akkor megin' nyugalom lesz, meg tanácselnök plussz királyság. mondjuk azt tökre bírnám.
szerintem azér' a sajtót sem ártana, nem a csúnya szavak miatt, hanem a csúnya nézetek miatt.
persze legalább azt megtehetnék, hogy csúnya ember ne szerepeljen a tévében, és mondjuk a csúnyaság kritériumát zámbó imre határozná meg.
És még annyi, lehet, hogy nem cenzúrázzák a nagy magyar filmet esetleg Wim Wenderst, de akkor olyan időben adják le, amikor rendes ember alszik vagy b!+%ik
Tulajdonképpen nem is érdekelne, mert TV2-t elvétve nézek, de amikor Körmendy-Ékes Juditka arról beszél, hogy az ORTT-nek minden médiát felügyelni kéne, beleértve az internetet is, akkor nem árt időben sikítani!!!
Igazából tökmindegy, hogy cenzúrázza-e ez a tévéadónak dícsért csatorna. A közbeszúrt reklámok úgy is teljesen lealázzák a filmeket, a levágott stáblista pedig csak hab a tortán. A legjobb azonban az újraszinkron, amit az RTL talált ki. Stallonénak most az a magyar hangja, aki eddig a kis köpcös, szerencsétlen figuráknak adta korábban, pl. Herkulesben annak a bénának, annak a kis daginak. A Con Air-től meg előre rettegek, egy gyerek szinkronizálja John Malkovichot!
A szerkesztő kérdésünkre úgy nyilatkozott, hogy egy „nagy magyar film” esetében, vagy éppen olyan alkotók, mint Kusturica, vagy éppen Wim Wenders műveiben nem kérik, nem kérhetik a szavak megváltoztatását
ez a legbénább az egészben, mi ez a kivételezés? Kovács Lajos mondhatja, hogy geci, Stallone meg nem? mer csak Stallone szájából befolyásolja negatívan egy fejlődő szervezet nyelvtani szocializációját? a TV2 mondjuk a legeslegeslegesnyomorékabb az összes tévécsatorna közül, egyértelmű, ez a Balázs Bianka filmszerkesztő meg egy... izé, kurafi.
de szerintem meg ki kéne terjeszteni az összes filmet sugárzó egységre, mondjuk élen járna az említett tévéadó, szerintem a szabó l. zsolt tökre benne lenne a dologban, már csak a mozikat kéne meggyőzni.
egyébként a legjobb könyv a fahrenheit, mármint arról, hogy milyen jó is könyveket égetni. mondjuk filmben annyira nem jó, de most nem emléxem hogy beszéltek-e benne csúnyán.
Végülis nem probléma, hiszen az emlitett tv adó célközönsége amúgy sem tud olvasni, tehát nem adnak feliratos filmeket, szóval szerintem azért megoldható a dolog.
Én most arra gondoltam, hogy végig lehetne gondolni a dolog emberi oldalát, tehát, végülis kik azok akik ott ülnek és megmondják a tutit? Mi alapján választják öket, stb.
de, izé, a feliratos filmnél nemtom meg lehet-e ezt csinálni, mondjuk bruce willis filmnél a feliratos verziónál is néha dörner györgy lenne, így gondolod? az mondjuk egy jó megoldás, de persze az igazi az lenne, ha ilyen szemét (izé, ez nem durva szó, ugye) filmeket be sem hoznának, mondjuk csak szovjet filmek mennének, meg a futrinka utca.
ejnye no, mégis konkurrálsz a topikommal! nem szép.
Egyébként már többször nyitottam az ORTT hülye cenzúrájáról topikot, az egyik címe azt hiszem falvédő volt. Ül egy rakás fatökű hivatalnok, és azt hiszi, meg tudja mondani, mi adható le és mi nem. Remélem, egyelőre a kódolt adásokat békén hagyják.
teljes mértékben egyetértek egyébként a tv2 döntésével, a kutyaúristenit, mennyire károsan hatottak rám ezek a filmek! most hogy végre belegondoltatnak engem ebbe... egyébként ki kéne terjeszteni a cenzúrát, mondjuk a feliratos mozifilmeknél belesípolnának az eredeti szövegbe, feliratozáskor meg minden csúnya szó helyett %%###!!-t írnának, mondjuk.