Keresés

Részletes keresés

REV Creative Commons License 2000.12.31 0 0 30
Keményke!
Ne erőlködj! Ez a nick halott!
Talán izgalmasabb lenne arról vitatkozni, hogy a Munkáspárt szocializmust akar. Arról, hogy ezt a szocializmust mi jellemzi, illetve hogyan akarja elérni. Ez izgalmas, a szociális alkotmány fikció.
Mindenkinek BUÉK 2001
REV
Előzmény: KEMÉNYKE (29)
KEMÉNYKE Creative Commons License 2000.12.31 0 0 29
Gondolat a MUNKÁSPÁRT WEB-lapjáról:
"Mert lehet-e a kormánynak nagyobb bűne annál,
hogy folyamatosan és megalázó módon visszaél helyzetükkel? Azokéval, akiknek nincs más választásuk, mint gyógyítani, ezzel saját családjukat mindennapi nélkülözéseknek kitenni, vagy elmenni virágkötőnek, pénztárosnak, alig valamivel kevésbé éhbérért. Ők nem sztrájkolhatnak, mert minden ilyen akció a betegek életét veszélyezteti. A kormány pedig tudja, és aljas módon kihasználja ezt.
De a kormány azon betegek helyzetével is visszaél, akik nem tudják kifizetni gyógyszereiket, vagy nem kapják meg a lehető legjobb orvosi ellátást. Ők sem képesek érdekeiket érvényesíteni, hiszen a kormány a legelesettebbek és az öregek mellett, a betegekkel szemben politizál.

Mi ettől a kormánytól már nem követelünk! A szakmai javaslatokat úgyis lesöprik az asztalról, a miniszter először elítéli a jogos követeléseket, majd kiemelt nyugdíjba vonul. Ez a kormány érzéketlen és barbár, inkább villákat épít a kórházak helyett. Pedig szakmailag megalapozott, és mindenki számára elérhető egészség-megelőzési, egészségügyi rendszerre lenne szükség, amely nem tesz különbséget kisemberek és közlekedési miniszterek, szegények és gazdagok között.

A Munkáspárt azt ajánlja, hogy 2002-ben együtt döntsünk a kormány sorsáról.

Csak az emberséges politika lehet jó politika.

Szociális Alkotmányt!"


qgshr Creative Commons License 2000.11.30 0 0 28
- "Magyar társadalmon" a szöveg azokat érti, akiket a politikusok irányítanak. Vagyis a többséget.
- A törvényhozásba, igenis, be lehet vonni az állampolgárokat. Volt az átkosban egy olyan fogalom, mint a társadalmi viták intézménye (nagy horderejű döntések előtt kikérték parlamenten kívüli szakértői csoportok, különböző kollektívák, stb. véleményét. És nem mondhatni, hogy az emberek olyan passzívak lettek volna, mint ma. Az emberek nagyon aktívak tudnak lenni, ha tudják: tényleg számít a véleményük (nem úgy, mint ma), nem nézik hülyének őket (mint az történik kiváltképpen ebben a ciklusban). Meg hát, az emberek bevonása a közügyekbe: ez lenne a demokrácia, vagy mi a szösz ("demokrácia"="démosz" - azaz a nép uralma)
- A többi felsorolt réteg: az észrevétel jogos. Ámbár, pl. a nyugdíjasok, diákok - azok is bérből fizetésből éltek vagy fognak élni. De, tényleg, pontosabb úgy fogalmazni, hogy "a munkájukból megélők".
És még egy: a Széchenyi-tervet kifejezetten gazdasági tervnek tartják. A Szociális Alkotmány viszont: a munkájukból élő emberek gazdasági, szociális és kulturális jogainak azon alaptörvénye, melyeket a mostani alkotmány maximum egy-egy általánosságban mozgó frázis erejéig említ - vagy még úgy se.
Előzmény: 81713 (24)
Derek Creative Commons License 2000.11.21 0 0 27
"Ezt a kérdést nem önkorményzati szinten nagypolitika szintjén kell megoldani. derek! Miböl adjanak az önkorményzatok, amikor jelentös százalékban pénzük az intézményeik fenntartására sem elegendö, amikor sorozatosakká váltak az iskolabezárások, amikor a kormány csökkenti a z önkormányzatoknál maradó pénzösszegek mértékét, és ezzel párhuzamosan terheli és terheli az önkormányzati kiadási oldalt. "

