Ekkor a kiskirály leszáll a magas lóról, és szelíden karonfogva félrevonja a Bonvivánt. Csak ennyi hallaccik: "sutyuru-sutyuru", vagyis semmi, majd széles vigyorral (a közelben állók nem esküdnének meg, de vicsort vélelmeznek inkább) bejelentik, hogy a Bonviván halaszthatatlan súlyos ügyek miatt átengedi a Főkamarás pozíciót a Primadonna új lovagjának.
Az udvartartás levonul a stilizált Duna jegére, kikiáltani az új Főkamarást. Háromszor repül az korona az égbe, de kétszer nagyot puffanva a jégre hull, majdnem be is szakad..A kereszt is elferdül rajta. Harmadszorra már jobban céloznak, igaz, ekkor már csak félolyan magasra dobják, majd nagy csinnadrattával átszállítják a nagy házba. Itt rossz nyelvek szerint a kiskirály esténként felpróbálja a fejére, de a forgatókönyvben ilyen nincs írva, csak a két bátty terjesztette a rosszízű tréfát. Viszont fogadóórát tart.
Az új Főkamarás első útja a kiskirállyal együtt a Nagy és Nagyon Öreg Bölcshöz vezet. Azóta csendben van, egy esetben virágot visz egy tiszteletrméltó becsületes Nagy ember sírjára. Megáll ott egy pillanatra, és elgondolkodik, hogy nagy szükség lenne most is egy tiszteletreméltó becsületes emberre az udvarban.
Simlicska számtartói állást kap, de mikor kiderül, hogy Rossz Csabával együtt ők írták az OPERETT-ORSZÁG FANTOMJAI nagysikerű forgatókönyvet, a kiskirály, (a régi barátságra való tekintettel, hogy nehogy a számtartó szemét kisüsse a reflektorfény) közbekiabál, és megnevez 27 ipamot-napamot, akiknek a fürdőszobájába a két mostohatestvér a kincstárból lenyúlt aranyakon vett kihúzhatós látcsővel bekukkantott, és felírta a rendszámukat.
Gyorsan megbíznak egy kígyóbűvölő mágust, bűvölne már össze pár papirost erre nézvést.
A mágus izzad, erőlködik, és egy fél cédulát sikerül felmutatnia, rajta homályos krikszkrakszokkal. A kisikirály udvartartása örjöng örömében, és dakota közmondásokon vidul.
A Főkincstárnok Surányiról pusmorgás indul meg a királyi udvarban, hogy a kisláda kulcsát nem őrizte rendesen.
Közben elérkezett a jelenet a forgatókönyv szerinti félidőhöz. A tisztességben megőszült Főkamarás Göncz csendben felállni készül bársonnyal bélelt székéből. Nagy tülekedés kezdődik, ismét a Bonviván pattan a színre, és "énakaroménakarom" felkiálltással markolászva közelít a szék felé.
Ekkor lép vissza a primadonna a színfalak mögül, maga előtt tolva lovagját.
Székely Zoltán ellenőrzi azt a közbeszerzési pályázatot, amit WAP funkciós mobiltelefon beszerzésére írtak ki, mert Körmendy-Ékes Juditnak köll az ilyen, hogy a börtönben lévő férje látogatásakor is tudja szabályozni az internetet.
Szegény Frosch börtönőrnek meg főhet a feje, mert az olajbizottsági meghallgatásokat már kizárólag csak a sitten tartják, és véletlenül bezárja Pallagot és Kóródit az intimszobába, ahol már többen vannak, de nem jön össze a három gyerek, pedig a sportminiszter is ott van.
Mária főhadnagy ezalatt a bonviván vagyonbevallásán hímez. A bonviván meg hámoz. Mindenesetre a stoppolófa-gyűjteményüket bevallják, de letagadnak két villát, és három kanalat arra hivatkozva, hogy hiányos az eszcájg.
A valóságos légügyi dinasztiának a sarja új-zélandi repülőutakat szervez, ahol fakultatív program gyanánt kedvükre kurvaanyázhatnak a résztvevők bármilyen tetszőleges híradóban.
