Nem értek egyet. Lucas Hernandezt ligarekordért stoppoltuk le akkor, amikor a műtőasztalon feküdt, miközben a klubjában és a válogatottban is olyan csapatokban játszott, amelyek 35-40%-ban birtokolják a labdát. Majd pedig elcsodálkoztunk, hogy khm nem egy Alaba-szinten tud támadni a szélen... Pavard-t jó döntésnek tartottam én is, sajnos csalódnom kellett.
De az, hogy mindez a két rutinos belső védőnk rovására alakult így, az első perctől fájt. És hogy végül nem is Boa, hanem Hummels ment, azt az ő részéről teljesen érthetőnek gondolom, a mi részünkről viszont bűnös pazarlásnak. És konkrétan annak tulajdonítom, hogy az edzőnk nem bízik meg egyetlen "régi" játékosban sem, akinek picivel is nagyobb a tekintélye a többiek körében.
És az is gáz, hogy egy Jupp idején alapvetően rendben lévő védelemre kidobtunk 100 misit, s ott tartunk, ahol.
Pavard és Hernadez igazolása és Hummels elengedése a csapatépítés során teljesen érthető lépés volt. De Kovac értelmetlen felállásaival láthatóan maguk a játékosok sem tudnak mit kezdeni és ez a káosz látszott ma is. A játékosállomány egy valamirevaló edzővel ennél többre képes de Uliék még nem merik meglépni az edzőváltást.
Végül is tényleg nagyon jó, hogy elgurítottunk a nyáron a védelemre vagy 100 millió eurót, kitúrtuk a liga legjobb belső védőjét, aki azóta masszívan jól játszik a legfőbb riválisunknál, mi meg 10 meccsen 12-13 formációban felálló védelemmel összehoztuk holtversenyben a 11. helyet a kapott gólok tekintetében.
Ha Uliék nem beszariak szokás szerint racionálisan gondolkodnak akkor kivágják Kovac-ot, mert az elmúlt hetek random felállásait játékát nézve majdnem biztos egy a maihoz hasonló nagy zakó a Dortmund ellen.
Szerintem az van, hogy "nem koncentráltunk eléggé", "a helyzeteinket nem használtuk ki", "a kiállítás összekuszálta a képet", "a fiúk nem azt játszották, mint amit megbeszéltünk" stb.
Valójában az van, hogy egy ilyen csapatnak 80 percet ki kéne tudnia húzni x-szel. Ha mondjuk nem 4:1-nél jutna az eszébe az edzőnek, hogy van a kispadon egy Javi Martinez, ha mondjuk a 10 emberre fogyásnál tényleg nem játszana sokáig együtt a hetek óta teljesen értékelhetetlen teljesítményt nyújtó, posztját és feladatát tekintve értelmezhetetlen feladattal megbízott Coutinho, a szintén teljesen érthetetlen feladattal megbízott zöldfülű Davies, s a borzasztóan gyenge formában játszó Gnabry.
Egyszerűen érthetetlen, hogy egy nyilvánvalóan nem a tervek szerint alakuló meccsen miért 1:3-nál cserél először az edző (s 1:4-nél kezd először védőt!!! cserélni). Hogy kiket hoz be kik helyére, azt meg hagyjuk is. A focisták nem atomtudósok, akik ennyi átszervezést nyomon tudnának követni, pláne, ha ezek az átszervezések annyira kuszák, hogy azt hideg fejjel sem lehet értelmezni a meccsen kívül sem.
Ha lenne edző a kispadon, akkor simán sikerülhetett volna. De örüljünk ennek is, mert így nagy valószínűséggel vége Kovacnak. Most kell kibaszni, a bajnokságbsumán hozható meg, a BL-ben kb megvan a továbbjutás.
Nem vagy egy kicsit túl szigorú? :-D 10.perc, Boateng piroslap óta emberhátrány, de csak 2:1 oda és tulajdonképpen még bármi lehet a 2.félidőben. Igaz hogy a védelem valóban eléggé gyenguci, meg Neuer sem a régi már, de elől Lewandowski nem bír leállni a góllövéssel...
Tessék, meg is estek nyilatkozatok: a kupában az a lényeg, hogy továbbjussunk, most már a Frankfurtra kell koncentrálnunk, a nehéz fázisokban az a lényeg, hogy győzzünk.
Az a baj, hogy kétszer néhány héttől eltekintve amióta Jupp elment, csak nehéz fázisaink vannak.
Kovac lassan kipróbált minden lehetséges összeállítást a védelemben, aminek annyi az eredménye hogy nincsenek összeszokva és lassan minden ellenfél számolhat azzal hogy legalább egy gólt rúg nekünk. A többi csapatrészben is úgy rotál hogy soha nem látott összeállításokat produkál. A tegnapi kezdő teljesen értelmezhetetlen volt.
Ismét egy csodás győzelem, ami után el lehet mondani, hogy sok helyzetünk volt, de nem koncentráltunk eléggé, s hogy egyébként pedig nincs itt semmi látnivaló, ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk.
Azért annak örülök, hogy Müllert egyre kínosabb nélkülöznie ennek a félnótás edzőnek.
A Bild szerint Süle sérülése komolyabb az első diagnózisok után véleményezettnél: a sikeres szalagműtét során kiderült, hogy a porckorong is több helyen beszakadt. Ez így több mint fél éves rehabilitációt fog jelenteni neki, valószínűleg ugrott az EB-részvétele is. Felsejlik egy badstuberi karrier... :-(
Lehetett volna több is, de a Tottenham is rúghatott volna többet. De tegnap nem csak támadásban jött össze majdnem minden, de Neuer is megfogott majdnem mindent.
Gratulációm a Bayernnek, akárhogy is alakult ki a végeredmény, az eredmény mindenképpen tiszteletet érdemel, ill. a mutatott játék. számomra egészen hihetetlen volt, amilyen gyorsasággal és hatékonysággal átrohantak a Tottenhamon.
és lehetett volna több is.
Nem olyan rég ez a Spurs egyébként ugyanígy átrohant a Crystal Palace ellen és épp hogy kikapott a City ellen, tehát nem hinném, hogy jogos lenne ezt a játékosokra kenni.
A másik oldalon meg Niko Kovac vagy valamit nagyon jól meglátott, vagy így jött össze a végére (én az utóbbira tippelek), de a hibákat kegyetlen hatékonysággal használták ki.
Coutinho egyébként hiába egy ki.... zseni, ha egyszer nem motivált. Mert nekem annak tűnt. Simán el tudom képzelni, hogy ez a kölcsönszerződés neki egy kín és nem gondolja úgy, hogy csipkednie kellene magát
Az első félidőben volt igazából gyenge, de ezt be lehet tudni annak, hogy a Kimmich-Tolisso kp nem igazán érezte egymást, így Coutinho sem sok támogatást kapott onnan. Ahogy bejött Thiago, a Bayern simán dominálta a középpályát, és ezzel a brazil játéka is látványosan feljavult.
Amúgy szerintem tegnap is a leggyengébb volt a csapatban. Elképesztő hogy egy 7-2re megnyert meccsen is tud szürkén futballozni. A gólpassza persze szép volt, nade úgy néz ki mint egy 160 milliós játékos?
Sokkal jobb nem lehetett volna de rosszabb simán. A német csapatok közül a Lipcsének jutott jobb csoport, de a Bayer és a Dortmund továbbjutása már nagy eredmény lenne.