:) hojajj, ezt megkaptam!:)) miért ne lehetne itt _is_ kívánni? előre? hmm? :)
kívánatosnak lenni meg 90%-ban azt jelenti, hogy játszd, hogy olyan vagy, amilyennek mások elképzelik a számukra kívánatost. Nem rossz dolog talán (egy ideig), de ha egyszercsak rájössz, hogy már nem tudod, hogy ki vagy és ki voltál, akkor nincs sok értelme. Úgyhogy maradok a macskáknál.:)
Én nem mindenkinek kívánnám ugyanzt. Pancserka lánykának sok kis angyalkát kívánnék, hogy röpdössék körül, üljenek rá a vállára, és sétáljanak egyet a havas utcán, hogy lássa mindenki, angyalok is vannak ebben a ganaj világban. És nem akárkihez röppennek ám!
"És az az érzés, hogy mindennek vége szakad, a zenének, a létünknek, a holdnak, mindennek. És az,ha az ember a dolgok mélyére hatol, örökké és mindenütt csak szomorúságra talál; de gyönyörűséges, ezüst szomorúságra, mint egy Krisztus arc.
És a szomorúságot tudomásul venni. Tudni, hogy minden vidámság tettetés, csalás.
Csalás mindenkivel szemben, aki szomorú e pillanatban, s a mindenkori bánkdókkal szemben, és csalás az ilyen zene az ilyen igazság iránt is."
John Fowles: A lepkegyűjtő
Sajnálom prücsök, nem hiszek a boldogságban.
De, ha lehet kívánni, havat szeretnék.
Én szeretném, ha Karácsonyig megmaradna ez a topic. Nem azért, mert én nyitottam, hanem azért, mert talán lehetséges még nem általánosságokban, nagy lila fingokban boldogságot kívánni.
Én erre nagyon kiváncsi vagyok. És fogok is tenni, hogy ne azt írjam, hogy kell.kar.ünn.kív, mind.Tasztaltársnak.
drága prücsök!:))
Vers megdícsérve, akkoriban nem művészileg értékeltem, vagy mi. (Pancs.töredelmes.)
Ennek ellenére szeretnék ám választ kapni a kérdésemre, akár mailben is.
Drága Pancser Tündér, és mindenki más is. Tessék tagoltan olvasni. (Egyébként a négyezervalahányas hozzászólás - melynek utólag kelt címe: Kitinkeringő):
Mikor búgtam, berregtem, mikor szárnyam surrant,
a város egy csúf szegletén, ahol lehullt a nap,
ahol ordított a nép, és kiröhögte a tücsökciripelést,
ahol részeg, és kéjgőzös volt a csuhátlan pap,
ahol poros volt a lomb, és szürke a fű,
ahol döglötten hevert egy légy és egy hangyatetem,
az utca törött kövén, lelkem piciny üvegén.
Ott éltem és haltam meg én.
Ott álltam bávatag. Hat lábam reszketett, hátam viszketett.
Imígyen töltöttem be utolsó prücsök tisztemet.
Ha korhadó páncélom, mely szép még, fénylik, porlón-távolin,
ha fújja a szél, vándor rá ne lépj. Mert én lakozom minden bájban,
én muzsikálok, én húzok őrjítő zenét a muskátlik tövén,
engem hív a gyermek, a férfi, a szép asszony, s a lenge lány,
engem tapos el vad stráfkocsi a főutca kövén, vagy a bősz
félrészeg legény, úgy hajnaltájt, én halok meg mindenütt,
jaj, én halok meg mindenütt....
Mélyentixtelt tücsökszellemúr!
Lesz szíves pöttyösíteni, hogy mely irodalmi alkotásra gondol, s mintegy mellesleg elárulni nekem, hogy mi is volt ama ominózus pofozkodás oka.
Jaj de jó, hogy itt vagy Pancser Tündér! annyi dolgom van (és lesz is), hogy éppen, hogy bekukkanthatok a Tasztalra.
Én Neked elárulom, hogy mit is kívánok Szent este. Persze csak akkor.
Képzeld Pancserka, a tücsökversemet fölértékelték. Állítólag nagy alkotás, többszörös (réteges) szimbólumrendszerrel dolgozik. És tényleg. Hogy én milyen szenttelen vagyok, hogy nem vettem észre egy kitűnő verset. Pedig suttyomban Neked írtam.
Kérlek olvasd el Karácsony előtt újra, és vigyázz, ne lépj rá széthulló poraimra.
Persze az általánosságokon kívül.
Valakit pofán vágtan a nagy őszi bulin. Én elsőként azt, hogy csak verbalice öklözzünk, mert ugyebár szeretjük egymást gyerekek.
Én rögtön kívánnék valamit A Dakota Pressnek!
Nehogy fölakassza magát a fenyőre dísznek.