Gondolom most eppen a parlamenti kozvetitest hallja ahol Bonvivanunk egyre kipirultabb arcal valaszol az ocsmany kerdesekre...Ugy hogy most Bonvivan nelkul folytatjuk.A primadona nincs a terembe tehat be,csodalkozva nezi az osszegyulteket es oda sug valamit (csak rutinbol) a debreceni masod bonbivanak.Nagy surges forgas,primadona a masodik bonvivannal el..
A házas felek aztán lázasan lakberendezkednek. Először is felborogatják, ide-oda tologatják a székeket, úgy, hogy a kutya (MIÉP) és a mindenkihez simulni kívánó macska(SZDSZ) egymás mellé kénytelen leheveredni. Ezután jól körbeállják a húsos fazekat egy-egy nagy fakanállal, és veszettül zabálni kezdenek a lakodalmas edényből. Némelyek egyensúlyukat vesztve bele is pottyannak a jó zsíros étekbe, majd' belefulladnak, de ez egyenlőre nem látszik a hatalmas tülekedéstől. Csak a két bátty-akiket idöközben beengedtek-ugrál a sokadalom mögött mostohagyerekként, hogy legalább a szagából részesülne a fenséges ételnek. De nem részesül.
A közönség mit sem lát, ezért, mivel a színészek rájönnek, hogy mégiscsak a publikumnak is kell juttatni valamit, ha már kenyeret nem, némi cirkuszt mutatnak. Ezért elhatározzák, hogy minden eltelt hét percből egyen, a harmadikon a kiskirály egy szócsövet emel a szájához, és beleharsogja, a közönségnek mit illik látnia a nagy tülekedésben.
Mások is kiabálnának szócsövekbe, de az ő mikrofonjukat kikapcsolják.
A (vas)függöny felgördülését követő harmadik részt követheti nyomon az izguló publikum.
A legkisebb királyfi éppencsak beslisszol bátyjai előtt, az ajtót pedig a meghökkent testvérei orrára vágja, és Fityiszt mutat nekik. Előbbiek már a küszöbön túl érezték magukat, de túl magabiztosak voltak. Most a nagy ajtót döngetik, és üvöltik: Viktor, engedj be!
A legkisebb királyfi azonban inkább a hátsó ajtót nyitja ki, és beengedi először a Bonvivánt, aki kellően megriszálta magát, és elgondolkodva pöcögtette hüvelykujjával a magával hozott mérleg nyelvét. Utána jön a kisajtón a Hölgy, Ibolya. A legkisebb krályfi ezután bevágja a kisajtót. A publikum feszeng, látva, hogy a kiskirály a Bonvivánnal kíván házasodni. A kisablakon még néha bekiabál a Csurka föfelügyelő. A nagyajtó távol tartja ugyan a két dörömbölő báttyot, de a nép hangja, a kórus egyre dühödtebb éneke is halkabban jut el a vastag ajtón túlra.
Igen,Miklos messzifoldrol jon,olyan tegelyekel amikben idegen zsirok keverednek mezei fuvekkel.Nem tudom lesznek -e olyan betegek akik hisznek Miklos uj tudasaba.
De Trut kerdi,ki a sugo?
Mert azert valami szoveg azert meg lett valahol irva.Hiaba orkodott Csurka felugyelo,valami idegen szoveget tart valaki a kezeben.A rosszul fegyverzett MIEP alabardosok nem tudtak megakadalyozni.Hmm hol is ul a sugo?Nem a feltetelezett helyen,de hol ?
A színfalak mögött belépőjére vár Miklós, a garabonciás, egykori főszereplő.
Az elmúlt időt külhoni vándorlással töltötte, és nagy tudományokkal felvértezve tért vissza.
Csalódással veszi tudomásul, hogy egyenlőre az övé nem főszerep, s duzzogva burkolózik porlepte köpenyébe.
A tarsolyában különböző nyavalyákra való orvosságok lapulhatnak, de nem mindenki szeretné, ha ezeket előkapná. A hangoskodók és szócsőbe kiabálók egyenesen országveszelytő mételyről kiabálnak...
