Kedves Baxter nagyon elgondolkoztato amit irtal..es persze sokat er az informaciod hiszen Te eletl veluk egyutt.
Voltak
-e esetleg pozitiv peldak is.ha kevesen is ert valamit a neveles ?
De e mellett marad a fokerdes.ha kijon van-e ezzeknek a keveseknek is valami eselyuk ?
Kedves Mumu, én azt hiszem, egy jogász (még a bv-bíró is) egész más szemszögből látja ezeket a dolgokat, mint egy nevelő, aki gyakorlatilag napi nyolc-tíz órát tölt a fogva tartottak között. Nagyon sokszor tapasztaltam azt, hogy emiatt elhibázott döntéseket hoznak, például büntetés-félbeszakítás vagy feltételes szabadlábra helyezés során (elvileg figyelembe kellene vegyék a nevelő, és más börtönbeli szakszolgálatok véleményét is, de sajnos túl gyakran hoznak ezeknek ellentmondó döntést).
Visszatérve a konkrét esetre, illetve ebből kicsit általánosítva, azt kell mondjam, a börtönben történt "megjavulások", illetve látványos "megtérések" az esetek nagy részében csak a környezetnek szólnak, nem valódiak. A kedvezmények elbírálásakor az elítélt viselkedése nagy súllyal esik a latba, és ha elég ügyes a delikvens, el tudja hitetni a környezetével, hogy megváltozott. Ez pedig akár azt is jelentheti, hogy egy hosszú ítélet esetén akár évekkel korábban is szabadulhat, tehát megéri csinálni. Más kérdés a kb. egy évvel ezelőtt bevezetett ún. TÉSZ (tényleges életfogytiglani szabadságvesztés büntetés) alkalmazása, amelynél semmiféle lehetőség nincs a szabadulásra - csak a fogva tartott halálakor kerül a nyilvántartásba a kissé morbid "szabadult" bejegyzés.
A börtönökben ma már elég jelentős missziós tevékenység folyik, azonban ennek hatásfoka megkérdőjelezhető. Számos ilyen foglalkozáson vettem részt, és a tapasztalatom az, hogy a fogva tartottak jó része csak azért megy el ezekre, hogy kizökkenjen a mindennapokból, és persze itt lehetőségük van arra, hogy kicsit kibújjanak az ellenőrzés, a szabályok alól. Gondolok itt arra, hogy itt tudnak találkozni egymással olyan emberek is, akiknek egyébként erre nem volna lehetőségük a szigorú rezsim miatt (információk átadása, üzletelés, stb.). Sok esetben a missziós foglalkozás vezetője kéri, hogy bizonyos személyek többé azokon ne vehessenek részt, a foglalkozás megzavarása, vagy egyéb vétségek miatt. A szabad vallásgyakorlás, valamint bizonyos vallásokban kötelező rituálék (mint pl. a mohamedánoknál a ramadán) arra adnak lehetőséget, hogy a rabok a megszokott kerékvágásból kicsit kitörjenek (étkezési és napirendbeli szokások). Sokan csak amiatt fordulnak a vallás felé, hogy ezekben részesüljenek, mivel a jelenlegi törvényi szabályozás alapján ezeket kötelezően kell biztosítani a fogva tartottak számára.
Meglehet, elég negatív képet festettem erről a világról, dehát nem véletlenül hagytam abba - egyszerűen elvesztettem a hitemet abban, hogy az emberek képesek megjavulni. A legnagyobb baj az, hogy az aktív nevelői munkát végzők között is számosan így gondolkodnak, és persze csinálják tovább, az eredménytelenség tudatában - rendkívül frusztráló dolog ez.
Kedves Baxter,ha meltatsz minket,errol kerlek iurj tobbet.
Magam is jogasz vagyok,egy rovid idejig biro is voltam (nem Mo-n ,buntetobiro meg csak 6 honapig..)
Gazdagitsd a topicot tapasztalatoddal.Remelem kialakul egy egesszeges vita korulotte.Udv.
