A statisztikák szerint kb. 20% többé-kevésbé eltérő fejlődésű, azaz korántsem mindegyik gyerek, ha a másik aspektusból nézzük, akkor 5 családból 4-ben nincs ilyen probléma.
Azonban azt a 20%-ot sajnos nem lehet taslival rendbe hozni, taslival nem bírja senki úgy átrendezni az agyi neuronokat, illetve kiépíteni a hiányzókat, hogy mondjuk egy diszes egy csapásra felfogja a számára alapvetően felfoghatatlant.
Mondom, az agy egy fölöttébb bonyolult készülék, nem mindenkié alakul tökéletesen a nagykönyv szerint, és kicsi eltérések is okozhatnak működési hibákat. Ahogy pl. dongalábbal is születnek gyerekek, akik ettől a csekélységtől eltekintve gyönyörűek, de hát őket sem volna igazán célszerű taslival késztetni a rendes járásra :) Viszont hosszabb időn keresztül alkalmazott speciális módszerekkel és segítségekkel ez akár maradéktalanul is sikerülhet, vagy csaknem maradéktalanul.
nekem ettol a tematol olyan erzesem van,mintha a gyerekek nagyreszenek tenyleg valami baja lenne,mind fejlesztesre szorulna,specialis foglalkozast igenyelne...Meggyozodesem,hogy ok vannak kisebb szazalekban,a kezelhetetlen gyerekek nagyreszenek az egvilagon semmi baja nincs,egy-ket taslira lenne csak szuksege..Ebben is nagyon eluralkodott a fogyasztoi tarsadalom azon felfogasa,hogy ide nekem mindent,mert megerdemlem,teljesitenem nem kell erte,nekem minden siman jar Jogaim vannak,a kotelessegeim nem fontosak.A szulok vetitik ra az ujabb generaciora,nem szerencsetlen gyerekek hibaja..Aztan lehet hordani a szerencsetleneket mindenfele pszichoanalizisre,pedig csak egy kis odafigyeles,normalis hatarok kozotti korlatok kellenenek nekik.
tudjatok,hogy nem a valoban fejlesztesre szorulo gyerekekrol beszelek,ugyhogy akineknek ilyen van ne ugorjon:)
Nem, nincsen igazad. (Már egyszer beírtam, de elnyelte a blogmotor, ha később kétszer ugyanezt írnám, elnézést előre is).
Egy átlag laikus anyának SEMMIT de semmit NEM MOND , ha az egy éves gyereke repked a kezével. (Tudom miről beszélsz, láttam ilyen repkedő kezű kisgyerekeket a fejlesztés alatt).
Sőt, dicsekszik vele, hogy milyen édes, mint egy kis lepke.
És az autizmus nem ám ilyen egyértelmű. És nagyon széles a spectruma. Van topictársam, akinek autista a gyereke... tudom. Hát az övé soha nem repkedett a kezével. Sőt, ha éppen nincsen valami sikítós rohama, észre sem veszed, hogy az.
Nem okvetlenül repked, az autik jó része sosem repked.
Az autista triász, az a reciprok kommunikáció, a kortárskapcsolatok, és a játék/fantázia eltérő volta, illetve ehhez jön még negyedikként a szenzoros túlérzékenység. Az összes többi jellegzetesség vagy van, vagy nincs (mint pl. az általad említett repkedés, a szemkontaktus problémája, meg sok egyéb, ami akár jellemző is lehet, de ha nincs, az még nem zárja ki a spektrumon való elhelyezkedést).
Azt szokták mondani, hogy az auti spektrum olyan széles, hogy gyakorlatilag akár mindnyájan rajta lehetünk. Az egyik végleten a nem beszélős és a beszédet sem értő, totál magukba fordult debilek csücsülnek, a másik végen pedig a totál normálisnak látszók, akik csupán a könyveiket tartják ABC-sorrendben. No és az összes átmenet :)
Ezért is hívják "spektrum zavar"-nak, mert a néhány jellegzetesség ezerféle árnyalatban tűnhet fel.
