Keresés

Részletes keresés

wwiinneerr Creative Commons License 2000.11.07 0 0 189
Kedves Györgyi,
Ne haragudj, hogy ilyen sokáig nem válaszoltam neked, de sok dolgom volt az utóbbi napokban.

Jó a felvetésed, valóbanérdemes definiálni azokat a fogalmakat amiket használunk miközben vala-miről, akár erről a fogalomról is beszélünk - még ha ki is derülhetett korábbi hozzászólásaimből amit mondani akarok.

Számomra az álmagyarság egy olyan fogalom, amikor valaki saját gyűlöleteit és indulatait magyarsága mögé bújtatja. Az ilyen emberek azok akik szerint nekik nem azért nincs jó állásuk, nem azért nem gazdagok, nem azért nem sikeresek mert ők valamit nem csinálnak elég jól, hanem azért mert az idegenek, valami totál megfoghatatlan külső érdek - legkedveltebb nevén a globalizáció - eltiporja őket. Az ilyen emberek nem tesznek mást mint felmentik magukat, elismerve jogukat a tehetetlenséghez, de mivel ezt nem vállalják fel ezért aztán elkezdenek a nemzeti érdekekre hivatkozva magyarkodni, mondván a magyarokat kizsákmányolják, elnyomják tönkreteszik és mi lesz szegény magyarsággal.
Az nem zavarja őket, hogy ezek a nagy népnyuzók ugyanazok, akik megteremtették azt a jólétet tőlünk nyugatabbra amelytől mi sajnos évtizedekre vagyunk és amellyre mindannyian egyformán vágyunk és ahol a hazafiasság szintén nem tűnt el, csak nem saját magunk önző és indulatos szeretetén alapul, hanem saját azonosságuk és saját értékeik erős és mély tudata, saját értékeik ápolása és megőrzése mellett keresik az együtmműködést és a barátságot más népekkel, hogy megtehessék értük amit ők jobban tudnak náluk, cserébe ők is megtehessék azt amiben ők a legjobbak.

Még mindig van mit mondanom bőven, de várom te és mások válaszát.

toniokröger Creative Commons License 2000.11.06 0 0 188
Hello,Abel!
Mi újság? tegnap vártam a válaszod...
Szóval magyar az, aki evés közben nem beszél és nem koccint sörrel...
Üdvözlettel
Törölt nick Creative Commons License 2000.11.06 0 0 187
Kösz.
Előzmény: B. Knox (184)
B. Knox Creative Commons License 2000.11.06 0 0 186
Aki magyar, velünk tart!
Se nem jobb, se nem bal keresztény és magyar!
Előzmény: Törölt nick (185)
Törölt nick Creative Commons License 2000.11.06 0 0 185
Ha magyar vagy nem szavazhatsz másra,
Csak a Független Kisgazdapártra!

Egy kis rigmus 98-ból.

Patmore Creative Commons License 2000.11.06 0 0 183
Kedves nagydog,
Valszeg vkivel osszekeversz, edesanyam nincs szegenyhazban :)
Előzmény: nagydog (181)
angyalszív Creative Commons License 2000.11.06 0 0 182
Micsoda dolog ez? Gyanúsítgatni, sőt kérdezni, mik vagytok ti, talán liberális újságírók!? :-((
Előzmény: Patmore (179)
nagydog Creative Commons License 2000.11.06 0 0 181
Kedves Patmore!

Ezt mar fenevaddal, es ezzel a Xavier gyerekkel is megprobaltam, de lepergett roluk. Teged ertelmesebbnek ismerlek, ugyhogy veletlenul se vedd komolyon a kerdesemet!

Nem kene mostanaban meglatogatnod edesanyadat a szegenyhazban?

Kerlek fontold meg, serto-e rad nezve ez a kerdes!

Nagydög

Előzmény: Patmore (179)
Törölt nick Creative Commons License 2000.11.06 0 0 180
hogyne,

kedves Patmore,
hogyne...

ha te mondod....

Előzmény: Patmore (179)
onogur Creative Commons License 2000.11.06 0 0 178
Nyílt levél a főszerkesztőnek

Avar
válasz erre | adatok | e-mail 2000.04.14 01:20 (287)

Ajvé! moderálók!

Van még mit kitakarítanotok.

Munkára fel!

Huj, hujjjjj

Más szemében a szálkát, ugye?

