Nem léphet pályára Jens Jeremies szerdán a BL-döntőben. A Bayern München középpályása az utóbbi hetek sérülései után teljesen elkészült erejével, és a szakmai stáb véleménye szerint nem szabad a válogatott játékos szerepeltetését megkockáztatni. Jeremies – akinek izomgyulladása is van – rezignáltan vette a tudomásul a döntést, és elfogadta azt.
(sz.z.)
A Bayern az utolsó, legfontosabb mérkőzése előtt áll a szezonban, amelyre egy kupagyőzelemmel szeretné feltenni a koronát. A szerdai, Valencia elleni BL-fináléban a bajorok hatodik európai kupagyőzelmüket zsebelhetik be, ezzel minden idők ötödik legeredményesebb klubja lehet a Bayern a földrészen. A „bőrnadrágosok” eddig háromszor nyertek BEK-et (1974, 1975, 1976), egyszer KEK-et (1967), legutóbb pedig az UEFA-kupát hódították el 1996-ban. Az európai-ranglistát egyébként a Real Madrid 10 kupával vezeti (8 BEK, 2 UEFA) vezeti, a Barcelona a második. A két spanyol klubot az Ajax és a Juventus követi.
(sz.z.)
Az UEFA hírül adta, hogy már nincs jegy a szerdai, milánói Bayern-Valencia BL-döntőre. Belépőket csupán már feketén lehet szerezni, a „piacon” az értesülések szerint még 4.000 tikett vár gazdájára, ám állítólag a milánói hatóságok elkobozták a belépőket. A találkozóra induló közel 30 ezer spanyol fanatikus még odahaza kézhez kapja azt a narancssárga Valencia trikót, amelyben buzdíthatja kedvenceit a San Siróban.
(sz.z.)
A Bayern svájci trénere bízik csapatában a szerdai döntő előtt, és meg van győződve arról, hogy a fiúk nem okoznak neki és a szurkolóknak csalódást. Hitzfeld elvárja, hogy a gárdát ugyanaz az akarat, elszántság és szervezettség jellemezze, ami a Real és a Manchester ellen. A szakvezető szerint a két rivális kiütése óta játékosai önbizalma visszatért, és elhiszik, hogy nagy dolgokra képesek. A tréner szerint nem kell alkalmazkodniuk a Valenciához, hanem a saját türelmes játékot játszva kell elhódítani a BL-serleget.
(sz.z.)
A 60. perc környékén a Bayern rúgott egy szabályos gólt amit a biró nem adott meg.
Ugye erre mondtad hogy szerencsével hozott meccs???
A bajnoki cimet nem mákra kéne fogni, hanem nem kellett volna kikapni a Stuttgarttól.
Elég lett volna ellenük egy döntetlen is és akkor most nem menne a "mákos szar Bayern és most már azért is a Valenciának drukkolok" szöveg.
Először jöttem erre a lapra,és nagyon megörültem ennek a topicnak.15 éve szurkolok a BAYERNnek,így látom,hogy évek óta milyen erőfeszítést tesznek a BEK trófeáért.Az utóbbi években a legkiegyensúlyozottabb csapat a REALlal a nemzetközi színtéren.Teljesen megérdemelt lenne a győzelmünk és nehezen viselnék el egy újabb kudarcot.A bajnokságról annyit,hogy kiemelkedően mi vagyunk a legjobbak,hiszen a többi csapat,sajnos labdába se rúg nemzetközileg,éppen ezért ők csak erre figyelnek,mi pedig nem vesszük komolyan a gyengébb ellenfeleket.Jó olvasni,hogy más is nagyon drukkol a csapatnak.Akik szidják a csapatot,azoknak szakmailag nem sok közük van a játékhoz,azon kívül hogy szeretik.HAJRÁ BAYERN!!!
Hát srácok, itt vagyok németországban, és tegnap ünnepeltünk kicsit. Nem tudjátok elképzelni, hogy milyen érzés egy kocsmában, ahol minden falon tv és két kivetítö nyomja a meccset, majdnem mindenki Bayern fan, és látod ezt a meccset (közben persze jönek a hírek a Salke04 meccsröl)
És kurva fontosnak tartom megjegyezni, hogy az index híreit egy Salke rajongó írja :)
Nem szerencse volt, hanem hihetetlen esemény, de a csapat valami iszonyatosan hajtott miutän gólt kaptak a Hamburgtól.
