Kedvvel néztem utána; sokan, sokaknak és sokszor mondják:
Erre a fellegtorlaszoló Zeusz válaszul így szólt:
„Lányom, ugyan míly szó szökkent ki fogad keritésén? Mondta az istennő ismét, a bagolyszemű Pallasz:
„Télemakhosz, míly szó szökkent ki fogad keritésén? Válaszul így szólt most az okosszivü Eurükleia:
„Én gyerekem, míly szó szökkent ki fogad keritésén. Eurükleia, a kedves dajka, azonnal ekép szólt:
„Lányom, ugyan míly szó szökkent ki fogad keritésén? Antinoosz meg ráförmedt, szót szólva kimondta:
„Leiódész, míly szó szökkent ki fogad keritésén?
Ha Buják a tiszta forráshoz nyúlt volna vissza, akkor inkább így írhatta volna:
"...íly szók szökkentek ki foga kerítésén..."
Ehelyett: "És az alábbi szók szökkennek ki fogainak kerítésén: "
És akkor még nem is említettem, hogy És-sel nem kezdünk mondatot.
Nem térdepeltetésre ment ki a játék. Utánanézés nélkül nekem is csak sejtéseim voltak.Talán elég lett volna kevesebbet idéznem az első énekből, de olyan szép, hogy nem volt szívem kihagyni belőle.
http://www.mek.iif.hu/porta/bbs/mekwebidx.html
Előtúrtam A helység kalapácsát is ugyanonnan. CTRL/F-fel rákerestem: se szökken, se kerítés. Úgy látszik, e két szó nélkül is jól lehet parodizálni a hőseposzokat ;-)
Férfiuról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott
s hosszan hányódott, földúlván szentfalu Tróját,
sok nép városait, s eszejárását kitanulta,
s tengeren is sok erős gyötrelmet tűrt a szivében,
menteni vágyva saját lelkét, társak hazatértét.
Csakhogy nem tarthatta meg őket, akárhogy akarta:
mert önnön buta vétkeikért odavesztek a társak,
balgák: fölfalták Hüperíón Éeliosznak
barmait, és hazatértük napját ő elorozta.
Istennő, Zeusz lánya, beszélj minekünk is ezekből.
Hát aki megmenekült meredek vészből, valamennyi
otthon volt, túl háborun és a vizek veszedelmén;
őt egyedül, hitvesre, hazára hiába sovárgót
tartóztatta Kalüpszó nimfa, az isteni úrnő
barlang öblös ölén, mivel áhította urául.
És hogy az esztendők perdültén jött az az év is,
melyhez az istenek azt szőtték, hogy visszakerüljön
már Ithakába, a küzdelmektől nem menekült meg
még a szerettei közt sem. Az isten mind könyörült már
rajta; Poszeidáón egyedül gyűlölte szünetlen
isteni hős Odüsszeuszt, valameddig csak haza nem tért.
Csakhogy az elment éppen a távoli aithiopokhoz
- kik két részre oszoltan a szélső népe a földnek
s hulló napra tekint egy részük, más a kelőre -,
hogy bárány s bikaáldozatukból kapja a részét.
Ott ült ő, lakomának örülve, s a többiek ekkor
mind az olümposzi Zeusz palotájában gyülekeztek.
S köztük az emberek, istenek apja fogott a beszédbe;
mert gondolt a szivében a gáncstalan Aigiszthoszra,
kit ledöfött Agamemnón sarja, a híres Oresztész;
őrá emlékezve beszélt a haláltalanokhoz:
„Jaj, csak örökkön az isteneket vádolja az ember:
azt mondják, a csapás mind tőlünk jön, de bizony hogy
ostoba vétkeikért szenvednek a végzeten is túl;
lám, Aigiszthosz is Átreidész megkért feleségét
sorsa fölött elvette, s a visszajövőt meg is ölte,
tudta pedig meredek veszedelmét, hisz megüzentük,
Argoszölő Hermészt küldtük ki, a messzirelátót,
hogy le ne döfje a hőst, s feleségét meg sose kérje:
mert hiszen Átreidészt majd megbosszúlja Oresztész,
rögtön, amint fölserdül s vágyik az otthoni földre.
Hermeiász megmondta, de Aigiszthosz nem ügyelt rá,
bár a tanács jó volt; s most mindért lett lakolása."
Így szólt erre az istennő, a bagolyszemü Pallasz:
„Ó, miatyánk, Kronidész, fejedelmek legmagasabbja,
őt nagyonis méltó végzet teritette a földre;
bárcsak más is ekép pusztulna, ki így cselekednék;
csakhogy a bölcs Odüsszeuszért tépi a szívem a bánat,
messze szeretteitől aki búban tűri a sok kínt,
hullámvert szigeten, hol a tenger köldöke fekszik.
Erdővelboritott sziget, istennő a lakója,
lánya a fondorlelkű Atlasznak, ki a tenger
minden mélységét jól ismeri, tartja a roppant
oszlopokat, mik a földet, eget széttartva merednek.
