Köszönet dr. Liszkay Gábornak: ő talán az egyetlen ember ebben az országban, aki képes lenne egy nagyszabású médiakoncepciót nemcsak kigondolni, de „le is vezényelni” az itteni, posztkommunista média olyan átalakítására, amely nélkül a többség számára jól működő, demokratikus társadalom elképzelhetetlen.
(Lovas István: Jobbegyenes)
Vissza Arany Jánoshoz? Amikor e publicisztikai sorozat kerek egy esztendeje elindult, a krónikás úgy gondolta: ezt a korfestő szériát majd ugyanúgy egy Arany-idézettel kell berekeszteni, miként azzal kezdődött. Így lett volna kerek a világ – épp olyan kerek, mint a misztikus 2000-es szám a végén a három nullával. Bájosan naiv elgondolás: legyen ez a 304 nekifutás a millenniumi esztendő egyfajta szubjektív lenyomata, apropó-idézetek köldökzsinórján kapaszkodva az éltető külvilágba. Hogy unokáink (ha érdekli még őket a távoli ezredforduló) alkalomadtán villára szúrhassák – emészthető kis kásahegyet az emészthetetlen nagy kásahegy helyett. Ellenfuvallat az örökölt uralkodó széliránnyal szemben. Hogy így éltünk, így vitáztunk, ezeket gondoltuk és ekkorákat tévedtünk ott és akkor. E záródarab akkor sommásan kerek mondatokkal operált volna. Hogy tán ködös és homályos, de mégis a mi énekünk. Meg hogy tulajdonosok és tipográfiák változhattak, s a mutatvány kerülhetett a felső sarokból az alsóba, ám a Kétezer leütés maradt mindig a jobboldalon. Hát nem maradhatott: nyolc megjelenéssel a finis előtt az otthonadó Magyar Nemzetből is száműzetett. Minden szakmai indok nélkül, a legolvasottabb rovatként, a példastatuálás szándékával, az előfizetőket csúnyán és dilettáns módon megrövidítve. Tudván, hogy a termék afféle diurnusi morállal úgysem ültethető át a Népszabadságba. (A fantomlétezés tere csúfondárosan virtuális: http://forum.index.hu/politika, az „Osszián – lehet hinni ezek után?” és a „Hova tűnt Osszián?” topic. Premier publikum nélkül.) Lovas István sokaknak kényelmetlen, de aligha tévedhetetlen. Mit ér az a – még oly nagyszabású – médiakoncepció, ahol nincs helyük a bárdoknak?
Ennyire közel volna a távol-kelet? Netán itt, a kertek alján: Szatmárban, Biharban, Békésben? (Lesznek-e e végekből „kis tigrisek”?) S indokolt-e vajon messzemenő következtetéseket levonnunk egy még oly ködös (ám fölöttébbmód modoros) meteorológusi kiszólásból? Tulajdonítsunk-e jelentőséget annak az ugyanekkor elhangzott aigneri közlésnek, hogy belátható időn belül „elbizonytalanodik a jövőképünk”? Összefüggésbe hozható-e ez a hervasztó (szilveszter küszöbén már-már büntetendő) időjósi produkció a Roma Sajtóközpont fogalmazásmódjával, ami szerint „a reménytelenség egyre inkább biztosított”? A (nemcsak kincstári) miniszterelnöki optimizmusnak higgyünk-e, amely a karácsonyi operaházi interjúban azzal kecsegtetett, hogy a magyarság – miután elvesztette a huszadikat – megnyeri a XXI. századot; vagy bizonyos Mester Ákosnak, aki monomániásan ismételgeti hetilapjában, hogy xxx napja nem tudja, kicsoda Joszip Tot meg Kaya Ibrahim? (S ha már itt tartunk: a több kolumnára rúgó kérdéshalmaz miért nem egészül ki azzal, hogy „már xx napja nem tudjuk, kicsoda Hrisztosz Hatzoginnisz?” A balkáni látókör csak a „fantomhorvátokra” és a „fantomtörökökre” terjed ki, a „fantomgörögökre” nem? Van-e árnyalatnyi különbség, ha – feltételezve, de nem bizonyítva – a Fidesz cégérdekeltségei ellenzékben, míg a szocialistáké kormányon váltak köddé? A VIP-es főszerkesztő közéleti érdeklődése ennyire szelektív volna?) Remény és reménytelenség képzetét nem befolyásolja-e erőteljesen, hogy az általunk pártolt vagy elutasított politikai erők nem éppen kormányon vagy ellenzékben leledzenek-e? Nem ment-e el a józan eszünk, hogy már az élet javát sem tudjuk (vagy akarjuk) megkülönböztetni az élet salakjától? Képesek vagyunk-e még – félretéve kamaszos grundérzelmeinket – össznemzeti érdekekben gondolkodni? Él-e még a magyar nemzet? S ha (a hivatásos pesszimisták agytekervényei mentén haladva) nem; akkor van-e értelme még egyáltalán nap mint nap kérdezni?
