Keresés

Részletes keresés

coldplayer Creative Commons License 2018.11.13 0 0 32688

A Dortmund kétségtelenül megerősödött és mi magunkhoz képest gyengék vagyunk. Persze a sérültek visszatérése és a fejekben történő rendrakás várhatóan ennél jobb és leginkább eredményes játékot hoz. A realitás valóban a 2-4. hely valamelyike, de azért én is reménykedem, hogy még egy szezonon belül is jöhetnek még fordulatok! Régebben is azt mondtam hasonló helyzetben, hogy amikor mindenki kárörvend hogy a Bayern gödörben van, akkor gondolkodjanak el hogy a legtöbb csapatnál ez a gödör a vágyálmaik netovábbja lenne! Na ettől Bayern a Bayern!

Előzmény: Fishtax (32687)
Fishtax Creative Commons License 2018.11.13 0 0 32687

Sajnos nagyjából esély sem volt arra, hogy kikapjanak, annak örülhetünk, hogy csak 3-2 lett.

 

Az első gól előtt pár perccel kapcsolódtam be, tehát az első húsz perc hajtását nem láttam, így azt mondtam, a félidő rendben volt, menni fog ez. Hogy az öltözőben mi történt 15 perc alatt, azt nem tudom, mert a második félidőben már az egyenlító gól előtt, 3-4 perc játék után látni lehetett, hogy baj, van, a csapat rendezetlen volt, mintha senki nem találta volna a helyét a pályán, kapkodtak ide-oda. Az újabb vezető gólunkra én már csak azt mondtam, mázli, és be is jött, a bajorok utána is csak rohangáltak csak össze-vissza, mint pók a falon, nem sok tudatos elképzelés látszott a játékukban. Ami viszont szembeötlő volt, hogy kifingtak, bár az meglepő volt, hogy Ribery még védekezni is hátra tudott menni (ha már a támadásoknál nem sok hasznát tudjuk venni, egyszerűen lecsapdázzák, vagy csak magától emberbe vezeti a labdát rendszersen...)

 

Most mindenki(?) örül, hogy újra többesélyes a bajnokság, de gyanítom, ezt inkább úgy képzelték el Münchenben, hogy a dortmundiak megerősödnek, és nem úgy hogy közben mi meg összezuhanunk. Innen szép nyerni. :-)

 

robi

Előzmény: P25_B (32676)
Datsyuk Creative Commons License 2018.11.13 0 1 32686

No comment :D

Előzmény: P25_B (32684)
retisonic Creative Commons License 2018.11.13 0 0 32685

Szerintem ezen lépjünk túl, most jobbak, fejben egyben vannak, ez ki is jött a szombati meccsen. Reálisan nézve ebben az évben nem lehet más célunk, mint amit írtál, de azért az elvakult szurkoló azt mondatja, velem, hogy nincs ez még lefutva, a BVB-t még nem érte el egy sérüléshullám, egy hullámvölgy, igazából ott fog eldőlni, hogy tényleg annyira jó csapat-e. Persze ez csak álmodozás, mert nálunk a sérüléshullám és a szűk keret jelenti a kurva nagy problémát, a BVB-nél az utóbbi nem játszik, kb. 3 csapatot is ki tudnak állítani úgy, hogy olyan vészes minőségi romlás nincsen.  

Előzmény: P25_B (32684)
P25_B Creative Commons License 2018.11.12 -2 0 32684

De nem baj, majd egyszer (2-3 év múlva realisztikusan) remélhetőleg fordul a kocka s akkor meglátjuk, hogy ki, hogy tud veszíteni, illetve Favre mester majd akkor is megmondja, hogy ő ezt tudta előre... . A Bayern feladata most a sorok rendezése, egy tisztességes bajnoki helytállás (2-4 hely) és egy új csapat kiépítése, az idősebb generáció leváltása.

Előzmény: Datsyuk (32678)
P25_B Creative Commons License 2018.11.12 -2 0 32683

Így van veszíteni is tudni kell. Akkor olvasd vissza az összes Bayern-Dortmund meccsnél a saját hozzászólásaidat a fórumotokon. Szinte kivétel nélkül mindig a bírókkal foglalkozol, úgyhogy én csendben lennék. Szóval bagoly mondja a verébnek.....

Előzmény: Datsyuk (32678)
coldplayer Creative Commons License 2018.11.12 0 0 32682

Mostanában többször is megesett hogy veszít a csapat és nem érzem hogy rosszabbul viselnénk mint amennyire az érthető egy-egy kudarc után. De jelenleg nem a BVB elleni vereség a legnagyobb probéma a Bayern-nél!

Előzmény: Datsyuk (32678)
retisonic Creative Commons License 2018.11.12 0 0 32681

Szerintem sem arrogáns, csak ilyen utólagos bölcselkedésnek tűnik már az eredmény tudatában, de mondom, ez simán belefér. 

