off
Csak arra kell ügyelned, hogy a lécet senki miatt ne tedd lejjebb. Tudod mit akarsz, ne érd be kevesebbel. Kezdetben mindenki a jobbik oldalát mutatja. Ha már akkor se éri el a minimum követelményt, később se fogja. Ez az én filozófiám. Persze könnyü elvben...
OFF
Csak, pl. már sokkal gyanakvóbb vagyok, mint azelőtt a 7 éves kapcsolatom előtt. Valahogy úgy érzem, hogy annyira sok energiát beleöltem az állandó megfelelésbe, hogy úgy érzem, minden erőm elfogyott. Nincs türelmem egy várat megint az alapjainál kezdve felépíteni.
ON
Nem tudom, fordulj egy jósnőhoz.:-)))
A nagyobbik lányom már 30 éves és még mindig szingli. Ő is nekem szokta szegezni ezt a kérdést. Majd csak lesz valahogy. Tapasztalatom szerint minden nap történhetik az emberrel olyasmi, ami megfordítja a sorsát.
(Néha azon gondolkodom, hogy nem lett e volna okosabb nekem is állandóan a szüzességükre ügyelnem, hamarabb eliszkoltak volna hazulról.. egyikük - az általam gyengébbnek minősített és csunyácskább - igen hamar megtalálta a párját, igaz, csak tavaly volt az esküvő, de előtte már 5 évig együtt laktak - a másik meg valahogy sikertelen ebben az irányban. Fáj nekem, mert szeretném őt is boldognak látni... volt egy kapcsolata, amit mi a férjemmel a kezdetektől viszolygással fogadtunk, egy évig tartott, mi itthon csak némán sírtunk, aztán hálistennek ennél a lányomnál betelt a pohár önmagától, mintegy egymilliós pénzveszteséggel de újra szingli lett... ő megtehette, mert tehetséges, okos, jól keres... és hát - én is azt mondtam neki - mindenki követhet el hibát, és a tanulópénzt meg kell fizetni, ne sajnálja... ez van.)
ugyanmá'...
kit érdekel, hogy sváb é avagy nem sváb? Mi még csak svábok sem voltunk, meg mások se. Oszt mégis mi van...
Gondoolod, hogy pl. a svédeknél nincsen ilyen? Ez nemzet és politikafüggetlen jelenség.
Mielőtt bárkit megbántanék, az én exem egy teljesen 100 %-os sváb család. Egy sváb faluban élnek, és ott is évszázados hagyományai vannak az "anyacsászárnőnek".
És ha a leendő meny, esetleg nem abból a kultúrkörből származik, az bizony a fejére is állhat, mindig is betolakodó idegen lesz.
Mégegyszer elnézést kérek, ha bárkit is megbántottam volna, nem áll szándékomban, csak megfigyeltem, és átéltem.
Még most is?
(Engem mindig is érdekelt a távol keleti kultura, nagyon szerettem a kínai stb tárgyú regényeket. Mindenet ki is olvastam ebben a tárgyban amit lehetett, és amit megemészteni bírtam. Anyám pedig pl. - külker. levlező volt - lefordította kézzel Pearl S. Buck Keleti szél- nyugati szél c. kisregényét. Ha valakinek kell, szivesen elküldöm csatolt file-ként, fenn van a word-.ben...)
Nos szvsz. - hogy on is legyek - a magyarok semmivel nem rosszabbak más népeknél ebben a tárgyban, de nem biztos, hogy te valóban nyitott szemmel jársz ott. Ha jobban belekurkásznál, biztosan találnál te is hasonló eseteket már csak a közvetlen környezetedben is.
Tudjátok biztosan, hogy távolkeleten és az Indiai félszigeten a fiús mama kimondott anyacsászárnő lehet, mig a lányos mamák felfordulhatnak. Mikor megnősül a fiú, általában odajön cselédnek a felesége, de mindenben a mutter dönt, és amig nem születik kisfia a szerencsétlen feleségnek, addig isten mentse... utána már valami értéke lesz, de csak a fiúgyereke miatt.