Mitől lesz valaki mumus? A politikában erre a szerepre nem feltétlenül kell rászolgálni: elég ilyen-olyan veszélyt emlegetni, hogy az ördögöt a falra fessék. Kövér Lászlóról például egyes politológusok széltében-hosszában terjesztik, hogy buta, mint a föld – s e sztereotípia-kovácsolásban nem zavarja őket a doktori cím sem. (Demszky-szimpatizáns hírverők ugyanilyen megalapozottan állítják Fodor Gáborról, hogy ő a világ lustája. Verebes István a Heti Hetesben ezt ország-világ előtt közhírré is tette. Előbb ellenőrizte az információt: felhívott valakit az SZDSZ-nél telefonon. Bizonyára nem Fodor volt a vonal végén. A Budapestért díj adományozása már nyilván folyamatban is van.) Visszatérve Kövérre: ő azért jó mumusalany, mert nem mindig cifrázza a véleményét, nem csomagolja diplomatikus semmitmondásba. Ellenzéki publicisták követni se tudják, hogy üthet meg békülékeny hangot a Fidesz az MSZP-frakcióval szemben (legalább Nagy Sándorral egyeztessenek össznemzeti kérdésekben, ha már Kovács Lászlóval nem lehetett), s hogy állíthatja ugyanakkor, hogy a szocialisták összefonódtak az olajmaffiával (ha egyszer összefonódtak). Nehéz megérteni, hogy két állítás közé nemcsak a „vagy”, hanem az „és” szócska is illeszthető. A Kövér-féle politikustípus azért idegesítő, mert a Bibó-szakkollégisták ellensúlyozására hiába alakul Bibó Társaság, aminek tagsága igen vegyes (Litván Györgytől Farkasházy Tivadarig), ha Kövér szerint „bibói értelemben nincs a társadalomnak elitje, amely példát mutathatna”. Az is kínos, hogy „ez a bankelnökök adórendszere, a cinizmus tobzódása”; akár az, hogy a romák ügyében „vasárnapi jogvédők rándulnak le a Gellérthegyről”. Sőt az is (a predemszkysta SZDSZ 20 százalékos adóra vonatkozó óriásplakátjára reagálva), hogy „az arcátlanságnak ezer arca van”. Ennek csupán variánsa, hogy „a politikai korrektség a demokrácia visszataszító arca” (mert hipokrita). Meddig lehet meglapulni a régi bűnök hosszú árnyékában?
A jobb- és baloldal nem egyformán teljesített, ennek ellenére sikerült az eb-t megnyerni.
(Mocsai Lajos, a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya az m1-en, a bukaresti diadal után)
Red Bull nélkül nem megy? Az ismert animációs tévéreklám szerint ha egy futballcsapatnak se jobbszárnya, se balszárnya nincs, nem terem neki babér a Bundesligában. (Szerencsére félidőben az edző rendelkezésére áll a bikavadító legitim doppingszer, ami tudvalevőleg szárnyakat aaad…) Úgy látszik, a csapatjátékokban ez a problémakör egyaránt jelenvaló; függetlenül attól, hogy a labda kéznél vagy lábnál van-e. Kézilabdás hölgyeink – akik idén egyszer már fölényes vezetés után betliztek az olimpiai döntőben, aztán meg a szívbajt hozták ránk a román fővárosban, a hosszabbításban gyűrve le az amúgy zsenge tudású ukránokat – mindent leginkább középen igyekeztek megoldani; úgyhogy a totálisan berekedt Mocsai mester helyzetértékelése csupán annyiban mérvadó, amennyiben a győztesnek utólag mindig igaza van. Ettől eltekintve viszont joggal várhatnánk el tőle némi részletezést: ha jobb- és baloldal nem egyformán teljesített, akkor vajon (a két rossz közül) mégis melyik volt a kevésbé rossz? Ilyesmit persze a politológus társadalomnak nem ildomos nekiszögezni – jóllehet szórják ők kérdés nélkül is a keresetlen válaszokat. A legnagyobb gond ezekkel az, hogy az illető elemzők (megkockáztatom: kivétel nélkül) maguk is játszanak a jobb- vagy a balszárnyon; legfeljebb az igazolásukkal nincs minden rendben, lévén, hogy e szférában teljességgel polgárjogot nyertek a zsebszerződések. A függetlenek mítoszában ugyan egyre kevésbé hisz a lelátó, ám a bírák és asszisztensek (ómagyarul: partjelzők) jogállását egyelőre nem kezdte ki a tribünök mind kényesebb ízlésű népe. Ráadásul a szüntelen fenekedést (noha a szélső szárnyak elvileg egy csapatban játszanak) a publikum nem díjazza, hiszen szerinte a jobb- és balszél huzamosan nagyjából egyformán teljesít. De nyerünk-e valaha Európa-bajnokságot, ha botorul minden támadást középen erőltetünk?
Magyarországot mintegy példaként, véletlenszerűen választottuk ki.
