Keresés

Részletes keresés

jacksonhole Creative Commons License 2000.12.09 0 0 13
Hát igen.
Elfacsarodott a szívem nekem is, amikor olvastam azt az írást a (11)-ben. Ugyanazt le lehetne írni most is, meg 1992-ben is, meg szerintem három év múlva is. Ez egy olyan flekk volt, amit egy-másfél óra alatt összefogalmaz az újságíró, de még az átlagember is, ha odafigyel. (Szerkesztőkém: Figyeljen kollega, kellene egy ekkora - kezével mutatja - mélázás. Legyen a témakör: infláció, szegények, gazdagok, nyomorúság. Ha délután ötre tudná leadni, jó lenne.)
Ha lehet olyat tegyél már be Zentaitól, ami tényleg jelzi újságírói kvalitásait.
PubiX Creative Commons License 2000.12.07 0 0 12
Drága Tiborc! Tán vagyunk olyan viszonyban - így, Index-Fórum által -, hogy ne üzenj nekem. Mondd, mi a bajod!
Értem. Vettem. Legalábbis, azt hiszem - de az esetleges félreértések bízvást elkerülhetők, ha nyíltan elmondod: a konzervatív sajtó is képes és hajlandó a társadalmi problémák, olykor megrázó erejű feltárására. Az elébb idézett írással csak egy a baj: 1996-ban jelent meg...
Tiborc, én azt javaslom inkább neked, hogy legalább te maradj meg az általad indított topic eredeti témájánál. Ne hagyd, hogy az e helyütt - remélhetően - kibontakozó vita eltérjen az alapkérdéstől, és a sajtó, a mai magyar média világában megmutatkozó ellentmondásoknak kifejezetten szakmai, és a politikához kapcsolódó szakmai etikai szempontok szerinti feldolgozása helyett "mélytársadalmi" problémák feszegetésébe kezdjen.
Úgy hiszem, itt és most nem szöveggyűjteményekre és sajtó-stilisztikai példatárakra van szükség, hanem érvekre. Érvekre minden lehetséges oldalról, azok mellett, illetve azok ellen.
A sajtóról beszéljünk, ne cikkekről, szerzőkről, médiumokról...
Előzmény: Tiborc (11)
Tiborc Creative Commons License 2000.12.07 0 0 11
Kedves PubiX!

Köszönöm, jellemzésem tökéletesre sikerült.
Magam részéről egyet értek Timár Györggyel.
Mégis, nem a harcosokat szeretném itt látni.
Kérhetem, hogy más topicokban főszereplő újságírókat ne is említsünk, maradjanak ott, ahol keményen vitatkozunk.
Zentai Lászlóra eredménytelenül kerestem. Tehát nem közismert. 1990 előtt verseskötete jelent meg.
Kemény, de humánus is. Az Új Magyarország, és a Népszabadság is közölte írásait, tehát nem pártújságíró.
Ilyenekről szeretnék olvasni, utalást kapni, pártsemlegesen.
Bajban vagyok, mert a következő jelöltemet még nem találtam meg.

Idézet Zentai László: Harmadik utas privatizáció című írásából, melyre az archívunban rátaláltam, így idézhető:
Részletek.
"A kormány ígérete ellenére eredménytelen antiinflációs intézkedések

-"ennyiért dolgoztál, nem épp semmiért" -

Lassan kitavaszodik vagy legalább is a meteorológiai évszak- határ után az igazi tavasz is megérkezik. A folyók áradásnak indulnak, s tán a gátőrök is éberebbek lesznek. Mert ha átszakadnak a töltések, felbecsülhetetlen kár keletkezik a földeken. Jószág és ember egyként menekül az árhullám elöl.
A mindennapok emberét, a magyar állampolgárok többségét ennél is jobban foglalkoztatja egy másfajta árhullám: a fogyasztói árak hónapról hónapra való drámai emelkedése. A Központi Statisztikai Hivatal jó barométerként havi rendszerességgel jelzi az állampolgárok által elszenvedett árváltozásokat. A rideg és száraz adatok mögött emberi sorsok titka komorlik. Guberálók és koldusok. Hó közben pénz nélkül maradt családok. És a 2,8 millió nyugdíjas. Azaz hozzávetőleg a magyar népesség több mint fele kísérli meg a lehetetlent. Megszerezni a mindennapi élelmet, a gyógyszert, a lakást. S ha van lakás, a fűtést.