Én USAban élek, és nemrég láttam erre példát itt is. A házunkat árultuk. Jött egy fiatalabb vietnámi származású pasas és egy idősebb nő (kiderült, a mamája) - mindjárt hivatalos vásárlási ajánlatot tettek. Másnap szerződést aláirtuk, kb. egy hét múlva telefonál az ő ingatlanügynökük, hogy megengednénk-e, hogy a fiatalember felesége is megnézze a házat mostmár, hogy gyakorlatilag megvették???
De azért a magyarokat normálisabban képzeltem.
Azon már én is gondolkodtam, hogy mi lesz az ilyen anyuka-kedvencekkel, ha ne adj Isten elveszti a szüleit.
Ugyanis nem alakul ki bennük az a túlélőképesség, önállóság, amit még az állatoknál is belenevelnek a nőstények a kicsinyeikbe.
Ugyanis míg a szülők élnek, mindent el tud anyuka simítani.
Ha eladósodik, akkor majd anyuka ad, legfeljebb ő is felvesz hitelt, ezáltal nem tanulják meg azt, hogy tetteinkért vállalnunk kell a felelősséget.
Hát hagyom is, ha eddig nem fogta volna föl hogy anyánk meghalt, ezután kénytelen lesz...
De azt írtad, hogy "nem tudod elképzelni" - holott sokkal de sokkal több ilyen eset van, mintsem ezt elgondolni képes vagy.
Csak úgy kapásból: lányom főiskolai jóbarátja ugyanannál a banknál dolgozik, mint ő. Az anyja - a fiúnak kb félmillió a havi fizetése ha nem több - olyannyira elszámoltatja, hogy 500 forintos tételeket "csal" magának.
Barátnőm háromgyerekes családból származik, van ő meg a huga meg az öccse. Őt meg a hugát egész életében szinte semmibe nem vette az anyja, az öcsi volt mindig az isten. Barátnőm idősebb mint én- 57 éves. Most halt meg az anyja. Egyszerűen belebetegedett abba, hogy még a halála előtt sem volt képes egy "szeretlek" szót kicsikarni az anyjától, holott állandóan ő állt mellettük. Öcsi szart mindenre.
Tudom, hogy igazat irtok, mégis annyira hihetetlennek tünik, hogy milyen beteglelkületü - és most nem a valódi paranoiára gondolok - anyák vannak.
Az ilyen nőket, és az "enablerjeiket" büntetném, mert olyanok, mint a vámpirok, csak éppen nem vért szivnak.
Nem csoda, ha ki nem állhatnak senkit, aki "el akarja venni tőlük" betegesen imádott fiúkat.
Peter Pan, a soha-fel-nem-növő kisfiú szindrómában szenvedő ember-korcsokat alkotnak.
Anya vagyok, és nekem is van két fiam, de lehánytam volna a tükröt, ha ilyenre neveltem volna őket.
Most jól kidühöngtem magam. Bocs.
Aliz, én
a helyedben öcsikét hagynám szabadúszni. Már tudja, hogy kell kihasználni másokat, találjon más madarat. Felesége is enabler volt, és ha neki segitesz, az is öcsédhez megy majd. Ha van gyerek, és azt be lehet, be tudod fogadni, azt megtehetnéd.
Pami, nálatok más a helyzet. Beteg a mamád, és a papa nem hajlandó ezzel se szembesülni, mint azzal se, hogy Peter Pant neveltek a fiúkból.
Én azért beszélnék vele, de csak vele, és megmondanám, mennyire fáj, hogy engem nem szeretnek közelsem annyira, mint öcsit. Nem hánytorgatnám fel, hogy mit adnak neki, mert akkor csak irigynek hangzanék. Talán nem is realizálják a szüleid, hogy te nem érzel tőlük elég szeretetet. Öcsike azért annyira nem hülye, ha jogira jár, csak önző. Dehát annak nevelték... Örülj neki, hogy te képes vagy megállni saját lábadon. Többet kaptál otthonról, mint az öcséd, hidd el.
