Ha nem fogadjuk el az ervenyes szillogizmusok ugyanazon halmazat, akkor csak beszelunk a vakvilagba.
Tehat nem jon letre kommunikacio, hiszen szamodra nem azt jelentik, azok a szavak, amik nelkul nincs vita. Kommunikacio nelkul pedig a vita fogalmanak nem sok ertelmet latom.
Es ennek semmi koze nincs a meggyozeshez.
Jo pelda erre a politikai-vallasi vitak tobbsege itt az indexen, a vitazo felek nem kepesek olyan egyszeru dolgokban megegyezni, hogy ha A -> B es nem B, akkor nem is A.
Ez egeszen mas, mint amikor magasabbrendu fogalmaink nem kompatibilisek, pl. amikor a "populizmus" szo az egyik emberben negativ erzeseket kelt, a masikban meg nem.
"Schrödinger macskája helyett én a homonímát, a szinonímát, aztán pedig a paradoxont hoznám fel példának. Mindegy, hogy konkrétan melyiket."
Kifejtened, hogy ezek a dolgok mennyiben ervenytelenitik a nulladrendu logika szabalyait?
Miért ne tudnánk vitázni róla anélkül? Lehet, hogy sokak számára nyilvánvalónak tűnik, hogy vitázni csak ilyen alapfeltevésekkel lehetséges, de ettől még ezt (mint minden mást) simán meg lehet kérdőjelezni. Ha a vita célja nem a felülkerekedés, hanem a közös előrejutás, akkor nem kell tekintettel lennünk a logika szempontjaira, koncentrálhatunk helyette az érthetőségre.
Korábban írtam erről, ebben a topikban is. Most sem értem: miért nyilvánvaló, hogy a vitapartner törekvése bebizonyítani azt, hogy a másiknak "nincs igaza"? Ha a logika használhatósága azért axióma, mert kell egy párbajkódex a vetélkedéshez, szabályzat a küzdősporthoz, akkor ennek kevés köze van a megismeréshez. Ha a vitát mégis a megismerési folyamat részének tekintjük, akkor a logikának ebben marginális szerep jut: arra lesz jó, hogy a megismerés eredményességét igazoljuk, és a kétkedők orra alá dörgölhessük (közéjük tartozhatunk persze mi magunk is). Aztán ha valaki ettől megszűnik kétkedőnek lenni, és hivővé válik, az baj. Vannak, akik kibírják enélkül.
Schrödinger macskája helyett én a homonímát, a szinonímát, aztán pedig a paradoxont hoznám fel példának. Mindegy, hogy konkrétan melyiket.
(Nem mintha én most itt annyira érthetően "vitáztam" volna, amennyire az ész- és célszerűség megkövetelné :-)))
Nna, itt akkor felreerthetoen fogalmaztam. A vilag persze nem feltetlenul engedelmeskedik a logika szabalyainak, de ha ezt elfogadjuk, akkor nem tudunk rola vitazni, mert a vita viszont csak olyan dolgokra mukodik, amikre legalabbis az alapszillogizmusokat hasznalhatjuk. Ha ezeket nem fogadjuk el, uj vitametodust kell kitalalni...ami egyaltalan nem biztos, hogy jobb lesz.
A modellt pedig ne ertsuk felre, egy modell nem kell megmagyarazzon minden jelenseget, a vilagban tortenhetnek olyan dolgok, amiket a modell nem ir elo, de nem tortenhetnek olyan dolgok, amiket a modell megtilt.
"Ezt meg hogy érted? Melyik világban igazak egyáltalán, a logika világán kívül? Ezek inkább kritériumok a logika használhatóságára."
Rohogni fogsz, mindenutt mukodnek :) Legalabbis eddig meg senki nem jott elo olyan jelenseggel, ami nem illesztheto bele ebbe. Schrodinger macskaja, tudom, de hat azert ugye tudjuk, hogy akar el, akar hal az a macska, minden pillanatban azonos onmagaval es hogy nem lehet azonos semmi massal es a tobbi.
"hiszunk abban, hogy a vilag engedelmeskedik a nulladrendu logika szabalyainak"
????