Ja kerem akkor a polgarmesterek vonuljanak szepen fel a megfelelo miniszteriumba es ne sirjanak hanem pofozzak ki a miniszterbol es a kormanybol a manit. Azert kuldtek oket oda a valasztok,hogy csinaljanak is valamit, es ha nem megy szepszoval vigyek fel a falu nepet es koltozzenek be a miniszteriumba. Vigyek magukkal a helyi rendorkapitanyt is akar a rend biztositasa erdekeben, es ne a labuk nyomat nyaljak amikor valami milleneumi zaszloval kiszurja a kormanyzat a szemuket.
Semmi hatalmat senkinek, szabadjegyet mindenkinek:-))

Előzmény: békebal2002 (23)
Derek Creative Commons License 2000.11.21 0 0 26
"Nos, elöször is határozzuk meg a prioritásokat. Kiket kell támogatnia az államnak? A középosztályt, vagy az elesetteket? A kormény az elöbbi mellett döntött. Lásd a Gyes reálértékének csökenése, vagy a csodás lakástámogatási "koncepció".

A Munkáspárt szerint RÖVIDTÁVON az elesetteket kell támogatni, szociális intézkedésekkel. Ma Magyarországon nem megkerülhetö az adóreform.Az igazságosabb közteherviselés nemcsak a mérciusi fiatalok jelszava, ma újra aktualitása van. "

Ezek mind nagyon szep dolgok, de en nem nagyon bizok a jotekony allamban, legyen barki kormanyon. Nekem ne adjanak segelyeket se kedvezmenyeket. Koltsek el esszeruen az adobol befolyt penzeket az oktatasra ,infrastrukturara es egeszsegugyre, na meg persze a kozrendre es a honvedelemre. Adjanak segelyeket a legraszorultabbaknak, mint vegso megoldast ha mar mas nincs. En mint anarchoszindikalista azt varom el a hatalomtol, hogy hozzon olyan torvenyeket amelyek helyzetbe hozzak az alullevoket, vagyis hogy eselyem legyen kiharcolni azt ami engem megillet es ehhez a torvenyi kereteket biztositani, vagyis a megfelelo munkajogi torvenyeket, Hogy akar egyenileg akar szakszervezeti keretek kozott alkukepes legyek es jogaimat a torveny garantalja. Vagyis a jogaimat garantalja es fellepjen azok ellen akik ezt megsertenek. Ne adjon nekem gyest az allam az adokbol,nem kell
csaladi potlek sem, hanem ne adoztasson meg eromon felul ha van harom kolykom pl, hanem ezt szamitsa be. Aztan ha a jogaimat grantalja a hatalom akkor bizza ram es rank es a szabad szervezkedesre, hogy hogy s mint csinalunk alkut.
Valahogy ez mukodott sok helyen, hat ezt kell valahogy lekopizni.

Előzmény: békebal2002 (22)
Derek Creative Commons License 2000.11.21 0 0 25
"Na alakul az amerikai mentalitás"
Tevedsz kisfiam en otthon szocializalodtam az en oregapam nyomdasz szakszervezeti aktivista es vezeto volt az 1920-as evektol 1948-ig es hozza jartam iskolaba. Csak aztan a nagy nekibuzdulasban amit cuculizmus epitesenek neveztek sikerult szetverni az addig autonom es fuggetlen munkasszervezeteket es most a kapitalizmus hajnalan ennek isszuk a levet. Mert kulonben nem irnal itt mindenfele zavaros hulyesegeket, hanem megtanitottak volna az oreg szakik,hogy mit kell csinalni, csakhat ezeket az oreg szakikat becsuktak Recskre, mint a munkasosztaly aruloit es a kapitalistak lakajait es 3 generacio elveszett a mozgalom szamara es most kezdhetjuk kb ott ahol Engelmann Palek kezdtek 1889-ben. Fuck you!
Előzmény: békebal2002 (23)
81713 Creative Commons License 2000.11.21 0 0 24
Kedves Kartácsak!