Az indexen meg sem említették, de volt egy gól még a meccsen, a Bayern lötte, csak hät a szabälok :)
Akkor csütörtökön. ;)
Németország. A Schalke és a Hamburg közöserővel majdnem véghezvitte a csodát, de PatrikAndersson megmentette a címvédőt
A Bayern a 94. percben lett bajnok
Moncz Attila, Somogyi Zsolt
A csodával határos módon szerezte meg fennállása 17. német bajnoki címét a Bayern München. A bajorok 90 percen keresztül nyugodtan ülhettek a babérjaikon, hiszen 0-0-ra álltak Hamburgban, éppen ezért számukra nem volt jelentősége, hogy a Schalke 0-2-ről, majd 2-3-ról a maga javára fordította az Unterhaching elleni mérkőzést. Igen ám, de a 90. percben Barbarez gólt lőtt, és ekkor már a Schalke érezhette a kezében a salátástálat. A gelsenkircheniek azonban nem számoltak a Bayern hagyományos szerencséjével! A 94. percben ugyanis Patrik Andersson közvetett szabadrúgásból a hálóba bombázott, és triplázáshoz segítette a münchenieket!
Pedig sokkal nyugodtabban indult a nap a Bayern számára - a gárda okosan tartotta a 0-0-t Hamburgban, az 55 400 nézővel csordultig telt Volksparkstadionban. A HSV ugyan ígéretéhez híven támadott, de a „bőrnadrágosok" hátsó alakzata biztosan állt a lábán, és Oliver Kahn vezérletével őrizte az aranyérmet jelentő eredményt. Aztán elérkezett a 90. perc, jött Szergej Barbarez, bólintott, és nem csupán a Volksparkstadiont, hanem a gelsenkircheni Parkstadiont is „felrobbantotta".
Ott ugyanis akkor már a Schalke vezetett - igaz, meglehetősen kalandos úton jutott el eddig az 5-3-ig. Elég, ha csak annyit írunk: a 27. percben a vendég Unterhaching már 2-0-ra vezetett... Az öltözőbe viszont már 2-2-vel vonulhattak a felek, Sand ugyanis kétszer is remekül szolgálta ki csapattársait, előbb Van Kerckhovent, majd Asamoahot, és visszajöttek a „királykék" aranyálmok. Hogy aztán a 69. percben megint elszálljanak, miután Seifert mattolta Recket. A sors azonban - ekkor még - nem akart csúf tréfát űzni az őszi bajnokkal - legalábbis ennek tudható be, hogy a Schalke a hajrában Böhme két, valamint Sand egy góljával megfordította az eredményt, és a másodosztályba küldje a 'Hachingot.
A lefújás után legalább húszezer ember ünnepelt a Parkstadion gyepén, ők minden bizonnyal elfeledkeztek arról, hogy Hamburgban hosszabbít a bíró, és Fortuna még sohasem hagyta cserben a Bayernt. Most sem. A 94. percben Schober egy hazaadás után felvette a labdát, Merk játékvezető közvetett szabadrúgást ítélt, a legurításból Patrik Andersson a hálóba bombázott, a Volksparkstadion örömmámorba, a Parkstadion pedig gyászba borult. A 2000-2001-es bajnokságot a Bayern München nyerte meg!
„Mit mondhatnék? Csoda, hogy bajnokok lettünk" - kommentálta a tavalyihoz hasonló, a lehetetlen határát súroló megkoronázást Franz Beckenbauer, a klub elnöke (egy éve a Leverkusen bukása „csinált" bajnokot a bajorokból). Ottmar Hitzfeld, a gárda trénere saját bevallása szerint egy percig sem kételkedett a végső sikerben: „A bajnoki címről álmodtunk, és keményen meg is dolgoztunk érte. Végig meg voltam győződve arról, hogy a miénk lesz az arany. Embertelen lett volna, ha a sors ellenünk dönt." A mérkőzést a helyszínen végignéző Gerhard Schröder kancellár bevallotta, inkább a gelsenkircheniekért szorított: „A Schalke megérdemelte volna a bajnoki címet, ugyanakkor a bajorok újfent bebizonyították, mennyire profik."
Gelsenkirchenben szinte leírhatatlan volt a csalódás Andersson találata után. „Ez volt az a szerencse, amelyet a Bayern az elmúlt években kiharcolt magának, de nekünk még nem sikerült ugyanez. Nagyon csalódottak vagyunk, ugyanakkor minden elismerésem a csapatomé, nagyon büszke vagyok a fiúkra" - fogalmazott Huub Stevens, a Schalke trénere. Sokkal elkeseredettebb volt Rudi Assauer, az S04 menedzsere: „Nem tudom megérteni, hogy a futball néha miért ilyen kegyetlen. Mától kezdve nem hiszek a labdarúgás istenében!"