(A holland Amnesty International az MTV-híradóban)
Bocsánatkérés-e a hátraarc? Az egyesült Európa, ahová oly igen iparkodunk, s amelyben az ismert geopolitikai előzmények miatt Hollandia máris ott van, igen kényes az árnyalatokra, beleértve a történelmi bocsánatkéréseket is. Így aztán joggal várhatnánk el, hogy egy – az emberi szabadságjogokat zászlajára tűző – holland szervezet beismerje tévedését, s töredelmesen megkövesse azokat, akiket bizonyítékok hiányában alaptalanul hírbe hozott. A szenvedő alany ezúttal a Magyar Köztársaság. Hollandiai lapokban olyan fizetett képes hirdetéseket tettek közzé, amelyek hiányos fogazatú gyermekeket ábrázoltak, a képaláírás szerint pedig a foghíjak kínvallatás következményei, amelyet magyar rendőrök hajtottak végre az illető kiskorúakon. A Magyar Televízió híradósai igen helyesen a végére kívántak járni az ügynek, ám a buzgó holland aktivisták többszöri megkeresésre sem tudtak bármiféle konkrét esetleírással szolgálni. Ehelyett elkezdtek mellébeszélni, s elképesztő előítéletességgel azt nyilatkozták: ha Magyarországon nem is, de „ezekben az országokban” igazán mindennapos a gyermekekkel szembeni hatósági erőszak. Az még csak hagyján, hogy a derék embervédők gondolatvilágában az Unión kívüli Európa még mindig monolit (tudjuk: Budapest, Bukarest…); de hogy az sem ejtette őket gondolkodóba, mikor a hollandiai magyarság (igen indulatosan) és a magyar Amnesty International-szervezet (hűvös távolságtartással) egyaránt alaptalannak ítélte a reklámkampányt: több mint aggasztó. A magyar külügyminisztérium megkeresésére csupán annyit reagáltak: működésük során nem szempont, hogy a magyar EU-csatlakozással foglalkozzanak. Aztán a karácsonyra lekötött hirdetésektől mégis visszaléptek – talán beszéltek egy nemzetközi jogásszal, aki felvilágosította őket: a megrágalmazott ország jogállam, s épp úgy beperelheti őket, mint a ciánozó Aurult. Vajon Magyarország mely vetélytársa finanszírozta e drága hirdetéseket?
Ismerkedjen meg azzal a nővel, aki az egyórás női orgazmust kifejlesztette, és a gyakorlatban oktatja a kaliforniai egyetemen.
(A Joy magazin szórólapja)
Lehet-e az orgazmushoz órát igazítani? Mindegyre bebizonyosodik, hogy szexuális képzeletünk a földön jár, s nem a baldachinos ágyak magasságában. Képzeljük csak magunk elé azt a kaliforniai egyetemet, ahol ez a speciálkollégium könnyedén fölvehető az indexbe! (Mondjuk a közgazdaságtan alapjai, a feminizmus története meg a „főzőcske, de okosan” tantárgyak mellé.) Vajon van-e tolongás a dékáni irodán? S aki bejut a tanárnőhöz, az pusztán elméleti jellegű szemléltető oktatásban részesül (Mindent a szemnek, semmit a kéznek, a szájnak stb.); vagy netalán szemináriumi jellegű ismeretátadásra, hétvégenként pedig korrepetálásra is mód nyílik? Ezek azonban csak az európai agyberendezéssel nehezen modellezhető technikai részletek – a teoretikus kérdésfelvetések legalább olyan izgalmasak. Miért jó az, ha egy álló órán át tart a női orgazmus? Mit ér a gyönyör kivételes pillanata, ha bárkinek, bármennyi időre bérletet lehet váltani rá? Milyen metódussal lehetett ezt az egész estés orgazmust kifejleszteni? (Talán még a Káma Szutrát is elolvasta hozzá a feltaláló hölgy – ott van szó ilyesfajta időtartam-rekordokról. Csakhogy a klasszikusoknál nem a gyönyör nyúlik meg, hanem az oda vezető út.) S ha már eleget csámcsogtunk a kaliforniai fitness e forradalmi – vagy éppenséggel ókonzervatív – válfaján, még mindig érhet bennünket meglepetés: a női trendmagazin az igényes olvasótáborának ekként érzékelteti a hatvan perces extázis időigényét: „Gondoljon csak bele: ennyi ideig tart a Barátok közt négy teljes epizódja a reklámokkal együtt!” Ezek után aligha lehet több ellenvetésünk. A végeérhetetlen magyar kereskedelmi szappanopera epizódonként is felér egy-egy kiadós orgazmussal, nem is szólva a reklámokról! Az a Barátok közt-élvező, aki ennyi érv dacára sem rohan megvenni a Joy-t (ami ez esetben maga az Orgazmus), az megérdemli a sorsát. De ki beszél itt a férfiakról?
Lehet olyan döntést hozni, hogy parlamenti képviselő, netán kormánytag költözzön ki nem tudom hova, a Városligetbe vagy a Vérmezőre vagy bárhova máshova, ha a törvény kötelezi őket, de nem hiszem, hogy meg lehet fosztani őket attól a joguktól, hogy ők is tisztességes lakhelyet szerezzenek vagy vásároljanak a sok évtizedes munkájuk, munkaviszonyuk eredményeként.
(Horn Gyula az 1996. december 10-i MÚOSZ-sajtótájékoztatón)
Mire jó az Internet? Például hogy megidézzen olyan, feledésbe merült kijelentéseket, melyek aktuálisabbak, mint valaha. Most, hogy a Torgyán-villa-cirkusz politikailag okafogyottá vált (összehangolt offenzívával sem sikerült előbb szétverni a koalíciót, mintsem az megszavazta volna a kétéves költségvetést), különösen érdekes, mi hangzott el e témában a tévés nyilvánosság előtt kereken egy ciklussal ezelőtt. “CSONTOS JÁNOS (Magyar Nemzet): Miniszterelnök Úr! Az Ön pártja is csatlakozott azokhoz a pártokhoz, amelyek vagyonnyilatkozatot tesznek. Mihelyt ez megtörtént, máris kirobbant egy olyan sajtóbotrány (nem tudom, hogy minősíthetem-e így), ami Gál Zoltán villaépítésével, illetve -felújításával kapcsolatos. Sokan úgy vélekednek, hogy köztisztviselői, esetleg kormányfizetésből sem lehet manapság villát építeni. Nem tartja-e úgy, hogy időzített bombákat jelentenek ezek a vagyonnyilatkozatok, és egy jövendő kormányalakításnál nem kell-e ezt esetleg figyelembe venni, hogy az lehet miniszter, aki nem tervez villát építeni? HORN GYULA: Először is Gál Zoltán nem miniszter, hanem a magyar Országgyűlés elnöke. Önálló jogi személy. A másik, amit hangsúlyoznék, hogy én nem tudok botrányról. Lehet, hogy ön másképp értékeli, én nem tudok botrányról. Azt tudom, hogy két lap írt erről. Gál Zoltán közzétette nem a villával, hanem a házrésszel kapcsolatos tényeket – ha jól emlékszem, a tegnapi Népszabadságban volt –, amelyben elszámol. Hogy alacsony vagy túl alacsony az a 23 millió forintos ár vagy sem, azt nem tudom megítélni.” Van-e joga megítélni bárkinek városligeti, vérmezei politikusainkat?
