De ugye megerted?
Ne haragudj.
A tovabbi folytatasaid nagy perspektivakat mutatnak hoseinknek,meg minden megtortenhet.Ha mindent jol tudin 2002-ig ulunk a nezoteren.De a bonbvivan akadekoskodik az aranyzsakok elosztasa utan is (december) akkor lehet hogy majd a kiskiraly megszakitja az eloadast.
Kedves maci,mar hogy mondod hogy goromban visszautasitotalak ?.De az orgazmust teljesen ki kell hasznalni.Csak szep elo jatekkal,simogatasal kozeledunk a cel fele.Miert olyan hamar elelvezni ?
Ha nekem kivegzed a szereploket mar az elso felvonasba,kivel folytatjuk,mondd meg?
Peddig ugy kellenk mint a meleg kenyer.
Most is sebteben olvassak a forgatokonyvet.Mivel lehetne a kozonseget szorakoztatni ?
OFF
macisajt99,
sajnos nem tudok sakkozni.Illetve pontosítok: ismerem a lépéseket, és az általánosban 6 évesen korosztályos bajnok voltam. Itt meg is állt a sakk karrierem.
Pedig szeretnék tudni jól sakkozni, tettem is halvány próbálkozásokat erre különféle sakkprogramokkal, de feladtam...
ON
Hát igen, nagy az ordibálás az udvartartásban, mert a kertésznek - egyesek szerint - nem szabadott volna a szennyest ilyen nyíltan kiteregetni, ezért a bonviván követeli az akasztást. (No persze most finomabban,képletesen, mint egy jelenettel ezelött, elvégre akkor királyakasztást követelt, most csak egy futó(kaland) beáldozását kéri a kiskirálytól.)
A kiskirály azt mondja, neki semmi baja a kertésszel, de mivel a bonviván újra a fülébe pusmorog, mégis kirúgja. Előtte kikacsint a tömegre, hogy lám, én megpróbáltam, de a tömeg látja, hogy az izzadság csordult a szemébe a homlokából, ezért húzodott össze a szeme. Mindenesetre azért még jól utánaszámol, megfoghatja e még így a piros ultit a jelenet végén.
A kertész kirúgása után azért többekben felvetődik a kérdés: biztos e még mindig, hogy a kiskirály a jani a háznál.
De az már biztos: a forgatókönyv rég a sarokba vágva.
Senki még csak nem is sejti, hogy a publikum az előadás végén tapsol e. Erős a gyanú, hogy jelentős lesz a nem-tetszés nyilvánítók száma, ld. még kifütyülés.
Igazából a nézők a teljes társulatot mindenestől lecserélnék.
Hogy ne maradjon ki egyik tarsulat sem az eloadasbol most kozeledik a bocskaisok korusa.Csurka kaftant hord hogy mutasa mennyire elfogadhato egy kovetkezo kormanyba es hata mogott Szabo Lorant probal egy kest beledofni,de nem megy mert vedi a taltosok aldasa.
Egy percre megallnak a loverseny palya elott ahol pista keresi az elvesztett fogadasokat,de nem talalja .
Az lehet, mert a három szoba 1/6-a tele van dokumentumokkal, oda nem férhetett be.
Viszont Green doktor megállapította, hogy a Ligetvári elődjének a "Hortobágyi húsos-palacsinta" feküdte meg a gyomrát, mert sok volt benne a cián. Szegény Ödönt -a kannibált- emiatt vegetariánus diétára fogják, és ezért kútba esik az Operettimázs központ babgulyás terve is.
A bonvivánt az vészhelyzeti szobába viszik, mert egy nem túl hamis hangot hallott, valami KGI-beli pianínóról, két lazacos-szarvasgombás szendvics között, és ez megfekszi a gyomrát. Itt lép a színre Green doktor, aki elveszi libériás inas sztetoszkópját, de nem tudja felhangolni a kislányt a zongoránál, ezért Pepita Ofélia kezd gitározni, Fülig Jimmy őszinte örömére. Viszont a Ligetvárit kiteszik a Sumbi-sumbi szigetre, aminek nem örül Ödön a kannibál.
Közben egy másik nínó miatt meg eldől a közlekedő edény, és emiatt újra kell írni a fizikát, meg a KRESZ-t, hogy a miniszteri autók ezentúl csak hangsebesség alatt közlekedhetnek, hogy a Trabantosok is meghallják a nínót.
