátha közelebb kerülök a megoldáshoz. Találtam egyet , látom a Mumuval már volt fontos üzenetváltásotok :
A PROSTITUCIOROL csabor válasz erre | adatok | e-mail 2001.02.24 07:31 (1005)
Mumu!
"a penzert akcioznak, holott nekik csak az elvezet szamit... "
Ismertek egyet személyesesen aki ezt a szakmát űzi?
ÉN együtt éltem egy csajjal kb.3évig,nagy szerelem ,tervek stb...Nem jött össze a dolog.
Szerinted milyen érzés volt,mikor megláttam 4-es út mellett "stoppolni"?
Szerinted mekkora élvezet lehet minusz 5 fokban leszopni egy 120 kilós törököt?
cs.
-----
Hát, Csaborkám, ez igy tényleg ciki lehet(ett), nem csoda ha azóta kissé feszült vagy...
Bár annyit kiigazitanék , hogy a 120 kiló a Mumu esetében kb. stimmel , de ö még nem török :o)
Ugyhogy erre a kérdésedre nem biztos hogy tud érdemben válaszolni :o) Bár, őt ismerve, mindent meg fog tenni, számithatsz rá...:)
Mindenesetre, az itteni topic ciméhez igazodva,
"élj békében önmagaddal". Még ezek után is.
Macisajt!
"Hogy ki éppen mikor ,mit ,hova, miért ir, az egyéni megfontolás kérdése."ugyebar ?"
Van ez olyan jó mint fákra,keritésekre, vagonokra
vagy tetoválásokkal testrészekre :o)"
A hozzászólásod inkább tetováltasd az arcodra,arra bővan ráfér!
Hogy ki éppen mikor ,mit ,hova, miért ir, az egyéni megfontolás kérdése."ugyebar ?"
Van ez olyan jó mint fákra,keritésekre, vagonokra
vagy tetoválásokkal testrészekre :o)
Ezért aki ezt elköveti magyarázattal ( ha egyáltalán szükséges)maximum az arra érdemesnek vagy sajátmagának tartozik, semmiképp sem Neked.
(Ezért is mosolyogtam, mikor " párbajt" emlegettél... Párbajt ? Veled? Ugyan.:o) Ahhoz minimum párbajképesnek kéne legyél , erre régen sem lett volna esélyed- egy ilyen cselekedetért mint amivel még el is dicsekedtél a " Szepen elvalni" topicinditójában az összes úri kaszinóból számüztek volna, az más kérdés hogy eleve fel sem vettek volna- most meg már... ) :o)
Szóval csak sétálgass, pihengess,látod Snowman is ezt ajánlotta, esetleg vegyél egy palmtopot , hogy eközben is nyomon követhesd amint a liberálbolsevikok egymással beszélgetnek a neten :o) ( Egy változatot elfelejtettél megemliteni, és mi van akkor ha több gép van és alkalmazottaim az én nickemmel (is)irogatnak ?-nyereségvágyból, előre megfontolt szándékkal : o))
Tudod, eszembe jutott egy klasszikus és egy kortárs példa.
1. Shakespeare az emberi szenvedélynek jelképévé vált,tragédiái hőseinek nevei azóta mind egy-egy pontos és határozott,ha nem is mindig könnyen megfogalmazható érzést jelentenek.
Nos , Lear király, az elárult apai szeretet és általában az érzelmi zsarnokság az aggkori gyermetegség állapotában, mely annyira elhomályositotta értelmét,hogy nem tudta megkülönböztetni a valóságot a hazugságtól, Athéni Timon a csalódott, mindinkább embergyűlöletté vadult bizalom.
2. Torgyán József, Lear mai állapotában, aki
bár egy visszavonultabban, derüsebben kéne
magát felkészitenie arra a poétikus állapotra
mikor a porból jött lény" hamunak Mumut", "Jézuskának géppuskát" mond , esetleg élménybeszámolót tart napi programjáról, valahogy igy :" reggel szója, délben szója, este szójjanővérkének hogy beszartam ", szóval ehelyett "harcol", "küzd","következtet"," tanácsol"
" leleplezi a liberálbolsevikok ármánykodásait"
"kizár","felfüggeszt"
és legfőképp mindenről mindenkinek mindenkor megmondja a tutit.Murphy egyik alapszabálya:
a. aki tudja csinálja.
b. aki nem tudja, oktatja.
Nos, Mumu,valami miatt ezek jutottak veled kapcsolatban eszembe mikor utolsó hónapodat elolvastam.Szerintem sem véletlen hogy letorgyánoztak.
Nem baj, Mumu. Az idő mindent megold.Téged is.
----
U.I.Szerintem ez a beirásom igy visszaolvasva
még ráadásul on topic is :o)