Tudod a szomorú az egészben az, hogy az exed valójában egy áldozat. Az anyja áldozata. És majd - talán - erre csak akkor jön rá, ha az anyja már meghalt, de akkor már késő lesz. Igaza van pami-najk, sajnos a mama kedvencei az örök lúzerek, vesztésre vannak itélve. Soha nem nőnek föl, örök gyerekek maradnak, gyermeki problémákkal, gyermeki progblémamegoldó képességekkel.
Én már inditottam erről egy topicot, hogy vajon miért van az, hogy olyan sok FIÚ a mama kedvence? Mi okozza ezt az anyáknál? A fiakban vezekelnek frigidségükért a megsértett férfinemnek?
Hát így utólag tényleg örülök. De amikor benne vagy, képes vagy magadnak bemagyarázni, hogy Te vagy a hibás, és megint nem alkalmazkodtál rendesen.
Kedves expáromat úgy vigasztalta anyukája, hogy a család teljes megtakarítását felélve 300000 Ft-ért kapott, egy laptop-ot, hogy könnyebben felejtsen. (Ezt az unokatestvérétől tudom.)
És mindezt úgy, hogy anyuka akkor és azóta is munkanélküli, exem is, csak az apja fizetéséből éltek, és élnek. Pedig nem rossz szakmája van a "kicsikének", (programozó) csak nem róla formázták a munka szobrát, és amikor az ominózus próbaidő alatt rá mert szólni a főnöke, hogy egy fontos tárgyalás miatt talán elcsúsztathatná 1 órával az ebédszünetét, akkor azonnal hangoztatta a jogait, aminek már leírtam a következményeit, és anyuka bőszen helyeselt, hogy igazad volt kisfiam, még hogy ne akkor egyél, amikor Te akarsz?!
Örülj neki, hogy sikerült szakítanod egy ilyen mamakedvencével. Az én öcsém most 52 éves, legalább 10 éve a felesége tartja el őt is meg a kislányukat is, 90ezer pénzt keres, olyan sovány már mint az árnyék... nem tudom meddig bírja... csak neki nincs hová mennie.
pami, nem lehetne "összeesküdni" valamelyik rendes cihiáterrel, aki mondjuk belgyógyásznak adja ki magát, és mondjuk epegyulladást állapít meg és közben pánikbetegség elleni gyógyszereket ír fel neki? Hülye kérdés, de én megkisérelném...
Sajnos vak voltam, mindig azt mondogattam magamnak egy-egy konfliktus után, ha mégjobban alkalmazkodom, akkor majd minden jó lesz. Csak egyszer már nem volt legközelebb...
És a legrosszabb a végefelé már engem is "visszaminősített" gyerekké, és engem is számonkért.
A legnehezebb avolt, amit Te is írtál. Bármit csinált a kicsi fiú, az ÚGY VOLT JÓ!!!
Kirúgták, mert 3 hónap előtt, a közvetlen főnökét melegebb éghajlatra küldte? Biztos, rosszul bántak Veled kisfiam.
Amikor már hónapok óta az ÉN fizetésemből éltünk, és azt mertem mondani, hogy talán nem kellene most annyit költeni a hobbyjára, akkor megkaptam "anyucitól", hogy rosszat teszek a kisfiának, mert tudhatnám, hogy mindene a hobbyja.
Igazából eszméletlenül megértelek, és nem is akartalak a magam bajával terhelni, csak rá akartam mutatni, hogyha anyukád így neveli az öcsédet, akkor valószínűleg, ha van, a párja is szenvedni fog.
Dehogyis szed!