A primadonna meg vadul keresi a negyedik kereket, mert a bonviván szekértolóinak is nagyon hiányzik, de hiába kutatja át a három szobát.
dP
A primadonnáról időközben kiderül, hogy ő csak egy vidéki szubrett, ezért inkább hozzámegy a rokonműfajból való buffohoz, akit később bonvivánnak próbálnak beállítani. Ez olyan jól sikerül, hogy teljesen elkápráztatják a bolsevistákat. Elvakultan észre sem veszik, hogy a boldog pár már havi 2 millió dokumentumot is félre tud tenni, majdani villákra.
A kórus viszont összevissza, hamisan énekel, sőt a legnagyobb létszámú (fisz helyett Fideszt énekel) már teljesen bereked, ettől teljesen elnémul. Egy hangot sem énekelnek, azt hiszik, hogy nekik csak a fináléban kell kiereszteni a hangjukat. A kórus másik fele azt énekli, hogy teljesen hamis a hangjuk, mintha a bányából jönne.
Lehet, hogy baj lesz a fináléval.
off
DP társszerző barátom, kifelejtetted a három gyereken kívül a kereket, pedig irtóztató szükség lenne rá, hogy valaki megtalálja a negyediket, mert nincs ki mind, és nagyon döcög a szekér!
on
Ekkor a kiskirály leszáll a magas lóról, és szelíden karonfogva félrevonja a Bonvivánt. Csak ennyi hallaccik: "sutyuru-sutyuru", vagyis semmi, majd széles vigyorral (a közelben állók nem esküdnének meg, de vicsort vélelmeznek inkább) bejelentik, hogy a Bonviván halaszthatatlan súlyos ügyek miatt átengedi a Főkamarás pozíciót a Primadonna új lovagjának.
Az udvartartás levonul a stilizált Duna jegére, kikiáltani az új Főkamarást. Háromszor repül az korona az égbe, de kétszer nagyot puffanva a jégre hull, majdnem be is szakad..A kereszt is elferdül rajta. Harmadszorra már jobban céloznak, igaz, ekkor már csak félolyan magasra dobják, majd nagy csinnadrattával átszállítják a nagy házba. Itt rossz nyelvek szerint a kiskirály esténként felpróbálja a fejére, de a forgatókönyvben ilyen nincs írva, csak a két bátty terjesztette a rosszízű tréfát. Viszont fogadóórát tart.
Az új Főkamarás első útja a kiskirállyal együtt a Nagy és Nagyon Öreg Bölcshöz vezet. Azóta csendben van, egy esetben virágot visz egy tiszteletrméltó becsületes Nagy ember sírjára. Megáll ott egy pillanatra, és elgondolkodik, hogy nagy szükség lenne most is egy tiszteletreméltó becsületes emberre az udvarban.
Simlicska számtartói állást kap, de mikor kiderül, hogy Rossz Csabával együtt ők írták az OPERETT-ORSZÁG FANTOMJAI nagysikerű forgatókönyvet, a kiskirály, (a régi barátságra való tekintettel, hogy nehogy a számtartó szemét kisüsse a reflektorfény) közbekiabál, és megnevez 27 ipamot-napamot, akiknek a fürdőszobájába a két mostohatestvér a kincstárból lenyúlt aranyakon vett kihúzhatós látcsővel bekukkantott, és felírta a rendszámukat.
Gyorsan megbíznak egy kígyóbűvölő mágust, bűvölne már össze pár papirost erre nézvést.
A mágus izzad, erőlködik, és egy fél cédulát sikerül felmutatnia, rajta homályos krikszkrakszokkal. A kisikirály udvartartása örjöng örömében, és dakota közmondásokon vidul.
A Főkincstárnok Surányiról pusmorgás indul meg a királyi udvarban, hogy a kisláda kulcsát nem őrizte rendesen.
Közben elérkezett a jelenet a forgatókönyv szerinti félidőhöz. A tisztességben megőszült Főkamarás Göncz csendben felállni készül bársonnyal bélelt székéből. Nagy tülekedés kezdődik, ismét a Bonviván pattan a színre, és "énakaroménakarom" felkiálltással markolászva közelít a szék felé.
Ekkor lép vissza a primadonna a színfalak mögül, maga előtt tolva lovagját.
Székely Zoltán ellenőrzi azt a közbeszerzési pályázatot, amit WAP funkciós mobiltelefon beszerzésére írtak ki, mert Körmendy-Ékes Juditnak köll az ilyen, hogy a börtönben lévő férje látogatásakor is tudja szabályozni az internetet.