Törölt nick Creative Commons License 2000.11.06 0 0 177
emlékeztetőül:

moderator
adatok | e-mail 2000-11-02 18:00:40

A Magyarságot gyűlölő szervezetek topicbol az egyik olvtarsunk maganeletevel foglalkozo beirasokat es az ezekre adott valaszokat toroltem ragalmazas, szemelyiseg jogok megsertese miatt.
Megkernem a torolt hozzaszolasok tulajdonosait, hogy a jovoben tartozkodjanak az ilyen jellegu beirasoktol.

Patmore Creative Commons License 2000.11.06 0 0 175
Miert?
Az Avar feltett 1 kerdest, ez csak nem bun?
En pl ugy tudom, a nevhazassagert neha fizetnek, bar meg soha nem kotottem nevhazassagot.
Előzmény: Törölt nick (174)
Törölt nick Creative Commons License 2000.11.06 0 0 174
Avar kedves,

várom a mea culpát....

Előzmény: Avar (166)
fungus Creative Commons License 2000.11.06 0 0 173
kérdés, hogy azok magyarkodnának, vagy megelégednének egy világútlevéllel. Csurkával a főmagyarkodóbocskaival pedig biztos nem ülnénak le ultizni
Előzmény: poziton (172)
poziton Creative Commons License 2000.11.06 0 0 172
Azért tudnék mondani pár keletről és délről származó emberkét.
Előzmény: fungus (171)
fungus Creative Commons License 2000.11.06 0 0 171
ki a fene akar magyarnak látszani aki nem az? valami őrült?
Előzmény: kolt (169)
poziton Creative Commons License 2000.11.06 0 0 170
És azt ,hogyan veszem észre,hoyg "magyarkodik"(magyarnak akar látszani,de nem az)??Nincs értelme ennek a szónak.
A bevándorló négerke mondjuk nem magyar?Tegyük fel nagyon szeretne beilleszkedni,tanul,nem szarik az út szélére,tényleg mindenben a társadalom elvárásaihoz igazodik.Tehát nagyon magyarnak akar látszani.Ő akkor magyarkodik?Ki határozza meg,hogy én most magyarkodom vagy nem?Ez egy tipikus komcsi szó,semmi értelme.
Előzmény: kolt (169)
kolt Creative Commons License 2000.11.06 0 0 169
Ujra és ujra az egymás torkának esés!
Ki a magyar?
Az aki magyar és pasz.
Ki magyarkodik?
Aki nem magyar, de annak akar látszani!
Tényleg ezek alegfontosabb kérdések Magyarországon?
Derek Creative Commons License 2000.11.06 0 0 168
"Én a társadalmi, és az esélyegyenlőségben hiszek( mindenkinek adják meg a lehetőséget, hogy elérhesse vágyait"

Nos akkor az a kulonbseg koztunk, hogy en ezekben abszolut nem hiszek, pontosabban hinni mar szinte semmiben sem, de erre kell torekedni, megha a dolognak sok realitasa nincs is.
Vagyis en abszolut nem hiszek az igazsagos tarsadalomban, de ez nem jelenti azt,hogy ne kelljen mindent megprobalni azert ,hogy legyen ilyen.

Előzmény: toniokröger (158)
PuPu Creative Commons License 2000.11.06 0 0 167
Figyelj ide, te gusztustalan!
Ha ezt a stílust nem fejezed be, igen rövid időn belül visszakapod , - ugyanilyen módon, a magánéletedbe gázolva, ugyanitt, és ugyanilyen gusztustalanul.
Egyszer már ez ügyben a moderátorok valamelyik értelmesebbje rendet tett, - meg se értem, miért nem lehet leállni. Itt a legnagyobb fokú udvariatlanság mások magánéleti adatainak, személyes dolgainak közkinccsé tétele, - erre csak ő jogosult, te nem.
Kérj elnézést te "polgár"...
:O(
Előzmény: Avar (166)
Avar Creative Commons License 2000.11.06 0 0 166
Ajvé!

Már a magyargúnyolásért is fizetnek, nemcsak a névházasságért?

Huj, hujjjjj

Törölt nick Creative Commons License 2000.11.06 0 0 165
Áll a szittya hüledezve
félálomban düledezve
áll csak s hümmög:
„mit is mond ez? hogy is? hogy is? mit is..."