Nehogy már a farok csóválja a kutyát! Kezdetben vala a világ, a Megfigyelő - aki egyebek mellett a logikát is kitalálta, és úgy ítélte meg, hogy a világ aszerint viselkedik - csak jóval később lépett színre. A logika csupán egy eszköz, amit jól lehet használni a megfigyeléseink rendszerezésére, ha van alkalmas megfeleltetés a megfigyelt jelenségek és a logikai változók közé. És az, hogy egy ilyen megfeleltetés alkalmas-e, mindig eseti kérdés. Sokáig alkalmas, aztán egyszer csak nem. Ilyenkor finomítjuk a modellünket, új fogalmakat vezetünk be, és megint elvagyunk velük egy ideig.
"Ez viszont pontosan azt jelenti, hogy kepzelettol fuggetlenul minden vilagban igaznak kell lennie az onazonossag axiomajanak (A = A), a kizart harmadik elvenek (A & ~A), az implikacio tulajdonsagainak esatobbi, esatobbi."
Ezt meg hogy érted? Melyik világban igazak egyáltalán, a logika világán kívül? Ezek inkább kritériumok a logika használhatóságára.
EZ A MA : Schrödinger macskája amíg a dobozban van tényleg élő és halott is egyben, amíg egy vizsgálattal be nem avatkozunk a kimenetelébe.
A párhuzamos világokról má ne is beszéljünk.
Altalaban hiszunk abban, hogy a vilag engedelmeskedik a nulladrendu logika szabalyainak. Ha nem hinnenk, nem kezdenenk vitazni rola.
A vilag leirasahoz viszont nem eleg a nulladrendu logika, magasabbrendueknel viszont mar van ertelme modellekrol beszelni. A nulladrendu logika minden lehetseges vilagnak a modellje. (Mas szavakkal megfogalmaztuk azt, hogy a vilag engedelmeskedik az elemi logikai szabalyoknak)
Ez viszont pontosan azt jelenti, hogy kepzelettol fuggetlenul minden vilagban igaznak kell lennie az onazonossag axiomajanak (A = A), a kizart harmadik elvenek (A & ~A), az implikacio tulajdonsagainak esatobbi, esatobbi.
Persze ettol mi meg elkepzelhetunk olyan vilagot, amiben ez nem igaz. Csak akkor fel kell epiteni annak a vilagnak a nulladrendu logikajat, annak alapjan az abban a vilagban ervenyes szillogizmusokat meg kell hatarozni, es azok alapjan vitazni. Sok szerencset hozza :))
Btw, egy adott vilag ervenyes szillogizmusait megtalalni nem is olyan konnyu...vajon a mi vilagunk nyilt-e (hamisbol minden kovetkezik), vagy zart (hamisbol semmi sem kovetkezik)?
Ismet csak azt tudom mondani: hiba, hogy a filozofia szakot mindenutt a bolcseszkarra teszik. Mokas dolog, hogy ezek a dolgok nekem mind-mind visszakoszonnek rovid, amde viharos informatikai palyafutasomrol.
A logika modell-elmelete, es hasonlo kellemes dolgok :)
Aham, na most mar ertem. A fizikaban elo szoktak hozni valoban ilyet, illetve hat a fizikaval kapcsolatban az elmesz koklerek gyakran jonnek ezzel...kar, hogy a newtoni es az einsteini mechanika kozott nemhogy fogalmi gat nincs, de a fizika fel is adta azt a remenyet, hogy a tenyeket valami absztrakt modon elkepzelt valojukban leirjak. Az elmelet arra valo, hogy megjosoljon tenyeket, minel biztosabban, annal jobb. De senki nem garantalja, hogy a jelensegek mogotti mechanizmusok valoban ugy mukodnek, mint ahogy az elmelet belso felepitese azt sugallja. Nagy a valoszinusege, de sohasem biztos. Es ez igy van rendjen.
"Itt van péládul egy alapvető igazság, amiben szerintem senki sem kételkedik: "Egy Bükkfa nem lehet egyszerre Bükkfa és Nem-Bükkfa is."
Tévedsz, talán még az emberek többsége is kételkedik benne, és okkal. Az más kérdés, hogy nem praktikus valamit egyszerre Bükkfának is meg Nem-Bükkfának is nevezni, de nem lehet biztosra venni, hogy az erdőben nem akad egy olyan fa, amelyik bükkfa is meg nem is. A rendszertan művelőinek nem sikerült definíciót találni a "faj" fogalmára, és ennek oka éppen a törzsfejlődés lassú fokozatossága, amelynek során egy faj egyedei egyre inkább lehetnek Bükkfák és egyre kevésbé Nem-Bükkfák.