Hétszáz gyermek ünnepelte az Országházban az aranyvasárnapot.
(Képaláírás a Népszavában)
Szeressük-e a kufárokat? Egy bizonyos zsenge korú názáreti próféta nemigen szerette őket – legalábbis ha portékáikkal a templomban időztek. Azt azért nem hinném, hogy adott esetben rájuk gyújtotta volna a BS-t (mint a sport szentélyét, amelyben normális esetben legfeljebb üdítő- és szendvicskereskedelem folyhatna), ám a karácsony végletesen kommersz értelmezéséhez mindenesetre volna néhány keresetlen szava. Azzal ugyan kétezer év múltán lassacskán kénytelenek vagyunk megbarátkozni, hogy a lélek ünnepe egyben a tárgyak ünnepe is lett, a megváltó születése fölötti örvendezés összemosódik a tulajdongyarapodás élményével – azt azonban leszögezhetjük: a főszerep sohasem lehet a kufároké. Vajon milyen értékrend uralkodhat a Népszava szerkesztőjének bensőjében, amikor a parlamenti kiskarácsony gyermekeknek szóló rendezvényét – amely az ateista fenyőünnepet váltotta fel – egy kifejezetten marketingjellegű műszóval, a karácsonyi ajándékbeszerzés bevételmaximalizáló üzleti fogásával, az aranyvasárnappal hozza összefüggésbe? A „kiskarácsony” olyan előünnep, amelyet technikai okokból rendeznek korábban (elvégre a szenteste a szűk családé); az aranyvasárnap ellenben a rendkívüli nyitva tartás fedőneve, amely ellen hallgatólagosan a máskor oly kardos szakszervezetek sem tiltakoznak. Egy „ártatlan” képaláírásban – tudatosan vagy tudat alatt – így keveredhet a szent és a profán; s a baj csak annál nagyobb, ha a lelkekben és agytekervényekben is ekkora a káosz. S ez még fokozódhat is, ha a rendezvény egyik attrakcióját, a „betlehemi lángot” górcső alá vesszük. Olümpia, az ókori Görögország azért némiképp más kor és más helyszín; nem is szólva arról, hogy az olimpiai láng fellobbantása mégiscsak a hitleri propagandagépezet igen képzeletdús ötlete, amely szervesen illeszkedett a berlini játékok koreográfiájába. Betlehemben csillag volt, nem láng. Ez is, az is világít – de kell-e hangsúlyozni a két fényforrás közötti különbséget?
Kuncze VALAKI, és akkor is az, ha erre momentán, politikailag éppen semmi szükség.
(R. Székely Julianna a Magyar Hírlapban)
Ki találta ki Kunczét? Állítólag a píárosok: politológiai közhely, hogy ő az első figura a rendszerváltozás óta, akit tudatosan, „nulláról” felépítettek. Így tudja R. Székely is, mondván: Kuncze „nagyon ki lett találva annak idején az SZDSZ-nek”. Később ugyan azt írja: „nem kitalált figura, píár-személyiség” – bár itt talányos, hogy a „nem” a vessző utáni részre is vonatkozik-e. Mégis kolompolhat a szerzőnek valami, mert úgy véli: Kunczéhoz „a legjobboldalról nézve sem lehetett semmi zsidósat, állampártosat asszociálni”. Emlékeztetőül: az SZDSZ-es (jobbszélső?) kemény mag egy Mozgó Világ-os interjúban kotyogta el: Kuncze kiválasztásánál szempont volt nem zsidó származása. (Ismétlés: a faji megkülönböztetés bűnét tilos összemosni a „kommunistázás” erényével. Utóbbi minden demokrata kötelessége, míg akár egy volt diktatúracsináló szerepel a közéletben.) Az SZDSZ píárosai manapság kétségkívül más viaszfigurán dolgoznak: brummadza helyett végtelenített wurlitzert, „humorérzék” helyett görcsbe rándult mosolyt kíván a kreatív korszellem. Szép gesztus a bukott vezér mellett érvelni (bár ne feledjük: Kuncze volt a belügyminiszter, mikor a gondjaira bízott önkormányzatok jogos jussát eltocsikolni igyekeztek); de ez a csupa nagybetűs fonák nemecsekizmus mégiscsak a kezdő publicisták és javíthatatlan dilettánsok kedvelt fogása. (Szerelem aligha van a dologban.) Ám „a köménymag tekintélyelvű eleve elrendeléseire” visszarévedni akkor, amikor épp egy másik tekintélyelvűség (Szervilis Demszkysták Szövetsége) nyert csatát – politikai rövidlátásra vall. Akárcsak az a megállapítás, hogy Kunczét „nem lehetett erdőbe vinni, de be lehetett tessékelni mondjuk az MSZP-kormányzásba”. (Mi akkor az erdő?) Ráadásul ha Kuncze „valaki”, akkor az SZDSZ-ben momentán, politikailag éppen senkikre van szükség. Vajon Gábor Andor kicsinyes Schenk I.-je, vagy Rejtő Jenő nagyvonalú Senki Alfonza a követendő ideál?