Én hülye. Belenézten ebbe az izébe. Szociális Alkotmány vagy mi a lótúró. Ez még rosszabb mint a Széchenyi-terv, pedig úgy gondoltam, azt már nem lehet alulmúlni. Tévedtem. Lehet. Nem is akárhogy. Nézzük:

"A Szociális Alkotmány megegyezés a magyar társadalom és a hatalmat gyakorló politikai erők között."

Szép mondat. Ha meg kell egyezniük, akkor a hatalmat gyakorló politikai erők nem a magyar társadalom részei. Ebben az esetben viszont nem gyakorolhatnak hatalmat, tehát nincs miről megegyezni. (Ez a 22-es csapdája, öreg bolsevikok kedvéért.)

"Ebben kinyilvánítják, hogy a Magyar Köztársaság demokratikusan választott parlamentje és a mindenkor végrehajtó hatalmat gyakorló kormány egyenrangú és egyenjogú polgárnak tekinti a bérből és fizetésből élő munkavállalókat, a tartósan vagy átmenetileg munkanélkülivé válókat és a nyugdíjasokat."

Ez se piskóta. Semmiképp sem tekintheti egyenjogúnak a polgárt, már csak azért sem, mert a parlamentnek van joga törvényt hozni, a polgároknak meg nem. Az egyenrangú az más. Azt lehet. És mi ez a kirekesztősdi: bérből és fizetésből élő munkavállalókat, a tartósan vagy átmenetileg munkanélkülivé válókat és a nyugdíjasokat? És a vállalkozók, a nem bérből és nem fizetésből élőkkel mi legyen? Mi van a gyerekekkel, diákokkal? Egyik kategóriába sem férnek bele.

Kartácsaim! És ez csak az első két mondat. Akkora baromság az egész, hogy ilyet én még nem láttam. Ha lesz egy kis időm majd még tovább cincálgatom.
dP

békebal2002 Creative Commons License 2000.11.21 0 0 23
"Ocsi, ilyenkor nem kerni kell ,hanem felrugni az asztalt az onkormanyzatnal, mikor tanuljatok mar meg."

Na alakul az amerikai mentalitás. Ezt a kérdést nem önkorményzati szinten nagypolitika szintjén kell megoldani. derek! Miböl adjanak az önkorményzatok, amikor jelentös százalékban pénzük az intézményeik fenntartására sem elegendö, amikor sorozatosakká váltak az iskolabezárások, amikor a kormány csökkenti a z önkormányzatoknál maradó pénzösszegek mértékét, és ezzel párhuzamosan terheli és terheli az önkormányzati kiadási oldalt. Nagyképüen beharangozzák a bérlakásépitési programot, csak a pénz harmadát az önkormányzatoknak kellene állnia. Miböl adjon mondjuk egy szabolcsi önkormányzat, amikor kiadásainak jelentos reszét a szociális segélyezés viszi el, mondjuk az 25-30 %-os munkanélküliség miatt. Ez régen nem önkormányzati kérdés, mert sajna nem egyedi probléma...

Előzmény: Derek (21)
békebal2002 Creative Commons License 2000.11.21 0 0 22
Nos, elöször is határozzuk meg a prioritásokat. Kiket kell támogatnia az államnak? A középosztályt, vagy az elesetteket? A kormény az elöbbi mellett döntött. Lásd a Gyes reálértékének csökenése, vagy a csodás lakástámogatási "koncepció".

A Munkáspárt szerint RÖVIDTÁVON az elesetteket kell támogatni, szociális intézkedésekkel. Ma Magyarországon nem megkerülhetö az adóreform.Az igazságosabb közteherviselés nemcsak a mérciusi fiatalok jelszava, ma újra aktualitása van.