Ahhoz előbb tudnia kellene, hogy beteg. Ehelyett konzekvensen hülyének és rosszindulatúnak bélyegzi azokat, akik megpróbálják felhomályosítani erről. Legyen az belgyógyász, kardiológus vagy pszichiáter. Mikor a Honvéd belről át akarták utalni a neurológiára,(mert az ekg nem mutatott kóros eltérést) egyszerűen megszökött. Megoldotta: rossz volt az ekg -gép:))
Öcsém sejti talán, mi a helyzet, de nem tud rá megoldást és nem is várható tőle el. Ehhez egészen egyszerűen hülye. Anyu kalandjain harsányan nevet, amikor beszélgetünk róla, ezzel együtt fél is tőle. De nyilván így is többet engedhet meg magának fővesztés terhe nélkül, mint én.
Jajdeigazad van!
Zanzásítva valóban összefoglalható a dolog imígyen. De: Te, vagy ti, mit tettetek akkor, amikor nálatok szakadt a cérna, és az akkori problémamegoldásotokat hogyan látjátok így utólag?
Mert: nyilván nagyon ecccerű volna anyuékra csapni az ajtót, de még most sem gondolom, hogy megérdemelné, bár gőzőm nincs, mi van a fejében. (Nyilván átvágja magát is, és ezerrel önigazol)
Node mégiscsak kell vmi megoldás, ami remélem nem egyenlő a beletörődéssel...
A szülők általában a "gyámoltalanabb, gyengébb" gyereküket babusgatják, támogatják jobban. Hogy ők maguk tették ilyenné, vagy született lúzer a drága, már nem játszik közre.
Ugyanennek az éremnek a másik oldala, hogyha a szülőknek van szüksége támogatásra, természetes, hogy az erősebb gyerektől várják el. Sőt, a másik gyerek életének egyengetését is rásózzák.
Haj, pami, úgy látszik mind a kettőnknél most szakadt el a cérna öccs ügyileg - a magam történetét már leírtam a t.asztal Magányosok topicjába. Nálunk is hasonló a szitu, azzal a különbséggel, hogy az öcsém nem 22, hanem 52, anyánk már meghalt, és nem volt pánikbeteg, amúgy józanon szerette tönkre a fiát, de sok hasonló szitut tudnék én is leírni...
Most éppen ott tart, hogy már annyi az adóssága, hogy meglehet még a házat is elárverezik a feje fölül... ja és még gyűlöl is minket, igaz én sem szeretem különösebben őt, nincsen miért.
Nagyon megértelek, bár Te belülről vagy ebben a "mama kedvence" témában érintett, én pedig a következményeiben szenvedtem 7 évig.
Az expáromat pontosan így nevelték, és amikor megismertem egy igazi 25 éves "gyerek" volt.
1. Világ életében anyuka minden elintézett helyette, sőt el is titkolták előtte, ha valami családi probléma volt, elég volt, ha a hobbyjával elvolt. Következmény problémamegoldóképesség: 0.
2. 25 évesen, sőt, amíg együtt voltunk, nem engedte el az anyukája velem még nemhogy moziba, de nyaralni sem: Következmény mindenhova 4-esben mentünk. Anyuka Apuka a "kisfiú" és én. Spontán 7 év alatt sehol sem voltunk. Sőt időre kellett, hazaérni, mert anyuka először telefonon kérte számon, majd meg is jelent. Elképzelheted, amikor egy céges szilveszteren anyuka kereste a kisfiát. Rengetegszer előfordult, hogy kinéztem, egy jó filmet, majd mást néztünk meg, mert anyuka mást akart. :(
3. Nem tarthatta magánál még a saját keresetét sem, anyuka adott pénzt fagyira :)))))). A szó szoros értelmében.
Ebből aztán rengeteg konfliktus adódott. Amíg én fizettem valamit, addig minden rendben volt, de ha ő akart, akkor kérni kellett anyucitól pénzt, aki mérlegelte, hogy nem túl drága-e. Persze amit én fizettem, az sosem volt drága, amit neki kellett, az mindig.
A kapcsolat egyre jobban tönkrement, majd bekövetkezett a szakítás, bár nem ezért, de azért nagyon mérgezte a kapcsolatot. Egyszerűen az anya-fiú között nem vágták el a köldökzsinórt.