A nagyok árnyékában a Borussia Dortmund szerezte meg a harmadik helyet. A BVB-nek egy pontra volt szüksége a bronzéremhez, és ezt a gárda roppant fordulatos, 3-3-as mérkőzésen be is gy?jtötte az 1. FC Köln ellen. A Borussia a Rosicky szöglete után eredményes Sztevics révén szerzett vezetést, ám a vendégek az év öngólját fejelő Dédé - a brazil 18 méterről csúsztatott a saját hálójába -, valamint a pazarul a hálóba ívelő Kreuz révén fordítani tudtak. Reina szemfüles találatával 2-2-re módosult az eredmény, majd a hazaiak a vezetést is visszavehették volna, de Sztevics büntetőjét Pröll hárította. A jugoszláv bekk nagykép?sége meg is bosszulta magát, hiszen Kreuz felső sarkos bombájával a „kecskések" vághattak neki kedvezőbb helyzetből a hajrának. Egy perccel a lefújás előtt aztán Bobicról valahogyan a hálóba került a labda, és a Westfalen-stadion 68 ezer 600 fős közönsége máris ünnepelhette a bronzérmet.
A dortmundi pontszerzéssel biztossá vált, hogy a Bayer Leverkusen lemaradt a dobogóról, a „gyógyszergyáriak" legfeljebb azzal vigasztalódhatnak, hogy elcsípték a negyedik Bajnokok Ligája-rajtjogot. A tavalyi ezüstérmes egy szemet gyönyörködtető Placente, Neuville, Kirsten, Neuville akciónak köszönheti a már kiesett VfL Bochum elleni 1-0-s sikerét.
A BayArenában történtek miatt a Hertha BSC kicsit keserű szájízzel vehette tudomásul a Kaiserslautern otthonában elért 1-0-s győzelmét. A Király Gábort és Dárdai Pált 90 percen keresztül a soraiban tudó berliniek ugyan a Deisler hosszú indítását gólra váltó Alex Alves góljával nyerni tudtak, de ez a siker csak az ötödik hely megszerzéséhez volt elég.
„Kimondottan jól játszottunk, az eredmény ellenére azt kell mondanom, sima győzelmet arattunk. Szerettük volna elérni a Bajnokok Ligája-selejtezőt érő negyedik helyet, és csak magunkat okolhatjuk, hogy ez nem sikerült. Nagyon sok pontot vesztettünk menet közben a saját butaságunkból, de ilyen a futball. Veszélyben volt az UEFA-kupát érő helyezésünk is, ezért nagyon koncentráltan futballoztunk, és végül probléma nélkül győztünk" - nyilatkozta a lefújás után Dárdai Pál, míg honfitársa, Király Gábor így értékelt: „Nem volt sok dolgom, érezni lehetett, hogy a Kaiserslautern már nyaralni ment, nekünk pedig fontos a meccs. Frissebbek, gyorsabbak, dinamikusabbak voltunk, lezártuk hátul a területeket, és mivel mindezek mellett agresszívabban is futballoztunk, nem volt kérdéses, ki nyeri a meccset. Örülök, hogy minden meccsen én védhettem, és annak is, hogy újra indulhatunk a nemzetközi kupában."
A 'Lauternnek ráadásul még egy kudarcot el kellett szenvednie. Röviddel az összecsapás előtt ugyanis Andreas Brehme, a csapat vezetőedzője bejelentette: igazak azok a híresztelések, amelyek szerint Youri Djorkaeff a nyáron elhagyja a csapatot. A francia világbajnok a hírek szerint hazatér, és az egyik nagycsapathoz - PSG?, Marseille? - igazol.
Az idény előtt kevesen gondolták volna, hogy a hatodik, még UEFA-kupát érő helyet a Freiburg csípi el. Pedig így történt! Az SCF csodálatos idényt zárt, fennállása során másodszor végzett egyszámjegyű pozícióban - ezt megelőzően 1995-ben lett harmadik -, és ősszel kiléphet a nemzetközi porondra. A breisgauiak igazi gálaelőadással kaparintották meg a milliókkal kecsegtető pozíciót, miután 4-1-re elgázolták a Wolfsburgot. Volker Finke csapatából különösen Soumaila Coulibaly lehetett boldog, a mali támadó az idény során ezt megelőzően 61-szer próbálkozott a góllövéssel, ám egyszer sem járt sikerrel. Most viszont kétszer is beköszönt Reitmaiernek, és jelentős érdemei voltak a 4-1-es végeredmény kialakításában.