Előzmény: zorc09 (32679)
Krüger Frédi Creative Commons License 2018.11.12 0 2 32680

Ez tényleg egy teljesen korrekt nyilatkozat, itt még egy kicsit bővebben is megvan:

https://www.wa.de/sport/borussia-dortmund/stimmen-reaktionen-nach-sieg-borussia-dortmund-gegen-fc-bayern-10546817.html

 

De az utolsó mondat így elég értelmetlen, az "und von Bayern in der zweiten Halbzeit" elírás lehet, nem?

Előzmény: Datsyuk (32678)
zorc09 Creative Commons License 2018.11.12 0 2 32679

Nevetséges, hogy mibe kötöttek bele, komolyan.

Szinte agyon dícséri az ellenfelet, jogosan. Azt is jogosan jegyzi meg,hogy azt a tempót semmilyen csapat nem bírná 90 percig. Semmi mást nem mondott, ebben a nyilatkozatban még a szikrája sincs bármi szurkálódásnak, ne adj Isten beképzeltségnek.

Előzmény: Datsyuk (32678)
Datsyuk Creative Commons License 2018.11.12 0 2 32678

Már élnézést, de ebben hol van arrogancia???

 

"In den ersten 30 Minuten war der FC Bayern viel besser als wir. Mit Ballbesitz von links nach rechts. Sie haben das Spiel beherrscht.Ich war froh, dass wir nur mit 0:1 in die Kabine gegangen sind. In der zweiten Halbzeit wurde es besser. Ich war mir sicher, dass sie dieses Tempo nicht halten können. Auch Ribery war bei der Balleroberung positiv verrückt, er war sehr, sehr stark.
Am Ende ist es kein unverdienter Sieg. Man muss sich inspirieren lassen von den Bayern in der ersten und von Bayern in der zweiten Halbzeit."

 

Teljesen korrekt őszinte nyilatkozat.
De persze csak 1 mondatot tudsz kiragadni az egészből. Veszíteni is tudni kell néha. Ezért nehéz szimpatizálni veletek nemzetközi szintne is.....kár érte.

"Mia san mia"

Előzmény: P25_B (32676)
retisonic Creative Commons License 2018.11.12 -1 0 32677

Igen, ez elég visszás volt, mert simán benne volt, hogy nem egy góllal fog vezetni a Bayern, mielőtt elfáradnak. Na mindegy, nyilván örülnek, 6 év után ez szerintem belefér. :)

Előzmény: P25_B (32676)
P25_B Creative Commons License 2018.11.11 -3 0 32676

És közben megjött a szokásos, ha BVB nyer arrogancia. Ha valamelyik Müncheni edző ilyet mondott voln, aki nyert a BVB ellen már sárga oldalt szent háborút hirdettek volna.

 

Favre: „Wusste, dass Bayern das Tempo nicht halten kann“

 

Persze ezt nagy arccal meccs után mondta, kíváncsi vagyok, hogy mit mondott volna, ha netán kikaptak volna!

coldplayer Creative Commons License 2018.11.10 0 0 32675

Felszívták magukat a fiúk, de ez ma (nem csak a f@szkalap bíró miatt de az ő hathatós segítségével) erre volt elég. Egy ikszet megérdemeltek volna, de attól sem lenne jobb a helyzet! De nem emiatt a meccs miatt vagyunk ott ahol vagyunk.

Előzmény: retisonic (32668)
agymosott09 Creative Commons License 2018.11.10 0 0 32674

Neki van az megadva, hogy csak akkor szólhat, ha valami egyértelmű tévedés. Ha nem az, nincs videózás. De ezek még a müncheni ellenkicker (spox) szerint sem voltak azok. 

Előzmény: retisonic (32673)
retisonic Creative Commons License 2018.11.10 0 0 32673

Ez oké, de akkor aki Kölnben ült (a fasz Zwayer gondolom), az miért nem szólt Gräfenek? Nyilván én Bayernnek szurkolóként egyértelmű kezezésnek gondoltam mindkettőt, de szerintem semlegesként is meg kellett volna nézni legalább.

Előzmény: agymosott09 (32671)
agymosott09 Creative Commons License 2018.11.10 0 1 32672

De a mínuszt nem én adtam, lol. 

Előzmény: agymosott09 (32671)
agymosott09 Creative Commons License 2018.11.10 0 0 32671

Megváltoztatták a VAR működését, már nem néz vissza a bíró minden kérdéses esetet. Csak akkor szólnak neki, ha egyértelmű tévedés történt. 

Előzmény: retisonic (32668)
Csokivadász Creative Commons License 2018.11.10 0 0 32670

amúgy Kovac mért kellett ide? 

Előzmény: retisonic (32669)
retisonic Creative Commons License 2018.11.10 0 0 32669

Erre vajon ki adott mínuszt? Gräfe unokaöccse?

