Azt hiszem a lényeget Te mondtad ki. Sokféleképpen lehet megfogalmazni a dolgot, de ugy hiszem menetnek mégiscsak azt nevezik amig a férfi kielégül. Lehet hogy csak én érzem azt, ha lányok beszélnek a dologról, az un menetke száma mindig a férfihez kacsolódik. Én legalábbis soha nem hallottam hogy a hölgy saját magából indult ki, mert a női szervezetnél ez messze nem olyan egyértelmü, lehet igen sok, lehet éppen semmi, mialatt a férfiunknak egy öröm összejön.
Az általuk definiált menetek száma, a férfi
kielégülésével függött össze. Hogy aztán ez jó volt , rossz volt, rövid volt , hosszu volt, ez egy más nézőpont....
Nem tudom például a pettingnél, a kielégülő párok nevezik e menetnek, az amugy a hagyományos közösülésre használt fogalmat....
Fiúk !
Igy nem lehet etalont fölállítani, hogy mindenféle szempontot belevesztek. Hanem kell egy -tól -ig határ, ami lenne az 1 egység.
És akkor az 1 egységhez képest lehet kitérni, hogy nem érte el az egységnyi szintet az esemény, vagy voltak extrák, szóval 1 egység és plusz.
Továbbá ha belekeveritek még a nőkre tett hatását is az 1 egység alul- vagy túlteljesítésének, további kavarásra nyílik lehetőség. De hiszen éppen nem összekavarni kellene a menet fogalmát, hanem lecsupaszítani.
Minden etalonállítás megegyezésen alapszik.
Tételezzük föl, hogy azt nevezzük "1 menet"-nek, hogy bármiféle előzményt követően 1x elsül a pasi.
Ehhez viszonyíthatjuk, hogy csak petting volt, vagy csak hosszan hegedűlt, vagy elaludt közben, vagy tudomisén, de ha nem volt látható vége, akkor az nem egy befejezett menet volt, hanem csak valami - természetesen igen kellemes - szexuális játék. Hogy ezen közben a partnere mit élt át, vagy többször is mit élt át, azt most ne vegyük figyelembe, higyen az egység a férfiakra vonatkozik.
Persze lehet ezek után úgy hencegni az uraknak, hogy neki egy éjszaka alatt pl. 3 menet lemegy, zárójelben pedig: 1 menet= 2 orgazmus a hölgynek.
Vagy ha nem úgy sikerült, akkor mondhatja, hogy alig jött össze 1 menet, zárójelben pedig = anyukám, ma nem volt szerencséd (esetenként eltérően).
Ám ha úgy alakult, hogy a leányzó egész éjszaka különböző praktikákkal (kézzel, szájjal, fütykössel, vibrátorral, stb.) többször is elment, ám a pasi csak alkotója volt a csodának, de ő maga nem sült el (nem hinném, hogy ilyesmi létezne a valóságban), akkor persze nem mondhatja reggel a pasi, hogy neki több menet volt az éjjel, mert neki nem volt.
Nos, hogy látjátok, használható lenne egy ilyen féle etalon?
Kiran
Helyenként kicsit homályosan fogalmazol, de érdekes az osztályozásod. Néhány ponton viszont segíts megérteni:
1.pontban: mit értesz azon, hogy a "határkövet majd odébb teszem"?
2. pontban. Nekem úgy tünik, éppen te igazitottál valakit helyre, amikor olyat irt, hogy ő 100%-ban kielégíti a partnerét.
Szintén a 2. pontban. Azt értem, hogy ez esetben te nem feltétlenül törekedsz az orgazmusra, de mit értesz azon, hogy többekben "furcsálkodást vált ki?"
3. pontban. Ez aranyos: "sem napszak, sem konkrét időtartam nem érdekes". Tetszik :) Ennyi szabadidőtök van?
Ha nem vagyok indiszkrét, milyen emlékeket idéztek föl, amitől a partnered "jó alaposan elmegy ettől"?
És mit lehet még ismételni?
4.pontban. Ez valóban érdekes. Ez a "határterületi probálkozás". Ha nem értettem félre (de arról te tehetsz) akkor te tudod produkálni az ejakulációmentes orgazmust.Na nem kiváncsiskodok, csak te kérdezed, hogy "másoknál hogy megy ez"?