"Ez egy nagyon durva hiba, mert ilyesmit elképzelni sem lehet. El lehet képzelni, hogy holnap a feje tetejére áll a világ, piros hó esik, narancssárga lovak mászkálnak a felhők alján, 300al megy a Trabant, de azt nem lehet elképzelni sem, hogy holnap 2+2 5 legyen, vagy egy Bükkfa egyszerre legyen Nem-Bükkfa is!!!"
A valóságra nézve egyrészt nem követelmény, hogy elképzelni lehessen, másrészt pedig sosem tudhatod, hogy valamit tényleg nem lehet-e elképzelni, vagy csak most éppen nem sikerül. Gondolj például a magunk körül tapasztalt világ elemi összetevőinek természetére, amelyről a kvantumfizika ad hírt nekünk: színvalóság, ámde felfoghatatlan (ha leírható is).
Többé-kevésbé védelmembe tudom venni, amit keretmítosznak nevezel. Ezt írod: "...ezek után csak azt kell mondanunk, hogy egy más paradigmában/keretben lévő érvről van szó. Ezáltal ezt az érvet lehetelen cáfolni,..." Mármint hogy ezt a technikai észrevételt nevezed érvnek? Mert azt ugyan tényleg lehetetlen cáfolni, de nem érv, hanem a vita szintjéhez képest egy "meta-észrevétel". Az eredeti, vitában elhangzó érvet pedig nem lehetetlen cáfolni, ha átfogalmazzuk úgy, hogy a másik paradigmában kifejezze a szándékolt tartalmat. Ez tehát kommunikációs nehézség, amit némi ügyességgel le lehet küzdeni. Ez szándék kérdése - természetesen amikor destruktív vitapartnerrel találkozol, akkor valóban tocsogni fogtok az irracionalitásban, de ha az illető nem "győzni" akar a vitában, hanem előbbrejutni a megismerés útján, akkor mindent meg fog tenni azért, hogy áthidaljátok a különbségeket, és ez valószínűleg sikerülni is fog.
Azért az nyilvánvaló túlzásnak tűnik, hogy minden gondolatunk paradigmafüggő - hiszen az emberek gondolatai többnyire olyan referenciakeretekben mozognak, amelyeket túlzás paradigmának nevezni, annyira inkonzisztensek és irracionálisak. És nem hiszem, hogy bárki vitatná, hogy ezek a keretek valóban mindig különbözőek. Az sem világos, hogy az egyéni szemléleteket elméletnek tartod-e, vagy pedig tudomást sem veszel a hétköznapi emberek privát világmagyarázatairól.
Az inkommerzuabilitásról azt gondolom, hogy bár közvetlenül valóban összemérhetetlenek a különböző keretek fogalmai, viszont mindenki össze tudja mérni azokat a fogalmakat, amelyeknek a jelentését érti. Ha az összemérés eredménye más embereknél más, az többnyire félreértésből, a fogalmak másképp értéséből ered.
Gondolom, a félreértések létezését nem akarod tagadni. Szerintem a kommunikációban csak félreértések vannak, és azért értjük meg általában mégis egymást, mert az egyes képzetek nem azokban a vonásaikban különböznek, amelyek a mondanivaló szempontjából relevánsak (vagy azokban, de csak elhanyagolható mértékben). Más szóval, a félreértés nem egy van/nincs, hanem egy kisebb/nagyobb dolog, amit az emberek igyekeznek épp csak a gyakorlati célokra még elfogadható szint alatt tartani (persze olyan is van, aki inkább a veszekedést választja:-)). A legkisebb eltérést talán a formális logika használata biztosíthatja, ez viszont csak belterjes módon működhet: még mindig eltérhetnek a felfogások abban, hogy a változókat a valóság milyen entitásainak hogyan feleltetjük meg.
Még egy hiba, amit elkövetnek, az az, hogy mikor néhány elv, vagy törvény bizonyosságát biztosítani akarják, mondjuk a "kizárt harmadik" logikai törvényét, vagy mondjuk a "2+2=4" igazságát, akkor gyakran a "szemlélettel", vagy a "gondololkodással" magyarázzák ezeket, mondván, hogy ezekből következnek.