Előzmény: retisonic (32668)
retisonic Creative Commons License 2018.11.10 -4 0 32668

Sajnos a második félidőben szétestünk, nagyon rosszkor jött Neuer hülyesége. Ma nagyon visszaütött a szűk keret, Kovac, ha akart volna, akkor sem tudott volna belenyúlni a meccsbe. Jellemző, hogy ebből a szűk keretből egyszerre sérült Thiago, Robben, Tolisso és James. 2:1-nél vissza kellett volna venni a tempóból, mert lépni nem bírtunk már, de mi belementünk a rohanásba, így a BVB 15 perc focival eldöntötte a meccset, onnan meg már ment a szokásos, kilátástalan szar.

Azért Grafe menjen a kurva anyjába, a BVB tizijét gondolkodás nélkül befújta, de a két kezezést az első félidőben vissza sem nézte. Mi a fasznak van a VAR?

coldplayer Creative Commons License 2018.11.04 0 0 32666

Úgy néz ki hozzá kell szokni az ilyen játékhoz amit még nézni is fáj! A Freiburg ellen nincs elfogadható magyarázat erre a teljesítményre! A jövő szombati dortmundi meccs ha nem lesz sima zakó, az önmagában meglepetés lenne ezek után! :(

coldplayer Creative Commons License 2018.10.24 0 0 32665

Azon kevésbé aggódom hogy addig nő a hátrány (Hertha ellen nem lesz sima a dortmundiaknak), azon inkább hogy a mostani mentalitással egy önbizalomtól duzzadó BVB ellen mire megyünk. Jó lenne látni hogy megreccsentik a BVB önbizalmát!

Előzmény: retisonic (32664)
retisonic Creative Commons License 2018.10.24 0 0 32664

Az a fontos, hogy a BVB meccsig ne nőjjön tovább a hátrány, és akkor, ha ott nyerünk, akkor legrosszabb esetben is csak 1 pont lesz már a hátrány, és szerintem az kicsit meg is reccsentené az önbizalmukat.

Előzmény: coldplayer (32663)
coldplayer Creative Commons License 2018.10.24 0 0 32663

Következő 4 meccsre remélhetőleg elég lesz ez a minimál teljesítmény is, de a BVB ellen nem szeretnék dortmundi gálát látni! Ami jelen állás szerint úgy lehetséges hogy nem nézem a meccset.

Előzmény: retisonic (32662)
retisonic Creative Commons License 2018.10.24 0 0 32662

Tényleg elég minimál program volt a tegnapi, de most ez elég volt. Az első félidő nem volt olyan rossz, de az utolsó passzokat mindig elbaszták. Gnabry Alabával kiegészülve valószínűleg sokkal dinamikusabb lesz, tegnap Rafinhával nagyon nem értették egymást. Robben meg megint önmaga karikatúrája volt.

Előzmény: coldplayer (32661)
coldplayer Creative Commons License 2018.10.23 0 1 32661

Az eredményre mint szombaton most sem lehet egy szavam sem, de a játékra azért akad néhány. Ötlettelen darálás megy ami most is elég volt a három pontra.

retisonic Creative Commons License 2018.10.23 0 1 32658

Sajnos az eszedről ez nem mondható el. :(

Előzmény: 5.5.5mot (32657)
retisonic Creative Commons License 2018.10.08 0 0 32656

Tudom, hogy mivel el lett baszva ez az egész szélsőkérdés, ezért most kényszerpályán mozgunk, így ez a szezon még Riberyvel és Robbennel fog lemenni, de őket az első adandó alkalommal le kell építeni a gecibe, legendák ide vagy oda. Sajnos mindketten serényen dolgoznak azon, hogy a szobrukat ledöntsék, főleg Ribery. Öregek, lassúak és kiismerhetőek, ami nem lenne baj, ha elfogadnák, hogy ők csak második opciók ezen a poszton, de sajnos ezt az állapotot rohadtul nem viselik méltósággal. Ez a különbség köztük és Lahm vagy Schweini között.

 

Boateng felőlem is mehet, jöjjön Pavard vagy De Ligt, és a lengyelért sem hullatnék könnyeket, csak őt azért nehezebb lesz pótolni.

Előzmény: Marek Heinz 33 (32655)
Marek Heinz 33 Creative Commons License 2018.10.08 0 0 32655

több mint 20 éve vagyok, Bayern szurkoló de ahogy látom az utóbbi időben Kovac irányítása alatt szétesett a csapat. Nyáron Boateng, Lewandowski távozhatnak Müllerrel egyetemben .Ribery egy élő legenda 2006 óta  itt van egész pályafutását nekünk szentelte (Bayernnek) nemsokára 3 meccs múlva meg lesz neki a 400 .Bayern meccse (397 meccs 117 gól,180 gólpassz ) Ribery-t nem szabad elengedni le kell vele  ülni és  elmagyarázni neki hogy  nem lehet mindig kezdő ,1-1 félidőt még bír szerintem. Nyáron Boateng,Lewandowski,Müller , el kell adni illetve Ribery pótlását megoldani (Martial,vagy Hazard ) kell . Robben a csapat eddigi legveszélyesebb játékosa.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!