azon asztaltárs kedvéért hozom fel, aki ma felfedezte a spanyolviaszt és elindította újból a vitát. Meg így jobban látszik majd, mit mivel vontak össze ;o))))
A világban a rend helyreállt Önök a Pannon Rádió műsorát hallják
A csütörtöki nap Franka Tibor és munkatársaié, akik megbeszélik a világ dolgait közönségükkel, s hallgatóságukkal közösen fellebbentik a fátylat az olyan politikai történésekről is, amelyek máshol nem kaphattak publicitást.
- A MIÉP Franka nélkül olyan, mint a vőlegény szerszám nélkül.
- Franka VAU nélkül olyan mint a vőlegény szerszám nélkül.
- A MIÉP VAU nélül olyan mint, a vőlegény szerszám nélkül.
Bezárult a kőr. És mivel ami összetartozik, az össze is nő, ezért aki nincs velünk az ellenünk van! ;-)
"Képviselő-jelöltségének időtartama alatt Franka Tibor nem szerepelhet a Magyar Rádió műsoraiban, így nem vehet részt a Vasárnapi Újság című műsor elkészítésében sem" - írja a Népszabadság. "Kondor Katalin, a Kossuth főszerkesztője tudatta, hogy (...) levélben közölték az érintettel: képviselőségéhez sok sikert kívánnak, újságírói közreműködését azonban a rádió belső szabályzata tiltja."
A hozzászólásokból kitűnik, hogy Franka tuti befutó:
- a speakerek rá szavaznak, mert MIÉP-jelölt.
- a PuPuk rá szavaznak, mert kommunista volt.
- az összes kormánypárti rá szavaz, mert Orbán kedvenc rádióműsorában szerepel.
A szadesz már eltörpül ezek mellett.
:))))))))))))
Képviselőfánk nem szerepelhet a közutálatiban állandó rovattal?
majd megmódosíccsák a törvényt...
volt már rá precedens
(pl. érdemei elismerése mellett valaki mégiscsak doktor lehet)
Franka régi kommunista. Az nemzetközi liberális kommunista sajtóból szívta magába a sajtóetikát. Többszőr járt USÁ-ban, Németországban és Franciaországban miközben mások útlevelet is alig kaptak.
Iskoláit kiváló teljesítménnyel végezte. A Politikai Főiskolát kiváló eredménnyel végezte.
Pártunk és népünk hős fiára most új megbizatás vár. Úgy, mint korábban az MSZMP-t, most a MIÉP-et kell belülről bomlasztani.
B(
Örülnék, ha Franka képviselő lenne, hiszen a mai Parlamentben szinte már nem is keltene feltűnést, a média viszont sokat veszítene vele, nehéz lenne pótolni.
Ez minden, amit a témához hozzá bírsz tenni? Én is tudnék sok példát sorolni, de ez a topic valóban Frankáról szól, tehát ha van róla véleményed, akkor írd meg, ha meg csak mások hozzászólásait tudod bírálni, akkor nyiss te egy topicot ebben a témában.
Frankáról csak annyit: tényleg nem lesz sok esélye, ha a kisgazdák megint kolbásszal kampányolnak. Függetlenül attól, hogy most igaz magyar ember :), vagy hülye és gusztustalan.
Talan nyiss egy topikot "Hogy kerulhetett be Boldvai a Parlamentbe?" cimmel, es ott keresd ra a valaszt. Ez a topik azonban nem errol szol hanem Frankarol. Hidd el, sokan tudnank mondani politikusokat akik erthetetlen modon jutottak be.
Na ja, erre nem tudok mit lépni. Bár nem ô lenne sem az egyetlen hülye, sem az elsô gusztustalan a parlamentben. Pl. a mai napig nem értem, hogy juthatott be egyéniben Boldvai László az OGY-be.