Az inflációs nyomás a KSH adatai szerint idén januárban 4,4 százalék volt. Februárban is 2,3 százalékkal nőttek átlagosan az árak az első hónaphoz képest. Egy év távlatában még drámaibb a helyzet, hiszen a 28,6 százalékos árváltozás azt jelzi, hogy az inflációellenes intézkedések ez idáig eredménytelenek maradtak. Az árhullám 20 százalék alá szorítása, amit a kormány 1996-ra ígér, ' majdnem biztos, hogy illúzió lesz. Hiszen az energiaárak márciusi robbanása nemcsak a lakossági terheket teszi elviselhetetlenné, hanem a termelői árak fondorlatos szellemét is ki fogja szabadítania palackból. Olyan újabb áthárító mechanizmusok indulnak be, amelyeket központilag sem lehet már ellenőrizni. Márciusban és áprilisban akár 8-10 százalékos áremelkedések is várhatók az élelmiszerek, a szolgáltatások és az egyéb fogyasztási javak körében. Az állampolgár pedig döntési kényszer elé kerül: vagy eszik, vagy otthon is télikabátban várja a melegebb időket. Vagy nem nyit ajtót a díjbeszedőknek. Orvoshoz, színházba vagy moziba évek óta amúgy se megy.

Ha túl komornak látszik a kép, amely a bérből és fizetésből élők valóságos helyzetéről festődik, akkor felskiccelhetjük annak a szűk elit rétegnek ábrázatát is, amelyiknek mindegy, hogy mi és mennyi- be kerül. Annak a hazai - többségében a pártállam végén megtollasodott - tőkés elitnek, amely az elmúlt nyolc évben mesés vagyonokra tett szert.
Ami biztos: ők nem napi munkával keresték meg a mindennapi betevő falatokat. Pénzügyi jogszabályaink tudatosan megszerkesztett hézagossága kínálta nekik a lehetőséget. Hiszen az 1988-as társasági törvény megindította az állami tulajdon feldarabolását, olyan spontán privatizálását, amelyben azok jutottak szinte ingyen vagyonokhoz, akik addig is vezetői voltak egy-egy üzemnek, gyárnak.
A forgatókönyvek módszertani útmutatóként szolgálhatnak majdan egy új közgazdaság-történeti szakkönyv megírásához. Íme a recept, amely megrengette a szocialista gazdaságot: végy egy jól működő gyárat, amely nem öreg, de nem is új, és remek adottságokkal rendelkezik. Mindenekelőtt csinálj belőle sok pici korlátolt felelősségű társaságot, persze nagyon ügyelve arra, hogy mindezt megelőzze egy papíron - a számviteli törvény szabályai szerint - lejátszott amortizációs csődhelyzet, amely fillérekért a kezedre játssza a kiválasztott gyáregységet. Kövesd híven a receptet, s máris tőkéstulajdonos vagy! A többi már egyszerű. Írd ki a nevedet a gyárkapura, küldd el tulajdonostársaidat, akiket évtizedeken keresztül arra tanítottál, hogy "Tiéd az ország, tiéd a gyár!" És a magyar munkásosztály - miként az olasz - ugyancsak a paradicsomba megy.
Másképp fogalmazva: a munkanélküliség mezejére távozik. Az aktív keresők 10-12 százaléka rendszeresen ezt teszi. A napi megélhetés gondjait súlyosbítja, hogy a nettó keresetek a KSH januári adatai szerint nem érték el a 28 ezer forintot a nemzetgazdaság átlagos jövedelmi viszonyai között: Persze voltak olyan ágazatok, ahol a nettó kereset ennél az átlagnál jóval magasabbra hágott. A pénzügyi tevékenységben foglalkoztatottak átlagkeresete 40.789 forint volt, de a másik végletet a textilipar és a feldolgozóipar képviselte, ahol a dolgozók havi nettó pénze 20 és 21 ezer forint körül mozgott. Vajon mire elég ennyi "temérdek" pénz? Csak elgondolni lehet, hogy milyen centizgetés kezdődik minden hónap elején a családokban. Gyönyörűen berendezett kirakatok előtt ácsorogva elgondolkodhat az átlag