OSSZIÁN
Magyar Nemzet 2000. december 09.
7 . oldal
Ki találta ki Kunczét?
Kuncze VALAKI, és akkor is az, ha erre momentán, politikailag éppen semmi szükség.
(R. Székely Julianna a Magyar Hírlapban)
Ki találta ki Kunczét? Állítólag a píárosok: politológiai közhely, hogy ő az első figura a rendszerváltozás óta, akit tudatosan, „nulláról” felépítettek. Így tudja R. Székely is, mondván: Kuncze „nagyon ki lett találva annak idején az SZDSZ-nek”. Később ugyan azt írja: „nem kitalált figura, píár-személyiség” – bár itt talányos, hogy a „nem” a vessző utáni részre is vonatkozik-e. Mégis kolompolhat a szerzőnek valami, mert úgy véli: Kunczéhoz „a legjobboldalról nézve sem lehetett semmi zsidósat, állampártosat asszociálni”. Emlékeztetőül: az SZDSZ-es (jobbszélső?) kemény mag egy Mozgó Világ-os interjúban kotyogta el: Kuncze kiválasztásánál szempont volt nem zsidó származása. (Ismétlés: a faji megkülönböztetés bűnét tilos összemosni a „kommunistázás” erényével. Utóbbi minden demokrata kötelessége, míg akár egy volt diktatúracsináló szerepel a közéletben.) Az SZDSZ píárosai manapság kétségkívül más viaszfigurán dolgoznak: brummadza helyett végtelenített wurlitzert, „humorérzék” helyett görcsbe rándult mosolyt kíván a kreatív korszellem. Szép gesztus a bukott vezér mellett érvelni (bár ne feledjük: Kuncze volt a belügyminiszter, mikor a gondjaira bízott önkormányzatok jogos jussát eltocsikolni igyekeztek); de ez a csupa nagybetűs fonák nemecsekizmus mégiscsak a kezdő publicisták és javíthatatlan dilettánsok kedvelt fogása. (Szerelem aligha van a dologban.) Ám „a köménymag tekintélyelvű eleve elrendeléseire” visszarévedni akkor, amikor épp egy másik tekintélyelvűség (Szervilis Demszkysták Szövetsége) nyert csatát – politikai rövidlátásra vall. Akárcsak az a megállapítás, hogy Kunczét „nem lehetett erdőbe vinni, de be lehetett tessékelni mondjuk az MSZP-kormányzásba”. (Mi akkor az erdő?) Ráadásul ha Kuncze „valaki”, akkor az SZDSZ-ben momentán, politikailag éppen senkikre van szükség. Vajon Gábor Andor kicsinyes Schenk I.-je, vagy Rejtő Jenő nagyvonalú Senki Alfonza a követendő ideál?
OSSZIÁN
Magyar Nemzet 2000. december 09.
7 . oldal
OSSZIÁN
Munkatársunktól
Felküldve: 2000. december 07.
7 . oldal
A függetlenség egy szerkesztőség azon attitűdje, ami azt diktálja az újságíróinak, hogy működésük során ne a politikai tényezőkhöz, hanem egyesegyedül a valósághoz, a tényekhez mérje minden szavát és mondatát.
(Szerkesztőségi cikk a Magyar Hírlapban)
Seperjünk-e más portája előtt? Nem szívesen tesszük, de hát a minap beleártottuk magunkat a napilappiacnak a Magyar Hírlap általi hézagos interpretálásába, s azóta jelentős fejlemények vannak. Mivel pedig a sepregetés mégiscsak közterületen folyik, nem hallgathatjuk el megdöbbenésünket. Azáltal ugyanis, hogy a Ringier-birodalom visszamenőlegesen vásárolta meg a Marquard-lapokat (s igaz kollegalitással, őszinte felháborodással fűzhetjük hozzá: ezt hetekig nem kötötték az újságírók orrára), a befektetők bohócot csináltak a Magyar Hírlapból, amikor az „post festa” Ringier-tulajdonú lapokat bagatellizált. Szintén figyelemre méltó, hogy milyen háttéregyezség alapján adhatta át Az év embere díjat Jürg Marquard, ha már nem is övé volt a bolt. (Várjuk bocsánatkérését a megtévesztés miatt a színjáték áldozatától, Gönczöl Katalintól.) Le kell szögezni azt is, hogy a bevallottan politikacsináló Torgyán-villa-ügy címlapos tálalása már a Ringier-konszern felelőssége. (A tulajdonosváltás egyelőre nem hoz szemléletváltást a kettős mérce antidemokratikus alkalmazásának tekintetében: a Magyar Hírlapban változatlanul címlapra kerülhet az a szégyen, hogy „Az ellenzék csak Torgyán József vagyonára kíváncsi”.) A „függetlenség attitűdjét” (amely normális esetben senkinek semmit nem diktálhat) megkérdőjelezi a tény, hogy hosszasan jegelték a felvásárlás bejelentését. Várni kellett Demszky Gábor hatalomátvételéig? Netán Tamás Gáspár Miklós, Kuncze Gábor és Schweitzer József visszavonulásáig? (Svájci svájcinak farkasa?) Fellép-e a versenyhivatal a példátlan eset ellen, hogy négy országos napilap van egy tulajdonban? S köthetünk-e fogadásokat, miként aggódik majd Kovács Zoltán a Sajtómunkások XXIX.-ben, hogy a Princz-féle holdingnál is nagyobb véleménymonopólium uralja a hazát?
