Hany magyar halalaert felelos Rakosi Matyas? Mi is volt az igazi neve?
Toth Kalman!
Mielőtt erre a kérdésre a párt válaszolna, ki kell hangsúlyoznom hogy maga egy hitlerjugendes neonáci! Talán elmondhatná ki pénzeli és mennyit kap ezekért a beírásokért, csak nem a kormány?
Vallja be hogy maga az aki hangos röhögéssel megzavarta Krausz elvtárs beszédét!
USA kereskedelme egyensulyban kell, hogy legyen (jelenleg rendkivul deficites, sok az import, keves az export.)
USA hatalmas adossagot halmozott fel, pedig haboru se volt, s most a adobevetel jelentos resza adossagszolgalatra megy.
A 90's evek gazdasagi csodajanak nem az amerikai kormany esszeru politikaja volt az oka, hanem a szamitogepes, software-s es internetes gazdasagi forradalom.
US fiscal policies are not sound. Trade balance should be achieved with our trading partners.
The accumulating of the incredible amount of debt, without war conditions, is totally unjustified, and now a substantial amount of tax revenue is diverted to debt service.
While the U.S. was so successful in the 90's has nothing to do with moneytary policies, rather with computers, software and internet. The tremendous explosion in the computer business, including internet, fueled the US economy.
WASHINGTON - ''We're from the IMF and we're here to help.''
Across the world, this phrase is more incendiary than a Molotov cocktail.
International Monetary Fund programs trigger riots in Bolivia, a general
strike in Nigeria, denunciation as a ''death plan'' in Haiti.
As the finance ministers of the Fund countries gather for a session in
Prague this weekend, it is worth considering the question: Why does the
IMF instill such fear and loathing? For an answer, just take a look at
what the fund recommends for the United States.
Every year, the IMF consults with each member country about its
economic policies. It dispatches a team of what Joseph Stiglitz, a former
World Bank chief economist, famously scorned as ''second rate
economists from first rate universities'' to measure performance against a
remarkably reactionary economic dogma. Here is what the IMF had to
say to the United States this year.
The report commends the ''sound monetary and fiscal measures'' that
have contributed to the current U.S. economy, with high employment,
low inflation and budget surpluses. The staff does not bother to note that
this record was created by ignoring previous Fund warnings that the
United States was growing too fast, that unemployment was too low and
that prices would spiral out of control. Had the Fund's previous advice
been followed, the U.S. expansion would have been cut off years ago,
and much of the world would likely be mired in a continuing recession.
Untroubled by the past, the Fund is condemned to repeat it, once again
warning that growth must be cut back to ''keep inflation in check.'' Yes,
the Federal Reserve chairman Alan Greenspan has been raising interest
rates, taking some air out of the dot-com bubble and slowing growth.
Yes, the budget surplus is largely being pocketed. Yes, oil price rises
have exacted what Greenspan describes as an across-the-board tax on
consumption.
But, warns the Fund staff, things are still too good. Mr. Greenspan does
not go far enough: ''a further tightening of monetary policy will be
required.'' President Bill Clinton's goal of eliminating publicly held debt by
2012 is not austere enough: The United States should continue to run
surpluses ''even after the public debt has been retired.''
Both George W. Bush and Al Gore offend the Fund's standards. Mr.
Bush's big tax cuts and Mr. Gore's modest investment agenda are equally
beyond the pale.
So what should America do with prosperity? The Fund prescribes
belt-tightening. Taxes should not be cut. No new investment in education.
No health care program to cover the 44 million with no insurance at all.
Instead, the Fund urges that Social Security and Medicare benefits be cut
and taxes increased now to meet future liabilities. (Of course, those
liabilities will be much less if the economy continues to grow. But the
Fund seems intent on stopping that.)
This is a prescription for misery. Were the administration and the Fed to
follow the Fund's advice, the economy would turn down, the stock
market would take a big hit, and people would be thrown out of work.
The rest of the world, the Fund admits, would suffer ''spillover effects.''
The Asian countries would find it harder to export their way out of
depression. Indebted countries would suffer higher interest rates.