WV
U.I. Nem semmi alak vagy. Azt hittem, csak a piramésépítős topikban vagy ilyen precíz. Na nem izélgetlek ezzel, csak én nem tudnám így pontokba szedni a szexet. :)))))))
Bolygó,
kösz a preciz választ a 3/10-es ügyben, itt persze most sokan hihetik, a titkosszolgálatnak dolgoztál...:)
Én viszont legfeljebb azon tudnék értetlenkedni, hogy hogy-hogy ilyen napra nem mint életed zenitjére emlékezel vissza ? mert ugye V.I.L. szerint a minőség átcsap a mennyiségbe, vagy hogy is van ez...:)
(BEZZEG 64 évesen büszke lennél majd egy ilyen napodra...:)
A menetmetsző és menetvágó magyarázatára nekem közben az ugrott be, hogy
...ez egy egyesülési forma, ami a Káma Szútrában is vagyon leirva imigyen:
a holgy egy lyukas aljú, kötéllel felfüggesztett kosárban ül, a férfi a kosár alá fekszik égnek meredő lingam-mal, és a kosár forgás közben lassan leereszkedik, igy mintegy modellezve a menetkészités folyamatát.
Nos igen, rezignáltnak rezignált vagyok (ki ne lenne az 3 hét remek szabadság után a nyűves munkahelyén?!) végülis a téma sem olyan érdektelen, mint hittem volt az elején, bár még mindig nem sokan nyilatkoztak/unk arról, ami az eredeti felvetésben volt, nevezetesen nem is igazán a menet fogalmára gondolok, hanem arra a mellék(?)szálra, hogy mi mit is várunk el egy menettől, ez szerintem érdekesebb része a dolognak. AZ, hogy mi mit hiszünk menetnek az egy dolog, de hogy mit nyújtunk egy menetnek az egy másik; hátha kiderülne, nincs is okuknk arra, hogy oly nagy legyen a pofánk.
Endorfin!
Tetszett a definiálandó fogalmak felsorolása, imhol egy zsenge kísérlet két olyan megmagyarázására, amely számodra kérdőjelként szerepelt:
Egyszer láttam egy kémfilmmel kevert pornófilmat, ennek egyik jelentében ember éppen nekiállt volna a némber gyöszmékelni, amikor a társa előugrott a függöny mögül és félrelökte, majd elővett egy szivart, odalépett a némberhez, "benyúlt", kivett egy szivarvágót (némber komoly teljesítményekkel rendelkezett - ez később bebizonyosodott egy pezsgősüveg képében), lecsippentette a szivar végét, rágyújtott....
Szóval, gondolom, ez lenne a "menetvágó", vagy "menetmetsző"....brrrrr
Mint azt említettem volt, nem az igazán büszkeségre okot adó emlékek között szerepel az a nap, így engedd meg, hogy (magadban) akármilyen felhanggal is gratulálsz, hadd tekintsem lenéző gúnynak, mindenesetre jobban érzem magam tőle; szóval most ócska napnak látom, de engedtessék meg, akkor (még csak) 24 éves voltam.
Amúgy, mivel szóba került, én ugyan válszoltam a ki, mennyi nőt tud(na) kielégíteni kérdésre, ellenben más nem tette, így nem sok értelme van tovább részletezni; egyébként is tartom, amit írtam, semmi felhasználható tapasztalás nem fog itt összejönni ez ügyben.
De kérdés az kérdés, ám legyen:
1. (laza kapcsolat): reggel fél 8-tól 10-ig(előtte, utána nyünyörgés röviden, mert sietni kellett (ebbe a mások szerint férfihoz köthető definíció szerinti 2 db menet fért bele.
-utána munka-
2. (újonnan beszerzett unkahelyi kapcsolat): délután 3-tól 6-ig (előtte, közte, utána megfelelő mennyiségű beszélgetéssel, nyünyörgéssel)
- utána haza, vacsora-
3. (feleség): fél 10-től 11-ig (rutinszerűen, kicsit már hervadtan (természetesen a munkától, a sok buszozástól)
Szóval nem nagy szám, így könnyű
Amúgy sem lehet az ilyen jellegű tapasztalásokból túl sok következtetést levonni, lévén fizikai-érzelmi állapottól meglehetősen függ a dolog, az életkorról nem is beszélve.
Ma már az egész dolog sokkal kevésbé érdekel, pontosabb sokkal nagyobb hangsúlyt helyezek egy-egy project érzelmi motívumaira, anélkül nem is igen kell, egyszerűen nem érdekel a dolog.
Egységnyi project után az ember már eleve óvatosabb, ezzel együtt meg ki-ki a maga módján (-önhitt módon legalábbis úgy vélekedik-) igényesebbé válik. No nem a kinézetre (bár van, aki arra), hanem a tartalmasságra mind szellemi, mind kielégülés szempontjából.
