a tiszai horgászat nehéz dolog egy átlag magyar férfinak. hajnali négytől éjfélig ( vö:10 órai ponty) kell folyamatosan ülni, nézni, ritkán a készségen állítani, de folyamatosan inni. pár óra alvás után kezdődik az egész előlről. A fejem viszont minden terhes gondolattól kiürült, csak ajánlani tudom.
Jelentem, 4 órát aludtam, a főnököm sréhen szemben velem, arccal a billentyűzeten hunyt az előbb egy keveset, majd mután mindenki körbefényképezte, felébredt és közölte, hogy kicsit álmos.
A topik eredeti felvetéséhez visszatérve: próbáld meg a rántottlevest, jó sok köménymaggal, egy fél kanál ecettel, és három buggyantott tojással! Minden várakozást felülmúlóan hatékony! Ráadásul finom is.
nyuszisajt ma céges kocsmázásra megy, szóval sanszos, hogy a holnapi munkanapját megint a fórumon tölti, hogy átvészelje a napot. Abban reménykedem, hogy a munkatársaim csúnyábban fognak kinézni, mint én.
Ma sikerült durván másnaposan (vagy még aznaposan) munkába mennem és kínomban meg a nagy munka-színlelésben beírtam a google-be, hogy meló másnposan, úgy találtam ezt a fórumot :)
Elkezdtem az elejéről olvasgatni, gyakorlatilag bearanyozta a napom, átsegített a legnehezebb órákon, tök jó fejek vagytok, köszi nektek :D
Egyébként sajnos 1-2 hetente megesik ez, de a mai másnapom kiemelkedően szörnyű volt. Bezzeg hétvégén nyugalom és béke honolt, semmi ivászat, csak tegnap a barátnőm elcsábított a belvárosba. Mindig megfogadom, hogy ha másnap dolgozom, akkor nem iszom, aztán persze ezt sosem tudom kivitelezni :D
Gyerekek, én nem tudom, hogy mi van velem az utóbbi napokban, de meg sem fordul a fejemben, hogy sört, vagy bort igyak, kizárólag gyümölcsöt zabálok. (Mondom zabálok, nem vedelek...).