Egy laikus anyának SEMMIT nem jelent, ha a gyerek repked a kezével hidd el. Sőt, ha első gyerek és semmi kapcsolata nincsen az anyjával, (mondjuk), csak állandóan sír, az se mond semmit, legfeljebb el van keseredve, mert nem ilyen gyerekre számított. Panaszkodik, hogy állandóan sír a kisfiam, nem hagyja ha ölbeveszik stb... aztán biztosan jön másoktól oylan, hogy ugyan az enéym is ilyen volt, aztán milyen aranyos lett, bírd ki, ez csak egy "többemberes" gyerek stb... és ami a vicc, tényleg vannak ilyen többemberes babák... szóval ennyi idős korban még semmit nem lehet megállapítani.
Az autista nem abból áll, hogy nincsen szemkontaktusa, elég széles a spectruma, az alig észrevehetőtől (amit sokszor észre sem vezsnek, csak elkönyvelnek mint kicsit különcöt) a magát ellátni képtelenig.
Azt hiszem, hogy van valami lehetőség az elsőben bukttaásra nem? Olyankor nem is adnak ki bizonyítványt, hanem valami bizottság ujrakezdeti vele az iskolát.
Az unokámnál ugye megkésett beszédfejlődés volt a diagnózis, meg pöszeség, ilyen irányban kaptuk a fejlesztést. Mivel már tisztán beszél, csak éppen az R hangot nem ejti jól (de ahelyett se mond mást), a Logopédiai intézet azt javasolta nekünk, hogy vizsgáltassuk felül az sni papírját, mert jövőre egyáltalán nem biztos, hogy bekerül a szenzomotoros tornába, ugyanis súlyosság szerint kerülnek be.
Akkor első körben nagyon megörültünk, hogy lám kész. De mivel biztos akartam lenni benne, egy másik fórumon összeismerkedtem (még régebben) egy nővel, aki a Beszédjavítóban dolgozik mint mozgásfejlesztő, és ő elintézte, hogy nagyon hamar fogadjanak felmérésre minket. Nagyon alapos felmérés volt, két órás, és még lesz egy mozgásfelmérés augusztusban, de azt már most megmondták, hogy beszédészlelési zavara van, és igenis kell még fejleszteni. Hogy mennyire súlyos azt nem tudom, ugyanis még nincsneek készen a papírok. De a Logopédiai intézet pl nem gyanította... pedig ott is csináltak vele legalább kétszer felmérést eddig.
Ezzel egyetértek, a pedagógusok nagy részének fingja sincsen a tanzavarokról. A fiatalabbak valamennyit kónyitanak, nekik jobb a pszicho oktatásuk. öcsémmel rengeteg gond volt a suliban, lassabban haladott a többiekhez képest, pedig anyu meg én is sokat tanultunk vele otthon, az eredmény mégsem látszott, nem egy vén róka mondta rá, hogy buta és lusta. Pedig nem is buta, lusta sem, gyakoroltunk vele éppen eleget. Csak könnyebb ezzel elintézni, hogy lusta, minthogy differenciált oktatást alkalmazni és közremüködni egy pszichológussal és gyógypedagógussal.
Na ja, de az óvodapedagógusok ezt a továbbképzési előnyt pl. úgy is megszerezhetik, hogy elvégeznek valami közoktatásszervezési vagy miféle elméleti másoddiplomát. Legalábbis a mi ovinkban ilyesmire jártak az óvónők, biztos tök hasznos cucc volt ez (valamire), csak éppen ettől egy szemernyivel nem jutottak közelebb ahhoz, hogy akkor a többé-kevésbé problémás gyerekekhez miként is kellene viszonyulni.
Igazad van, szerintem sem ideális dolog az, hogy a szülőnek kell kiképeznie magát az eltérő fejlődések összes rejtelmeiből, de amíg ezt a gyógyped. fősuli sem teszi meg, addig tényleg mit várunk a mezei pedagógusoktól?