Az ősszel a Bayern München, a Schalke, a Borussia Dortmund és a Bayer Leverkusen a Bajnokok Ligájában, a Hertha BSC és a Freiburg az UEFA-kupában indulhat, míg az Unterhaching, az Eintracht Frankfurt és a VfL Bochum kiesett.
Pezsgő folyt a buszon
Szombat este húszezer ember szorongott a cottbusi katonai repülőtéren, a drukkerek a város hőseit várták. Óriási meglepetésre ugyanis az egy évvel ezelőtt még másodosztályú kiscsapat (amely 1997-ben került fel a Bundesliga II-be, és először a nyolcadik, majd a tizenegyedik, tavaly pedig a harmadik helyen végzett), meghosszabbította a tagságát a világ egyik legerősebb bajnokságának első osztályában.
Azt még a legvadabb cottbusi rajongók is elismerték, hogy kisebbfajta csoda szükséges ahhoz, hogy az Energie meg is ragadjon az első osztályban. Nos, a csoda bekövetkezett, de amint az szombaton például Hamburgban is kiderült, ebben a ligában ez nem olyan meglepő.
A fordulat, a feljutás, és most a bentmaradás sokak szerint leginkább annak köszönhető, hogy 1998 őszén a Ferencváros és az Újpest közötti átigazolási háborúban vergődő Vasile Miriuta az egykori NDK-ba költözött. Miriuta, aki 11 gólt szerzett az első osztályban, két fordulóval a befejezés előtt (amikor a Cottbus kieső helyen tanyázott) leszögezte: úgy maradnak bent, hogy megverik a Hamburgot, és elhoznak egy pontot az 1860 otthonából, miközben a legnagyobb rivális Unterhaching mindkét meccset elveszti.
Miriuta nem kifogástalan jós: az Energie, amely az utolsó öt idegenbeli meccsen gólt sem tudott rúgni, győzött Münchenben - a többi tipp bejött, éppen ezért a Cottbus jövőre is a Bundesliga I-ben szerepelhet.
No, ezért ballagott ki húszezer ember a reptérre, köszönteni a történelmet író hősöket, köztük három magyart, Miriutát, Sebők Vilmost és Mátyus Jánost. (Miriuta és Sebők végig a pályán volt a zárófordulóban, sőt, a SAT1 teletextjén ők ketten voltak a mezőny legjobbjai, a korábban sérült Mátyus a 69. percben állt be. )
„Hihetetetlen örömmámor van a buszon - mondta a stadiont elhagyva Miriuta. - Amikor a huszadik percben megtudtuk, hogy az Unterhaching vezet, arra gondoltam: ha így kiesünk, abbahagyom a futballt. Aztán kaptam egy labdát, indítottam Helbiget, aki visszapasszolt, és Antun Labak a hálóba lőtt. Őriztük az előnyt, és sikerült nyernünk. Amint hallja, mindenki őrjöng, énekel a buszon, folyik a jófajta bajor sör és a pezsgő, most megyünk a müncheni reptérre, hogy hazautazzunk. Az biztos, hogy hétfőn tárgyalok a cottbusi vezetőkkel, majd meglátjuk, mi lesz jövőre..."
„Nagyon boldog vagyok - modta Sebők. - Nem volt sok dolgom, alig volt helyzete az ellenfélnek, és ez nekem is dicséret. De ne haragudjon, most többet nem tudok mondani, egyrészt nem hallok semmit a telefonban, másrészt megyek én is énekelni..."
de milyen gollal nyertek te?!!:)))
A schalke szurkolok már unnepeltek amikor egynlitett a bayern egy furi közvetett szabadrugásbol...10 méterrol leguritották és Anderson 12 méterrol bevarta!!!!
Örömömben az ágyon ugráltam bukfenceztem most meg bayern sálban poloban és sipkában sörözgetek és a golt nézem állandoan oda-vissza:-)))
HAJRÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ BAYYYERNNNNNNN!!!
A jó öreg Toni Polster befutott a szar osztálykirándulásról és megpillantotta az eredményt és örömében hanyatt vágta magát.A 3. bajnoki cím sorban HAJRÁ BAYERN!!!!!!!!
Óriási izgalmak közepette lett bajnok a Bayern München. Fordulatos mérkőzésen a Schalke 5-3-ra verte az Unterhachingot, a Bayernnek viszont egy pontra szüksége volt a végső sikerhez. A forgatókönyv szerint sokáig gólnélküli döntetlenre állt a Hamburg-Bayern meccs, majd a 90. percben Barbarez betalált. Ekkor a Schalke volt a bajnok, ám érdekes módon a 94. percben a Bayern Andersson révén egyenlített. A bajor gól után a játékvezető azonnal lefújta a meccset, és ezzel a Bayern lett a bajnok, a klub történetének 17. Bundesliga diadalát aratva.
