Németország. A Bayern München a 90. percben nyerte meg a Kaiserslautern elleni mérkőzést, míg a Schalke ugyanakkor bukott el Stuttgartban
Aranyküszöbön a bajorok
Moncz Attila
A Bayern Münchent ezúttal sem hagyta cserben a lassan már hagyományos szerencséje. A hét közben a Real Madrid legyőzésével a Bajnokok Ligája döntőjébe jutó bajor gárda a 90. percben szerzett Zickler-góllal küzdötte le a több mint egy félidőn keresztül vezető Kaiserslauternt, miközben a Schalke hatalmas meglepetésre kikapott a kiesés elől gyakorlatilag megmenekülő VfB Stuttgarttól. Ezen eredmények hatására a két gárda helyet cserélt a táblázaton, és Ottmar Hitzfeld társulatának az utolsó fordulóban a Hamburg otthonában elegendő egy pontot szereznie ahhoz, hogy sorozatban harmadszor a vitrinjébe tehesse a legjobbnak járó salátástálat. Az alsóházban tisztázódott egy kérdés, az Eintracht Frankfurt 3-0-ra kikapott Wolfsburgban, és az ősszel csak a másodosztályban indulhat.
A Schalke saját szempontjából a legrosszabbkor szakította meg a nyolc mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát. A gelsenkircheni alakulat Stuttgartba látogatott, ahhoz a VfB-hez, amelyet legutóbbi három találkozásukkor legyőzött. A két gárda roppant unalmas meccset produkált a Gottlieb Daimler-stadionban, hazai részről Adhemar lövései, a vendégektől pedig Émile Mpenza, Sand és Möller egy-egy villanása jelentette a legnagyobb eseményt - egészen a 90. percig. Akkor ugyanis a Lisztes Krisztián nélkül felálló VfB karmestere, Krasszimir Balakov ballal lövésre vállalkozott, és a labda akadálytalanul jutott Reck hálójába.
A vereség ellenére nem omlott össze a világ. Majd egy hét múlva meglátjuk, mit értünk el az idényben" - próbálta leplezni a csalódottságát Huub Stevens, az őszi bajnok trénere. A holland szakemberrel ellentétben a Stuttgart kispadján ülő Felix Magathnak semmit sem kellett palástolnia: Nem volt szép a játék, inkább a taktika és a küzdelem dominált. Nagyon örülök Krasszimir teljesítményének!"
Stuttgarthoz hasonlóan Münchenben is a 90. perc bizonyult döntőnek, és ott is a hazaiak örülhettek. Az utóbbi időben finoman fogalmazva is gyengélkedő Kaiserslautern ugyan a Harry Koch beadásából a hálóba fejelő Lokvenc révén előnybe került a Real elleni BL-elődöntő fáradalmait nyögő Bayern ellen, de a második félidőben a címvédő mozgósította a sokak szerint nem is létező erőtartalékait! Az 56. percben Szalihamidzsics becsapta Strassert, majd középre tette a labdát, ahol Jancker Harry Kochot megelőzve a hálóba továbbított. Amikor már mindenki az óráját nézte - és már tudta, hogy a Stuttgart vezet a Schalke ellen -, Alexander Zickler feltehetően eldöntötte a 2000-2001-es német bajnokságot. Az örök csere", aki egy perccel korábban lépett pályára, pazar kapáslövéssel mattolta Georg Kochot, és leírhatatlan hangrobbanást idézett elő az Olimpiai stadionban.
Különösen annak örülök, hogy Alex Zickler szerezte a győztes gólunkat. Közel vagyunk a célhoz, de Hamburgban még forró tánc vár ránk" - nyilatkozta a lefújás után Ottmar Hitzfeld, a zsinórban a hatodik tétmeccsét egy gól különbséggel megnyerő Bayern vezetőedző, míg kollégája, Andreas Brehme a következőképpen értékelt: Sajnos nem volt elég, amit mutattunk. A Bayern München hatalmas nyomást nyakorolt ránk, és megérdemelten diadalmaskodott."