Szegény Frosch börtönőrnek meg főhet a feje, mert az olajbizottsági meghallgatásokat már kizárólag csak a sitten tartják, és véletlenül bezárja Pallagot és Kóródit az intimszobába, ahol már többen vannak, de nem jön össze a három gyerek, pedig a sportminiszter is ott van.
Mária főhadnagy ezalatt a bonviván vagyonbevallásán hímez. A bonviván meg hámoz. Mindenesetre a stoppolófa-gyűjteményüket bevallják, de letagadnak két villát, és három kanalat arra hivatkozva, hogy hiányos az eszcájg.
A valóságos légügyi dinasztiának a sarja új-zélandi repülőutakat szervez, ahol fakultatív program gyanánt kedvükre kurvaanyázhatnak a résztvevők bármilyen tetszőleges híradóban.
Gondolom most eppen a parlamenti kozvetitest hallja ahol Bonvivanunk egyre kipirultabb arcal valaszol az ocsmany kerdesekre...Ugy hogy most Bonvivan nelkul folytatjuk.A primadona nincs a terembe tehat be,csodalkozva nezi az osszegyulteket es oda sug valamit (csak rutinbol) a debreceni masod bonbivanak.Nagy surges forgas,primadona a masodik bonvivannal el..
A házas felek aztán lázasan lakberendezkednek. Először is felborogatják, ide-oda tologatják a székeket, úgy, hogy a kutya (MIÉP) és a mindenkihez simulni kívánó macska(SZDSZ) egymás mellé kénytelen leheveredni. Ezután jól körbeállják a húsos fazekat egy-egy nagy fakanállal, és veszettül zabálni kezdenek a lakodalmas edényből. Némelyek egyensúlyukat vesztve bele is pottyannak a jó zsíros étekbe, majd' belefulladnak, de ez egyenlőre nem látszik a hatalmas tülekedéstől. Csak a két bátty-akiket idöközben beengedtek-ugrál a sokadalom mögött mostohagyerekként, hogy legalább a szagából részesülne a fenséges ételnek. De nem részesül.
A közönség mit sem lát, ezért, mivel a színészek rájönnek, hogy mégiscsak a publikumnak is kell juttatni valamit, ha már kenyeret nem, némi cirkuszt mutatnak. Ezért elhatározzák, hogy minden eltelt hét percből egyen, a harmadikon a kiskirály egy szócsövet emel a szájához, és beleharsogja, a közönségnek mit illik látnia a nagy tülekedésben.
Mások is kiabálnának szócsövekbe, de az ő mikrofonjukat kikapcsolják.
A (vas)függöny felgördülését követő harmadik részt követheti nyomon az izguló publikum.
A legkisebb királyfi éppencsak beslisszol bátyjai előtt, az ajtót pedig a meghökkent testvérei orrára vágja, és Fityiszt mutat nekik. Előbbiek már a küszöbön túl érezték magukat, de túl magabiztosak voltak. Most a nagy ajtót döngetik, és üvöltik: Viktor, engedj be!
A legkisebb királyfi azonban inkább a hátsó ajtót nyitja ki, és beengedi először a Bonvivánt, aki kellően megriszálta magát, és elgondolkodva pöcögtette hüvelykujjával a magával hozott mérleg nyelvét. Utána jön a kisajtón a Hölgy, Ibolya. A legkisebb krályfi ezután bevágja a kisajtót. A publikum feszeng, látva, hogy a kiskirály a Bonvivánnal kíván házasodni. A kisablakon még néha bekiabál a Csurka föfelügyelő. A nagyajtó távol tartja ugyan a két dörömbölő báttyot, de a nép hangja, a kórus egyre dühödtebb éneke is halkabban jut el a vastag ajtón túlra.
Igen,Miklos messzifoldrol jon,olyan tegelyekel amikben idegen zsirok keverednek mezei fuvekkel.Nem tudom lesznek -e olyan betegek akik hisznek Miklos uj tudasaba.
De Trut kerdi,ki a sugo?
Mert azert valami szoveg azert meg lett valahol irva.Hiaba orkodott Csurka felugyelo,valami idegen szoveget tart valaki a kezeben.A rosszul fegyverzett MIEP alabardosok nem tudtak megakadalyozni.Hmm hol is ul a sugo?Nem a feltetelezett helyen,de hol ?
A színfalak mögött belépőjére vár Miklós, a garabonciás, egykori főszereplő.
Az elmúlt időt külhoni vándorlással töltötte, és nagy tudományokkal felvértezve tért vissza.