És igen, ahogy írod, gyakran még a speciális szakemberek sem észlelik a problémákat, főleg nem egy egyórás vizsgálaton, egy absztrahált helyzetben, ahol a gyerek amúgy sem magát adja. Ezért forszírozom azt, hogy a szülő, aki mindenféle szituációban látja a gyerekét, figyeljen már oda rá, és legfőképpen tegye félre az elfogultságát, mert ezzel csakis segít.
A buktatásnak viszont , ahogy Alice írta elsőben lenne értelme, ha már...az alapokat kellene újra lerakni, más módszerrel, más formában, mert anélkül semmilyen más építkezés nem fog működni."
miert ne lenne ertelme mondjuk masodikban,ha nem boldogul a szamokkal szazig? Ez ugyanolyan alap a harmadikra,mint a tizes szamkor elsoben
/nagy makotok,hogy altalaban visszaolvasok es latom,hogy valami nem stimmel,mert siman forditva irok betuket:)/
1 részképesságzavaros és egy veszélyeztetett gyerekkel magam körül ( hja, még hozzátehetem a kettős látással bírót is ) egyszerűen nem tudom és nem akarom elfogadni a kizárólagos szülői felelősséget !
Felháborítónak találom, és nem fogadom el , a hárítást , hogy túlterheltek, alul képzettek. Legjobb tudomásom szerint akkor léphetnek pl. fizetési kategoriát az óvodapedagógusok, ha bizonyos időközönként továbbképzik magukat ( a képzések értékpontjai sem egyformák ) . Miért nem fekszenek erre rá ?? ez össztársadalmi jelenség .
Mondhatnám, hogy óvónő, gyerekorvos karöltve hurrogottt le, majd a bő 2 év fejlesztés után az óvónő, miszerint semmi baja a gyereknek. DE, az éppen diplomázó gyógypedagógus tannnéni is simán hülyének nézett, s problémantesnek titulálta a gyerekemet.
Ha a veszélyeztetettet nézem, az is az én nyomulásom "eredménye" , hogy kiderült a térészlelési problémája .
DE,_nem_várható_el minden szülőtől, hogy lássa...mert az utolsó bekezdésben szereplő gyerekemnek "látványos" jelei nincsenek, abszolut korosztályos tüneteket produkál, sőőőt.
Mint, ahogyan nem vagyok gyerekorvos , hogy diagnosztizáljam a betegséget , úgy gyógypedagógusnak sem kell lennem.
A buktatásnak viszont , ahogy Alice írta elsőben lenne értelme, ha már...az alapokat kellene újra lerakni, más módszerrel, más formában, mert anélkül semmilyen más építkezés nem fog működni.
Hja, s legjobb tudomásom szerint nem adacta mondják ki az ovis felmérések után, hogy dislexiás egy gyereke, hanem csak a veszélyeztetettséget, részképességzavart, max....amiből még bármi lehet, pro, vagy kontra.
De mondom, a pedagógusok sem kapnak semmiféle vonatkozó képzést, még a gyógypedagógusok is alig.
Váltig abból indulok ki, hogy mégiscsak a szülő van a legtöbbet a gyerekkel, neki van módja a legtöbb furcsaságot észlelni.
Barátnőméknél is az volt, hogy láttak különféle szokatlan dolgot a gyerekükön, amik egyenként nem is voltak nagyon rendkívüliek: a gyerek nagy ívben elkerülte a kortársait, furcsán játszott, inkább csak dobálódzott, meg még pár dolog, de amúgy egy magasan intelligens, kiválóan beszélő, jó természetű gyerek volt.