A Bayern, Schalke párosverseny árnyékában eldőlt, hogy az előbbi két együttes mellett az ősszel a Borussia Dortmund is a Bajnokok Ligájában indulhat. A sárga-feketék imponáló támadójátékot mutattak be az Unterhaching otthonául szolgáló Sportparkban, és teljesen megérdemelt, 4-1-es győzelmükkel négy pontra növelték az előnyüket az ötödik helyezett Herthával szemben. A BVB a 4. percben került előnybe, miután Addo egy Rosicky, Evanílson összjáték után közelről mattolta a kisebb sérüléssel védő Tremmelt. A 'Haching röviddel később egyenlíthetett volna, de Ricken a gólvonalról kivágta a Rraklli emelése után a hálóba tartó labdát.
A 16. helyre visszacsúszó müncheni csapat egy időre ezzel el is lőtte a puskaporát, sőt a második félidő első negyedórájának végén ismét ki kellett tűznie a fehér zászlót. Evanílson kitűnő helyzetfelismerésről tett tanúbizonyságot, átadásából Addo fejjel talált a kapuba. Strehmel ugyan közelebb hozta a Dortmundhoz a vendéglátókat, ám a hajrában Evanílson Rickennel is rúgatott egy gólt, majd a 90. percben Dédé beállította a 4-1-es végeredményt. Az idény során elszalasztottunk néhány győzelmet, de ezen most már kár siránkozni, hiszen kiharcoltuk a Bajnokok Ligájába-jutást" - nyilatkozta a lefújás után Matthias Sammer, a Sportparkban első góljait és első győzelmét begyűjtő Borussia mestere.
A Dortmunddal ellentétben a Bayer Leverkusennek és a Hertha BSC-nek még várnia kell arra, hogy megtudja: melyik kupában indulhat az ősszel. A sokak szerint a negyedik helyről döntő derbin a felek nem bírtak egymással, és az 1-1-es döntetlennel a Bayer lehet a boldogabb, miután egy ponttal továbbra is megelőzi vetélytársát. A Király Gáborral és Dárdai Pállal felálló berliniek valamivel aktívabbak voltak, és Deisler hihetetlenül éles szögből szerzett góljával meg is szerezték a vezetést, ám a második 45 percben a gyógyszergyáriak" sokkal többet rohamoztak, és Neuville fordulásból szerzett góljával egyenlítettek. Sőt, ha több szerencséjük van, és Király Gábor nem véd olyan bravúrosan, vagy a játékvezető megadja a Ballack lerántásáért járó büntetőt, akkor bizony három ponttal gazdagabban hagyhatták volna el a fővárost.
Nagyon csalódott vagyok, hiszen vezettünk, aztán mégis kiengedtük a kezünkből a győzelmet. Ez nem a mi napunk volt" - vallotta be Jürgen Röber, a Hertha vezetőedzője. A berliniek már csak akkor juthatnak be az elitligába, ha az utolsó fordulóban nyernek a Kaiserslautern otthonában, miközben a Bayer Leverkusen a BayArenában nem tudja megverni a már kiesett VfL Bochumot. Valljuk be, különösen utóbbira nagyon kevés az esély...
A berliniek mögött hatalmas tülekedés alakult ki a még UEFA-kupa-indulást érő hatodik helyért. Erre a pozícióra még három csapat pályázik, a Münchenben vesztő Kaiserslautern, valamint a Freiburg és a Werder Bremen. Pillanatnyilag a Freiburg helyzete a legkedvezőbb, a breisgauiak a már kiesett VfL Bochum arénájában nyertek 3-1-re, és kétpontos fórral várhatják az utolsó játéknapot. Az SCF góljait immár hagyományosan az idegenlégiósok szerezték, a tunéziai Szellimi kétszer, a ghánai Tanko egyszer vette be a már kiesett bochumiak kapuját, miközben Golznak csak egyszer kellett kapitulálnia. Érdemes megjegyezni, hogy ha az utolsó fordulóban jól alakulnak az eredmények, akkor a Freiburg kivívhatja a Bajnokok Ligája-szereplés jogát!