Bocsanat nem tudtam.De gondolom mindegyik mas,a hangulatatol es a resztvevoktol is fug.Aztan mint most is , bizonyos esemenyek mindig aktualizaljak es mas fenybe mutatjak be...
"De most mindent felre teve , nem tudom milyen eselye lenne az egyhazan kivul.Ha az egyhaz (ahogy keresztenyekhez illik) befogadja akkor igenis van eselye kicsit rendbe tenni az eletet "
Esélye bizonyosan van... Viszont én ismerek személyesen egy embert (jelenleg is börtönen van), aki előző büntetése során látványosan megjavult, megbánta bűneit, és "megtért". Akkori szabadulásakor a börtön-missziósok biztosítottak számára szállást és munkát, amelyet elég érdekes módon hálált meg: kirabolta szállásadóját (aki egyébként egy elismert egyházi személyiség). Persze ez csak egy kiragadott példa, de egyszerűen nem tudok bízni abban, hogy valaki egy szándékosan elkövetett bűncselekmény után, a büntetés végrehajtása során "megjavuljon".
Csendesen megjegyzem, hogy hosszú évekig nevelőtisztként dolgoztam egy börtönben, és mélységesen csalódva hagytam abba...
Mindenkitol bocsanatot kerek,hat persze hogy NEMETHrol van szo.Valami kitudja milyen reminenscia csinalt belole Horvathot az emlekezetmben.Horvathok vigyazzatok !
...
Latom az eddigi tarsaim igen csak konzervativok.Szerintem kepviselik az orszag velemenyet.Mondjam azt hogy sajnos ? Magam sem tudom.Ha ez a Soos megjegyzes nem lenne...
De most mindent felre teve , nem tudom milyen eselye lenne az egyhazan kivul.Ha az egyhaz (ahogy keresztenyekhez illik) befogadja akkor igenis van eselye kicsit rendbe tenni az eletet
Kulonbben ezek utan felk teszem a kerdest:
MEGTARTANATOK SULYOS,BESTIALIS , ELORE MEGFONTOLT SZANDEKKAL ELKOVETETT GYILKOSAGGERT A HALALBUNTETEST ?
Persze hogy negativ iranyba terelik. Bizonyos szintig mindenkinek at kell vennie a stilust – a tulelesert. De ha kinyilik az ajto, kerdes, milyen eros az arra iranyulo kesztetes, hogy ne kerulj vissza. A remeny hal meg utoljara: nem hiszem, hogy a visszaesok szama 100%. Ha igy lenne, mindenkit eletfogytra kellene itelni, felteteles szabadlabra bocsatas nelkul. Meg a tyuktolvajt is, hiszen legkozelebb mar ugyis libat fog lopni, utana meg lovat, hiszen a bortonben kioktattak. Ez azert nem ilyen mechanikus folyamat szerintem.
miután a bulvársajtó és tévé tele van az arcával garantáltan mindenki tudja róla, hogy kicsoda és mit csinált. az egész hátralveő életét úgy kell leélnie, hogy minden mozdulatát úgy figyelik: na nézd, mit csinál a gyilkos... nem lehet egyszerű. odabent ez egyszerű volt, idekinn ez nem az. mondjuk veled hányszor fordult elő, hogy átvertek, vagy méltánytalanul bántak veled, de nyugodtan elmondhattad a csaló taxist vagy közértest mindennek a nyílt utcán, mindenki veled értett egyet. na most próbáld meg ezt úgy, hogy mindenki tudja, te már öltél embert....
hogy mik azok a személyiségjegyek amik alapján elbírálható, hogy mekkora veszélyt jelent valaki a környezetére, nem tudom. és azt sem, mennyire alapos a vizsgálat, ami szabadlábra helyezéskor ezt elbírálni hivatott. (ma egy életfogytost mérlegelés alapján vagy szabadlábra helyeznek mondjuk 20 év után, vagy nem) példa van erre is, meg arra is. és mondhatom, hogy egy pozítiv példa nem vigasztal meg senkit, akinek valakijét egy visszaeső öli meg, mint ahogy a visszaesők bűnei miatt sokan sokkal többet szenvednek mint amit személyesen megérdemelnek.
erről a fickóról meg anekdóta járt a rendőrök között. állítólag a kivégzett Soós mondta róla, hogy egyetlen embertől félt életében, és az ő volt.