magyar polgár, és József Attilától idézheti:
"Kuncog a krajcár, ennyiért dolgoztál, nem épp semmiért!"
S közben a hazai tőke az eredeti tőkefelhalmozás mámorában él, és fittyet hány a közteherviselésre. Feketén dolgoztat ad és vesz, megaláz és kiszolgáltat vagy éppen kényére-kedvére osztogatja kegyeit. Az inflációval senki sem törődik, még a törvényalkotók nagyobbik része sem, hiszen ha fogékonyak lennének a többség gondjaira, nem szavazták volna meg a családi pótlék alanyi jogosultságának jövedelemhatárhoz kötését. Már csak azért sem, mert elmúlt évtizedekben bebizonyosodott, hogy mennyire nem valós jövedelmeket takarnak a kiállított igazolások.
Már a nyolcvanas évek derekán is szemet szúrt, hogy a maszek apuka csemetéje kollégiumot kap szinte ingyen, pedig a gyermek az akkor még nagyon ritka 190-es Mercedesszel állt az épület elé, ugyanakkor nem részesülhetett ebben a juttatásban az egyetemi tanár vagy a termelőszövetkezeti paraszt gyermeke. Mert a maszek vállalkozó kimutatott havi nettó jövedelme nem érte el a létminimumot.
A tanár úr viszont jól keresőnek számított.
Most újra ugyanitt vagyunk.
Egy négytagú, két kiskorú gyermeket nevelő család, ha csak egy forinttal túllépi havi egy főre eső nettó jövedelmében a 19 ezer forintot, akkor elesik az évi 78 ezer forintos családi pótléktól. A vállalkozók nagy részénél ez a veszély nem fenyegeti a gyermekeket, hiszen az adóbevallások többségében még a minimálbér összege sem kerül a papírra. Gyakorta oda megy a szociális juttatás, ahol egyébként sincs hiány a pénzből. Nagymenő kisiparos 16 éves középiskolás fiacskája dicsekedett a minap: "Az ősöm minden hónapban kezembe nyomja a családi pótlék összegét, mondván, hogy ez a havi zsebpénzem!"
Eközben virágzik a feketegazdaság, az adócsalás immáron nemzeti sport, s aki kizárólag látható jövedelméből szeretné a megélhetését szinten tartani, azt többnyire megvetik, mert hát nem tud ügyeskedni.
Persze azt is mondhatnánk, hogy ilyen a szociális piacgazdaság. Pontosabban: a politikai szereplők egy része így gondolja. Ám ez a valóságban nem így van, mert a megsarcolt lakosság kimaradt a juttatásokból, a magánositásból, ugyanakkor nagyobb terheket tettek a vállára. Velük fizettetik meg a korábban felvett dollár-milliárdokat, a privatizációt és velük szenvedtetik el a vágtázó inflációt, a totális elszegényedést.
A halálozási statisztikák figyelmeztetnek a legjobban arra, hogy valami nincs rendjén ebben a magyar gazdaságban. Egyre aggasztóbban szaporodnak a sírkertekben azok a fejfák, amelyre ez a felirat került: élt 45 évet. Ehhez már csak annyit kell hozzátennünk, hogy a demográfiai előrejelzések 2010-re 9,8 milliós népességet prognosztizálnak Magyarországon. Mintha Szeged tűnne el nyomtalanul a térképről... (Új Magyarország, 1996)

Ennyi lenne.
A segítséget előre is köszönöm.
Tiborc

Előzmény: PubiX (7)
PubiX Creative Commons License 2000.12.07 0 0 10
"Nagy általánosságok, ordító közhelyek és sablonok, megspékelve módfelett magabiztos megállapításokkal..."

Mi mást várnál? Ez nagyjából a Demokrata bármelyik, tetszőlegesen kiválasztott, teljes lapszámának tömör tartalmi összefoglalója...