Idegenben, méghozzá a szintén az európai kupaporondra igyekvő 1. FC Köln otthonában diadalmaskodott a Werder Bremen. A zöld-fehéreknél is papírforma-gólszerzőket" köszönthettünk, hiszen Aílton duplázott, míg a gólkirályi címet célba vevő Pizarro egyszer volt eredményes, miközben a kecskéseknél" csak Arveladze tudott megvillanni.
Az Unterhaching vereségéből nem tudott tőkét kovácsolni az Eintracht Frankfurt. A hesseni gárda Wolfsburgban lépett pályára, és alig több, mint fél óra alatt megadta magát. Az UEFA-kupáról lemaradó hazaiak Munteanu szabadrúgásból - legyünk igazságosak, a labda Preuss fejéről került a hálóba -, Greiner parádés lövésből és Kühbauer büntetőből szerzett góljával padlóra és a másodosztályba küldték Friedel Rausch együttesét.
Bundesliga I
33. forduló:
VfB Stuttgart-Schalke 1-0 (Balakov 90.),
Bayern München-Kaiserslautern 2-1 (Jancker 56., Zickler 90., ill. Lokvenc 5.),
Hertha BSC-Bayer Leverkusen 1-1 (Deisler 24., ill. Neuville 62.),
Energie Cottbus-Hamburg 4-2 (Hujdurovics 1., Labak 23., Miriuta 51. - 11-esből, Franklin 62. ill. Barbarez 40., 55.),
Unterhaching-Borussia Dortmund 1-4 (Strehmel 66., ill. Addo 4., 59., Ricken 74., Dédé 90.), Wolfsburg-Eintracht Frankfurt 3-0 (Munteanu 12., Greiner 16., Kühbauer 31. - 11-esből),
VfL Bochum-Freiburg 1-3 (M. Maric 54. - 11-esből, ill. Tanko 33., Szellimi 47., 90.),
1. FC Köln-Werder Bremen 1-3 (A. Arveladze 20., ill. Pizarro 14., Aílton 70., 74.),
Hansa Rostock-1860 München 0-0
A Bayern lemosta a pályáról a Real-t, minden szempontból. A másadik meccsen Kahn-nak egyszer sem kellett védenie ( a gól-on kivül). Hol vannak a nagy Real támadások akkor? A Bayern már az első két percben többet, s veszélyesebben támadott mind a Real az egész meccsen. Az is igaz az első meccsen másképp volt. De ilyen a taktika, a németek úgy védekezésben, mint támadásban jelesre vizsgáztak. Persze ehhez kellett a szerencse is, vagyis jobban mondva nem volt pechük.
Menjél már a francba! Mi az hogy 5 percet támadott a 180-ból a Bayern? Te biztos valami jégkorong meccset néztél.
Előbb bejössz fikázni, majd bocsánatot kérsz, aztán megint jössz itt fikázni a Bayernt.
A Barca topicban is igy kezdtétek, aztán meg nyafogtok ha visszaszólnak.
Ahogy láttam tegnap is sirtál a Madrid topicban hogy most ne fikázzon senki oda, mert nagyon szomorú vagy.
5 perc :))))
A visszavágó utolsó 5 percében, amikor a madridnak támadnia kellett volna, mind a 11 játékosuk az 5-ös vonalon belül volt.
A Bayern legalább gólt tud rúgni ha támad.
NÁlatok meg még az 56 millióért szerzett zsoldos sem tudott semmit sem csinálni.
múúúúúúúúú - BAYERN MÜNCHEN 0 : 1
BAYERN MÜNCHEN - múúúúúúúúú 2 : 1
Real Madrid - BAYERN MÜNCHEN 0 : 1
BAYERN MÜNCHEN - Real Madrid 2 : 1
Négy mérkőzés - négy győzelem , 6:2-es gólarány...
imádom az ilyeneket, mint te... szerettétek volna, ha gúnyosan röhöghettek a lepocskondiázott németeken... de MEGINT nem jött össze! és most mindenféle hülyeséggel jöttök!!! selejtesek vagytok, az a ti bajotok...
az "istenkirály" 5 nemzetiségű játékosotoknak épp csak a seggét ki nem nyalta. Végig ment a -"németek fantasztikus támadásokat vezetnek"-,-"hajszálpontos passzok német oldalon"- stb.