Ezért gondolom úgy, hogy a menet fogalma jóval szélesebb körű, semmint úgy lenne definiálható, mint a férfi kielégüleinek száma.
Azt megeheti a fene, úgy, ahogy van, ha a partner hoppon marad.
Jobbérzésű férfiegyed számára nem igazi kielégülés az, ahol a partnernek nem jut semmi.
na, ennyi....
b
Kiran,
jól mondod, egy többórás menet...:)
alatt valóban nem hiba időnként, kb. 20 percenként félárbocra engedni...a zászlóRUDAT.
Bolygó,
gratulálok a 10 órán belüli 3 egyéni csúcsodhoz, még ha annyit lennél szives megosztani velünk a pontosság kedvéért, hogy ezek hány perces menetek voltak ?...
A teljesség igényével még pontositanunk kellene az alábbi fogalmakat is:
métermenet:?
trapézmenet:?
laposmenet:?
zsinórmenet: menetek zsinórban ?
menetvágó:?
menetmetsző:?
menetfésű:?
bemenet: bevezető menet
kimenet: záróakkord
lemenet: menet lekonyuló eszközzel
diadalmenet: végre megvolt !!
fáklyás menet: menet fáklyafénynél
gyertyás menet: menet gyertyafénynél,gyertyatartóval
gyászmenet:...amikor azért puha, hogy ne fájjon...
diszmenet:?
erőltetett menet: erre mondta Lenin, sto nye igyot, nye forszirovajem
hazamenet:...még beugrom előtte valahova...
félremenet:...na, szóval ide, csak ki ne derüljön...
Azert tulzasokba se essunk. Nem arrol beszeltem, hogy ket-harom kiadosabb erekciotol lesz fajdalom. Attol nem, sot talan ottol sem, de tiz felett mar kellemteln erzesek jonnek. Most persze definialni kene a merevedes fogalmat, mert az lehet egy kis 1 perces verbosegtol a huszperces elojatek soran bekovetkezo csontkemenysegig minden :-)
En arrol beszelek, amikor pl. egy egesz este/felejszaka soran buliban, ketetsben egy halozsakban stb., szoval amikor 5-7 oras idotartamon keresztul fel-le-fel-le, a nagyobbtol a kisebbekig, kb, husszor, harmincszor. Akkor, amikor mar a micsodat beleragad az alsogatyadba, pedig meg le sem vetted egyszercse, csak a prosztatad mukodese okozza. Na ilyenkor jon az alhasi fajdalom a prosztatabol, a herek "szetrobbano" erzese, amikor olyan erzekeny az alalndo keszenleti allapottol, hogy pusztan a gatyam erintese is fajdalmas, nemhogy kezzel. Ekkor mar az ejakulacio csak megroviditi a szenvedest, de egyatalan enm elvezetes, hanem fajdalmas az, mert minden osszhuzodasra nyilal.
Hát ez szar egy érzés lehet, szerencsére ilyet nem éreztem soha, meglehet azért nem, mert nem fordult elő, hogy többször hagytam volna magától elmúlni az undok gerjedelmet. Valamit mindig sikerült kitalálni; persze elismerem, hogy egy egyetemi előadás alatt elég zsenánt lenne zsebhokizni (- munkahelyen nemkülönben -) ha éppen akkor jön rá az emberre a delej.
Most már nem is kívánom kipróbálni, mi lenne, ha sokszori felállás után sem elégülnék ki, örülök, ha egyáltalán működik a darab....
Igen pontosan olyan érzés mintha tökön rúgtak volna, de ez nem a vértől, vagy a feláll-lekonyul ismétlődéstől van, hanem attól, hogy felhúznak, aztán nem mégy el, ezért lehet magadon önkielégítéssel könnyíteni, bár tényleg fájdalmas.