Előzmény: Triste (8)
PubiX Creative Commons License 2000.12.07 0 0 9
"- ha meg nem is szüntethetné, és erre nincs is szükség -"

Szíveskedtem elolvasni a saját beírásomat... Ez egy jó nagy marhaság! Szóval...
Helyesen:
"- ha meg nem is szüntethetné a SZEMBENÁLLÁST, és erre..."

Előzmény: PubiX (7)
Triste Creative Commons License 2000.12.06 0 0 8
"Egyébként jó a Tímár cikk"

Nyakatekert és zavaros mondatok, elszomorító szellemi üresség és unalom. SZVSZ így lehetne jellemezni ezt a cikket. Nagy általánosságok, ordító közhelyek és sablonok, megspékelve módfelett magabiztos megállapításokkal: "Az ország széles nyilvánossága velem együtt érzi, hogy valami nagyon nincs rendjén médiaügyben." Ha Tímár mondja, akkor biztos úgy van.

Előzmény: hackz (2)
PubiX Creative Commons License 2000.12.06 0 0 7
Kedves Tiborc! Eddigi beírásaidat ismerve, alapvetően - és természetesen kifejezetten a napi politikai történések megítélése tekintetében - nem igazán állunk egyazon "platformon". Ennek ellenére - vagy tán éppen ezért - nagyon örülök az ötletednek: számomra nem kis mértékben lenne biztató, ha a sajtó részesei, a névtelenséget kihasználva, egyszer végre valóban egymásnak szegeznék azokat a dárdákat, amelyek, szerintük, távol tartják őket egymástól. Szellemi értelemben. De talán éppen az lehetne az a fórum, ami - ha meg nem is szüntethetné, és erre nincs is szükség - mégis közelebb hozná, érthetőbbé tenné őket egymás számára.
Nagyon őszintén remélem, hogy a névtelenség nem éppen ezzel ezzel ellentétes hatást fog szülni, itt és most...
Üdv: Pubi
Előzmény: Tiborc (6)
Tiborc Creative Commons License 2000.12.06 0 0 6
Néhány válasz.

Kedves hacks!
Jó a Timár cikke, nekem is ez a véleményem.
Kerestem, milyen előzményhez tehetném be, legjobban tetszett volna a Pokol Béla törvényjavaslatáról tartott vita, érdemes fellapozni.

Kedves fordfairlane!
Igaz.
Azokra is, amelyeket támogatok - anyagilag, és azokra is amelyeket csak olvasok. Azokra is igaz, amelyeket csak a torzító tükörből ismerek.

Kedves pubix!
Igaz, a netes asztaltársaságra is.
Néha rám is, pedig igencsak tisztelem a másságot.
Nem vitatkozni akarok. A cikk olvasásával egyidejűleg olvasgattam egy könyvet.
Zentai László: Rendszerváltó gazda(g)ságunk
Publicisztikai irások
Grafit kiadó 2000-12-05
ISBN 963 860 33 13

Meglepő volt, nem ismertem a szerzőjét. Talán a 15. cikk olvasásakor döbbentem rá, hogy nyolc évvel ezelőtt én ezt már olvastam!
Nem közismert író, nem sztárújságíró. Csendes, de szókimondó. Amilyen újságíróra ezerszám lenne szükség.
Megfelel a Timár György által megfogalmazott tömegtájékoztatásban korrekt embernek.

Talán, ha igény van rá, írok róla, könyvéről többet.

Asztaltársaim is találkoztak csendes, korrekt, tényközlő, a népet felvilágosítani igyekvő cikkíróval?
Írjanak róla, népszerűsítsék, reklámozzák
Van az index.hu politikai fórumán is néhány belőlük. Kell a bátorítás, legyenek ők a meghatározók, a mértékadók.
(Ne legyen félreértés: nem nevezek meg senkit közülük. Nem sorolom magam ide, mert nekem más szerep jutott, a kiegyensúlyozás megköveteli az indulatosságot is.)