(sztipanov)
A BAYERN MEGNYERTE A BAJNOKSÁGOT MIVEL A ZÁRÓFORDULÓBAN:
HSV-Bayern 1-1
Schalke-Uhach. 5-3
a Hamburg a 89-ik percben szrzett vezetést és 2 perccel késöbb egyenlitett a Bayern.
A Bayern ellen szurkolók szerint szabálytalan gól esett de ez majd csak este a 18 orakkor kezdödő (sat1) Ran cimu musorbol derül ki.
Haching vezetett 3-2 re is onnan forditott a Schalke!
HAJRÁ BAYERN!!!
(MTI) - Franz Beckenbauer, a Bayern München elnöke közölte: Ottmar Hitzfeld maga határozhatja meg, a jövőben miből is áll labdarúgó-edzői tevékenysége.
Beckenbauer a Münchner Merkur című német lapban utalt arra: ha Hitzfeld változtatni akar az edzői stábon, akkor nyugodtan megteheti. Amennyiben a tréner úgy véli, túl nagy felelősség van a vállán, és ez számára elviselhetetlen terheket jelent, akkor ez a probléma is megoldható.
A "Császár" azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a szakvezető a jövőben tanácsadói munkakörben dolgozzon, és csak útmutatást adjon.
- Minden Ottmar döntésén múlik. Annyit tett az egyesületért, hogy megérdemli ezt a bánásmódot. Ő a világ legfelkészültebb szakembere, azt szeretném, ha soha nem hagyná el a Bayern Münchent.
A müncheniek szombaton megszakítás nélkül harmadszor nyerhetik meg a bajnokságot, ha nem kapnak ki Hamburgban, szerdán pedig a Bajnokok Ligája döntőjében lépnek pályára az FC Valencia ellen.
(MTI) - Ottmar Hitzfeld, a Bayern München vezetőedzője nem engedélyezi, hogy csapata szombaton, a labdarúgó Bundesliga várható megnyerése után ünnepeljen.
A tréner szerint kötelező szombaton a győzelem a Hamburg otthonában, "duhajkodni" azonban nem lehet utána, és diszkóba sem mehetnek a játékosok, elvégre a május 23-i BL-döntőre kell koncentrálniuk. A labdarúgók tudomásul vették a mester döntését.
Jens Jeremies valószínűleg nem játszhat a szombati találkozón, operált jobb térde ugyanis ismét fájni kezdett. Hiztfeld reméli, hogy a BL fináléjában már bevethető állapotban lesz.
Már nem emlékszel, hogy azon a döntőn a Bayernnek volt sok ígéretes helyzete? Az utolsó tíz percben is lőhettek volna két gólt. Az egyik kapufa lett, a másikat Schmeichel védte, ha jól emlékszem.Ilyen a foci, a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat, mint Del Piero helyzetei az EB döntőn. Szóval nem kell leszólni a Bayern mostani játékstílusát, mert már nagyon megérdemlik a BL trófeát. Mindegy hogy milyen játékkal, de meg kell kapniuk, így igazságos, hiszen szépen játszottak 99-ben, de óriási balszerencsével veszítettek. Most úgy vannak vele, hogy nem szabad veszíteniük, ehhez olyan taktikát dolgoztak ki, ami eddig bejött, mi az hogy!
(MTI) - Két év múlva visszavonul Bixente Lizarazu, a világ és Európa-bajnok francia labdarúgó.
- Ma azt mondom: még két évet játszom. Persze, lehet, hogy jövőre más lesz a véleményem. Az biztos, hogy túl sokáig nem futballozom, még akkor sem, ha egyébként fizikailag bírnám - mondta a Bayern München védője, aki közeli jövőjét illetően bizonytalan. - Az idény végén meglátjuk, mi lesz. Minden megtörténhet. Tény, hogy 2003-ig szóló szerződés köt a Bayernhez, vagyis komoly esélye van annak, hogy a következő szezonban is Münchenben maradok.
A kiváló játékos ugyanakkor nem zárja ki a váltást sem.
- Egy szerződés aláírása adott pillanatban hozott döntés eredménye. Ha a klubod több pénzt ajánl neked, valamit nyilván kér érte. Az én esetemben azt kérték, hogy 2003-ig szóljon az új megállapodás.
Lizarazu visszavonulását követően nem akar edző lenni, tervei szerint bizonyos távolságból figyelné a labdarúgást.