Eszembe jutott egy idézet, az EDDA együttes 6. nagylemeze Ez a színház c. számából:
"Valami nagyon nagy jót mégis kéne tenni,
(...)
kitalálni valami tiszta, igaz szerepet,
hogy álmaink mind teljesüljenek..."
Iiiiisteniii!
Hogy tenyleg partsemlegsek maradjanak kreativ otleteink,javasolom David Ibolya megjeleneset batarban ulve,mennyaszonnyi kalapban,var egy izmos jokinezesu,anyagilag stabil volegenyre..A batarbol ki fogjak a lovakat,kocsis el..
Ne feldkezzünk el a bonviván emberi oldalának bemutatásáról sem. Örökbe fogadja a sast, aki a nemesi címerében lesz. Elnevezi Fradikának, de az ornitológus bizottság egy tanulmányban megállapítja, (3 dokumentum+ÁFA) hogy keselyű az illető madár. Erre kiderül, hogy csak saslik jut neki ebédre. Ilyet még nem evett, de ezt a libériás pártnak tudja be.
Közben megérkezik a Tompika is, aki azt mondja a bonvivánnak, hogy: Erotikus az, ha a tollával csinálod, perverz, ha az egész madárral. Erre a bonviván előveszi a Szabadi Béláját és kéri hogy mutassa meg nekei a perverzitást. Ezt meg is teszi, de a Fradika beledöglik. Ezután kitömik, de csak a Székelynél található pénz van náluk, -amit még nem foglaltak le- és ezért ezzel tömik ki Fradika tetemét.
Ezután a bonviván énekelni kezd:
Meghalt a kitömött, nem dúl a rút viszály…
Közben jobbról érkezik a primadonna, és kéri hogy a maradékot csomagolják be nekik.
dP
Ne feledjük ki az előadott mű szerzői közül Suchmann elvtársat sem, aki a népi szálat hozza a szoci oldalon, nem beszélve arról, hogy régebben őtet mindenki a híres zeneszerző leszármazottjának hitte (Schumann)(jujj!).
A libretto megírására föl kéne kérni TGM-et, mert csak az ő bonyolult gondolkodásmódja képes átlátni és művészileg megmutatni ezt a felettébb bonyolult történetet.
Csak a végkifejletet kéne megadni:
A Gyorgyán-klán csúfos véget ér, és a rózsaszín lajbiba öltözött vörösöket a lápi vizeken látjuk távolodni, mint rapsicokat.
A fiúk megmaradt csapatainak hangját lentről, a sötét bánya mélyéről halljuk már, míg a drámaíróból fasisztoid politikussá vált egyén őrült módjára jár körbe-körbe a színen és a győztes NÉPnek mutogatja 28 dokumentumból álló legujjab társadalmi drámájának alapjait.
...Közben alulról, az egyik csatornafedél alól, egy fiúkórus emelkedik föl (a fiúk a bányában dolgoztak) és éneklik az "Egyenes derékkal jöttem" című örökbecsű nótát (gyengébbeknek: Kvantanaméra). Mostanra ugye, színpadunk tele van kórusokkal: newzélandi halastósok, románvendégdógozók, fiúk a bányábul és természetesen a mindezek fogadására kivonuló Gyorgyán család kórusa.
Ekkor robban be a színre Zorra ruhában "Arriba e riba.." felkiáltással egy volt főpolgármester, és mindenki kergetésébe fog. stb, stb,srb...
Nem rossz,nem rossz.De valaki hirul kell adja Gyorgyannak hogy van tamogatsa egy elhunyalt rokontol na meg johet egy postas is aki hozz egy elkalodott cseket (dokumentumot) 1oo millio forintrol amit a gazda elfelejtett felvenni valamikor.
Egy ujzelandi turista csoport jon meglatogatni Gyorgyan uradalm,at es megtanulni hogyan lehet halastavakat csinalni az tallajvizekbol (Ujzelandba tudnivalo til sok a talajviz es a szakemebrek Gorgyanhoz kuldtek iket
Belepo szam:Money,money,money money Avarakozo epitomunkasok korusa besegit.