Ennek a lánya nem engedi most a szegényt, a jajongót,
s bűvöli folyton lágy, hízelgőhangu szavakkal,
hogy többé Ithakára ne gondoljon; de Odüsszeusz
otthona fölszaladó füstjét bár, látni akarja
s halni kiván. S a te kedves szíved, Olümposzi, hozzá
még most sem hajlik. Hát nem tett néked Odüsszeusz
argoszi gályáknál kedvedre az áldozatokkal
tágterü Trója alatt? Mért sujtja szivedböl e düh, Zeusz?"
Erre a fellegtorlaszoló Zeusz válaszul így szólt:
„Lányom, ugyan míly szó szökkent ki fogad keritésén?
Sajnos most nincs elottem nyomtatott Odusszeia, a halon pedig nem talalom. Ami remlik, hogy Zeusz tobb alkalommal igy szol az Odusszeusz erdekeben szot emelo Pallasz Athenehez: "Lanyom ugyan mily szo szokkent ki fogad keritesen?". Ha jol tudom, Devecseri Gabor forditasarol van szo, igy idoben feltetlenul kesobb keletkezett a Helyseg Kalapacsanal.
" az alábbi szók szökkennek ki fogainak kerítésén: index-folklór
Ki a három tenor
Tappancs válasz erre | adatok | e-mail 2000.09.18 14:10 (34)
Giczy is erősen csücsöríti az ajkait, hogy "keresztényszocialista" dallam szökkenjen ki fogai kerítésén az ateista párt hívő tagozatának őszinte ámulatára.Nem sajnálom, én is loptam...
Nem azért nem írom le e topiknak címében Demszky nevét, mert akkor a demszky-összevonó moderátor beleolvasztaná abba az egybe (úgy is azt tesz amit akar, mint a törvény felettiek esetében lenni szokott), de ezt nem is Demszky-témának szánom. hanem a furcsa érzékenységnek. Eddig Buják Attilánál kíméletlenebb fikázója a nemzeti oldalnak nem igen volt. És ismerjük el kíméletlensége mellett nincs híján sem tehetségnek, sem elszánásnak. És most történt valami olyan, ami halovány visszfénye azoknak a kampányoknak, amiben ő vezérürü szokott lenni. És Buják elszomorodott. Mik vannak. Milyen igazságtalanságok. Rezegnek a polgári tokák, mert Demszkyt röhögik ki!.
Érdemes elolvasni legújabb cikkét a 168 órában, mert igazán elcsodálkoztam, hogy miképpen működik a balliberálisok lelke. Talán másoknak is szerzek vele némi meglepetést.
Buják Attila:
Testi szépség
Most tudtam meg, hogy nemcsak a kifutón fontos a testi szépség. A
politikában is.
- Ezzel az én sorsom, kedves Maca, eldőlt - mondom az asszonynak. - Akik ismernek,
megmondhatják. A politika kapui bezárultak előttem - szóltam, és sörök után nyúltam, mit
számít most már a pocak. Pedig programom meggyőző volt. De hát... Szépnek is kell lenni.
- Ugyan már - vigasztalt nőm szánakozva. - Churchill, netán a himlőhelyes Sztálin szép volt?
Mégis, micsoda siker...
De már húzódozott is kifelé. Rám hárult a műsor élvezete. A műsor pedig felettébb kellemes
volt. Elébb a teletexten olvastam, hogy Tirts Tamás (ős-Fidesz-MPP, fővárosi frakcióvezér)
odanyilatkozott: Kínában a Demszky "rasszista megjegyzést tett" Orbánra, "alacsony
termetűnek" nevezte a miniszterelnököt, magát meg magasnak, akire ezért féltékeny az
akaratos kisember. Nem vagyok biztos benne, hogy Tirts egészen birtokában van a fogalom
helyes értelmezésének. Szerintem csak pedzegeti. De aztán másnap egy mosolygós, nyílt
arcú, kedvesen ellenszenves miépes finomított a dolgon, miszerint Demszky egyszerűen
"fizikailag lekicsinylette az Orbánt", miáltal Peking alpolgármestere megdöbbent. Itt
tartottunk, és már majdnem elfelejtettem az egész marhaságot, amikor hétfőn délután
kiderült: a kétéves költségvetés ("áttörés") megszavazásának hajnalán, a legalapvetőbb
demokratikus parlamenti jogkör (az éves költségszavazás) öncsonkító eltörlése előtt pár
héttel - ez a legfontosabb. És tényleg szenvedélyeket vált ki. A hatos buszon is tárgyalták,
politikus elmék, olyanok is, akik úgy vélték tudni, hogy Magyarország jelenlegi
miniszterelnöke talán valami Kádár, de az már öreg. Ám hogy mi mekkora, mi a magas, mi
az alacsony, mekkorának kell lenni egymáshoz viszonyítva? Az igen. Az érdekes. És itt most
célszerű elvonatkoztatni Demszkytől, Orbántól, pártoktól, eszméktől, mert a vita, mint
kiderült, a magyar makkoscipős-dzsoggingpolgárosodás lényegét érinti, merőben erkölcsi,
esztétikai és diplomáciai természetű. Egyrészt az parázslik alatta, hogy - idézzük - hát nem
tudom, höm-höm, nem tudom, mi hangozhatott el, nem is szólhatok bele, mert itten
demokrácia van, önkormányzatiság, de nagyon kérek mindenkit, urak, ha külföldön jár,
próbáljon úgy viselkedni, ahogy jó családhoz illik, ahol kifelé nem égetik egymást a
beltagok. Ízlés, méltóság, polgárosulás. (Orbán Viktor.) Másrészt meg az a szenvedély
parázslik alatta, hogy:
- A jó édes anyádat, te szemét disznó! (Fidesz.)