Adóreform nélkül a minimálbér csak egy ügyes PR fogás, ezt a kormány is tudja, csak belerántotta az ellenzéket egy ügyes csapdába:nekik kellett megmagyarázni miért. Olybá tüntetve fel az ellenzéket, mintha ellenezné azt.

Ebben az országban nagyon sok pazarlás folyik,kis és nagytételben egyaránt. Kiostétel mondjuk az Országimázs Központ, a közpénzekböl kiadott Fidesz kampányt szolgáló 330 millióba kerülö költségvetési ismertetö, nagy tételben folyik a lopás(bocs, a pazarlás) a mezögazdaságban, a környezetvédelemben. Itt már van némi spórolási lehetöség. Tudod, ha a termelöszövetkezeteket szétverik, még nagyobbra nö a Mg-i munkanélküliség, ami távolit a megoldástól ...

Előzmény: Derek (20)
Derek Creative Commons License 2000.11.21 0 0 21
"Tudod, amikor Magyarországon általános iskola igazgatónöje nem taneszközöket , hanem gyermekétkeztetési támogatást kér, mert a gyerekek kiszédülnek az éhségtöl az iskolapadból, ne gyere már azzal, hogy ennek még tapsikoljunk is. "

Ocsi, ilyenkor nem kerni kell ,hanem felrugni az asztalt az onkormanyzatnal, mikor tanuljatok mar meg.Talan van egy markos testnevelo tanar is a testuletben aki odacsap. Gyerek ez harc, nem hetvegi kanasztaparti a polgari lugasban.

Előzmény: békebal2002 (19)
Derek Creative Commons License 2000.11.21 0 0 20
OK es mi a recepted, erre valaszolj.
Előzmény: békebal2002 (19)
békebal2002 Creative Commons License 2000.11.21 0 0 19
Derek!
Aki kint él Amerikában, könnyen szövegel magyarországi dolgokról, de hát kibicnek semmi sem drága. Tudod, amikor Magyarországon általános iskola igazgatónöje nem taneszközöket , hanem gyermekétkeztetési támogatást kér, mert a gyerekek kiszédülnek az éhségtöl az iskolapadból, ne gyere már azzal, hogy ennek még tapsikoljunk is.

Ma Magyarországon a szociális kérdés megkerülhetetlen, különösen az EU csatlakozás miatt. Azért ma a lakosság 80%.a rosszabbul él, mint a rendszerváltás ellott, még ha Amerikából ezt nehézkesen érzékeled kedves Derek.

Előzmény: Derek (13)
Derek Creative Commons License 2000.11.20 0 0 18
Hat kedves Bronstein ujra meg kell tanulni a munkasmozgalmat amit betiltottak es elfeledtettek 40 ev alatt. A nyugati kapitalizmus sem magatol lett olyan hanem 100 ev szakszervezeti es szocialdemokrata munkasmozgalmanak eredmenyekeppen. A civil tarsadalmat sem a nagytoke hozta letre hanem az ott elo emberek akiknek erre szukseguk volt Es ez bizony kemeny harc volt. Lehet elolrol kezdeni. Ja es nem sirni,hanem szervezkedni.Es ez bizony kemeny harc lesz.Es egyik kormany sem fog semmit sem adni csak amit kipreselnek beloluk. Ne legyen senkinek illuzioja. Es most kezd az elet erdekesse es izgalmassa valni.
Mielott majd a sztrajkolo vasutasokat szidja valaki akkor gondoljon arra ,hogy az a harang oerte is szol.
Előzmény: Bronstein (16)
Bronstein Creative Commons License 2000.11.20 0 0 17
a végéről kimaradt:

csak egypár érv, hogy mi a kapitalista jólét.

Előzmény: Bronstein (16)
Bronstein Creative Commons License 2000.11.20 0 0 16
"Megalapozott jólét."