De úgy összességében mégiscsak furcsa, így a csaj egy este rávetette magát a netre, és a tapasztalatai alapján 1-2 órán belül összeállt a kép, hogy ez bizony Asperger-szindróma lesz. Innen kezdve jött az ámokfutás, először a nevtannál, ahol mondták neki, hogy áááá, az nem ilyen, azoknak nincsenek érzelmeik meg szemkontaktusok. De a csaj nem hagyta magát, sok kurfli után eljutottak az Autizmus kutatócsoporthoz, ahol igazolódott a vegytiszta Asperger.
Az óvónők közben mindvégig semmi különöset nem észleltek, max. annyit, hogy a gyerek mindig egyedül molyolgatott, sosem játszotta többiekkel, de ez a számukra inkább könnyebbség volt, hiszen így legalább soha nem is verekedett, nem okozott semmi problémát.
A szülőnek akkor van esélye valamit kiszúrni, ha a számára normálistól eltérőt tapasztal. De egyszeri szülő, aki pl. önmaga sem volt soha jó helyesíró, elkönyveli, hogy az egyszeri kölke mindezt örökölte tőle. Nem gondolja végig, hogy milyen típusú hibákat vét a gyerek, és ennek milyen mögöttes jelentése lehet. És sorolhatnám a hasonló eseteket. Egy szülőnek még annyira sem feladata felismeri az eltéréseket, és hogy mégis hová kéne menni egy adott dologgal, mint egy pedagógusnak.
Én tinilányban láttam ilyet, egy nyelviskolában még az 1990-es évek első felében. Kikérte magának, hogy a tanárnő hiányolta a házi feladatát, mikor pedig "magát az apám fizeti". Ott a tanárnő bűbájosan elmosolyodott és közölte, hogy igen, ez így van, mégpedig azért fizeti, hogy némi nyelvtudást és jólneveltséget csepegtessen a leánya fejébe. Mert ha annyi marad a tudása, amennyi most, akkor kutyamosónak sem fog kelleni a munkaerőpiacon, és ha ráadásul csak úgy tud majd viselkedni később is, ahogy most, nem lesz az a bolond, aki feleségül akarja venni. Kislány felfújta magát, és sértődötten kivonult. Igaz, akkoriban még normális szülők voltak, ennek a libának az apukája konkrétan megköszönte a tanárnőnek, hogy az otthon fékezhetetlen gyerekét végre megfogta valamivel. Manapság és tanárként nem biztos, hogy ugyanezt meg merném mondani, mert egyes szülőket úgy átitattak felsőbbrendűségi tudattal a különféle áljogvédők, hogy nem köszönetet kapnék érte, hanem kést.
A legtöbb szülő el van ájulva az ő kis szeme fényétől és eszébe sem jut, hogy bármi is hibás lehet benne. Nagyon ritka a kivétel.
Rokonaim - Pedagógus házaspár! - harmadik gyereke már 10 éves is elmúlt, és még mindig raccsolt és selypegett. "Majd rendbe jön." Aha. Édesanyám kérte meg végül a kisfiút, hogy ugyan, tátsa ki a száját nagyra, és a nyelve hegyét emelje fel és hátra, ameddig csak tudja. Akkor derült ki, hogy a gyermek nyelve alatt a nyelvfék le volt nőve. (Ha a tükör elé álltok és nagyra tátott szájjal felhajtjátok a nyelveteket, akkor középen látni fogtok egy kis ínt, amely a szájüreg alja és a nyelv között, függőlegesen feszül. Az a nyelvfék.) Az OTI-ban kis érzéstelenítő szuri után ambulánsan ejtettek rajta egy bemetszést. Azóta nem raccsol. Viszont elmondhatja magáról, hogy neki aztán felvágták a nyelvét. Szó szerint.
Nem véletlen, hogy orvos sem gyógyítja a saját közvetlen hozzátartozóját. Az ember a saját szülőjét vagy gyerekét más szemmel nézi. Ez nem baj, ez természetes. Csak figyelembe kéne venni.