En nem mentalis dologrol beszeltem! En sokszor megeltem mar azt, hogy a sok egymas utani merevedes es ki-nem-elegules utan napokig ugy faj odalenn, hogy lepni, meg ulni alig tudok. Az egyetlen nem fajdalmas poz, ha gyertyaba allok, es a vert "kifolyatom" onnan, kulonben szetrobban. Ekkor mar keso, ilyenkor mar az orgazmus sem segit, mert az "urites" folyamat egyatalan nem elvezetes, hanem fajdalmas. Viszont utana hamarbb megkonnyebbulok, es mondjuk masnapra turheto a helyzet, ezert ha ilyen elofordul, mindig segitek magamon, mert ez az egyetlen modja, hogy elkeruljem a tobbnapos kinlodast. Egyszeruen az en micsodamat nem arra talaltak ki, hogy fel-le-fel-le allandoan, mert a prosztatam is szokott fajni utana, egesz alhasba fel, mintha tokonrugtak volna. Iszonyu erzes :-(
Gentleman Looser
En is sokszor hallottam olyat, hogy hosszas elojatek utan, DE orgazmus elmaradasaval a ferfiak fajdalmat ereznek a herejukben vagy hasonlo. En is pasibol vagyok, de ilyet sose ereztem. De az igaz, hogy ha kieleguletlen maradok, akkor MENTALISAN erzek egy eros nyugtalansagot, esetenkent fejfajast, ezert szeretem "befejezni" a dolgot.
De ez nem azt jelenti hogy a not elhanyagolom, csak tartom magam Kiran vezerelvehez: a dolgok egyenkenti elemzese, majd az elmelet egyesitese.
WV
Csillagom,
te nem sertodnel meg, ha aszondanank rad, hogy "tipikus"? :-)
Meg kell vedenem a fiukat: a menet, csak egyseg, hivhatnank Horvathjozsinak is, a lenyeg, hogy mikent merjuk a szexualis egyuttletet. Menetben, horvathjozsiban, idoben? Mert ugye valahol minositeni akarjuk magunkat es osszehasonliani egymast, masokat, egyuttleteket. Ha en kiralykodni akarok, es nagy arc vagyok, azzal dicsekszem, egy este hanyszor voltam kepes...na de mire? Gyorstuzelo menetekre vagy hosszantarto aktusra? Szerintem ket dolog, ami objektiven merheto egy ferfinel: az ido, de ezt, ahogy kiran is mondta, nehez merni, emrt honnan szamoljuk? Az elso erintestol, a meztelensegtol, a tapizastol? :-) Szoval en mondhatom, hogy nalam minden egyuttlet masfeloras, ha a vacsora fozest es a mosogatast is hozzaadom! A merevseget es hosszt is nehez merni, egyetlen egy dolog marad, amivel nagykepuzhetunk: kinek hanyszor "sult el" a micsodaja. Ez latvanyos, objektiven merheto es mindenkeppen jellemzi a not, a akpcsolatot, az egyuttletet. Mert ugye maskepp hangzik a szambol az, hogyha azt mondom "lezavartam vele egy gyors numerat" mint az, hogy "vegigszeretkeztuk az ejszakat, este harom, reggel ketto..." :-)
Annyit dícsérgettél, hogy a következő felajánlásokon töprenkedek:
1. Küldök egy képet a rózsaszirmos, habos kádról (én azért nem lennék a képen, ha megengeded - semmi szükség arra, hogy illúzókat romboljunk, ugye....)
2. Kölcsönadom a kéglit, előtte megcsinálom a habot, a szirmokat, a jegeces Martinit odakészítem a kád szélére, kulcsot a lábtörlő alatt hagyom, de akkor pontosan kell érkezned! (Természetesen ez esetben is előbb elsunnyogok, én aligha kellek a habok közé, ugye...)
3.Fiam van, beszéhetek vele, magunk közt kicsit féltem a darabot, most volt 14 éves, de meglehet, itt az ideje, hogy képezze magát....(Zárójelben: azért ez nem biztos, hogy olyan jó ötlet, még nem jutottam a nevelés azon fokáig, hogy ilyen nüanszokat is elrebeghettem volna neki, mint a szirmok (Martiniről nem is beszélve), szóval alőbb tán kiképzem a jóembert, a végén egymást néznétek tanácstalanul, hogy a kád OK, a hab is OK, de mi a túrónak oda a szirom-készlet, s minek a Martini. Azért ezen még gondolkodom, ebben a pillanatban azzal is meg lennék elégedve, ha megfelelő mennyiségű időt töltene az angol- és német tanulmányaival....)
Kifolyik a szemem, de
Drága Kiran, dear Bolygó,
Hádde én is csak vicceltem.
És mint olyan, nekem ez volt a szabad asszociációm a témához, hirtelen.
Egyébként ha jobban beletöprengek, kicsit furállom ezt az egy menet kifejeztés.
Szóval akkor tartós kapcsolatban is lehet egy menet. Jó. Húzom az orromat.......Mert igen, inkább együttlét.