Persze lehet, hogy ez számodra szubjektív dolog, de sok más embernek nem.
-környezetpusztitás
-szociális felelőtlenség
-szakszervezetek szétzúzása
-egyenlőtlenség
-demokrácia gyöngitése

Előzmény: Derek (15)
Derek Creative Commons License 2000.11.20 0 0 15
"Az a helyzet, hogy sokakat annak idején elbüvölt, a NAGY KAPITALIZMUS!Abban a hitben ringatták magukat, hogy a
kapitalizmus demokrácia, a piaci szabadság és a jó élet alapja.De mára keservesen csalódniuk kellett! "

Igy igaz a kapitalizmus es a piaci szabadsag a demokracia es jolet alapja, mert mas rendszerekben nem volt ra pelda, hogy demokracia es megalapozott jolet jojjon letre. Legalabbis eddig. Az en eletem meg tul rovid ahhoz,hogy ujra valami ketes kimenetelu kiserletezesbe kezdjunk megint.
Ezert nincs mas lehetoseg,hogy kovetni kell a bevalt receptet, ami eleg jol mukodik Europa szerencsesebb felen. Ja ott sem egyik naprol a masikra lett olyan mint amilyen. Nekunk,most 40 elvesztegetett evet kell behozni es ez bizony nem konnyu. Es bizony talalekonynak kell lenni es dolgozni. Nincs free lunch. Meg azert nem ott kezdjuk a kapitalizmust ahol Anglia a 18. szazadban.

Előzmény: Bronstein (14)
Bronstein Creative Commons License 2000.11.20 0 0 14
A példa rossz!
Bár nem vagyok szakértője e két országnak, de mintha ottsem a szocializmust épitenék!

Az a helyzet, hogy sokakat annak idején elbüvölt, a NAGY KAPITALIZMUS!Abban a hitben ringatták magukat, hogy a kapitalizmus demokrácia, a piaci szabadság és a jó élet alapja.De mára keservesen csalódniuk kellett!

A demokráciát annak dobják oda, aki többet igér, a piaci cselekvés pedig a tőkés társaságokban zajló központi tervezés alapján történik!A munkahelyek és megélhetési lehetőségek rombolása erénynek minősül!Csak egy dolog számit a HASZON!

Előzmény: Derek (13)
Derek Creative Commons License 2000.11.20 0 0 13
Hulyeseg, gazdasagi es politikai rendszervaltas nelkul most meg ott lennenk mint Ukrajna vagy Belorusszia. Hagyjuk man az ocska dumat.
Előzmény: Bronstein (12)
Bronstein Creative Commons License 2000.11.20 0 0 12
Persze lakosság elenyésző százalékának.

Közben lakosság nagyobbik részének egyre nehezebbé válik a megélhetés!

Előzmény: Derek (11)
Derek Creative Commons License 2000.11.20 0 0 11
"40 év<10 év"

Igy igaz , az elmult 10 evben sokkal tobb pozitiv tortent,mint az azt megelozo 40-ben.

Előzmény: Bronstein (10)
Bronstein Creative Commons License 2000.11.20 0 0 10
40 év<10 év
Előzmény: JOEL (9)
JOEL Creative Commons License 2000.11.18 0 0 9
"A mi időnk most jött el!!Ti már lejárattátok magatokat, a tömegek nem hiszik el az igérgetéseiteket! !A korrupció hihetetlen méretekeben zajlott és zajlik! Az időtök lejárt! Bár, ha pénzetek van, márpedig van, akkor még lehet egy-két "hangulatjavító" intézkedést tenni, de a többség már másképpen lát ,mindent!!

Lehet hazudni, lehet félre is tájékoztatni, de a többség saját bőrén érzi a kőkemény hazugságokat.! "

Jesszusom, Pamacska, azonnal keress fel 1 remek orvost, az most rádférne. Nem tudom, hogy most viccelsz-e vagy sem de oltári hülyeséget írtál, főleg így 2000-ben hangzik ez badarságnak. Amúgy itt voltak a komcsik 40évig és jól hazavágtak mindent, szóval nem tudom mit akarsz.