A kettő nehezen egyeztethető. Vitáról persze szó sincs. Kioktatás van. Megrendezett
komédia. Először is: eleve az "azonnali sértések óráján" kerül étlapra a fogás. (Ez az
egyetlen műsorszám, amire a századok parlamentarizmusán iskolázott, az unalomtól
agyonaszott brit képviselők is betódulnak Skóciától Cornwallig. "Yeaaah" - szokás
önfeledten kiabálni a szellemesebb replikák hallatán. Ott egészségügyről van szó, adóról,
oktatásról, bűnözésről, ilyesmiről.) Mi más magasságokban - testmagasságban - járunk.
Először is, ki vannak osztva a szerepek. Jön Tirts. Már nem rasszistázik. Úgy vigyáz a
szavaira, mint a plusz húsz kilóira, ha már a testnél tartunk. Újfent előadja a sztorit (ő is csak
hallotta ám!), tobzódik benne élvezettel, kéri, vigyázzanak a Demszkyre, mert az egy bunkó
(szabad fordítás), "készítsék fel alaposan", árulás, szégyen hazára, családra, négy kerékre.
Alázatosan kérdezi urát, mit szól hozzá. Orbán - lásd mint fenn - nemesen kitér. Nem
személyeskedik. Beszél a jó modorról. Az "azonnali sértések órájának" bája, hogy kívülálló
nem szólhat bele a párbeszédbe, legfeljebb személyes (s)ér(in)tettség okán. Aki nincs jelen,
az nem érintett. D. nem lehet jelen, ha bejönne, kivezetnék, nincs mandátuma. Párttársak
sem szólamolhatnak, személyesen nem érinti őket senki. Kussolni kell. Senki sincs, aki
megszólítaná Tirtset: ugyan már, öreg, ha olyan fontos neked a modor, húzzál el gyorsan a
fényes fővárosi közgyűlésbe, rázd ki a gatyájából ott a Demszkyt, beszéljétek meg kint a
folyosón. (Na, gyere ki a hóra! Szittad Orbánt?) Ifjú miépes jő (forgatókönyv), fültanúként
pontosít, elmondja, hogy esett az valójában. Történelmi szerep. Anyu nézi a tévében. Kínai
albürgermeiszter kérdi: "Hogy van Orbán? Tényleg nem jönnek ki?" Mire a Demszky jelen
lévő barátnője előadja ezt a szörnyű écát, hogy "az én Gáborom colos, a Viktor meg egy
tökmag." A tolmács kezében összeakad a pálcika. Visszakérdez egy szót. Demszky
fáradtan bólint, tolmács fordít. Fejlődik a történet. A rasszista kirohanás eszméjétől így
jutunk odáig, hogy "nem mondta, csak bólintotta". Avagy másra bólintott? Mire? Ki tudhatja
már? Ehhez kellett egy hét. És egy óra. "Hé, külügyminiszter, barna kislány! Mit szól hozzá?"
Martonyi feláll, zakója középső gombját illendőn begombolja, ahogy komilfó férfiúhoz illik.
És az alábbi szók szökkennek ki fogainak kerítésén:
- Én nem tudom, mi került szóba. Milyen testmagasság. Hosszúság. Esetleg egyéb
testtagok... hahaha.
Na, a hatás...az leírhatatlan. Talpra szökkentő jókedv. Rezegnek polgári tokák. Röppennek
lila nyakkendők... Vöröslő homlokok, könny csordul táskás szemek szegletéből. Csupa
szépség. Testi szépség, ahogy az kell a nagypolitikához, jó családokban, ahol nem égetik
egymást. Ilyen vidám az élet tíz éve. Mert sok mindent hallottam itt, bizony. Kiáltásokat.
Zsírtáltos! Hóbagoly! Hülye kopasz! Vén trotty!
Az ember nézi. Kimegy a büfébe. Ott is ordít a zárt lánc. Így aztán, ahogy a Demszky
Pekingben... elfásulunk. Levesszük a szemüvegünket. És lassan, nagyon lassan rábólintunk.
Jól van...