Jó értelemben egy menet lehet orgazmus nélkül is, mert adni az egyik legjobb dolog a világon. Ha örömet akarsz szerezni annak a másiknak. Tudjátok azért egy nő nem hal ebbe bele:-) Sőt. Sokegyéb mellékes van ami teljesen el tud varázsolni (Bolygó! Könyörgöm a fiadat -ha van- szadabítsd rám, mert nem szabadulok a rózsaszirmos történetedtől hónapok óta! MMMMmmmmmm:-))))) és hát nem egy egyszerű dolog a női szexualitás, -de asszem ezt nem az itt egybegyűlteknek kell elmesélnem.
Az hogy mi jut eszembe arról, hogy csak egy menet, az már más.
Miért csak egy? Jó tudom ez a jelentés kifigurázása, de....
Ez a megvolt kategória, a sosemlátom többet kategória, a valamiért nem smakkolt kategória. Nem tudom.
Szóval én az egy menetet abban mérem, hogy mennyire volt kellemes, és odaadó az az idő amit vele töltöttem szexuális célzattal...
Nem sok hölgy szólalt fel ebben a számomra még mindig nem pontosan tisztázott célú topicban; mindazonáltal vigasztaló, hogy libuci és tavaszcsillag egyet értenek abban, hogy egy "menet", akkor is jó lehet, ha nem úgy "végződik", mint egy pornófilm-részlet végső pillanata.
Nem gondolom, hogy egyedül lennék ezzel, mindenesetre csakugyan vigasztaló az, hogy jónak minősülhet egy együttlét (-ám nevezzük menetnek-) akkor is, ha nem sikerült a hölgyet eszméletvesztésig kielégíteni.
(Már itt a végefelé kezdtem magamban kételkedni, hátha csak megpróbálom elhitetni magammal, hogy a megfelelő gyengédség, odafigyelés legalább annyit számít, ha nem többet, mint az, hogy a "menet" után neki kelljen indulni fogat mosni, s kipucolni a ragacsos haját - már bocsánat!)
bolygó
Naszijasztok:)
Nekem az egy menetről egyből az jutott eszembe, hogy nem jó, mert csak egy, és vége.
Ha vége és nem több akkor nem lehetett az akkora durranás, mert egy menet volt.
Na jó elvonatkoztatok a hülyeségemtől és leírom, hogy hasonszőr értek egyet mint libuci.
Csi
OK, elismerem, túlzásba estem, mentségemre legyen mondva az alaptémának ezirányú eltérése (persze lehet, csak én értettem félre, ez a dolog lényege) nem kedvemre való, s szellemtelen poénkodásra sarkall.
Nem nagyon hiszem ugyanis, hogy mérvadó véleményeket hallhatnánk, vagy legalábbis nem olyan számban, hogy érdemi statisztika lenne azokból felállítható.
Nem hiszem ugyanis, hogy sokunknak jutott volna osztályrészül olyan élmény(sorozat), hogy hitelt érdemlően lehessen a dologról elmélkedni, azaz sok egyednak lett volna módja (esetleg akár többször) a valóságban kipróbálnia, milyen nagy is az ő "természete".
De ha már igen, akkor ne a nyers elméletről essék szó, legyenek konkrétumok.
Na, akkor kezdjük, megnyitom a sort (bár valahol már erről esett szó előzőleg):
Nem tudom, mennyire vagyok (mondjuk inkább voltam :-)), vagy inkább :-(( ) hitelesítve, kezdőértéknek álljon itt legalább egy konkrétum (még ha sem erkölcsileg, sem számszakilag nem vagyok rá büszke, inkább hat át lelkiismeretfurdalás miatta, de hát ez egyéni szociális probléma, nem ennek a topicnak a tárgya):
Egyetlen egyszer volt alkalmam egy napon 3 nővel (egymás után, jókora időközökkel) együtt lenni - már ugye el kellett jutni egyiktől a másikig, (s mindenhol azért egy kicsit nyünyörögni is kellett, előtte is utána is), s hitem szerint ki is elégültek; magam nemkülönben.
Szóval ennyi biztos - mintegy 10 órán belül.
Na, ennyi....
(peremfeltételek: átlagos manus mindeféle testi szempontból, átlagos elme, átlagos fogalalkozás, átlagos család, átlagos jövedelem, messze negatív erkölcsi felfogással, átlagos nők, átlagos kinézettel, átlagos korral, szóval minden olyan, mintja két egyedet kiszednél a szürke nyulak nagy tömegéből, ilyetén módon ez, mint kezdőérték, alkalmas egy statisztikai felmérésben való részvételre)
Na, télleg ennyi...