Bye, Joel!

Előzmény: Pamacs (8)
Pamacs Creative Commons License 2000.11.18 0 0 8
"". Szóval csak annyit, hogy nem kell komolyan venni, amit ezek a bolsik mondanak. Az ő idejük már lejárt.

Üdv, Joel!""

A mi időnk most jött el!!Ti már lejárattátok magatokat, a tömegek nem hiszik el az igérgetéseiteket! !A korrupció hihetetlen méretekeben zajlott és zajlik! Az időtök lejárt! Bár, ha pénzetek van, márpedig van, akkor még lehet egy-két "hangulatjavító" intézkedést tenni, de a többség már másképpen lát ,mindent!!

Lehet hazudni, lehet félre is tájékoztatni, de a többség saját bőrén érzi a kőkemény hazugságokat.!

Előzmény: JOEL (7)
JOEL Creative Commons License 2000.11.18 0 0 7
"Csakhogy - mint minden nyilvános politikai program – ez is elkerüli azt a kérdést, hogy honnan lesz a szükségesnek tartott dolgokra pénz ! Őszintén szólva engem nem győzött meg, én maradok továbbra is egy “amerikai republikánus” Magyarországon ! "

Kedves Agglegény!

Csak anniyt, tennék hozzá ahhoz, amit írtál, hogy már 1919-előtt is, mikor megalakult az első komcsi párt(KMP 1918-nov.24) - demagóg ígéreteket hangoztatott, amivel nagyon is csökkentette a polgári demokratikus erők népszerűségét. Ugyanez volt Oroszországban is. Ott is mondtak mindent, csak éppen nem hajtották végre, mert nem volt rá pénz, és hazudtak is mikor ígérgettek. Szóval csak annyit, hogy nem kell komolyan venni, amit ezek a bolsik mondanak. Az ő idejük már lejárt.

Üdv, Joel!


Előzmény: Agglegény (4)
kmp2000 Creative Commons License 2000.11.18 0 0 6
ne felejtsuk el, hogy a Munkaspart Szocialis Alkotmany tervezete jelenlegi formaban csupan egy vitaanyag. Ahogy a part gazdasagi vezetoje mondta: "tudomanyosan, gazdasagilag nem megalapozott minden elemeben". Tehat ez inkabb felfoghato a celok kijelolesenek. A vitanak arrol kellene szolnia, hogy ebbol melyik mikor emelheto be az Alkotmany szocialis fejezetebe, ami ugye jelenleg nem letezeik, csak itt-ott van nehany gondolat.
KEMÉNYKE Creative Commons License 2000.11.18 0 0 5
A Munkáspárt Szociális Alkotmány koncepciója a társadalmi megegyezés programját jelenti. Nemzeti célja Magyarország túlélésének biztosítása a globalizálódó világban. Gazdasági célja a versenyképességünk javítása a magyar adottságoknak leginkább megfelelő fejlesztési irányok biztosításával. Társadalmi célja az, hogy a lehető legszélesebb rétegek részesüljenek a fejlődés, s ezen belül az EU-csatlakozás előnyeiből. Politikai célja az EU-csatlakozással törvényszerűen járó szociális feszültségek enyhítése, a politikai konfliktusok kezelése, a szélsőjobboldal Európa más országaiban tapasztalt előretörésének megakadályozása.

A Szociális Alkotmány nem a szocializmus programja. Annál kevesebb, de így is vitathatatlan előnyökkel járna a dolgozó emberek számára. Ez nem a Munkáspárt hosszú távú programja, hanem olyan tennivalók összessége, amelyeket ma el lehet végezni. Olyan program, amely egy széles balközép kormányzati együttműködés politikai alapja is lehet.