Itt van péládul egy alapvető igazság, amiben szerintem senki sem kételkedik: "Egy Bükkfa nem lehet egyszerre Bükkfa és Nem-Bükkfa is." Ha azt mondjuk, hogy ez a szemléletből/gondolkodásból következik, akkor nem csak azt a logikai hibát követjük el, amit korábban leírtam, hanem egy sokkal súlyosabbat is. Így ugyanis elvileg eseélyt adunk annak, hogy gondolkodásunk holnap megváltozik, vagy megváltozhat (hiszen mi garantálja, hogy holnap ugyanúgy fogunk gondolkozni, mint ma?), ezáltal pedig esélyt adunk arra is, hogy holnap a 2+2 5 legyen, vagy egy Bükkfa egyszerre lehessen Nem-Bükkfa is.
Ez egy nagyon durva hiba, mert ilyesmit elképzelni sem lehet. El lehet képzelni, hogy holnap a feje tetejére áll a világ, piros hó esik, narancssárga lovak mászkálnak a felhők alján, 300al megy a Trabant, de azt nem lehet elképzelni sem, hogy holnap 2+2 5 legyen, vagy egy Bükkfa egyszerre legyen Nem-Bükkfa is!!!
Ezért aztán meg kell állapítanunk, hogy semmiféle gondolkodásból, vagy szemléletből nem következiknek az alapvető logikai igazságok. Azok mindenből!!! következnek. Akárhogy is legyen a világ, 2+2 az 4 lesz.
Mitikus keret sok van, a borotva meg sokmindent visz, de nem a legkifinomultabb eszköz a tudományosság eldöntésére. Ennél sokkal jobbak vannak. Nem elég azt mondani, hogy: bizonyos kijelentésekre nincs szükségünk, tehát ennyi erővel el is vethetjük őket.Valójában ugyanis az ilyen állítások nem ártatlan misztikus kijelentések, amikkel és amik nélkül is ugyanúgy megy tovább az élet, hanem sokszor nagyon kontraproduktivak és veszélyesek tudnak lenni.
A keretmítosz a mitikus kereten belül külön osztályt "érdemel". Általában arról szól, hogy el akarja mosni a tények és tényállítások, vagy tények és elméletek, vagy tények és interpretációk közötti megkülönböztetést. Például olyan véleményeket értek ezek alatt, mint: "Nincsenek tények, csak interpretációk." (Szerintem ez a legszemléletesebb darab), vagy "Minden állítás következik az elméletből", vagy "A tények következnek az elméletből", vagy "A megfigyelések következnek az állításokból", vagy gyengébb változatban csak annyit mondanak, hogy "A tények/megfigyelések elméletek által terheltek". Általában az összes ilyen elképzelés megpróbálja bemutatni, hogy a tényeket és a valóságot is valamilyen elméleti keretben tudjuk csak felfogni, s hogy ezért bizonyos mértékben a valóságot befolyásolják az elméleteink, pontosabban az az egy elméleti KERET, amelyben felfogjuk a valóságot.
A keretmítosz alkalmazói és hívei gyakran emlegetik a paradigmákat, amik szerintük ilyenfajta keretet jelentenek a gondolkodás számára. Minden gondolatunk paradigmafüggő, mondják ők, a paradigmák pedig időben és térben különbözőek lehetnek. A fizikára vonatkozólag péládul azt mondják, hogy a klasszikus mechanika paradigmáját felváltotta a kvantummechanika paradigmája. A paradigmák között hagyományos értelemben vett ismeretelméleti átmenet nincs, ha benne vagyunk az egyik paradigmában, akkor másik paradigma fogalmi világát képtelenek vagyunk megismerni, ezáltal pedig a világot képtelenek vagyunk egy másik paradigma keretei között észlelni. Így magyarázzák a klasszikus mechanika és a kvantummechanika által leképezett világok közötti különbséget. Egyszerűen azt állítják, hogy nem pusztán a fogalmaink összehasonlíthatatlanok, hanem az elméletek is más világokat írnak le, ezáltal implicite azt is elismerik, hogy a világokat az elméletek kreálják (vagy gyengébb változatban csak megváltoztatják)
Nagyon könnyen be lehet látni, hogy mik a problémák az ilyen elképzelésekkel, ellenben viszonylag terjedelmes lenne mindezt leírni, mondjuk Karl Poppernél és Richard Boydnál utána lehet nézni ilyen érveknek.