Kiran,
egy kis hirverés csak nem árthat meg neked sem...:)
Ha meggondoljuk, ennek a bizonyos "biztonsági tényező"-nek az értéke mégsem érdektelen.
Mondjuk, ha az asszony átlagosan 20 percre van hitelesitve, de apjuk már 10 perc hardcore cselekmény után hörögve kiadja lelkét, és befordul aludni, akkor ott előbb-utóbb munkája lesz a válóperes ügyvédnek.
Gyakorlatilag sajnos tényleg keveseknek van alkalmuk azt élesben letesztelni, hogy hány menetre, azaz hány nő egymás utáni kielégitésére vannak hitelesitve, de a mérési eredmény helyett fogadjuk el azt az arányszámot, hogy:
menetarány=apjuk(végső)elmeneteléig eltelt idő/anyjuk első elmeneteléig eltelt idő
ha ez nagyobbegyenlő mint egy, akkkor evribodi hepi...:)
Bolygó,
ez igy már nem ér...
hiszen akkor oda jutunk, hogy van 100 db vibrátor, aminek te végzed a vezérlését egy számitógéppel.
Gentleman Looser ,
a kettőt egy este namost akkor melyik metódus szerint ?...:)
A szukseges jo :-) Nem mindegy! Egyebkent nem mondtam, hogy nem elvezet, de akkor jo igazan, ha be van fejezve. velem mar tobbszor is elofordult, hogy feluton abba kellett ahgyni, mert megvaltozott a helyzet (hazajott a ferje :-))) es volt olyan is, hogy neki mar volt orgazmusa. De ettol fuggetlenul nekem nagyon rossz erzes a kieleguletlenseg minden szempontbol, es igenis tobbszor volt mar ra pelda, hogy utana ugy fajt, hogy lepni meg ulni is alig tudtam. A szeretkezest akkor is elvezem, hiszen akkor meg nem tudom, hogy vegeszakad, de a kieleguletlen befejezes nagyon szar tud lenni :-(
bolygo,
velem is elofordult mar, hogy egyszeruen nem birtam visszatartani, regota nem voltunk egyutt, meg fel is voltam huzva, hipp-hopp odajutottunk, hogy o meg csak kezdett belemelegedni, en meg mar nem gyoztem hova lassitani, hogy huzzam halasszam az elkerulhetetlent. Aztan, rajottem, hogy jobb "tulesni rajta", es tudtam, hogy en 10 mp mulva lihegve elterulok, o meg meg fel se izgult teljesen ezalatt...nem baj, mondtam, majd masodikra jobb lesz, es valoban 20 perc elteltevel mar jobban mukodott a kontrollom es bepotolta o is a lemaradast. Ilyen szempontbol nekem ket menet volt, de neki biztosan nem volt egy egesz az elso (bevallasa szerint egy fel sem :-)))
Ettol meg a ketto kozott termeszetesen kimentem a furdoszobaba.
Endorfin,
en bar mutatok nemi ferfisovi hajamokat, annyira van bennem tartas, hogy bevalljam: en speciel kettot egy este. Az nekem boven eleg. Ez alatt jo esetben a holgynek is volt legalabb kettoje. talan megegyet reggel :-)
1. Örülök, ha azzal az eggyel sikerül odáig eljutni, hogy valami csillogjon a szeme sarkában, az is épp eleget kivesz belőlem, milyen többi nőről van szó, akit ki kellene elégíteni?!?!?!
Jönne még egy, hátralévő életemben már csak a fagylaltot nyalogathatnám...
2. Hát számoljunk csak:
- a nyelvemmel mondjuk kettőt, amíg végképp be nem dagad és el nem zsibbad - legyen az a kettő relatíve könnyen gerjeszthető darab
- 10 darab újj a kezemen az tíz, plusz a lábújjaim, az összesen 20, ha jönnek amolyan elhasználtas, komolyabb kapacitást is befogadó darabok, akkor még számolhatju az egész kéz- és lábfejeket, az eddig akkor összesen 24, az előző ponttal együtt akkor az tehát összesen 26 maximálisan kielégített némber.
Ehhez jön még esetleg néhány plusz-darab a nem lezsibbadt ujjak miatt, mondjuk 4, tehát én úgy taksálom, 30 nőt lehet kielégíteni egyetlen menettel
Ja, és bocs, ha menetről beszélünk, akkor 31, mert ott van még a farkincám is, hogy egyáltalán menetről beszéljünk ugyebár...
3. Nőt???!!!
Az nem kunszt. Abból akármennyit!
De férfit!