Why risk this? Because, the Fund warns, continued growth might feed
uncontrollable inflation, although there is admittedly no sign of that now.
But this assumption is predicated upon faith, not experience. The United
States has never experienced a period in which growth sparked
uncontrollable inflation.
The United States, already the world's largest debtor, now runs a trade
deficit of more than $1 billion a day. The Fund rightly warns that this
cannot ''persist much longer.'' The Fund's answer to the trade deficit is to
slow the U.S. economy, throw Americans out of work and reduce
demand for all goods, foreign or domestic. This is like a doctor stemming
the bleeding of your arm by stopping your heart.
Sensibly U.S. decision-makers have blithely ignored the Fund. But for
developing countries, the IMF's prescriptions are force-fed. When the
Fund prescribes austerity, health budgets are cut, children are forced to
leave school, workers are thrown out of work. So the next time there are
riots in Nigeria against IMF-mandated fuel price rises, demonstrations in
Bolivia against privatization of the water works, upheavals in Tanzania
against spreading hunger and desperation, do not be surprised. The IMF
will have been there, peddling misery, leaving devastation in its wake.
The writer, co-director of the Campaign for America's Future,
contributed this comment to The Washington Post.
Nulla. O a magyar tortenelem egyik legnagyszerubb alakja, mert a haboru utan ujjaepitette az orszagot!
Hany magyar halalaert felelos Kadar Janos?
Nulla. Nelkule most Albania vagy Monglia szintjen lennenk, vagy esetleg mar nem is leteznenk. Igen, es Kadar idejen 3,60 volt a kenyer!!!!!! Ahanyszor olcsobb volt akkor a kenyer, annyiszor jobban es boldogabban eltunk!!!
1. Oroszorszagnak az egyetlen jovedelemforrasa az olaj, meg a foldgaz. Mar nem teheti meg, hogy kenye-kedve szerint szeszelyeskedjen a csap felett.
2. A NATO elso vonalarol meg az a velemenyem, hogy ez mar nem az a szovetseg, ahol az elso vonalba lokhetnek barkit is. Lehet, hogy rosszul tudom (tenyleg.. akkor is eleg homalyos volt) de azert nem lett szerbia elleni szarazfoldi csapas mi felolunk, mert OVI nem akarta.
Azért az a kereskedelmi kapcsolat is elég fontos. Magyarország energiaellátása orosz importra épül és hirtelen nem is tudnánk áttérni más forrásra. A kőolaj nagy részét onnan kapjuk. Ha nincs kőolaj, nem lesz benzin az autókban. A lakások nagy részét orosz gázzal fútjük, mi lesz télen, ha elzárják a csapot. Az ország elektromos energiájának 40%-át adó paksi erőmű is orosz dúsított uránnal megy, plusz a kiégett fűtőelemeket is oda visszük vissza. Visszatérünk a petroleumlámpához?
Ugyanakkor 1998-ban azt is észleltük milyen az, a belső zűrük miatt leáll az orosz élelmiszerimport, illetve ha nem vesznek buszokat. Magyarok tömegei kerültek az utcára.
Persze a dolog katonai oldalát sem szabad elfelejteni. Oroszország még most is rendelkezik a világ elpusztításához többszörösen elégséges nukleáris arzenállal. Ha kiéleződne a viszony a nyugat és Oroszország között, mi a Nato első vonalában leszünk, ami nem túl sok derüre ad okot.
Nem gondolom, hogy igényt tartana szeretetre.
Valahogyan másképpen müxik.
Egyébként át lehet fogalmazni a topic címét, csak az mostanság már nem mutat olyan lyól.
"Világ proletárjai egyesüljetek"
Nem igazán erdeti gondolat.
"Ne akard, hogyv reszleteiben
elmagyarazzam, hogy miert."
Hat ez eleg konnyed erv volt.
Azert en szeretnem ha elmagyaraznad. A kulkereskedelmunk 80 vagy 90%-a mar az EU fele iranyul.