Csak azt nem értem, kedves Életkopf, hogy ez mitől jó szöveg.
Egyetlen mondanivalója a cirádáknak annyi, nem érti, miért hozták késve nyílvánosságra a Magyar Hírlap tulajdonosváltozását?
Ha Osszián nem érti, az nem baj. Az üzleti életben az üzleti titkokat sosem szokták kiteregetni, főleg nem idő előtt.
Mert a tulajdonosváltás nyílvánvalóan a szerződéssel jön létre, de nyílván felfüggesztő feltétel az ellenérték megfizetése, ami adott esetben egy -két hét lehet.
Tehát osszián butaságában mindenféle hátsó gondolatokat rángat elő, holott az üzleti valóság, hogy a korábban kötött szerződés bizonyára a kifizetés tényével lépett hatályba, és ekkor hozták nyílvánosságra.
Amúgy a Torgyán féle oldalág sem semmi. Tudomásul kell venni, hogy Horn már leszerepelt, rá csak a bigott hülyék szavaznának. A Fidesznek éppen azért volt sok szavazója, velem együtt, mert a tiszta kezkben reménykedtünk. Ebből a szempontból teljesen mindegy, mennyit loptak a szocik, igenis, számomra most már csak és kizárólag az a kérdés, hogy miből épít Torgyán, mert már nem tudok bízni sem benne, sem abban a Fideszben, amelyik ilyen koalíciós partner mellett bármikor kiáll. El lehet lehetetleníteni egy Torgyán ellenes számokérést egy bizottságosdival, de a szavazók ezt nem fogják elfelejteni, sem Torgyánnak sem az őt istápoló Fidesznek. Ennyiben tehát jogos az, hogy az ellenzéket most kizárólag a Torgyán villa forrásai érdeklik, és erre nem is kapunk elszámolást, csak össze vissza locsogást.
Varga Domonkos György topicjában részletesen elismeri, hogy a Horn lejátszott villastoriját a Magyar Nemzet a Torgyán botrány halványításra akarta kezdetlegesen használni. Osszián, ha ilyen buta, legalább kerülhetné a témát.
"A Népszabóról szóló topic többezer beírást élt meg."
Ebben közrejátszhatnak objektív okok is. A Népszabadságot sokkalta többen olvassák, mint a Magyar Nemzetet. Aki hírekre, háttér információkra, s nem pedig szellemtelen és humortalan publicisztikára (groteszk kormánypropagandára) kíváncsi, az SZVSZ az előbbit lapozza fel.
Az Index politika forum számomra elég egyoldalúvá vált.
A Népszabóról szóló topic többezer beírást élt meg. Biztos csúsztat a Népszabó is, de ennyire primitív tévedések,mint a Magyar Nemzet itteni Ossian rovatában, ott sosincsennek.
De eziránt úgy tünik, nincs érdeklődés, ezért én befejeztem.
Tisztelt Osszián Úr! A Magyar Nemzet 2000. november 27-i számában megjelent cikkében egyebek közt arról ír, hogy az Ön számára rejtélyes a habzsolháp mibenléte. Tájékoztatásul közöljük, hogy a habzsolháp (egészen pontosan Habzsolháp, hiszen tulajdonnév) nem más, mint a Kukori és Kotkoda című magyar rajzfilmben a kacsa neve. (H. Szőke Marianna, Ózd)
Igéretemmel ellentétben mégsem állommeg, hogy a mai szösszenetedet ide idézzem. Mégpedig a tudatlanság csimborasszója az, amit írsz. Ime a szöveged:
Kétezer leütés
OSSZIÁN
Munkatársunktól
Felküldve: 2000. december 01.
7 . oldal
Decembertől újraindítottuk biztonsági járőr és motoros beavatkozó csoportunkat.