Megtisztelő figyelmüket köszönöm, a listát folytatni, kiegészíteni fogom.
Tiborc

PubiX Creative Commons License 2000.12.03 0 0 5
Nos, kedves olvtársak, eltelt egy nap, anélkül, hogy ide tévedt volna valaki.
Meglehet, persze, hogy ez diagnózis is egyben; ugyan a fórum beírásai alapján jogosnak tűnik a feltételezés, hogy jónéhány újságíró is rendszeresen látogatja a topikokat, mégis úgy tűnik, a szakmával kapcsolatos érveiket, véleményüket nem igazán szeretnék az egymáséival ütköztetni. De ne legyünk ennyire kritikusak: talán csak az újságírói mivoltjukat szeretnék inkognitó alatt megőrizni.
Mindenesetre - kár...
PubiX Creative Commons License 2000.12.02 0 0 4
Tiborc kartács, gratula! Jó az ötlet, mert az Indexen egyre több topikban folyik már a sajtó körüli anyázás - jöjjenek hát ide mind, akiknek véleményük, gondjuk van a mai magyar médiával, s annak működési sajátságaival kapcsolatban.
Más kérdés, hogy szerintem a legfőbb bajon ez sem fog enyhíteni, sőt, tovább megyek: újabb szekértáborokat fog kialakítani. Tapasztalataim szerint ugyanis - és ebben a Fórum újfent megerősített - a vita többnyire a kifejezetten politikai jellegű érzelmek és elkötelezettség, és a legkevésbé sem a szakmai érvek mentén szerveződik. A mélyen jobboldali, konzervatív érzületű olvasók a liberális sajtót támadják, amazok meg az előbbi mellett elkötelezett médiumokat. Márpedig az ízlésekről folyó vita soha nem fogja megvilágítani az elménket.
De azért: hajrá!
Előzmény: Tiborc (0)
fordfairlane Creative Commons License 2000.12.02 0 0 3
Szia Tiborc kolléga!
Ugye ez most itt minden újságra vonatkozik?
Üdv:
ff
Előzmény: Tiborc (-)
hackz Creative Commons License 2000.12.02 0 0 2
Tiborc.... Tiborc!

Nekem már a Bánk-Bánban is gyanús voltál az örökös panaszkodásoddal. Jó lesz, ha vigyázol magadra. :-))))

Egyébként jó a Tímár cikk, bár szeretném hinni, hogy a tényleges helyzet az általa profi publicisztikai eszközökkel lefestettnél azért lényegesen jobb.

Üdv
H.

Előzmény: Tiborc (1)
Tiborc Creative Commons License 2000.12.02 0 0 1
Bizony, a neten is ez folyik.
Kiemelés a szövegből:
"Úgy látszik, egyre aktuálisabbá válik leporolnom a Tudományos Akadémai számára évtizede elkészített dolgozatom aktáját, amelynek címe: Az újságot írás elhatárolása a politikai hírszerzéstől és a politikai propagandától."
Tiborc

Előzmény: Tiborc (0)
Tiborc Creative Commons License 2000.12.02 0 0 0

A cikk:
Magyar áfium: a média
"A sajtó kiváló szolga, de szörnyű úr." (James Fenimore Cooper)
A sajtónak igazat kell mondania ahhoz, hogy meggyőző, hihető, tiszteletet és hitelt érdemlő legyen. Amíg az igazság szívesen fogadja a vizsgálatot, addig a csalás és a hamisság, vagyis az érdekek mások jogainak diszkriminatív lekezelésével történő érvényesítése a zavaros az átláthatatlanná silányított köz- és magánviszonyokat kedveli.

TIMÁR GYÖRGY:

Nem vitás, hogy az erkölcsösség alapja az, ha egyszer és mindenkorra felhagyunk a hazugsággal lett légyen az bármilyen kifejezett vagy elhallgatásos technikával is kivitelezve. Ha a magyar sajtó abban a szellemben tevékenykedne méghozzá következetesen, alaposan, könyörtelen hitelességgel, hogy feltárja a teljes és tényleges valóságot és rábízná a konzekvencia levonását (az általa ezzel felnőtt polgárnak elismert) médiafogyasztóra, azzal valódi jószolgálatot tenne egy tisztább közéletért, egy egészségesebb társadalmi közmorál kialakításáért, vagyis az életminőségek, az élet megélési tudatok megjavításáért.
Sajnálatos tényként szembesülhetünk azzal, hogy szűkebb környezetünket, hazánkat, illetve a világot érintő kérdések megismeréséhez fűződő elemi jogunk ellenére a sajtó egyes tényezői, illetve egyes médiamunkások nem feltétlenül gondoskodnak a hiteles és gyors tájékoztatásunkról, sőt egyre gyakrabban sérülnek a személyhez fűződő különféle jogok is. Kérdés azonban, hogy a sajtó eme "nehéztüzérei" a korrekt tényfeltárás ürügyén, de sajnos sokszor csak ennek színpadi jelmezében vagy amellett miért tartják nélkülözhetetlennek a magánéleti elemek vizsgálóbírói rámenőségével történő felkutatását, ezekben való vájkálást, majd a "bírói" hatáskör és felelősség nélkül a nem tetsző személyekkel szemben a nagy nyilvánosság előtt akár lejáratással, egyenértékű megfellebbezhetetlen színezetű pejoratív értékítéletet, míg más esetekben a már-már szédelgő túldicsérés és az önkényes és érdemben felelőtlen ítélet közhírré tételét? Persze mindezt az írástudók pennatechnikájával is kivitelezve, vagyis a magyar szókincstár arzenáljának profi ki- és felhasználásával. Érdemes lenne megtudni a motívációt, vagyis azt, hogy a függetlenségét olyannyira hirdető, védő és kizárólag a szakmai képzettségének létráján a tényleges hatalmi lehetőségek gyakorlási körébe önfeltornászott újságírót kizárólag a szakma jogi, etikai kategóriái vezérlik-e, avagy az előző, vagy netán a reményekben elvárt ezutáni politikai kurzusok gazdasági irányítói körébe került "elvbarátok" pénzben, szolgáltatásokban, státuszokban, helyzetekben az egyének vagy családtagjaik, vagy netán családi vállalkozásaik részére biztosított ellentételei adják-e meg a fókuszáló optikát? Van-e és ha igen, akkor mi lehet a látható hivatalos feladat melletti mögöttes megbízás tárgya? Gyakran csak "hírszerzés" és ha igen, akkor kinek, máskor politikai vagy gazdasági lobbifeladatok motívációi is? Avagy leginkább olyan médiastratégiák kialakítása, amely komplex módon lekezeli a politikai vagy egyéb érdekellenfelek körét. Ha e vélelemnek nem lenne valami valós alapján, akkor talán az egyes médiamunkatársak is jobban ragaszkodnának személyes természetű "költséges luxukhoz", azaz moráljukhoz és nem törekednének ilyen intenzítással agresszívan befolyásolni a médiafogyasztót annak közvetlen és mélytudatában is. Mindez észlelhető akár az agyonhallgatások, vagy a tettetett félreértelmezések turpis, övön aluli fogásaival. De ugyanakkor érdekes módon figyelhető meg az az indignálódó, sértődött ábrázati torzrajz, amit a másokkal szembeni "mindent szemtől szembe" nagy médiaöregjei szerepét eljátszó mutat fel a vele szembeni kritika legkisebb rezdülésére. Avagy netán egy bizonyos "galeritagság" érinthetetlenségének tudatjele ez? Ugyanakkor a lényegek lényegére mutathat, hogy ezek a médiazászlók alatt küszködők miért utasítják vissza a velük szembeni kritikát stb. a sajtó korlátozásának minősítve azt. Nem lenne hátrány egyszer feltárni, hogy a szabadossághoz elvezető újságírói nagyszabadság ténylegesen milyen gazdasági alapokon nyugszik. Érdemes lenne legalább anoním módon bemutatni tanuló polgári demokráciánk egyik a tévedhetetlenség imázsát vindikáló hatalmi ágává önfejlődött, tömegbefolyásolást eredményező sajtókörforgásból soha véglegesen ki nem kerülő eminensek elképesztő magabiztosságát garantáló jövedelmi viszonyait (ezek köztehervállalási oldalával), annak esetleg színlelt szerződések során alapuló hátterét, valamint azt a tényleges erkölcsi bázist, amelyről eleve elképzelhetetlen hitelt érdemlően és a finanszírozók figyelmen kívül hagyásával objektív tájékoztatással lehetséges élni vagy élnie.