Oroszorszag pedig mindig is egy terjeszkedesre epulo (sokak szerint SZU inkabb az orosz expanziot szolgalta kommunizmusba bujtatva) , nagyhatalmi szerepben tetszelgo, mindenki erdekein brutalisan atgazolo, kulpolitikaban ketszinu orszag volt es lesz.
A kereskedelmi kapcsolatokon kivul soha mas kozos ugyunk ne legyen tobbe veluk.
"Szvsz minnel gyengebb oroszorszag nekunk annal jobb. Szivjanak csak ok is nyugodtan"
Egyaltalan nem jo nekunk, mert nekunk egy rendezett gazdasagu, fizetokepes kereslettel rendelkezo Oroszorszag lenne jo , rendezett politikai viszonyokkal. Aztan ha Oroszorszag sziv akkor az itteni egesz regio sziv. Ne akard, hogyv reszleteiben elmagyarazzam, hogy miert.
A Harvardról jött tanácsok alapján folytatódott a kommunizmus
pusztítása
Schmidt Mária
Szerző
Felküldve: 2000. szeptember 22.
6 . oldal
Vajon az Amerikai Egyesült Államok szándékosan tette tönkre
Oroszország gazdaságát? ? merül fel sok oroszban a kérdés ? állítja
Janine R. Wedel fenti című tanulmányában, amelyet a rangos
amerikai folyóirat, a The National Interest publikált tavaszi
számában. Wedel, a pittsburghi egyetem Ridgway kutatási
központjának vezetője antropológiát és kelet-európai történelmet
tanult az Indiana Egyetemen, Bloomingtonban. 1998-ban könyve
jelent meg a Kelet-Európának szánt segélyezésekről. Szennyezett
tranzakciók című cikkében új politológiai fogalmat vezetett be, a
?tranzakciózók?-ét. Wedel tranzakciózóknak nevezi azt a kis
létszámú, informális csoportot, amely úgy működik együtt a közös
haszon reményében, hogy közben hivatalosan különböző érdekelt
feleket képvisel. Például, amikor a Szovjetunió 1991-ben
összeomlott, a Harvard egyetem híres professzorai ? Jeffry Sachs,
Andrei Schleifer, Anders Aslund ? és munkatársaik egy Moszkva
környéki dácsában megbeszélést tartottak, amelyen az orosz felet
Jegor Gaidar és Anatolij Csu-bajsz képviselték. Arról beszélgettek,
hogy ha az oroszországi gazdasági reformok Sachsék tanácsait és
elképzeléseit követik, akkor a Harvard Institute for International
Development (Nemzetközi Fejlesztési Intézet, HNFI) a tanácsadás
mellett a nyugati pénzek megszerzésében is segítségükre lesz. A
Clinton-kormányzatban jó kapcsolatokkal rendelkező harvardisták
az USA pénzügyminisztériumához fűződő kapcsolataik révén
elérték, hogy a külföldi segélyek folyósításával kapcsolatos
előírásokat a kormányzat a lehető legnagyvonalúbban kezelje. Végül
a HNIF felügyelte az USA kormányának az orosz gazdaság
segélyezésére szánt szinte teljes portfolióját, mintegy 350 millió
dollárt. Az USA számvevőszékének vizsgálata szerint ?ténylegesen
a HNIF ellenőrizte az USA segélyprogramját?. A HNIF
Oroszországban kizárólag Anatolij Csubajsszal és az őt körülvevő
csoporttal, a Csubajsz klánnal állt kapcsolatban. 1993 közepére a
Harvard?Csubajsz-csapat olyan rendkívüli befolyással rendelkező
informális tranzakciózó erővé vált, amely nagymértékben
meghatározta az USA által folyósított gazdasági segély
felhasználását, és ezzel befolyása alá vonta a
Nyugat-Oroszországgal szemben folytatott gazdaságpolitikáját. A
Harvard?Csubajsz-csoport fontos támaszra lelt a Világbank fő
közgazdászában, Lawrence Sum-mersben, aki korábban szintén a
Harvardon dolgozott és Andrei Schleifernek, a HNIF Oroszország
programvezetőjének régi kollégája volt. Summers később
kormányzati szerepet vállalt, az Egyesült Államok
pénzügyminisztériumának helyettes államtitkára, majd minisztere lett.