Csalódással veszi tudomásul, hogy egyenlőre az övé nem főszerep, s duzzogva burkolózik porlepte köpenyébe.
A tarsolyában különböző nyavalyákra való orvosságok lapulhatnak, de nem mindenki szeretné, ha ezeket előkapná. A hangoskodók és szócsőbe kiabálók egyenesen országveszelytő mételyről kiabálnak...
Eszembe jutott egy idézet, az EDDA együttes 6. nagylemeze Ez a színház c. számából:
"Valami nagyon nagy jót mégis kéne tenni,
(...)
kitalálni valami tiszta, igaz szerepet,
hogy álmaink mind teljesüljenek..."
Iiiiisteniii!
Hogy tenyleg partsemlegsek maradjanak kreativ otleteink,javasolom David Ibolya megjeleneset batarban ulve,mennyaszonnyi kalapban,var egy izmos jokinezesu,anyagilag stabil volegenyre..A batarbol ki fogjak a lovakat,kocsis el..
Ne feldkezzünk el a bonviván emberi oldalának bemutatásáról sem. Örökbe fogadja a sast, aki a nemesi címerében lesz. Elnevezi Fradikának, de az ornitológus bizottság egy tanulmányban megállapítja, (3 dokumentum+ÁFA) hogy keselyű az illető madár. Erre kiderül, hogy csak saslik jut neki ebédre. Ilyet még nem evett, de ezt a libériás pártnak tudja be.
Közben megérkezik a Tompika is, aki azt mondja a bonvivánnak, hogy: Erotikus az, ha a tollával csinálod, perverz, ha az egész madárral. Erre a bonviván előveszi a Szabadi Béláját és kéri hogy mutassa meg nekei a perverzitást. Ezt meg is teszi, de a Fradika beledöglik. Ezután kitömik, de csak a Székelynél található pénz van náluk, -amit még nem foglaltak le- és ezért ezzel tömik ki Fradika tetemét.
Ezután a bonviván énekelni kezd:
Meghalt a kitömött, nem dúl a rút viszály…
Közben jobbról érkezik a primadonna, és kéri hogy a maradékot csomagolják be nekik.
dP
Ne feledjük ki az előadott mű szerzői közül Suchmann elvtársat sem, aki a népi szálat hozza a szoci oldalon, nem beszélve arról, hogy régebben őtet mindenki a híres zeneszerző leszármazottjának hitte (Schumann)(jujj!).
A libretto megírására föl kéne kérni TGM-et, mert csak az ő bonyolult gondolkodásmódja képes átlátni és művészileg megmutatni ezt a felettébb bonyolult történetet.
Csak a végkifejletet kéne megadni:
A Gyorgyán-klán csúfos véget ér, és a rózsaszín lajbiba öltözött vörösöket a lápi vizeken látjuk távolodni, mint rapsicokat.
A fiúk megmaradt csapatainak hangját lentről, a sötét bánya mélyéről halljuk már, míg a drámaíróból fasisztoid politikussá vált egyén őrült módjára jár körbe-körbe a színen és a győztes NÉPnek mutogatja 28 dokumentumból álló legujjab társadalmi drámájának alapjait.
...Közben alulról, az egyik csatornafedél alól, egy fiúkórus emelkedik föl (a fiúk a bányában dolgoztak) és éneklik az "Egyenes derékkal jöttem" című örökbecsű nótát (gyengébbeknek: Kvantanaméra). Mostanra ugye, színpadunk tele van kórusokkal: newzélandi halastósok, románvendégdógozók, fiúk a bányábul és természetesen a mindezek fogadására kivonuló Gyorgyán család kórusa.
Ekkor robban be a színre Zorra ruhában "Arriba e riba.." felkiáltással egy volt főpolgármester, és mindenki kergetésébe fog. stb, stb,srb...
Nem rossz,nem rossz.De valaki hirul kell adja Gyorgyannak hogy van tamogatsa egy elhunyalt rokontol na meg johet egy postas is aki hozz egy elkalodott cseket (dokumentumot) 1oo millio forintrol amit a gazda elfelejtett felvenni valamikor.
Egy ujzelandi turista csoport jon meglatogatni Gyorgyan uradalm,at es megtanulni hogyan lehet halastavakat csinalni az tallajvizekbol (Ujzelandba tudnivalo til sok a talajviz es a szakemebrek Gorgyanhoz kuldtek iket
Belepo szam:Money,money,money money Avarakozo epitomunkasok korusa besegit.