Keresés

S hogy gyullad fel újra az a szikra?

S szívedről mikor gördül le a szikla?

Mikor nyugodsz meg már végre,

S szegezed szemed szerelmesen az égre?

Fényre fény, s lobban
újra az élet lángja.
Lánc, lánc, szikratánc...

Hamvadó parázs
életek lángja után,
mit üzensz nekem?

Fényről álmodom,
fény voltam, s leszek immár
fény a szemedben.

Tábortűznél
parázs-varázs...
Ó, de rég volt!
létem ma más...
ősi szikrák
elhamvadnak,
őszi rügyek
hol fakadnak?

:)

Bujócskának:
B - bujok,
Itt vagyok!
Még nem megyek,
Kérj, hogy vegyek:))))
Parázs varázs,
Tűz rakás,
Édes marás,
Lassú varrás:))
Felkaptalak,
Hogy lássalak,
Csak finoman védekezz,
Hagyd, hogy vétkezzem!:))
Csend van,
Halk lihegés van.....
Ne szólj,
Csak bomolj..............

Bújócska

(Á-nak)

Elbújok, hogy
megkereshess,
elmegyek, hogy
visszahívhass,
lánggal égnék,
hogy szerethess,
lezuhannék,
hogy elkaphass.
Lázadnék, hogy
nyugtass meg,
támadnék, hogy
megvédhess.
Elhallgatok,
hogy szólj hozzám,
s megszólalok:
találj reám...

gyv

Hétért - magamat kérdem -
adsz-e hatot?
Játszom. Azé az érdem,
ki játszhatott.

(József Attila)

Hetedhét határon túl
Tündérországban laktam én...
Hetedhét határon túl
azt hittem, minden csak enyém...
Hetedhét esztendők alatt
rájöttem, hogy az életem
messzire visz, s szép otthonomat
csak néha -néha élvezem.
Újabb hetedhét évek múltak
újabb szigetek vártak rám,
s hetedhét határon túli békém
seholsem találom igazán.

Wordsworth

Heten vagyunk

Egy egyszerű gyerek,
Ki még virágot szedhet minden ágról
Életet érez minden tagjában;
- Mit tudjon az még a halálról?

Egy falusi lánykát találtam.
Nyolc évesnek mondá magát.
Tömött haja három-négy fonadékban
Vevé körül fejét és homlokát.

Tekintete, ruhája, mint virágé,
Mely erdők rejtekébe nőtt.
Szeme oly szép volt, oly nagyon szép,
Gyönyör volt néznem őt.

"Hányan vagytok testvérek, gyermekem,
Együttvéve fiú s leány?"
- "Hányan? Heten vagyunk!" Felelt
S bámulva tekintett reám.

"S hol vannak ők?" Kérdém tovább.
- "Heten vagyunk, - felelt -
Kettő a városban lakik benn,
kettő tengerre kelt.

Kettő a temetőben fekszik,
Egy fiú s egy leány.
Mi ott lakunk közel hozzájok,
Én és édesanyám."

"Kettő van a városban, mondod,
Kettő van a tengeren; -
S mégis heten volnátok együtt?
Hogyan lehet az gyermekem?"

S a kis lány megint felelt
- "Együtt heten vagyunk, igen;
Kettőnk a nagy fa alatt nyugszik
A temetőnek mélyiben!"

"De te még élsz, vigan szaladgálsz
Kis pillangók után....
Kettő a temetőben alszik:
Így hát öten vagytok csupán!"

- "Sírjaik zöldek, szólt a lány,
Ott egymás mellett nyugszanak;
Házunktól, melyben mi lakunk,
Tíz-húsz lépésre csak.

Ott szoktam kötögetni gyakran,
Vagy varrogatni estvelig.
Leülök a sír zöld füvébe,
Ott űlök s dalolok nekik.

Sokszor, ha már a nap lement,
Szelíd az est, s a hold jő fel:
Kis kosarammal kimegyek,
S vacsorámat ott költöm el.

Elöbb a kis Johanka halt meg;
Nyögött ágyán keservesen,
Mig isten feloldozta végre,
És akkor meghalt csendesen...

Letették a zöld temetőbe,
Ott alszik sírja fenekén,
Sírja körül ott játszadoztunk
Egész nyáron, Jánoska és én.

De mikor hó esett a földre,
És a tó befagyott:
Jánoska is nagyon beteg lett.
És aztán ő is elhagyott!"

"Hányan vagytok hát kis leánykám,
Ha kettő túl az életen?"
Sírva felelt a kis leányka:
- "Heten vagyunk uram, heten!"

"De kettő halva, lelkök égben,
Testök sír mélyiben..."
- Mind hasztalan erölködésem.
A lányka megmaradt hitében:
"Heten vagyunk uram, heten!"

Kiss Dénes: Hova ömlik

Hova ömlik hova ömlik
miféle tengerbe az ember?
Miféle roppant óceánba
torkollik a szemünk világa
miféle lehetetlen éjnek
lesz majd az eltékozolt lélek
üstököse vagy holdvilága?