Csubajsz Oroszország ?fiatal reformere? páratlan befolyásra tett
szert azáltal, hogy ellenőrzése alatt tartotta a Nyugatról befolyó
pénzeket. Ez volt az alapja a Csubajsz klán hatalmának és
befolyásának.
A tranzakciózók számára a legkényelmesebb és legegyszerűbb
eljárás az volt, ha az orosz kormányzatot elnöki rendeletekkel
működtették. ?Ha szükségünk volt egy rendeletre, Csubajsz meg
tudta kerülni a bürokráciát? ? dicsekedett Walter Coles, az USAID
privatizációs segélyprogramjának egyik vezetője. Végül maguk a
harvardisták szövegezték meg a kiadandó elnöki rendeleteket.
A tranzakciózók egy sor segélyosztással foglalkozó
magánszervezetet is ellenőrzésük alatt tartottak. Ezek közül a
legfontosabb az Orosz Privatizációs Központ volt, amelyet szintén
elnöki rendelettel hívtak életre. Az OPK egyik vezetője, aki
természetesen a Csubajsz klánhoz tartozott, azt állítja, hogy vezetése
alatt a központ mintegy négymilliárd dollár nyugati forrás felett
rendelkezett. Azért diszponálhatott a segélypénzek felett, mert a
Csubajsz klánhoz tartozó tranzaktorok irányítása alatt állt, és a
klánhoz tartozó tranzaktorok fontos kulcspozíciókat töltöttek be az
orosz kormányban is. Ezért folytathatott az orosz állam nevében
tárgyalásokat olyan nemzetközi pénzügyi szervezetekkel, amelyek
különben nem állnak szóba magánvállalkozásokkal. Ezért
fordulhatott elő, hogy az orosz privatizációs döntéseket az OPK
vezérigazgatója és a Harvard moszkvai megbízottja, Hay együtt látta
el kézjegyével.
Hogy mit ért Wedel a fenti fogalmon, azt Jonathan Hay példájával
világította meg. Hay egyszerre lépett fel oroszként és amerikaiként.
Ő volt a Harvard fő képviselője Oroszországban, miközben a
Csubajsz klán megbízásából esetenként oroszként is fellépett. Hay
megbízatása arra is kiterjedt, hogy az orosz kormány privatizációs
döntéseit megvétózza vagy engedélyezze. Wedel szerint Jeffrey
Sachs, a Harvard Intézet vezetője (1995?99) 1992-ben, amikor
Oroszország az IMF-fel tárgyalt, munkatársaival együtt az orosz
oldalon ült, mint tanácsadó. Közben ? titokban ? írásos
beadványokat készítettek az IMF tárgyalódelegációja számára is.
Ugyancsak ?kaméleonidentitású? volt Anders Aslund, az egykori
moszkvai svéd követ, Gajdar és Sachs közeli munkatársa. Aslund
nemritkán egyszerre képviselt svéd, amerikai és orosz érdekeket,
mindeközben ? többek szerint ? jelentős befektetésekkel
rendelkezik Oroszországban.
1997-ben az USA kormánya felfüggesztette az utolsó 14 millió
dollár folyósítását a HNIF számára, mert felmerült a gyanú, hogy az
oroszországi program két vezetője, Hay és Schleifer visszaélt
beosztásával, és bennfentes információk révén szerzett hasznot
különböző befektetésekből. Mindkettőjük ellen bűnvádi eljárás
folyik. A HNIF tevékenységét is beszüntették.
1999 nyarán Csubajsz elismerte, hogy ő ?navigálta? az IMF 4,8
milliárd dolláros részletének felhasználását 1998 júliusában. Érthető,
hogy klánja irányította egy időn keresztül az orosz birodalmat.