Pedig 5 pecet voltatok támadó térfélen a 2 meccs alatt.
Emlékeztek mit írtam korábban? 8-P
Regards
NYm
(MTI) - Owen Hargreaves, a BL-döntős Bayern München középpályása az angol labdarúgó-válogatottban szeretne játszani, ezért heteken belül meg akarja szerezni az ehhez szükséges iratokat.
- Nem vagyok német, ezért soha nem is akarok szerepelni az ország válogatottjában - mondta a Real Madrid elleni szerdai elődöntő felfedezettje.
A 20 éves játékos Kanadában született, angol apa és walesi anya gyerekeként. Hargreaves eddig három barátságos találkozón szerepelt az angol utánpótlás válogatottban.
A bajorok elképzelése szerint a következő bajnokságot negyven fős játékoskerettel kezdik el. Az erősítések kapcsán már megkezdődtek a tárgyalások, így visszatérhet Münchenbe Christian Ziege és Dietmar Hammann is akik jelenleg Angliában játszanak. Szintén a kiszemeltek között található a Werder Bremen olasz származású játékosa Claudio Pizzarro és a Juventus gólvágójának Filippo Inzaghinak a neve is.
(s.k.)
(MTI) - A csütörtöki német lapok címoldalas hírben ünneplik a Bayern München diadalát a Real Madrid ellen, és azt, hogy két év után ismét karnyújtásnyira van a csapat az áhított kupa elnyerésétől.
A Bayern a Manchester és a Real kiverésével álomutat tett meg az európai labdarúgásban - mutat rá a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A tekintélyes konzervatív újság szakírója szerint a bajorok ezúttal is - akárcsak Madridban - jelesre vizsgáztak akaraterőből. A csapaton érződött, hogy 25 évi szünet után ismét Európa legjobbja akar lenni. A védelem Andersson vezényletével ezúttal is jól vizsgázott, a középpályán Scholl és Hargreaves nemcsak hátul segített, hanem villámgyors ellentámadásokra is futotta az erejükből.
A Bayern beküzdötte magát a döntőbe - harsogja a Bild címoldalas híre. A bulvárlap meglátása szerint nem volt szép a játék, viszont hatalmas küzdelemnek lehettek szemtanúi a nézők. Jeremies találata (2-1) után hiába támadtak rendületlenül a spanyolok, Kahnnak alig akadt védenivalója, olyan kiválóan zárt a Bayern védelme. "Most már a miénk lesz a kupa, mert az a csapat, amelyik legyőzte a Manchestert és a Realt, a Valencia ellen is nyerni fog" - jósolja a Bild.
- A Bayern "lelőtte" trónjáról a királyi gárdát - állapítja meg a Berliner Kurier. A főváros bulvárlapja szerint a bajorok "brilliáns energiafutballal" győzték le a Real Madridot, hetedszer jutva be ezzel a bajnokcsapatok tornájának döntőjébe. A lap valamennyi német játékos teljesítményét nagyszerűnek minősíti, külön kiemeli az eltiltott Effenberget helyettesítő fiatal Hargreaves produkcióját.
Olaszország:
------------
La Gazzetta dello Sport: "Elber és Jeremies a mennyekbe repítette a Münchent. A Bayern mindent beleadott."
La Repubblica: "A Real másodszor is leckét kapott a Bayerntől. Németország Ottmar Hitzfeld tábornok catenacciójának tapsol."
Corriere della Sera: "A Bayern nagyobb, mint a Real."
Anglia:
-------
Daily Expres: "Hargreaves felnőtt a szerepéhez. Elgondolkodtató, milyen zavaros a nemzetközi futball helyzete: a britek egyetlen képviselője a Bajnokok Ligája döntőjében egy Kanadában született, Németországban profiskodó játékos lesz, aki a walesi válogatottban szerepelhetne.