A Szociális Alkotmány eszméje kifejezi azt is, hogy mi milyen Európában, milyen európai együttműködési formában akarunk élni. Magyarország ipari termelésének 80%-át a külföldi cégek, köztük az EU-országok cégei adják. A szakszervezeti tagok 85%-a ilyen külföldi cégeknél dolgozik. A magyar társadalom problémáit ezért sem lehet európai összefüggések nélkül szemlélni, megoldani pedig végképpen nem lehet. A Munkáspárt azt várja, hogy Európa jövőbeni fejlődése segítse megoldani a magyar problémákat.

Előzmény: bajog (1)
Agglegény Creative Commons License 2000.11.18 0 0 4
Sziasztok !

Érdekes olvasmány.

Csakhogy - mint minden nyilvános politikai program – ez is elkerüli azt a kérdést, hogy honnan lesz a szükségesnek tartott dolgokra pénz ! Őszintén szólva engem nem győzött meg, én maradok továbbra is egy “amerikai republikánus” Magyarországon !

Röviden tömören : na ebből sem lesz lenni ! Jobban jártak volna, ha leporolják a jó öreg “munkát-kenyeret” jelszót !

Sajnos le kell írnom a cigány szót, mivel a tervezet is említi őket, de remélem nem alakulunk át az 1001. cigánytopic-á ! Szerintem a magyar baloldal flörtjének a cigánysággal rossz vége lesz, ezzel ugyanis elidegenítik maguktól a többségi szavazókat (nem csak a rasszistákat). Az elmúlt években megváltozott a politikai terminológia. Ha valaki mostanában szociális helyzetről, hátrányos helyzetről beszél, az előbb-utóbb rendszerint oda lyukad ki, hogy pénzt a cigányságnak ! A baj az, hogy ha elkezdünk osztogatni lakásokat, vagy pláne házakat lakbért, számlát nem fizetőknek, önkényes lakásfoglalóknak, emberek százezrei hördülnek fel, hogy miért nem mi ? “Én a számtól vonom meg a falatot, hogy ne kapcsolják ki az áramot, Én még álmomban sem törnék be, vagy pláne költöznék be a más lakásába, pedig itt élünk egy fedél alatt a felnőtt, házas gyermekeinkkel, mert szegényeknek nincs pénzük lakásra, és nem is lesz, mert négyen együtt sem keressük meg egy hónapban egy négyzetméter lakás árát, de azért százféle adót fizetünk, és akkor jön Ő, aki kap egy házat ajándékba, mert rádőlt az, a ház, ami nem is volt az övé ! Én miért nem kapok?” Így gondolkodik egy többségi szavazó, miközben elidegenedik a baloldaltól !

Teljes foglalkoztatottság : ez az, ami soha nem lesz ! Mert mi legyen a nem ideális munkavállalókkal ? Azokkal, akik alkoholisták, kötekednek, vagy csak simán összeférhetetlenek, fegyelmezetlenek, vagy csak egyszerűen ügyetlenek ? Ők csak akkor kaphatnak tartós munkát, ha a munkaadó nem kap jobbat ! De ebben az esetben a tőke inkább országot cserél, nem vesződik a lehetetlen alakokkal ! Ezért nem oldja meg a munkanélküliséget a vendégmunkások hazaküldése (Haider ezt nem látja) ! A tőke inkább utánuk megy, minthogy részegek tántorogjanak a gyárban ! Ha készítünk egy becslést a környezetünkben élő lehetetlen alakok arányáról meg fogunk lepődni azon, hogy csak 10% a munkanélküliség !

35 órás munkahét : ez sehogyan sem jön össze ! 5x7 ? Mit csináljanak azok, ahol eddig három műszakban dolgoztak ? Legyen inkább 36 ! 5 napos A-hét, és 4 napos B hét ! Megoldani semmit sem fog, lásd amit a teljes foglalkozatásról írtam !

EU bér : meggyőződésem, hogy amíg a Mo.-I bérszínvonal el nem éri az EU átlag 70%-át nem lépünk be mi sehova ! Köszönje meg ezt a magyar baloldal a nyugati testvérpártoknak, akik védik a bérszínvonalat, és a munkahelyeket ! Csakhogy a magas bér lassítja a gazdasági felzárkózást, gazdasági felzárkózás nélkül viszont nincs magas bér, és integráció ! Na erre találjon ki valaki valamit !