- Lassan elég lesz abból, hogy négy évet itt, négyet ott töltök. Ha abbahagyom a labdarúgást, azt csinálom, amire eddig nem volt időm: a magam kedvére utazgatok, igyekszem megismerni a világot, vitorlázom, szörfözöm, búvárkodom. Biztos vagyok abban, hogy számos olyan dologban örömömet lelem majd, aminek semmi köze sincs a futballhoz.
Hamburg:
--------
Niko Kovac a következő idényben a Bayern München labdarúgócsapatában folytatja pályafutását. A 29 éves horvát válogatott középpályás a Hamburgtól 11 millió márkáért szerződött a müncheni együtteshez. (dpa)
Mint majdnem mindennek, ennek is 2 oldala van. Hogy egy csapat az utso 6 meccset 1 gollal nyerte, ebbol az utso 2 bajnokin a 87. es 90. percben, nos erre mondhatjuk, hogy micsoda kitartas, meg hasonlo. De az erem masik oldala hogy ezt csak tudassal nem lehet elerni, ehhez szerencse is kell, meg pedig nem is kicsi. Ezzel pedig 1-et kell ertenetek, hacsak nem elfelejtettetek '99-t (amit szerintem egy igazi Bayern-drukker sem felejt el). Hiszen ott min a 70. percig csak egy csapat volt, es a MU nem erdemelte meg a BL-t. Vagy megis?? Hiszen az utolso pillanatig harcolt stb... folytassatok ti... :)
A Bajnokok Ligajat megerdemlitek, mert Ti voltatok a legjobbak, de a Ligara ez nem all. Ha sikerul a duplazas, akkor -hacsak meg nem eloznek- en leszek az elso aki gratulal nektek.
Viszlat.
Te azt tényleg komolyan gondolod, hogy egy csapat, antifocival és mákkal 3 év alatt kétszer BL döntőt játszik, egyszer pedig BL elődöntőt??? ez a Bayern, idén oda-vissza verte a múúút és a Realt. Mindez persze mák...ha más csinálná, világraszóló eredmény, szenzációs teljesítmény, tökéletes taktika, kitünő védekezés, eredményes támadójáték, és céltudatos, érett csapatmunka lenne... szóval, csak azért, mert divat utálni a németeket és a német focit, egyszer az életben legalább a tnyeket néznétek és nem belétek táplált agyatlan és alaptalan előítéleteket...
Más: ócska német foci... Salihamidzic, Santa Cruz, Elber, Sergio, Lizarazu, Scifo, az a kimondhatatlan nevű kanadai srác, Sagnol, csak aki eszembe jut...szóval ezek ne tipikus német focisták...
A szombati meccsekre csak azt az elcsépelt szlogen tudnám hozni, hogy csak annak van szerencséje, aki azt megérdemli... de ezzel nyilván sok antibájernest magamra haragítanék! De kit érdekel?! Bajnokok leszünk! :-) Hajrá Bayern!
Owen Hargreaves, a BL-döntős Bayern München középpályása az angol labdarúgó-válogatottban szeretne játszani, ezért heteken belül meg akarja szerezni az ehhez szükséges iratokat.
- Nem vagyok német, ezért soha nem is akarok szerepelni az ország válogatottjában - mondta a Real Madrid elleni szerdai elődöntő felfedezettje.
A 20 éves játékos Kanadában született, angol apa és walesi anya gyerekeként. Hargreaves eddig három barátságos találkozón szerepelt az angol utánpótlás válogatottban.
Németország. A Bayern München a 90. percben nyerte meg a Kaiserslautern elleni mérkőzést, míg a Schalke ugyanakkor bukott el Stuttgartban
Aranyküszöbön a bajorok
Moncz Attila
A Bayern Münchent ezúttal sem hagyta cserben a lassan már hagyományos szerencséje. A hét közben a Real Madrid legyőzésével a Bajnokok Ligája döntőjébe jutó bajor gárda a 90. percben szerzett Zickler-góllal küzdötte le a több mint egy félidőn keresztül vezető Kaiserslauternt, miközben a Schalke hatalmas meglepetésre kikapott a kiesés elől gyakorlatilag megmenekülő VfB Stuttgarttól. Ezen eredmények hatására a két gárda helyet cserélt a táblázaton, és Ottmar Hitzfeld társulatának az utolsó fordulóban a Hamburg otthonában elegendő egy pontot szereznie ahhoz, hogy sorozatban harmadszor a vitrinjébe tehesse a legjobbnak járó salátástálat. Az alsóházban tisztázódott egy kérdés, az Eintracht Frankfurt 3-0-ra kikapott Wolfsburgban, és az ősszel csak a másodosztályban indulhat.