The Independent: "Owen Hargreaves élete legfontosabb mérkőzésén sikerrel járt."
The Times: "A Bayern összetörte a Real címvédésről szőtt álmait."
Daily Mail: "Az angol futball 1966 után ismét köszönetet mondhat a németeknek. A Bayern München gondoskodása egy váratlan ékszert ajándékozott a labdarúgásunknak."
Franciaország:
--------------
Le Parisien: "A Bayern megalkuvás nélkül, a Real esély nélkül."
Le Figaro: "A Bayern ragaszkodik a hagyományokhoz."
France-Soir: "Egy biztos - ez több volt, mint megérdemelt."
(MTI) - "A bíró már az első félidőben megölte a Madridot" - hirdeti csütörtöki számának címlapján az AS. A Marca viszont elismeri: "a Bayern megérdemelten jutott a döntőbe".
Az AS úgy véli, Raúl zsenialitása és Figo gólja nem volt elegendő a pontatlanság, a védekezési hibák és Iker Casillas bizonytalanságainak ellensúlyozására. A lap szerint a bíró az első félidőben szégyenletes módon kedvezett a német csapatnak. Bizonyítékul fotót közöl arról, hogy az első gólnál Jeremies hátralöki és lefogja Casillast.
A Marca azt állítja: a bíró két hatalmas hibát követett el. Az első félidő 19. percében nem állította ki Jeremiest, amikor belerúgott Roberto Carlosba, a 31. percben pedig, amikor Andersson megragadta, majd ellökte Gutit, nem ítélt tizenegyest. Ennek ellenére a németek megérdemelten győztek, a Real az idény legrosszabb formáját nyújtotta, játékosai szellemileg, fizikailag kimerültek. A Marca idézi az edző, Vicente del Bosque értékelését, aki szerint a Bayern védelmének köszönthetően nyert.
Az El País úgy látja, a madridiaknál hiányoztak az ötletek, a védelem gyenge volt, a koncentráció hiánya megbocsáthatatlan, a passzivitás tűrhetetlen. A csapat megbukott, csak Raúl volt zseniális, "hosszú évek óta ő a legjobb spanyol labdarúgó, maximális erőbedobással küzd, a legnehezebb helyzetekben is hihetetlen lelki tartása van". A Bayern "határozott volt, szervezett, erős, a védelme tökéletes".
Az El Mundo szerint a müncheni mérkőzést ugyanaz jellemezte, mint a madridit: "spanyol labdatartás és német gólok". A Bayern "túlélési ösztönének" köszönhetően nyert, a Real nélkülözte a "frissességet, a látványosságot". Az ABC úgy véli, a Madrid az első félidei érthetetlen védelmi hibáival odaajándékozta a mérkőzést az ellenfelének.
"LaCko!!!!az elveresekröl csak annyit:hanyadik a Barca?"
Jó maradjunk az elveréseknél.
Magasról tojok arra, hogy a Barcelona kifogta fennállása legrosszabb szezonját.
Egyébként nem érdekel hogy 5. a Barca, ha sorozatban veri a realt.
Nézd meg 1990-től kezdve az egymás ellen játszott meccseiket.
Nesze az összesités:
12 Barca győzelem
4 Real győzelem
4 döntetlen
Egyébként kitől kaptátok a nagy Figokátokat?
Csak nem a gyenge Barcelonától?
Ráadásul ki is verte ki idén a Realt a spanyol kupából? Csak nem egy 3-mad osztályú csapat?
Na még valamit úgy utólag ha már annyira favorizálod a spanyol bajnokságot.
Az utóbbi 10 évben hányszor nyert a real spanyol bajnokságot?
1-szer!!!
A Barcelona?
6-szor!!!
Végre valahára már a Madrid is fog bajnokságot nyerni és erre nyomjátok a szöveget, hogy "heheee, sehol sincs a Barca".
Ennyi.
LaCko!!!!az elveresekröl csak annyit:hanyadik a Barca?benn van meg az elsö 5ben???A masodik csapatodrol pedig:ki lett a bek gyözte tavaly????:))))))))))