(Szilágyi Ákos)

Szilvió Creative Commons License 2000.11.06 0 0 164
abel!
A Liszt Fecó sem beszélt magyarul...akkor ő micsoda????Dakota?????
A MIÉP-re szavaztál???Akkor mit keresel külföldön????Miért nem itt gyarapítod a nemzet vagyonát????Miért nem itt hasznosítod a szakértelmedet????Te...igen nagy hazafi....
Előzmény: B. Knox (129)
toniokröger Creative Commons License 2000.11.05 0 0 163
PuPunak részben igaza van!
Olvassátok el Moldova György: Sztranyiczky, a magyar apa c. írását...
Moha bácsi, Páfrány bácsit hol teccet hagyni? Csak nem éppen a szavazó cédulákat gyártcsa?
Merhogy aki ennyit szavazott, annak biztos van külön szavazása és fülkéje is...
angyalszív Creative Commons License 2000.11.05 0 0 162
Ejnye Pupu, ne cipeld, nehogy púp nűjön a hátadon! :-))
Előzmény: PuPu (161)
PuPu Creative Commons License 2000.11.05 0 0 161
Nem értetek ti ehhez.
Ő a magyar, meg még akit ő annak tart.
Egyébként mindenkinek kell valami, amire büszke lehet. Ő csak erre lehet büszke, hogy ide pottyantotta a gólya. De erre aztán büszke is, - ő ettől különb másoknál.
Neki hősei, szentjei és fétisei vannak, - isten irgalmazzon neked, ha valamelyiket másképpen ítéled meg, mint ő. Jelszavakban és sztereotipiákban gondolkodik, - ha annak lehet nevezni egyátalán szellemi kérődzését.
Társaival együtt erős és hangos, - egyedül lapít és figyel, nyal és alkalmazkodik, - de majd eljön egyszer az ő napja...
A világ igazságtalan vele, mert még mindíg a komcsik vannak uralmon, - márpedig mindenki komcsi, akinek több esze van, mint neki, - és hát sajnos hozzá képest a komcsik milliónyian vannak...
Ha majd felvirrad, felhúz magára valami egyenruhát, karszalagot vagy jelvényt, és boldogan mutogatja magát, - övé az igazság.
Minden antidemokratikus rendszer rá épít, minden zavaros eszme az ő egyszerű gondolkodását szolgálja ki, neki írják az indulókat és a reklámokat, neki gyártják a fegyvereket..
Ő "a" magyar.
Mi meg úgy vagyunk vele, mint a szerencsétlen sorsú rokonnal, aki az asztalnál büfög, az orrát piszkálja, szellent és harákol.
Szégyelljük, - de mit tegyünk. Hozzánk tartozik, cipelnünk kell az uj évezredbe is...
:O)))
toniokröger Creative Commons License 2000.11.05 0 0 160
Persze, kék cédulával( vagy félc-dulával?)...
Előzmény: Moha bácsi (157)
Törölt nick Creative Commons License 2000.11.05 0 0 159
Édes aranyos sokszínű s mégtöbb alakú, valamint egyéniségű törpém,

a rencerváltás előtt kiskegyem nem élt a szavazati lehetőségeivel,
a rencerváltás után annál inkább...

ui.
kegyed választ kapott téves, ámde annál elfogultabb feltevésére,
én pediglen rendületlenül várom Ábel kartács válaszát az ő "cselekvési szintjéről"...

Előzmény: Moha bácsi (157)
toniokröger Creative Commons License 2000.11.05 0 0 158
Kezd normalizálódni a viszony és a hangnem, kedves Abel!( Ugye milyen udvarias és jól nevelt vagyok?)
Szóval nem húzok, de ttől még nem a Munkáspárt delegált, sőt( Mindig azt szoktam mondani, hogy szép is lenne, ha én dolgoznék mint az állat, más meg, aki nem csinál semmit, ugyanazt kapja, amit én...)
Én a társadalmi, és az esélyegyenlőségben hiszek( mindenkinek adják meg a lehetőséget, hogy elérhesse vágyait( céljait),de ha nem él ezzel, akkor ne a társadalmat hibáztassa...
Nézd, szerintem nem az a fontos, hogy kire szavaz az ember, hanem az, hogy milyen EMBER...
Én fiatal MSZP_s szavazó vagyok, de vanank FIDESZES, SZDSZ-es, sőt MDF-es barátaim, ismerőseim is.
Szerintem az a jó, ahogy az amik csinálják:
A választás kőkemény, de utána senkit nem érdekel. hogy ki kire szavazott...
Előzmény: B. Knox (156)
Moha bácsi Creative Commons License 2000.11.05 0 0 157
Nohát kislányom, elszomorítasz.

Csak 3x? A rencerváltás után eccer sem mentél el szavazni?
Borzasztó.
Legalább 90-ben elmehettél volna.

Moha bácsi, aki már annyiszor szavazott, hogy csak no.

Előzmény: Törölt nick (153)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!