Schleifer 1995-ben, a Harvard kiadásában megjelentetett
könyvében azt írja: ?A segély nem azzal segíti a reformot, hogy
közvetlenül befolyásolja a gazdaságot, ahhoz túl jelentéktelen az
összeg, hanem azzal, hogy támogatja a reformereket politikai
harcukban.? Hasonlóan vélekedik Richard L. Morningstar követ is,
aki az USA segélyprogramjának koordinátoraként dolgozott
Oroszországban. ?Pár száz millió dollárral nem lehet megváltoztatni
Oroszországot, de hatékony segítséget lehet adni Csubajsznak.?
Ami Wedel szerint nem más, mint annak beismerése, hogy
közvetlenül beavatkoztak Oroszország politikai életébe. Az USA
még akkor is támogatta Csubajszot, amikor Jelcin 1996 januárjában
felmentette miniszterelnök-helyettesi beosztásából. Ettől kezdve a
Harvard fizetési listájára került.
Oroszország egy klánok által uralt állammá vált. Olyan állammá,
amelyet fél tucat illegitim csoport kerített hatalmába, és amelyet a
mindent behálózó korrupció mozgat ? állítja Wedel.
Az egész történet legfontosabb tanulsága az, ahogyan a XXI. század
küszöbén a nemzetközi ügyek intéződnek ? véli Wedel. A
globalizáció feltartóztathatatlan terjedése egyre inkább
eljelentékteleníti a tranzakciókban részt vevők nemzeti
hovatartozását. Kialakul egy olyan globális elit, amely már nem úgy
tekint magára, mint amerikaira, brazilra, olaszra vagy magyarra,
hanem mint egy előkelő és felettébb mozgékony multinacionális
elitklub tagjára. Ennek a klubnak a normái és szokásai még nem
alakultak ki, még nincsenek írott vagy íratlan játékszabályai. A tagok
életérzése, stílusa és értékrendje azonban sokszor több rokonvonást
árul el, mint ami honfitársaikkal fűzi őket össze. A legfőbb
ellentmondás abban rejlik, hogy ez a globális elit ma még
nemzetállamokból építkező világban tevékenykedik. A jog és a
szereplők felhatalmazása egyaránt nemzetállamfüggő. A
tranzaktor-szereplőknél azonban, akikről fentebb írtunk, a
nemzetállami identitás nem számít. A tranzaktorok nem is
rendelkeznek nemzetállami, vagy más szóval, hivatalos
felhatalmazással. Cégük, intézményük stb., vagyis saját maguk és
klubjuk érdekeit képviselik. Mi köze mindennek a képviseleti
demokráciához? ? kérdezi végül aggódva Wedel.
Tanulmányára több válasz, illetve hozzászólás is érkezett. Többek
között Jeffrey D. Sachstól, a Harvard részéről. Anders Aslundtól,
aki jelenleg a Carnegie Endowment for International Peace
(befolyásos liberális szervezet) munkatársa. Aslund szerint a
HNIF-en alig egy százaléka folyt keresztül az Oroszországnak
folyósított segélyeknek. Szerinte Oroszország mindig is a
hazugságok országa volt, az is maradt, ezért azzal, amit az oroszok
mondanak, nincs értelme foglalkozni.
Peter Reddaway, a George Washington Egyetem
politológusprofesszora szerint, ami a sokkterápia nevében Jelcin
Oroszországában történt, az a társadalom erőszakos átalakításának
neobolsevista módszerű, pimasz és arrogáns példája. Aki csak egy
kicsit is elismerte Oroszországot, tudta, hogy politikai képtelenség a
kora kilencvenes évek orosz viszonyait sokkterápiával kezelni.