Szociális minimum : lásd amit a lakásosztogatásról írtam ! Ahhoz, hogy ebből ne legyen sértődés, félmillió lakást kéne szétosztani ! Honnan lesz erre pénz ? Vagy ha bérlakásokat osztogatunk felmerül a kérdés, mi legyen a nemfizetőkkel ?

Nugdíjkorhatár leszállítása : a munkaidő leszállításával együtt ez már a foglalkoztatottak számának 2x10%-os csökkentése lenne, munkanélküliség viszont csak 1x10% van ! Megoldani ez sem old meg semmit, lásd fent, amit a teljes foglalkoztatásról írtam !

Ingyenes egészségügyi ellátást : mondjuk inkább úgy, hogy létező egészségügyi ellátást !
Miért nem sztrájkol az egészségügy ?
Mert a minimális szolgáltatást köteles biztosítani, mást meg már régen nem biztosít !
Az egészségügy egyébként megérne egy topicot, lehet, hogy nyitok is egyet, viszont mivel az EÜ a maga 2000 milliárdos összköltségével elviszi a költségvetés felét, és mert a problémák többségének a megoldása pénzkérdés, kíváncsi vagyok arra, hogy ér el itt bárki is látványos változást !

Ingyenes oktatást : ez mintha létezne …

A nyolc pontos záró követelés : 8x honnan vegyünk rá pénzt ?

Összességében engem nem győztek meg, az azonban meggyőződésemmé vált, hogy törvénnyel kellene kötelezni politikusainkat arra, hogy ha valamilyen nyilvános programban, vagy dokumentumban olyan dolgokat ígérnek, vagy követelnek, ami összességében többe kerül mint tízmilliárd, ugyan mondják már meg egy füst alatt azt is, hogy honnan lesz rá pénz ! A politikusok ugyanis - néhány ritka esetet kivéve – nem perverzióból éheztetik a népüket ! Még egy diktátor is abban érdekelt, hogy a nép elégedett legyen, hiszen akkor nem dönthetik meg !

Aggl.

Pamacs Creative Commons License 2000.11.17 0 0 3
Ma nincs alkotmányozási helyzet. (A hatalom szerint)! én nem így látom.

Ma nincs megegyezés a hatalom és a magyar társadalom között. Nincs társadalmi vita, nincs társadalmi párbeszéd. Két dolog van: a hatalom birtokosai, azaz a politikai elit, és a társadalom egyre elszegényedő többsége.

A hatalom Európai Unióba igyekszik,ennek érdekében pénz, paripa, fegyver nem számít. A társadalom meg itthon él, nincs pénze, paripája, fegyvere, és nincs tisztában az EU-ba való bejutás feltételrendszerével sem.( Egy a lényeg szépen hangzik!)

Végre van egy párt,a Munkáspárt -www.munkáspárt.hu- aki az itthon élő társadalom tagjainak, és életkörülményeinek javításáért tesz valamit, nemcsak szólamokban,és nemcsak négy évenként, hanem a minden napokban is.

A képlet egyszerű: A Magyar Országgyűlés módosítsa a Magyar Köztársaság Alkotmányát,kimondva, hogy a társadalmi béke érdekében az alapvető szociális jogokat és azok intézményeit a Szociális Alkotmány szabályozza!

Ugye nem nehéz megérteni?

mpd Creative Commons License 2000.11.17 0 0 2
Hinnye, a pokolfajzatok! (ez érdemi volt)
Van ám arcuk! (ez meg szakszerű, hogy a hagyományokat ne sértsem)
Előzmény: KEMÉNYKE (-)
bajog Creative Commons License 2000.11.17 0 0 1
Kedves Keményke,

Tudnál ismertetni néhány érdemi részletet velünk, lágyacskákkal?

Előzmény: KEMÉNYKE (-)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!