(Vagyonvédelmi cég szórólapja)
Beavatnának? Meg kell vallanom: tájékozatlanul állok az őrző-védő ipar friss ajánlatai előtt. (Talán szó szerint vettem a szülői intelmet: vigyázz magadra, kicsim!) Bár épp a képviselői vagyonbevallásokkal kapcsolatos ingyencirkusz irányította rá a közfigyelmet: a betörők haladnak a korral, a terepfelmérésnél a nyilvánosan elérhető demokratikus dokumentumokat is feldolgozzák saját szempontjaik alapján. (A kölcsönös gazdasági segítség régi, jól bevált elve szerint a választott politikusok most sorra közzéteszik vagyonnyilatkozataikat. Ezzel jelentősen megkönnyítik a szakosodott beszerző csapatok dolgát: aki Rippl-Rónaira specializálódott, nem kell a tetthelyen csalódottan beérnie egy Aba-Novákkal.) Ám akinek van mit féltenie, az értékelni fogja a gombamód szaporodó biztonsági szolgálatok ajánlkozásait. Ha jól értem, arról van szó, hogy innovatív telefontársaságok és kigyúrt, jó célzókészségű férfiak összefognak, hálózatot képeznek, és a kliens felségterületén működésbe lépő berendezés vijjogás helyett intézkedő profikat rendel a helyszínre. Ebben semmi új nincsen – eddig is voltak helyek, ahol a riasztó a rendőrségen szólalt meg. Csakhogy itt a tettenérés privatizálva van, s ez komoly aggályokat vet föl. Mire jogosult egy privát beavatkozó csoport? Használhat például fegyvert betörőnek vélt személyek ellen, vagy csak fenyegetően túráztathatja a motort, amíg arra nem téved egy állami járőr? Ha – mondjuk „önvédelemből” – el-elsülhet a szolgálati díszfegyver, akkor ki ítéli meg, hogy jogszerű volt-e a beavatkozás a betörő életébe? Mi a helyzet téves riasztáskor, amikor a békésen hortyogó, gyanútlan dédpapit nézik illetéktelen behatolónak? A kivonuló szolgáltatással kombinált távfelügyelet ötletét egyébként Orwell is megirigyelhetné (bár ha a motoros beavatkozást egyúttal a pizzafutár-szolgálattal is sikerülne kombinálni, még az utópiákon is túltennénk). Nem kéne ebbe még idejében beavatkozni?
Tehát.
Az általad rajongott kormány rendőrsége az elmúlt két évben sem tudta semennyire sem megvédeni az állampolgárokat. Tehát azok kénytelenek magánszolgálatokat igénybe venni. Ennyi a lecke, fel nem fogom, mit nem értesz.
A rendőrség nem is vállalhat házőrzést, a riasztót nem lehet a rendőrséghez bekötni, csak a sokszor a rendőrség épületeiben müködő magáncégekhez.
Összefoglalva a közbiztonság terén ugyanolyan reménytelen a helyzet, mint a Magyar Nemzet tudatlansága terén. Ezt már nem fogod tudni alulmúlni.
Így világos az ügy, ezek után már csak az lehet a (természetesen költői) kérdés, hogy a derék Osszián a "Gyilkold..." kezdetű megfogalmazást miért nem kizárólag a Tesco-hoz kötötte, miért kellett neki feltétlenül idekapcsolni a Népszabadságot is.
A Népszabóság ezt a Tescos belső iratot mint extrém példát ismertette. Attól még, mint cégfilozófia igaz a Tescoban, mégha nem is rokonszenves. De ez azt jelenti, hogy mindenáron olcsóbbak akarnak lenni vagy azonos áron jobb minőséget adni. Ez átvitt értelemben gyilkolás, de a megfogalmazás nekem és a Népszabónak is idegen volt.
Lehet feneszelíd, örülök, hogy Te a felső tízezerhez tartozol, én bizony középszerü vagyok. Ennek ellenére meglepő számomra, hogy egy fizetett publicista egyheti termése mennyire hemzseg a pontatlanságoktól, hibáktól, de a jobboldali csorda ennek ellenére megy utána.
OFF
"Gyilkold versenytársainkat!
(A Tesco célkitűzése a Népszabadságban)"
Kedves purplerain11, mivel az Osszián megadta forrást nem olvastam, kérdezem tőled, hogy a Népszabadság milyen szövegösszefüggésben említette a "Gyilkold..." célkitűzést? Az MN olvasói - meg mások is - ebből az idézetből akár még arra is következtethetnek, hogy a Népszabadság mintegy egyetértőleg visszhangozza a Tesco célkitűzését. Hogy így van vagy sem, az nem derül ki Osszián írásából, pedig ezt azért nem ártana tudni.
Tudod, vannak olyanok, akiket betegesen nyomaszt a mások sikere. Hazafelé az utcán gesztikulálnak magukban, terveket forralnak - ez volt régen. Ma meg itt az Internet, itt mindenki hös lehet. De fizetett publicista azért nem. Mondják, nincs nyomasztóbb, mint a középszerüség.
Most már csak az a kérdés, kedves Hools, hogy én vagyok-e monomániás vagy Osszián.
Azt gondolom, hogy az újságírói tisztesség számonkérése a Magyar Nemzet újságírójától, talán nem tünik elfogadhatatlan tolakodásnak. Amit ma írt, például más hangsúlyokkal ugyan, de elfogadható számomra. Én nem hiszem, hogy a mai világban egy vállalkozónak bármit számítana egy plecsni, valószjnüleg odateszi a múlt rendszerben menetrendszerüen osztott kiváló dolgozó plecsni mellé, tehát az egy erős túlzás, hogy a kitüntetettnek ez bármit jelentene ( ha igazán vállalkozó és nem pártbérenc), bár a reklámot nyílván kihasználja. A Fejér megyei Hírlap rossz fotóját azonban én is elitélem, ha az tényleg megjelent úgy, ahogy Osszián megírta.
Én is gondolkoztam azon, hogy miért nincs se pro se kontra vélemény.
Itt ugyanis nem én hoztam a témákat, hanem Ossián és amiket megírt, azon belül a tisztességtelen hozzáállást és a mély tudatlanságot szinte cikkről cikkre, napról napra, szövegszerüen lehetett bizonyítani.
A jobboldali túlsulyt én abból gondolom, hogy ennél kisebb csúsztatásokat a Népszabó illetve a HVG topicban bőszen számokkérnek az asztaltársak, míg a Magyar Nemzet ugyanezen tevékenységére ezek szerint senki sem kíváncsi. Persze, látom én, végülis egy kispéldányszámú napilapra sokkal kevesebben kíváncsiak, mint az előbb említettekre, és amit a Magyar Nemzet glosszaként ír még így, az Indexen is érdektelen.