(Bevallom töredelmesen, abból bizony egyet sem! Akkor most öreg és begyepesedett vagyok?
4. Ugyan, számomra már inkább az a kérdés, mennyi elől tudsz elmenekülni
5. Én már visszamenőleg számolom egy élet viszonylatában, kit érdekel egyetlen éjszaka!
6. Na most egymás után, vagy egyszerre?
Egymás után ugye a fentiek szerint 31 jön ki, egyszerre, meg...na számoljunk:
- egy darab jobb kéz
- egy darab bal kéz
- egy darab jobb láb
- egy darab bal láb
- egy darab nyelv + megfelelő elhelyezkedés esetén egy darab bólogató fej
- ja, és a menet megléte miatt is is még (sajnos csak) egy darab visszafogott képességű farkinca
Na, az összesen 7 darab kielégítésére alkalmas egyidejűleg
Ez persze többszörözhető, ha vagy engem, vagy a résztvevő némbereket valamely hintára kötözzük, s valaki lengeti a hintát, esetleg egy remekbeszabott konvejor-pálya is sokat lendíthet a project nagyságrendjén
Mindazonáltal kisstílűen, kisteljesítményűen, kis..(na ezt már hadd ne írjam le) maradok annál az egynél és az ő 1 darab meneténél
bolygó
Emberek, asszonyok,
hölgyeim és uraim...:)
ne feledjük, ez a topic abból a kérdésből robbant ki,
hogy
Te hány menetet birsz ?
Kiran azt a szerény/álszerény választ adta, hogy
...négyet biztosan nem...
De ez egy elkapkodott válasz volt, mert nyilván ő is a konzervativ himsoviniszta menetdefinicióra gondolhatott.
De ha most arra gondolok, hogy egykoron egy kinai főúr mind a tiz feleségét kielégitette egyetlen este
(know-how lásd TAO topic)
akkor ez a fickó nyilván nem csak egy menetet birhatott, de nyilván nem lehetett tiz darab full anyagkibocsátása egyetlen estén.
A kérdést tehát úgy lehet helyesen föltenni:
Hány menetet birsz, azaz
Hány nőt tudnál kielégiteni egyetlen este ?
Ok Kiran!
Na, akkor a "menet" degradáló értelmén ezek szerint túlléptünk, ne poénkodjunk, vegyük komolyra a figurát...
Bár akkor sem pontosan értem mire megy ki a dolog; most úgy érzem arra, mi az a lehetséges minimum, ami még kellhet az emberfiának ahhoz, hogy sikeresnek minősítsen egy adott projectet...
Looser!
Hát akkor én a boldog, avagy boldogtalan 1%-hoz tartozom. (Magam, mindenesetre el vagyok telve magamtól természetesen, ha már a vezetési tudásomra nem lehetek büszke, marad a....:-))
Nem csak a pofám jár, amikor azt mondom, nem okvetlenül tartozik számomra hozzá a dologhoz a kielégülés, már ha konkretice a magömlést értjük alatta. Megvallom, anélkül egész jól megvagyok, a nélkül viszont nagyon nem, amikor hosszabb senyvedés után sem sikerül a hölgyből valami kéjérzetnek látszó valamit kicsiholni.
Egyet kell, hogy értsek libucival, amennyiben számomra akár tökéletes együttlétnek minősülhet egy mások számára - ezek szerint - sikertelennek minősíthető ügyködés. Na ja, különbözünk, ami nem baj, úgy gondolom viszont, jobban jár az, aki számára egy együttlét akkor is sikeres, ha nem kell utána tisztítógéept bérelni a heves szöszmötölés nyomainak eltüntetése miatt.
Persze, mint sok minden más, ez sem elhatározás kérdése, valaki vagy ilyen, vagy nem. Az már persze elhatározás, ezen túlmenően odafigyelés, empátiaképesség-növelés, tolerancia kérdése, mennyire veszem figyelembe a rám (sokszor érthetetlen módon) időt pazarló, velem kezdő egyed minimális igényeit; de hát erről (is) sok topic szól.
Egyszóval "menet" számomra az, amikor egységnyi idő alatt sikerül elérni azt, hogy a hölgy körülbelül annak közelébe jusson, hogy ne maradjanak benne mérhetetlen hiányérzetek.
A dolog persze pulzál egyfajta módon. Nem mindig sikerül elérni azt, hogy ne maradjon hiányérzet, azt azért általában igen, hogy ne legyen fájó hiányérzet. Ez egy hosszabbtávú kapcsolatot semmilyen mértékben nem ront meg, abba belefér egynéhány sikertelenebbnek tartott menet is, perze csak akkor, ha az esetek többségében azért valami jó is jut mindkét félnek.