Hova lesz szép hatalmam
ki már nem tudok visszatérni
önútjaim elé szaladtam
Ami jön műltamat ígéri
Jelenkorom zöld mezői
szélbefoszlott öltönyök rajtam
Minden újulás sorsa régi!

Csak az elmúlás halhatatlan!

Conrad Ferdinand Meyer:

EGY HOLLANDI UTÁN

Gyöngéd kis képet fest a mester, és
hátradől és elnézi csöndesen.
Kopognak. "Tessék." Flamand úr s vele
egy tűzrőlpattant, cicomás leány:
arca szinte kicsattan, oly piros.
Suhogó selymek, ékszerragyogás.
"Sietnénk, drága mester. Egy derék
csibész ellopja a gyermekemet.
Holnap esküsznek. Fesse le a lányom!"
"Rögtön uram, csak egy ecsetvonást."
A két vendég az állványnál terem:
finom lányfej szendereg a fehér
párnán. A mester könnyü keze még
feltűzi a sáppadt homlokra a
virágfüzér legégőbb bimbaját.
"Model után?" "Model után. A lányom.
Tegnap temették. Kezdhetjük, uram."
-

William Wordsworth: Két áprilisi reggel

Mentünk Matthew-val; odafenn
vörösen kelt a nap;
ő nézte, megállt, s "Úgy legyen!",
e sóhajra fakadt.

A falu tanítója volt,
ezüstös-ősz fejű,
mint tavaszi ünnepnapok,
oly víg és egyszerű,

s aznap harmatos réteken
és párolgó vizek
mentén kezdtük jókedvüen
járni a hegyeket.

"Jól indultunk neki, igaz?"
szóltam. "De mondd, mi bánt
e kék ég alatt? Mondd, mi az,
mi úgy sziven talált?"

S Matthew megint megállt, Kelet
felé kémlelve még,
csak nézte, nézte a hegyet,
s hozzám fordult, eképp:

"A bíbor felhőt nézd csak ott,
az égen hogyan áll,
eszembe juttat egy napot,
- van harminc éve már.

És amott az ég színei
- minden olyan nekem,
mint azon az áprilisi
szép iker-reggelen.

Horgászni mentem, s az utam
a temetőbe vitt:
ott, hol a lányom sírja van,
megálltam egy kicsit.

A környék büszkesége volt,
s kilenc éves se lett:
ó, az én Emmám már tudott
pacsirta-éneket.

Ha fedte is hat lábnyi föld,
éreztem, szeretem
még jobban: ahogy azelőtt
nem szerettem sosem.

S amint kifelé indulok,
egy viruló leány
jön velem szembe; ott ragyog
a harmatcsepp haján.

Teli kosarat vitt sima,
hó homloka felett -
öröm bárkinek látnia
ilyen szép gyermeket.

Oly könnyen szökkent, ó, talán
forrás sem oly szabad;
üde és boldog volt, akár
a tengeren a hab.

Sóhajra bírt fájdalmam ott,
nehéz volt rejtenem:
nem, nem kívántam mégse, hogy
ő a lányom legyen."

Matthew már régesrég halott;
de látom őt magát:
áll, mint akkor, a kezében ott
a vadalmafaág.

A lomb közt arany kard,
Napfény zuhant át.
Megsebzett egy fatörzset,
s az halkan sírni kezdett
aranylófényü gyantát.

(Radnóti Miklós)

"Utcák fényeibe az égbolt belekábul
A szellem úgy örök, hogy az anyagba zárul
Szerelmünk emberi bennünk otthonra lel
Örök a szerelem sóváran pusztul el."

(Apollinaire)

CSAK EGY PERC - Ady

Csak egy perc és megcsókol az Élet,
Testem vidám, lángoló katlan.
Égnek a nők, a házak, utcák,
A szívek, álmok. Minden ég
És minden hallhatatlan.

Antonio Machado:

ROMÁNC

A téren egy torony van,
a tornyon van egy erkély,
az erkélyen egy asszony
s az asszonyon virág van.
Egy férfi ballag arra -
ki tudja, mért haladt el? -
s elvitte már magával
a tornyot és az erkélyt,
az erkélyt és az asszonyt,
az asszonyt és virágot.
-

Lassan estébe hajlik a délután,
lassan éjjelbe hajlik az este,
lassan álomba hajlik az élet,
s lassan az álom is messze...

gyv

Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül,
S minden míve tűnő szárnya körül lebeg!
Minden csak jelenés: minden az ég alatt,
Mint a kis nefelejcs, enyész.
(Berzsenyi Dániel)

mi voltunk

a hold összerogy
az éj elfogy
mi voltunk
én meg
te

Juj de csúnya lett. :(

Na mindegy. :(

Christian Morgenstern: Hal éji dala

. -
. 0 0
. - - -
. 0 0 0 0
. - - -
. 0 0 0 0
. - - -
. 0 0 0 0
. - - -
. 0 0 0 0
. - - -
. 0 0
. -

Szabolcsi Erzsébet:

Este

Valami bíbort szórt az este
a lassan úszó fellegekre.
Valami kósza szellő lebben
ebben a párás őszi estben.
Valami furcsa fájó dallam
suhan fölöttem lágyan, halkan.
Valami bánat sír az égen,
s lehull a nap a vérző éjben.