Najó, egy megvilágító példát azért elmondok, hogy ne csak a levegőbe beszéljek. Gyakran előjön, hogy a fogalmi világ összehasonlíthatatlan, összemérhetetlen az egyes keretek között. Ezt hívják inkommerzuabilitásnak. Ez nem csak azt állítja, hogy vannak bizonyos fogalmak, amik összemérehetetlenek, hanem azt, hogy az összes különböző keretben lévő fogalmunk összemérhetetlen egymással.
Ha tovább visszük ezt a gondolatot, akkor már az általános logikai érvekre, vagy egyáltalán bármilyen érvre is azt mondhatjuk, hogy összemérhetetlenek, értehetelenek mondjuk egy másik keretben élő/gondolkodó ember számára. Így aztán ha egy vitában egy bármilyen érv hamis, vagy érthetetlen, ezek után csak azt kell mondanunk, hogy egy más paradigmában/keretben lévő érvről van szó. Ezáltal ezt az érvet lehetelen cáfolni, így aláássa a róla való értelmes vita minden lehetőségét. És ezt meg lehet tenni, ha hiszünk a keretmítoszban! Márpedig ott, ahol nem lehet megvitatni semmit, ott érveknek sincs helye egyáltalán, tocsogunk az irracionalitásban, az persze nagyon szép, de sehová sem vezet.
Nem, hanem a keretmítosz lehet esetleg az a dolog, ami egy fölösleges mitikus keret, és simán viszi a beretva.
Az antropikus elvről már hallottam, de szerintem nem azt magyarázzák vele. Vagy nemcsak azt. A tapasztalt főcsoda, hogy egy rakás fizikai állandó hajszálfinoman be van lőve olyan értékre, amelytől ha már csak picit is különböznének, akkor a Világegyetemben sosem jöhettek volna létre még csak magasabb rendszámú elemek sem (még szén sem), nemhogy élet. Tehát láthatóan minden úgy van megtervezve, hogy mi itt legyünk - erre egy fél magyarázat az antropikus elv. A másik kérdés, hogy ezexerint létezik-e végtelen számú, megfigyelő nélküli párhuzamos világegyetem is, ahol csak gusztustalan kaotikus massza van. Nem tudom, ez beletartozik-e még az antropikus elvbe, de ha igen, akkor talán azt mondja rá, hogy amit ezek a párhuzamos világegyetemek művelnek, az nem a mi fogalmaink szerinti létezés.
Marmint az antropikus elv? Nem, az arrol szol roviden, hogy "a vilag azert olyan, amilyen, mert ha masmilyen lenne, mi nem letezhetnenk, hogy megfigyelhessuk"
Ilyesmivel magyarazzak pl. azt, hogy a Vilagegyetemnek pont 3 ter es 1 idodimenzioja nott meg atomi szintnel nagyobbra, mert maskepp nem letezhetnenk benne. (Tobbnyire atomok es molekulak sem letezhetnenek)
Hát nem egészen azt gondolom, amit szerinted. Nem mondom, hogy nem kérdés, hogy vannak-e véletlenek. Hanem felteszem, hogy vannak, és azon gondolkozom, hogy ez esetben milyenfajta létezés az övék. Ez egy ilyen jóindulatú hozzáállás, megpróbálom a pozitív állításokat úgy érteni, hogy igazak legyenek, a negatív állításokról pedig igyekszem azt gondolni, hogy eredetileg másvalamit akartak velük tagadni. Minden szó minden kommunikációban homonímákként működik :-))
A helyzet az volt, hogy muallim és angyalhentes összekülönbözni látszottak, és szerettem volna tisztázni a félreértésüket. Angyalhentes matematikai modellben véletlenezett, ami neki joga, de muallimnak nem kötelessége.
Amíg a gondolataink közlésére fogalmakat használunk, addig szembe kell néznünk azzal, hogy szükségessé válhat pontosítani ezeket, és azokat a fogalmakat is, amelyekkel pontosítjuk őket és így tovább. Természetesen körül tudnám írni, hogy éppen akkor mit nevezek szemléletnek, és a körülírásban használt szavakat is körül tudnám írni, de ennek a láncnak egyrészt sosem lenne vége, másrészt a láncszemek sorrendjének sem lenne jelentése, úgy értem, nem jutna közelebb a társalgás semmilyen végső, "magyarázatra nem szoruló" entitáshoz, hanem egyszerú csatangolás volna az összefüggések között.