Itt a jobboldaliak harcolni szeretnek, odavágni, talán nekik is kínos egy ennyire elfogult, egyoldalú, tudatlan újságíró, Osszián.
Ezennel a témát befejeztem, a napi kritikáimmal felhagyok. Maguk az olvasók (illetve a lapot nem olvasók) mondják ki éles kritikájukat ezzel a tisztességtelen újságírással szemben.
Az Indexre jellemző erős jobboldali túlsúly? Te milyen fórumba írsz?
Ebbe a monomániába egyébként még a baloldaliak sem szállnak be, szerintem nyugodj meg egy kicsit.
Üdv
hools
Azért elgondolkodnék helyedben, kedves Osszián, hogy az Indexre egyébként jellemző erős jobboldali tulsuly ellenére senki jobboldali olvasód nem próbál vitába szállni érvelésemmel, tehát még ők is egyetértenek azzal, hogy cikkeid szinvonala gyakran kritikán aluli.
Nézzük, mivel büntetsz bennünket, szegény olvasókat, a mai napra:
Kétezer leütés
OSSZIÁN
Munkatársunktól
Felküldve: 2000. november 29.
7 . oldal
Aki tízezer forint fölött vásárol, kap egy patkányos korsót!
(Ciánkáli-reklám a Pesti Estben)
Minden ezredvég dekadens? A jövő történészeinek figyelmébe: az ingyenmagazin 47. száma. Lépj be egy gyilkos agyába! Spanyol, török filmhét. (Déli NATO-orientáció.) Még délebbre: Tuvalu, az álomsziget. Egyet fizet, kettőt kap; jelszó: halacska. (Horgászparadicsom?) Reszkessetek, betörők! trilógia, díszdobozban. (Kettőt fizet, hármat kap.) Ugyanez pulóverben: kettőt fizet, ötöt kap. Tök alsó, fehér alsó, alul semmi. Mérethiányos és szezonon kívüli darabok kiárusítóhelye. Decemberben újra ad a Tilos Rádió – a fal adja a másikat. Töltsd le Madonnádat, mobillogódat, csengő hangodat SMS-en. A tenyérszámítógépek svájcibicskája. (És a svájcibicskák tenyérszámítógépe?) Kábítószer-ellenes hétvége, drogkonferencia, kortárssegítés. (Szegény Kortárs!) Kontra: hogyan mentheti meg a kender a világot? Hisztériaszilveszter a Hősök terén. Népi rablét; alternatív színházi plakáton két nő csókolózik. Felirat: ezért fogy a magyar. Előadás: mikor lesznek feministatüntetések Magyarországon? Fogkrémről elnevezett csókverseny, nem csak melegeknek. Melegek az iskolában. Jákshow Hot 20. „Minden kisördögöt virgáccsal és ajándékkal várnak meztelen mikuláslányaink”. Az Afrika Centrumban tangótanfolyam, indiai szabadegyetem. (Globálafrika.) Tibeti társaság az ürességen meditál – jelszó: „nemkötődés a szavakhoz”. A budai Liberális Klub novemberben elbúcsúztatja az évszázadot, a Liberális Klubokért Egyesület Szabad népek ereje címmel, Soros-támogatással kampányol Demszkynek. (Az erő velük van?) Kihívás a dohányiparban: területi képviselő érettségivel. A Lóerő magazin jedilovagokat keres galaktikus fotóval, a Fitt Mama magazin főszerkesztő-helyettest – fitt papák se kíméljenek! Gróf Balázs képregénye: a nagymama szobafalán lelt feszület a Blair Witch Project rejtélyes szimbóluma; vagy fejjel lefelé: heavy metal? Az Egyesült Hallgatók Elnöke 53 százalékkal Superman, a Héják vezére. Nagyszabású elnökbeiktatási parti. Hol az a patkányos korsó?
Ennyi, becsülöm a nyomdászt, aki végigszöszmötölte a szövegedet.
Azt még értem, hogy fel akarod sorolni a maradiság és értetlenség nevében azokat a dolgokat egyszuszra amiket nem értesz. Ez még nem egészen cikk. Mióta világ világ a polgárpukkasztás müködött és a nyárspolgárok mostani szöveged szerint szörnyülködtek... ezzel nincs is mit foglalkozni.
Két dolog viszont mélyen tisztességtelen Benned.
Nem tudom, miért kevered bele a Tilos Rádiót - hogy a fal adja a másikat. Ez önmagában nem polgárpukkasztó, de vannak ilyen müsorai is.Ilyen megjegyzés egy az ORTT által amúgyis üldözött adó ellen nem éppen kultúrált.
A másik éretlen belekeverésed a Budai Liberális Klub -felsorolva napjaink értelmetlenségei között meglehetősen rossz fényt vet Rád, hiszen a pojáca miniszterünk jóval inkább anakronisztikus jelenség, mint Demszky.
Amennyiben pedig nem értesz egy kicsit sem a zenei irányokhoz, akkor kerüld el a heavy metal becsmérlését, mivel az egy olyan irányzat, amihez Te csak a legnagyobb tisztelet hangján közelíthetnél.
A mai házifeladatod minden tekintetben értékelhetetlen, minden jegyed egyes.
A számodra viszont a legnagyobb szégyen, hogy egy olvasód sincs, aki kicsit is szépíteni próbálna silány bizonyítványodon.