Oroszország ugyanis nem Észtország vagy Lengyelország. A
tragédiát csak növelte, hogy 1994-ben, amikor már teljesen
nyilvánvaló volt a csőd, vagyis hogy a ?reformok? nem váltak be, az
IMF, a G7-ek, Sachs, Aslund és a többiek további négy hosszú
éven keresztül nyomást gyakoroltak Jelcinre a ?reformok? folytatása
érdekében. Az eljárás a következő volt: a Nyugat kölcsönöket
ajánlott abban az esetben, ha a Kreml megkísérli lenyomni az
inflációt, csökkenti a költségvetési hiányt, privatizálja iparát, Anatolij
Csubajszt bízza meg a gazdaság irányításával, megkerüli a
parlamentet, elnöki rendeletekkel kormányoz stb. Mindezek az
intézkedések azonban nemcsak hogy nem voltak képesek
stabilizálni a rubelt, de megalázó függésbe hozták az orosz
gazdaságot a Nyugattól, miközben a tőke kimenekült, a bűnözés
sosem tapasztalt méreteket öltött, a korrupció mindent behálózott,
az állam tekintélye szétmorzsolódott, a szociális juttatások minden
maradéka felszívódott. Mindezek következtében olyan éles
Amerika-ellenesség itatja át ma már az orosz társadalmat, mint
soha. A társadalom jelentős része meg van győződve arról, hogy az
USA és a Nyugat szándékosan gyöngítette meg ennyire
Oroszországot, azért, hogy kiszipolyozhassa és megalázhassa.
Reddaway szerint mindezek következtében az orosz problémával
hosszú távon együtt kell majd élnünk.
Michael Hudson, az Institute for the Study of Long-term Economic
Trends (a Hosszú Távú Gazdasági Trendeket Kutató Intézet)
elnöke szerint a tranzaktoroknak az volt a feladatuk, hogy a
kockázatot minimalizálni akaró intézményi befektetőket meggyőzzék
arról, hogy bennfentesek, és befolyásuk alatt tartják a folyamatokat.
Az volt az érdekük, hogy a hatalmas orosz vállalatok néhány
korrupt kézbe menjenek át. Úgy számoltak, hogy ha néhány
bennfentes orosz meg tudja szerezni az orosz olajmezőket egy-,
illetve kétcentes áron, akkor idővel meg lehet tőlük venni majd
dupla vagy tripla áron. Az orosz tulajdonosok megtöbbszörözik
pénzüket, a nagy intézményi befektetők pedig fillérekért szerzik meg
Oroszország fantasztikus nyersanyagkészletét, ingatlanjait, vagyis
földjét. A nagybefektetők voltak azok, akik nyomást gyakoroltak az
USA kormányára a Csubajsz?Harvard módszer érdekében. A Wall
Street-i befektetési bankárok érdeke ugyanis az volt, hogy az orosz
vagyon néhány család kezébe menjen át, hogy rajtuk keresztül
könnyen tudjanak pozíciókat szerezni. A legnagyobb amerikai
befektetők és az orosz klánok közötti együttműködésnek ez volt az
alapja. Ők segítették az orosz kleptokrácia tagjait ahhoz, hogy
vagyonukat Ciprusra, Svájcba vagy egyéb off-shore
bankközpontokba menekítsék. Hudson szerint egyetlen céljuk az
volt, hogy a lehető leggyorsabban gazdagodjanak meg
Oroszországból.
Steven Rosenfielde, az észak-karolinai egyetem (Chapel Hill)
közgazdászprofesszora emlékeztet arra, hogy Satalin, Gorbacsov
egyik tanácsadója, 1991-ben, a Duke Egyetemen tartott
előadásában azt mondta: ?Nem az számított, hogy az átalakulás
ötszáz napot vagy ötszáz évet vesz igénybe. A lényeg az volt, hogy
megsemmisítsük a kommunizmust. A lényeg az volt, hogy még a
teljes káosz beköszönte előtt bevezetésre kerüljenek és kiépüljenek
a jogi és piaci keretek.? Rosenfielde szerint sokkal nagyobb baj,
hogy Jelcin olyan rendszert tart életben, amely a kontraproduktív elit
kiváltságait konzerválja. Az a gazdasági modell, amely mára
kialalkult, Rosenfielde-t Hjalmar Schacht-nak, Hitler
sztárközgazdászának rendszerére emlékezteti. Az államosított
gazdaság piacosított változatára.
A lényeg azonban az, hogy senki nem tudja, milyen az a biztosan
sikerrel alkalmazható recept, amellyel az állami tulaj-donon alapuló
gazdaságot jól működő piacgazdasággá lehet alakítani