A Schalke saját szempontjából a legrosszabbkor szakította meg a nyolc mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát. A gelsenkircheni alakulat Stuttgartba látogatott, ahhoz a VfB-hez, amelyet legutóbbi három találkozásukkor legyőzött. A két gárda roppant unalmas meccset produkált a Gottlieb Daimler-stadionban, hazai részről Adhemar lövései, a vendégektől pedig Émile Mpenza, Sand és Möller egy-egy villanása jelentette a legnagyobb eseményt - egészen a 90. percig. Akkor ugyanis a Lisztes Krisztián nélkül felálló VfB karmestere, Krasszimir Balakov ballal lövésre vállalkozott, és a labda akadálytalanul jutott Reck hálójába.
„A vereség ellenére nem omlott össze a világ. Majd egy hét múlva meglátjuk, mit értünk el az idényben" - próbálta leplezni a csalódottságát Huub Stevens, az őszi bajnok trénere. A holland szakemberrel ellentétben a Stuttgart kispadján ülő Felix Magathnak semmit sem kellett palástolnia: „Nem volt szép a játék, inkább a taktika és a küzdelem dominált. Nagyon örülök Krasszimir teljesítményének!"
Stuttgarthoz hasonlóan Münchenben is a 90. perc bizonyult döntőnek, és ott is a hazaiak örülhettek. Az utóbbi időben finoman fogalmazva is gyengélkedő Kaiserslautern ugyan a Harry Koch beadásából a hálóba fejelő Lokvenc révén előnybe került a Real elleni BL-elődöntő fáradalmait nyögő Bayern ellen, de a második félidőben a címvédő mozgósította a sokak szerint nem is létező erőtartalékait! Az 56. percben Szalihamidzsics becsapta Strassert, majd középre tette a labdát, ahol Jancker Harry Kochot megelőzve a hálóba továbbított. Amikor már mindenki az óráját nézte - és már tudta, hogy a Stuttgart vezet a Schalke ellen -, Alexander Zickler feltehetően eldöntötte a 2000-2001-es német bajnokságot. Az „örök csere", aki egy perccel korábban lépett pályára, pazar kapáslövéssel mattolta Georg Kochot, és leírhatatlan hangrobbanást idézett elő az Olimpiai stadionban.
„Különösen annak örülök, hogy Alex Zickler szerezte a győztes gólunkat. Közel vagyunk a célhoz, de Hamburgban még forró tánc vár ránk" - nyilatkozta a lefújás után Ottmar Hitzfeld, a zsinórban a hatodik tétmeccsét egy gól különbséggel megnyerő Bayern vezetőedző, míg kollégája, Andreas Brehme a következőképpen értékelt: „Sajnos nem volt elég, amit mutattunk. A Bayern München hatalmas nyomást nyakorolt ránk, és megérdemelten diadalmaskodott."
A Bayern, Schalke párosverseny árnyékában eldőlt, hogy az előbbi két együttes mellett az ősszel a Borussia Dortmund is a Bajnokok Ligájában indulhat. A sárga-feketék imponáló támadójátékot mutattak be az Unterhaching otthonául szolgáló Sportparkban, és teljesen megérdemelt, 4-1-es győzelmükkel négy pontra növelték az előnyüket az ötödik helyezett Herthával szemben. A BVB a 4. percben került előnybe, miután Addo egy Rosicky, Evanílson összjáték után közelről mattolta a kisebb sérüléssel védő Tremmelt. A 'Haching röviddel később egyenlíthetett volna, de Ricken a gólvonalról kivágta a Rraklli emelése után a hálóba tartó labdát.
A 16. helyre visszacsúszó müncheni csapat egy időre ezzel el is lőtte a puskaporát, sőt a második félidő első negyedórájának végén ismét ki kellett tűznie a fehér zászlót. Evanílson kitűnő helyzetfelismerésről tett tanúbizonyságot, átadásából Addo fejjel talált a kapuba. Strehmel ugyan közelebb hozta a Dortmundhoz a vendéglátókat, ám a hajrában Evanílson Rickennel is rúgatott egy gólt, majd a 90. percben Dédé beállította a 4-1-es végeredményt. „Az idény során elszalasztottunk néhány győzelmet, de ezen most már kár siránkozni, hiszen kiharcoltuk a Bajnokok Ligájába-jutást" - nyilatkozta a lefújás után Matthias Sammer, a Sportparkban első góljait és első győzelmét begyűjtő Borussia mestere.