Eeegen, de azért szvsz azt se felejtsük el, hogy a tanítók zöme >10 évvel ezelőtt végzett, márpedig az, hogy ezek a részképesség-zavarok létező habituális hiányosságok, nem pedig valamiféle lustaság-arcátlanság-ellenállás a gyerek részéről, az leginkább az utóbbi évtized felfedezése (teszem hozzá, nagy szerencsénkre).
Szóval, váltig úgy gondolom, hogy egyfelől igen, ezeket a tannéniknek is illenék ismerniük és felismerniük, másfelől viszont sajnos nem ismerhetik, mert nem tanították neki, max. önszorgalomból nézhettek utána a neten, ha.
Mondok egy példát: a gyógypedagógiai fősulin a mai napig(!!!) az autizmusról a 4 év alatt csupán egyetlen oldalt(!!!) tanítanak tankönyvből, amiben kb. annyi van, hogy az autik nem tartanak szemkontaktust, és magukba fordulnak.
Miközben a vonatkozó tudomány régóta ott tart, hogy a szemkontaktus hiánya vagy léte semennyire nem feltétele az auti spektrum zavarnak, és bár vannak magukba fordulók is, de más autik abszolút kitárulkozók és empatikusak, ez az egész téma nincs is a diagnosztikus kritériumok között.
A Bárczy-n ugyan tavaly óta van specifikus autista fejlesztő képzés, de részint ők még ugye max. az első évfolyamot végezték el, másrészt, mivel ez kizárólag fizetősen érhető el, alig vannak a specifikáción... És ők is majd csak 3 év múlva lesznek - elméletileg - képzettek.
A fejlesztő pedagógusok pedig sokfélék. Egy részük - a jobbak - szubjektíve érintettek, azaz a családjukban, vagy éppen náluk van érintett gyerek, és így pont megvan a saját releváns tapasztalatuk (bár pl. az auti spektrum zavarban, pont azért, mert spektrumos, azaz ezer színű a történet, nagy kérdés, hogy éppen az adott gyereknél érintett vonatkozásokban is eléggé tapasztaltak-e). A másik részük viszont csak könyvből tanulta az egészet, így, hát izé, szóval, nem minősítem...
Vagyis, ismét, sokadszorra is oda lyukadok ki, hogy a szülő méltóztassék odafigyelni és utána járni, valamint megérteni a problémát, mi több, ő segítse a pedagógust, hogy éppen az ő gyerekének a leginkább megfelelő szaksegítség jöhessen össze. Szerintem.
Re: "Konkrét példa: a férjem egyszer 4 db 1-est kapott angolórán pofázásért, ami gimiben bele is számított az év végi jegyébe. (ez nem tükrözte a tudását:-))"
Légy erős! Tükrözte. A nyelvtanár feladatai között ugyanis az adott nyelvet beszélők kultúrájának a közvetítése is szerepel. "Belepofázni" nagyon nem angol dolog. Ha egyszer kikerül bármelyik angol nyelvterületre és így viselkedik, onnantól kezdve senkit nem fog érdekelni, milyen jól tudja a nyelvtant. A kutyának nemfog kelleni, mert senki sem akar beilleszkedésre képtelen alakokkal dolgozni. Pláne nem egy olyan kultúrkörben, ahol a csapatszellemet sokra tartják...
Férjed nyugodtan megköszönheti azokat az egyeseket. Remélhetőleg használtak neki.
A szülőnek is van felelőssége, csak éppen szerintem nem kizárólagos. És a legnagyobb felelőssége abban van, hogyha ő nem is szúrja ki, akkor ha felhívják a figyelmét, akkor ne hárítson azonnal.
Na ez az, ezt ugatérozom én is. Hogy mielőtt nekimennénk a gyereknek meg a szülőnek, hogy vazze de rossz lusta gyereked van, meg kéne nézni, hogy mi van mögötte, esetleg részképesség zavar? és akkor szaksegítséggel tanítani tovább.
De twigginek az a mániája, hogy minden szülő komplett fejlesztőpedagógus is egyben.