Persze menet az menet, akárhogy is, de gyanítom, itt most jellemzően arról a menetről elmélkedünk, amelyet többé-kevésbé sikerenek minősítünk.
Ilyen értelemben a firfiúi ejakulációhoz kötni elég egyenes útnak tűnik - lévén ez nagy valószínűséggel sikeresnek minősíthető lezárása a menetnek, mondhatnám a befejezése a menetnek, tehát definiálható akár így is a menet. Addig tart, míg ki nem elégülök.
Csak hát akkor is van egy nagy baj vele számomra, nevezetesen az, hogy erre nemcsak hogy egyedül is képes vagyok, de mással is, akár egy-két perc alatt, ha belehomorítok..
Na, most ez menet, vagy nem? Naná, hogy menet!
De hát azért szögezzük le, kielégülten heverni, miszerint ez egy jó, problémamentes, nem túl fárasztó menet volt, s oldalra pillantva ránézni a szemrehányását, csalódottságát görcsösen titkolni próbáló némberre....hát, férfiember legyen a talpán, aki azt mondja, "na, ez egy darab menet volt". Nem, ez nem menet, ez egy nagy szar, már bocsánat!
Ilyetén módon eljutunk a kettős kielégülésig, legyen a kielégülés időpontja egyidejűleg, vagy egymáshoz képest elcsúszva némileg. Na igen, az már menet!
Persze a kettő között igen széles a skála.
Van akinek akármelyik szélsőérték belefér, van, akinek nem.
Számomra mindenesetre az is elegendő (-no, azárt nem állandóan!), ha a nő egyoldalú kielégülésével zárul a dolog, tehát legyek én az 1%, avagy ne, én a nőhöz kötöm a (sikeres) menet fogalmát!
Libuci!
Nyilván nem ilyen kategórikus a véleményed a dolgot illetően, de szerencsétlenségemre szinte kizárólag problémás (kifejezetten nehezen kielégíthető) egyedekkel hozott össze a sors, s a nem túl nagyszámú kapcsolataim között mindössze egyetlen egy volt olyan, aki képes volt többszöri orgazmusra; magam csodálkoztam a legjobban, hogy szinte semmi nem igaz, amit a könyvekben olvastam a "nők működési mechanizmusáról". Vagy sokáig kellett gyüszmékelni, és kb. olyan "görbékkel" találkoztam, mint amit a férfiakról írnak, egy nagy kielégülés, s utána gyökeresen, azonnal elszálló vágy, vagy olyanokkal, akiknél kellett ugyan valamiféle gyengédkedés, "levezető szakasz", de utána semmi egy jó ideig. Az az egy alkalom lenyűgöző, szokatlan, s furcsa volt, amikor valaki egy-két-öt percenként újra a csúcsra jut, de az én életemben nem ez volt a jellemző.
Szóval az én tapasztalásaim alapján nem az volt a jellemző, hogy a "nők képesek többszöri orgazmusra", de lehet, én szedtem össze az összes ilyen egyedet....
És akkor ehhez kapcsolódva, hadd térjek vissza egy eset erejéig a menet degradáló kicsengésére:
Életem (egyik)legrémesebb élménye volt, amikor egy amúgy jópofának is minősíthető, egyidejű kielégülés után, felkészülvén a szeretkezés utáni gyengédkedésre, nyünyörgésre, (szakkönyv szerinti, nőre való odafigyelésre), stb., a némber fürgén felpattant, s "na, ez egy jó kis kefélés volt" felkiáltással elsietett a fürdőszoba felé.
Na, ha degradálónak érzem a "menet" fogalmát, akkor azt mondom, az előbb említett eset a menet, amit pedig érdemes csinálni az a szeretkezés...
Na üdv:
bolygó
Na, ha
libuci
Bocsanat, en sem hanyagolom el a partneremet, csak az alapok lerakasa miatt irtam azt hogy szerintem a ferfi ejakulacioja lehet a vege egy menetnek..
De amugy pont ezert furcsallom hogy a "hogyan tartod vissza" topikba olyan kevesen irnak, mert ha pl egy ferfi akar csak feloraig is kepes szeretkezni (ami nem is sok) akkor a nonek jo eselye van hogy egyparszor elmenjen. De minimum egyszer. Es ez mar egy egesz jo eredmeny.
Sajna en se erek ra most jobban.
WV