Tisztázni lehetne azt is, hogy a hatalmi ág részeseivé segített médiaképviselők mitől és netán kitől vezérelve gyakorolhatják tényleges hatalmi kompetenciájukat. A témaválasztások révén miért emelhetnek fel embereket, cégeket, ügyeket és tehetnek ugyanakkor mindent semmivé a néha egymással összehangoltan működő kézi vezérléses módon irányított médiaösszjáték útján? A szabad és független rádiózásnak, televíziózásnak, újságírásnak a véleménynyilvánítás szabadságát, a tájékoztatás függetlenségét, kiegyensúlyozottságát, tárgyilagosságát, vagyis a tájékozódás szabadságát kellene megvalósítania. Segítenie kellene a vélemények és a kultúra sokszínűségét érvényre jutni, arra törekedni, hogy ne alakulhassanak ki tájékoztatási monopóliumok.
Hatályos hazai jogszabályaink szerint minden közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi esemény, vitatott kérdés sokoldalúan, tényszerűen, tárgyilagosan és kiegyensúlyozottan mutatandó be. A hazai médiumok ellen indult sajtóperek és az ezekben született marasztaló ítéletek azonban közel sem olyan súlyúak, hogy a szabályt szegők által durván morálban és egyéb jogokban okozott kár megtérítése túlzottan megterhelő legyen magára a médiumra. Ha a sérelemmel elért "hatás" nagyobb volt, mint a fizetendő kártérítés, az etika parodizálásának eme terhét zavartalanul állni képesek, azaz ezért nem visszarettentő. Azt is lehet mondani tehát, hogy aki hibázik, az vagy helyreigazít, vagy kisebb-nagyobb jogvita után kártérítést is fizet. De ugyan ki gondolja komolyan, hogy a helyreigazítás ténylegesen alkalmas a megbontott jogok és érdekek érdemi restitúciójára. Tulajdonképpen a jogállamiság elvei szerinti normasértés formálisan kompenzálásra kerül. Azonban ennyi volna csak az okozott kár? És az mindig olyan egyértelműen és nyomban megállapítható? A széles tömegek módszeres médiacsúsztatással deformált tudata milyen értékrenddel, milyen egységnemben fejezhető ki, mint "kár"? A sajtóból áradó alkotmányos gondolatokkal ellentétes befolyásolás, esetleges népbutítás többnyire néma, máskor harsányabb megnyilvánulásai eltompították, vagy eltompíthatták már az agyakat, netán egy mesterséges szürke hályogot képeztek a világos, átlátható gondolatok elé. Az igazmondás jogarát sokszor alaptalanul villogtató médium passzívvá, érzéketlenné, elfogadóvá, beletörődévé tette a magyart. Ráadásul nem is biztos, hogy érti azt, hogy e mindnyájunk ellen ható csendes, romboló méreg (mint nem török, hanem immár magyar áfium!) mind-mind az egyes diszfunkcionáló médiumok sunyi ajándéka. Gondoltak-e arra, hogy a szólásszabadságot az határolja el a pofozási szabadságtól, hogy az utóbbinak nincs konzekvenciája sem így, sem úgy! Node, ha elveszíti a média a hitelét, úgy az újságot írók bázisa válhat önfelszámolóvá.
Az ország széles nyilvánossága velem együtt érzi, hogy valami nagyon nincs rendjén médiaügyben. A vitatott kérdések elemzése kicsit sem tárgyilagos, túl sok a személyeskedés, a felesleges vakvágányok, van olyan erő, amely tudatosan hangulatunkat, reményeinket, bizalmunkat kiirtani törekszik, hogy folyamatosan befolyásolni igyekszenek mindnyájunkat valakik ellen, vagy valakik mellett. Állandóan megkérdőjelezik ösztönös megérzéseinket, lebeszélni igyekeznek az alternatívák akárcsak figyelembevételéről, vagyis össze-vissza zavarják tudatunkat. A magyar nyelv értelmező szótárának nem megfelelő értelemben és arányban használják a fogalmakat az újságíró-riporter és a megkérdezettek között (esetleg attól függően, hogy ezek honnan vagy hová tartanak). Hogy alapállásból mindig a médiáknak van előnyösebb helyzete és soha nem a médiafogyasztónak, az talán az előzőek automatikus következménye.