- te? féltél? ettől a kisfiútól? - kérdeztek vissza a rendőrök.
- igen. ti nem voltatok ott, mikor embert ölt, én meg igen. - válaszolta a rendőrgyilkos.
nos, én nem tudom, hogy igaz ez a történet, vagy sem. remélem, hogy kitaláció, és csupán a borzongatós dolgokra fogékony emberek közt terjedő pletyka az egész. mondjuk, pont 50% az esélye, hogy ő az angyalarcú rém. és 50%, hogy egy ember, aki megbánta borzalmas bűnét.
tegnap volt a tévében a remény rabjai. a témához érdekes adalékokkal szolgáló film.
A börtön szerinted olyan hely, ahol az embert pozitív irányba terelik? Mert szerintem épp ellenkezőleg. Aki "véletlenül" kerül be még az is bűnöző lesz, mert átveszi az ottaniak stílusát.
A gyilkosok kozott sok a visszaeso, de sokan kozuluk indulatbol olnek. Leulik a buntetest, de az egyeniseguket nem tudjak megvaltoztatni. Elobb-utobb megint elvesztik a fejuket. Hasonloan jarnak a perverzek is. De mi van azzal, aki vagyonert ol? Egy reszuk nyilvan ujra megteszi, de azert nem mindenki. Szabo Laszlonak egy regi konyveben olvastam a kovetkezo tortenetet:
Amikor hire ment, hogy ujabb konyvet ir, a munkahelyen kereste egy ismeretlen. Nem volt benn, a munkatarsnoi megkerdeztek a ferfit, mit is akar Szabotol voltakeppen. Rablogyilkos voltam, kerem szepen -- mondta az illeto a halalra remult noknek. -- Leultem a buntetesemet, azota tisztesseges eletet elek. Eleg volt a borton, soha tobbe nem fogok elkovetni semmi torvenyelleneset. A kornyezetemben senki sem tud a multamrol, nem szeretnem, ha Szabo ur rolam is irna...
Ilyen is van.
Ketsegtelenul kockazatos egy tobbszoros rablogyilkost kiengedni. De Nemeth szabadon bocsatasa ota en is azon gondolkodom, mi a humanusabb: nem adni neki tobb eselyt, ezzel megakadalyozva egy esetleges ujabb gyilkossagot, vagy megadni neki egy emberibb elet lehetoseget. Mert a borton iszonyu lehet, es 21 ev bosegesen elegendo ahhoz, hogy egy 20 eves (es addig buntetlen eloeletu!) fiatalemberrel megertessek: amit elkovetett, teljesseggel elfogadhatatlan es nem emberhez melto. A kerdes csak az, hogy ezt megertette-e? Remenykedjunk, hogy igen...
H.I.-nek van esélye, de Némethnek aligha. Borzasztó amit elkövetett, mihelyst nagykorú lett ki kellett volna őt is végezni. Az az ember egy szörnyeteg.
Nem hiszem, hogy be tudna illeszkedni a mai világba, hiszen nekünk se nagyon sikerül...
A hetvegi sajto tele van H.I. gyilkos 21 ev utani szabadlabra helyezesevel.Megtanult zenelni es a methodista egyhazba szeretne mint orgonista elhelyezni (mas dolog hogy valoszinuleg nem sikerul mert nem elege toleraljak) .A TV-ben egy halk es szereny foleg inteligens benyomast hagyott ram.
Na jo,persze nem tudom mi van ha ujra kitor az erzelmek vulkanja .De ha nem ez tortenik kepes -e a mai tarsadalmunk itt Magyarorszagon egy ilyen embert integralni ?