A Dortmunddal ellentétben a Bayer Leverkusennek és a Hertha BSC-nek még várnia kell arra, hogy megtudja: melyik kupában indulhat az ősszel. A sokak szerint a negyedik helyről döntő derbin a felek nem bírtak egymással, és az 1-1-es döntetlennel a Bayer lehet a boldogabb, miután egy ponttal továbbra is megelőzi vetélytársát. A Király Gáborral és Dárdai Pállal felálló berliniek valamivel aktívabbak voltak, és Deisler hihetetlenül éles szögből szerzett góljával meg is szerezték a vezetést, ám a második 45 percben a „gyógyszergyáriak" sokkal többet rohamoztak, és Neuville fordulásból szerzett góljával egyenlítettek. Sőt, ha több szerencséjük van, és Király Gábor nem véd olyan bravúrosan, vagy a játékvezető megadja a Ballack lerántásáért járó büntetőt, akkor bizony három ponttal gazdagabban hagyhatták volna el a fővárost.
„Nagyon csalódott vagyok, hiszen vezettünk, aztán mégis kiengedtük a kezünkből a győzelmet. Ez nem a mi napunk volt" - vallotta be Jürgen Röber, a Hertha vezetőedzője. A berliniek már csak akkor juthatnak be az elitligába, ha az utolsó fordulóban nyernek a Kaiserslautern otthonában, miközben a Bayer Leverkusen a BayArenában nem tudja megverni a már kiesett VfL Bochumot. Valljuk be, különösen utóbbira nagyon kevés az esély...
A berliniek mögött hatalmas tülekedés alakult ki a még UEFA-kupa-indulást érő hatodik helyért. Erre a pozícióra még három csapat pályázik, a Münchenben vesztő Kaiserslautern, valamint a Freiburg és a Werder Bremen. Pillanatnyilag a Freiburg helyzete a legkedvezőbb, a breisgauiak a már kiesett VfL Bochum arénájában nyertek 3-1-re, és kétpontos fórral várhatják az utolsó játéknapot. Az SCF góljait immár hagyományosan az idegenlégiósok szerezték, a tunéziai Szellimi kétszer, a ghánai Tanko egyszer vette be a már kiesett bochumiak kapuját, miközben Golznak csak egyszer kellett kapitulálnia. Érdemes megjegyezni, hogy ha az utolsó fordulóban jól alakulnak az eredmények, akkor a Freiburg kivívhatja a Bajnokok Ligája-szereplés jogát!
Idegenben, méghozzá a szintén az európai kupaporondra igyekvő 1. FC Köln otthonában diadalmaskodott a Werder Bremen. A zöld-fehéreknél is „papírforma-gólszerzőket" köszönthettünk, hiszen Aílton duplázott, míg a gólkirályi címet célba vevő Pizarro egyszer volt eredményes, miközben a „kecskéseknél" csak Arveladze tudott megvillanni.
Az Unterhaching vereségéből nem tudott tőkét kovácsolni az Eintracht Frankfurt. A hesseni gárda Wolfsburgban lépett pályára, és alig több, mint fél óra alatt megadta magát. Az UEFA-kupáról lemaradó hazaiak Munteanu szabadrúgásból - legyünk igazságosak, a labda Preuss fejéről került a hálóba -, Greiner parádés lövésből és Kühbauer büntetőből szerzett góljával padlóra és a másodosztályba küldték Friedel Rausch együttesét.
Bundesliga I
33. forduló:
VfB Stuttgart-Schalke 1-0 (Balakov 90.),
Bayern München-Kaiserslautern 2-1 (Jancker 56., Zickler 90., ill. Lokvenc 5.),
Hertha BSC-Bayer Leverkusen 1-1 (Deisler 24., ill. Neuville 62.),
Energie Cottbus-Hamburg 4-2 (Hujdurovics 1., Labak 23., Miriuta 51. - 11-esből, Franklin 62. ill. Barbarez 40., 55.),
Unterhaching-Borussia Dortmund 1-4 (Strehmel 66., ill. Addo 4., 59., Ricken 74., Dédé 90.), Wolfsburg-Eintracht Frankfurt 3-0 (Munteanu 12., Greiner 16., Kühbauer 31. - 11-esből),
VfL Bochum-Freiburg 1-3 (M. Maric 54. - 11-esből, ill. Tanko 33., Szellimi 47., 90.),
1. FC Köln-Werder Bremen 1-3 (A. Arveladze 20., ill. Pizarro 14., Aílton 70., 74.),
Hansa Rostock-1860 München 0-0