Az még csak érthető, hogy miért veszik sokan a bátorságot, hogy politikát csináljanak leplezetlenül, összehangoltan kontrol és felelősségvállalás nélkül az újságírói jelmezt felhasználva, de fakto propagandistaként az éppen aktuális színű pártzászlóból fakadó szellemiség mindenáron való érvényesítéséhez, noha a politika alakítása azok joga (legalábbis a magyar Alkotmány szerint), akiket a törvényes választások során az ország lakossága erre a feladatra kijelölt.
Magyarázható indoka van annak, is, hogy a szabadosság és a szabadság, a módszeres agymosás és a tájékoztatáshoz fűződő jog miért lett szándékosan össze-összekeverve. Nem érthető azonban, hogy miért nem óvja jobban önmaga hitelét a privatizációzsonglőrőket érintő sajtó azoktól az újságíróktól, akik eddig minden korszakban mindent Ĺ akár saját előéletüket is Ĺ "túlélve" jól éltek, és akik nemcsak a törvényi céloktól, hanem gyakorta már a médiatulajdonosi elvárásoktól is rövidlátóan függetlenedve, elsődlegesen önmaguk pillanatnyi státuszbiztonságát erősítették, és közben veszélybe sodorták és sodorják a többségében magántulajdonosi kör által finanszírozott, többnyire a multiktól és az állam kegyétől függő hirdetések révén (a bemutatott adatok szerint ennek ellenére) a nullszaldót is nehezen produkáló médiumokat.
Nem érthető tehát, hogy miért nem látják be azt, hogy előbb-utóbb eljutunk a demokrácia és az elektronikai és egyéb technikai haladás olyan fokára, amikor a sajtó a játékszabályok korrekt betartása nélkül elveszti fogyasztói, vagyis olvasói bázisát, emiatt és ezzel egyidejűleg a nagytőke támogatását is. Ha pedig a sajtó elér oda, hogy nem lesz számára már tabu, amikor a sajtó és a politikai propagandatevékenység Ĺ sőt megkockáztatom, a nyílt politikai és gazdasági hírszerzés Ĺ stílusosan és értelemszerűen elhatárolódik egymástól, és amikor a magyar jogszolgáltatók személyiségi jogsértés esetén olyan kártérítés megfizetésében marasztalják majd el a sajtóorgánumokat, amelyek képesek lesznek egy pillanat alatt megrendíteni ezek biztonságát, akkor talán elérhetővé válik egy valós, független és esetleg a fontosabb szempontok hitelt érdemlő közvetítésével foglalkozó megalapozott korrekt sajtóterméket előállító média működése és nem a fogyasztó aktuálpolitikai "oktatása", a napi forgatókönyvének biflázása és szugerálása érvényesül.
Úgy látszik, egyre aktuálisabbá válik leporolnom a Tudományos Akadémai számára évtizede elkészített dolgozatom aktáját, amelynek címe: Az újságot írás elhatárolása a politikai hírszerzéstől és a politikai propagandától.
Addig is azonban nyíljon lehetőség legalább egy széleskörű társadalmi vitára az újságíró szakma reprezentánsai és "fogyasztóik" között, hogy az interjúkészítések, az egyenes adásbeli össztüzek, a kérdésfeltevések és a közbeszólások sajátosságai, az írott médiumokban alkalmazott személyiségi jogot is érintő módszerek, megoldások elemezhetők, egymással összevethetők, minősíthetőek és ezek révén a médiaetika elvárásrendszere alapján közszemlére tehetők legyenek. Kontrasztosan mutatják be ugyanis az egyes deviáns tüneteket, az egyes össztüzek koreografált szerepfeladatait az igazságosztó stopperóra objektív statisztikai adatai, a meg- és közbeszólások, szóhasználatok összehasonlító elemzése.
Tiborc

Előzmény: Tiborc (-)
Tiborc Creative Commons License 2000.12.02 0 0 topiknyitó
A címer Timár György adta.
Következik a cikke is, amely a Magyar Demokratában jelent meg, ezért jogos a bemásolása, mert html-idézetként nem lehet kezelni.

Tiborc

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!