Nem lehet valaminek a létezéséről úgy vitatkozni, mintha egyértelmű volna, hogy mit tesz "létezni". Végső soron bárminek a létezésébe bele lehet kötni, ezért a konstruktivitás jegyében inkább arról érdemes beszélni, hogy mi miképpen, milyen értelemben létezik. Így került szóba a szemlélet.
Azt még mindig nem tudom, mi a "keretmítosz" - példát adtál rá, de a kérdés pont az lett volna, mire példa a példa. De legalább kicsit kibeszéltem magam:-))
Például azt, ha azt mondod, hogy a véletlen inkább a szemléletet jellemzi, nem pedig a valóságot. Mert ha jobban megnézed, akkor felteheted a kérdést, hogy: "ugyan mit magyaráztam meg ezzel?".
Valójában ugyanis arra a kérdésre, hogy: "vannak-e véletlenek?", te azt válaszolod, hogy: "persze, vannak, ez nem kérdés", s annyival egészíted ki, hogy ez valamennyire belőlülnk, vagy egészen pontosan a "szemléletből" következik.
A "vannak-e véletlenek?" kérdésre nem válasz az, hogy "persze, vannak", mert akkor megkérdezném, hogy honnan vannak ezek a véletlenek. Mire te legvégül azt válaszolnád, hogy a "szemléletből", én viszont megintcsak megkérdezném, hogy ez a "szemlélet" honnan van. Erre pedig azt hiszem nem tudnál válaszolni, egyszerűen azt mondanád, hogy van és kész, a "szemlélet"-et mintegy végső, már magyarázásra nem szoruló entitásként feltételezve.
Ez viszont egy erős esszencilaista hozzáálláás, amit nem lehet elfogani normális tudományos elméletként, ennyi erővel ugyanis mindent visszavezethetsz a "szemlélet"-re, egyszerűen sehogy sem lennél képes cáfolni a "szemlélet" létét.
Valójában teljesen haszontalan feltételezned ezt a "szemlélet"-et, sőt ha fent leírt lépéseket is elköveted, akkor legjobb esetben is a "dogmatikus" jelzővel illetlek.
Mindig nagyon tetszenek az ilyen irományszörnyedvények. Általában igazából értelmetlenek (ez is az, főleg így, hogy se füle se farka), de azért hadd fűzzek ehhez egy kis hozzászólást:
1. A Poppernél, Carnappal szemben, elhanyagolható a szubjektiv fenomenologizmus, én nem is nagyon láttam eddig senkit, aki Poppert fenomenologizmussal vádolta volna. Ami Popperre jellemző, az pontosan az Interszubjektivitás. Nem tudom az idézet írója mire alapozza ezt a kijelentését.
2. Tények és tényállítások megkülönböztetése pedig fontos, legalább azért, hogy a keretmítoszok irracionalizmusától és logikai hibáitól megmeneküljünk, másrészt pedig jogos is, ld. a Tarski féle korrespondencia-elméletet. Ha ezzel a korrespondecia-elmélettel esetleg gondod lenne, akkor nézz újabbak után, azok is vannak. Az azonban biztos, hogy ha nem különbözeted meg a tényeket a tényállításoktól, akkor súlyos problémákkal állítod szembe magad, meg pl. azzal is, hogy kinevetlek:)))
"Mert tekintve, hogy a falszifikacio ontologiailag mas kategoriat kepvisel, mint az introspekcion alapulo indukcio, nyilvanvalova valik, hogy az ortonormalt logika nem alkalmas a vilag ekvivalens modelljeinek anizotrop abrazolasara, abszolvensei diszkriminative sem lehetnek meghatarozok egy olyan vilagkepben, mely nem fogadja el az un 'szubtilis holonomiat', vagyis azt a dolgot, hogy a dolgok eszrevetlenul kerulnek vissza a helyukre, az ember proaktiv es turbulens cselekedeteitol fuggetlenul."
Ugyan mar, szo sincs itt posztmodern irracionalizmusrol. A veletlen egy matematikai konstrukcio, muallim kolleganak is javaslom, hogy az Edesviz kiado remekmuvei helyett egyszer olvassa el Kolmogorov idevonatkozo irasait es akkor talan addig se beszel hulyesegeket, amig olvas.
Es a matematikai veletlen nem feltetlen egyezik meg azzal, amit a korulottunk levo vilagban veletlennek nevezunk. Vagy nem nevezzuk, de ez mar nem az en dolgom :))