Hát de pont ez az, hogy én nem vagyok átlagszülő. Átlagszülőnek esélye sincs ilyet kiszúrni, helyette kéne a pedagógusnak. Átlagszülő nem olvasott még soha a diszgráfia tüneteiről, és nem is feltétlen rakja össze, hogy 1+1 az kettő. Egy pedagógus valamennyit tanul róla, és ha mást nem azt meg tudná tenni, hogy az összes gyereket, akinek valamilyen részképesség zavar látszik, azt megnézeti a fejlesztőpedagógussal. AZ összeset, akinek a matek, a számolás nem megy, aki írás vagy olvasás közben betűket cserél stb.
Hát de pont ez az, hogy te jöttél rá, mert te pont speciálisan a saját gyerekedet ismered, miközben a tantónéninek ő csak a 25-30 közül az egy. Valamint, a sima tanítók sem tanulnak gyakorlatilag semmit a problémákról, azaz ők sem "értenek" hozzá, max. ha már valaha tapasztaltak hasonlót, és akkor többé-kevésbé belemélyedtek (magánszorgalomból), akkor esetleg.
Szerintem ez közös felelősség, legalábbis iskoláskorban már biztosan. Kicsit nonszensznek tartom azt is, hogy én szúrom ki a gyerek enyhe diszgráfiáját, amire a tanítónéni közli, hogy á dehogyis, csak jobban be kell gyakorolni a betűket, és majd foglalkozik vele. Gyakoroltak, ez mind szép is volt, csak éppen a diszgráfián ez nem segít. Ha akkor szól a fejlesztőpedagógusnak, hogy tán nézzen rá, (amit kértem is tőle) akkor hamarabb kiderül. Én viszont mit tehettem volna, elfogadtam, hogy ő ért hozzá, mert én semmi ilyet nem tanultam max. olvasgattam. Aztán amikor a gyakorlás ellenére sem volt változás, akkor elvittem én egy szakemberhez.
meg most sem keso es vegre jo kezekben van....Te is tudod,hogy jokepessegu gyerek apro szepseghibakkal,akadaly nelkul fogja venni a sulit:) Foleg amennyit foglalkoztok vele
Az ovi vette észre, pontosabban ott volt egy olyan ovónő, aki elvégzett valami tanfolyamot ami ezzel kapcsolatos. De ő is csak annyit tudott mondani, hogy vizsgáltassuk ki. A kivizsgálás meg először nem volt alapos, és más irányba lett fejlesztve, bár az is hasznos volt. Most talán már a megfelelő helyre került, csak közben betöltötte a 6 évet, ameddig a legjobb eredmények születnek...
Mi csak jóval később vettük volna észre az biztos.
De, szerintem kéne, hogy legyen a szülőnek is összehasonlítási alapja.
Kimegy a játszótérre, ott lát 20 hasonló korú gyereket. Ebből kb. 18 hasonlóan is viselkedik, 2 meg különböző. Az egyik a sajátja. Mire gondol? Hogy az a 18 a más? :)
Azért a játszótér nem az a közeg, ahol a kisebb problémák kijönnek. Anya kimegy a játszótérre, ott lát olyat aki barátkozóbb, van aki félénkebb, van aki elmélyülten homokozik órákon át, van amelyik inkább csak szaladgál... 20 gyerekből 18 nem viselkedik hasonlóan.
A szülőkkel való beszélgetés sem segít, mert a többiek is elfogultak. Az anyukák elbeszéléséből kétféle gyerek van: a kis pelenkás zseni, akinek bizonyára olyan magas az IQ-ja, hogy tuti atomfizikus lesz, de lehet hogy egy kis Mozart, mert múltkor olyan ügyesen rázta a kis játék rumbatököt, hogy a szomszéd néni is megjegyezte, milyen fantasztikus zenei érzéke van. A másik verzió a hülyegyerek aki mindig mindent rosszul csinál, aki az idióta apjára és annak az idióta családjára ütött.