Kedves macisajt,ez egy nem komoly-komoly tpic,probaljuk megtalalni a helyet.Itt nem lesz poolitikai vita.Invitalak benneteket a sulyedo Partsemlegesek talakozohelyere,az az.
itt annak az apropojan hogy a politikai scenan annyi operett szeru,giccs tortenik,annyi papirhos teszi a bonvivant,az esemenyek olyan nivon vannak hogy az egesz orszag ugy nez ki mint egy operett scena operett hosokkel es kozonseggel
Ezt a megfigyeles vettek ugy a tarsaim hogy egybol megertettek es probalunk valamit csinalni belole.Nem lesz konnyu mert egyei probalkozas.Bizarul a bizarol.
Kezdjuk a mesevel.Gyorgyan foldesur epulo hazanal vagyunk.Negylovas kocsi allmeg a haz elott.Kilepnek a gazdag rokonok.Mindenki hozz egy kis hazait.
A jobbsarokba roman vendegmunkasok szorgozkodnak,keszen hogy fogado korust alkosanak.
Ez meg felelne kezdetnek.Ki viasszi tovabb a forgatokonyvet ?
Lya, gyönyörűm!
Fehér öltöny, zöld ing - a pali veres.
Ettől lesz nemzeti.
Ja, Nemzeti most épp nincsen. Van Pesti Agyar...
Juhász Jucit imággyuk benne.
Az egyik főszereplőnek fehér öltönyben kéne fellépni, zöld színű inggel. Miért jut ez eszembe?
Még nem tudtam elfelejteni a primadonna férjének nyári öltözékét. Valahogy olyan giccsesre kéne venni a figurát.
Aztán kéne még a darabba néhány farizeus, kik vizet prédikálván, egy közösség kulturáján élősködnek. Ezek lennének a legantipatikusabb szereplők. Őket a nézők az előadás végén kifütyülnék, s kötelező lenne nekik szégyelni magukat.
Talan nem voltam eleg ertheto.
Ti adtatok azt otletet:mi csinalhatunk itt egy operett meset,no persze nem a dalokat,arrol amit erzunk ,egy parafrazist.
Vagy nem mi csinaljuk az operetett hanem csak nezuk es komentaljuk.
De vehetjuk komolyra a dolgot es a cimet csak mint emblemat hasznaljuk.
Az elso egy szomoru jatek lenne,a masodik variansnal allandoan keresnenk az operett fordulokat a politikai eletbe peldaul : a starugyvedseget mint magyarazatot,a mezopotamiai kulturat tanulmanyozo kisgazdat,az exotikus orszagokba piacot kereso Marco Polot,a juhtenyesztokkel ismerkedo megyei mezoseket.Gulyasleves exportot garantalo latogatast.A Macumuco (talan Micimacko ?) tanar genetikus kutatasai alapjan Japanba kuldheto dinnyeket,stb.
Imadlak benneteket.pontosan ,legalabb is eddig kitalatatok a topic stilusat..ez a valoszinutlen fatyolos,ide oda mondas (inkabb oda),ez egy "kacsintasbol is ertunk tarsasag " van itt.Regi atkosban kifejlesztett tehetseg:sorok kozt olvasni es reagalni,ezt teszitek.
Rogton asszocialtatok egy bonvivannal.De van tobb es tobb libretto es a szinpad ballajtojanal is koszoruli torkat egy - ketto.
Es mi tehetunk mi ?Szellemeskedhetunk es igy kiengedjuk a gozt.De ez is valami.Valamikor a kabare tette,itt a nettunkon talan igy is lehet.Olellek benneteket.Ritkan fogok jelentkezni,a kollektiv bolcsesegetek kiallakitja majd azt a bizar hangot ami nagyon illik a valosag bizarsagahoz,kerlek allasan.
Iza-bel-bél Béla?
?
Más.
Ja a Bélané?
Selymecske Gabriella /franc egye, a neve hasonló ! Legalábbis a 2./
Nem kell bántaniI!!!
A csúnya ki sszőkét?
..
wizes,
Igaz is! De most ippeg a szereposztást kóstolgattyuk.
Naíva: Kósáné Kovács Magda.
Tragika: Király Bé Izébéla - ő annyira tragika, hogy az már egyenesen rettentő.
Komika: Selymetyi Gabjiejja - nagyonis...