hasonló élményem van nekem is.
kérdés, hogy mennyi ideig érdemes várni, amíg a másik rájön, hogy bolondságot csinált?
vagy a következő meccs a következő életben lesz?
milyen kapcsolatot érdemes fenntartani a továbbiakban?
Szia Larel! Elkezdeni a legnehezebb... en egyszer mar megtalaltam az (igazi) paromat, aki fel ev egyutteles utan veget vetett a dolognak. Imadtuk egymast, nem volt semmi vita, egyszeruen csak szakitottunk - mai napig sem ertem, hogy miert valtunk kulon. Konyorogtem neki (hiba volt), hogy varjunk meg egy hetet, aztan dontsuk el, mi legyen velunk... az a het maga volt a pokol. Vegig tudtam, hogy mi lesz a valasza es kozben folyamatosan hitegettem magam, hogy hozzam tartozik es ugysem lehet meg nelkulem. Tevedtem :((. Az a het csak a maganyrol szolt: minden targy, minden zene, minden hang es illat csak ot juttatta eszembe. A szakitas utan felig meghaltam: ket hetig kucorogtam a lakas sarkaban (egy honappal azelott meg ugy terveztuk, hogy egyutt koltozunk oda), es bogtem megallas nelkul. No meg aludtam. Rengeteget. Aztan az iker kivakart ebbol az allapotbol, de meg egy haromnegyed evbe telt, mire feldolgoztam a tortenteket. Ma is azt tartom, hogy o a parom, es az egyetlen vele kapcsolatos kivansagom az, hogy ezt egyszer o is belassa. Nem kell most. Majd egyszer, talan. Bosszut allni pedig vegkepp folosleges... Nekem az lesz a legnagyobb elegtetel (de vegso soron mire is jo az?), ha egyszer benne is megszuletik ez a felismeres. En ugy gondolom (persze lehet, hogy teljesen idiota elgondolas), hogy ez egy sokmenetes meccs: lehet, hogy tobb eleten keresztul folyik. Az biztos, hogy a kovetkezo inkarnaciomban orron verem, jol :)). A masik fontos dolog, hogy egy szakitas (pontosabban az, hogy hogyan tudod feldolgozni) megerosithet: olyan ez, mintha hegyek kozott maszkalnal. Minel melyebbre ereszkedsz egy szakadekban, annal magasabbra juthatsz felfele. A csucsok pedig egyre magasabbak es egyre konnyebben jutsz fel rajuk. Ez biztos. Es mindig legyel oszinte magadhoz: a legtobb ember pont abba bukik bele, hogy olyan vilagot kepzel maganak (onvedelembol talan?), ami nem letezik, es igy nincs meg az eselye arra, hogy realisan lassa es megerthesse a korulotte levo dolgokat. Az onbecsapas a leggonoszabb dolgok egyike... Bocs, ha bo lere eresztettem, de ezt el szerettem volna mondani neked.
Ha valaki, akkor azt hiszem en mar sokszor vegigcsinaltam a szakitast es az utana valo magamhoz-terest......nekem valahogy mindig osztonos erzekem volt, a hulye helyzetekbe es kapcsolatokba valo belekeveredeshez.
Visszanezve pontosan tudom, hogy kikkel nem kellett volna kezdenem, de azok a szakitasok is hozzam tartoznak....es nem adnam oket semmiert!
Fajdalmasak, de szepek is valahol. Szepek, mert erosodtem altaluk. Nem csak kozhelykent mondom, de tapasztalatom szerint ha mar sokadszor szakit az ember, akkor mar tudja, hogy jon egy ujabb:)))))
Mar sokszor gondoltam ugy, hogy sosem fogok szeretni, es tobbe nem jelent majd semmit, ha viragot kapok mastol, vagy setalok vele kezenfogva. De igen, jelent...ujjaeled a lelek.
Nem hal meg benned semmi, mert meg ezer lehetoseg van. Nem kell eroltetni, ki kell varni, es megint jo lesz minden. A volt kedves egyszer majd epizodszereplo lesz a visszaemlekezeseidben.
Addig is.....foglald el magad munkaval es bulizassal. Probalj uj ismerosoket szerezni, akar itt, az Indexen. Panaszkodd ki magad, a noi leleknek jot tesz, ha kibeszeled magad. Ne hagyd el magad, meg tobb figyelmet fordits magadra, mint eddig......
A cuccait pakold ossze egy dobozba es tedd le a garazsba vagy valahova, ahol nincs szem elott! A szamat torold ki a noteszedbol....
Visszafogadni nem erdemes, megprobalni feltekennye tenni felesleges energia.....lefekudni massal vigasztalaskeppen, vagy onigazolasbol bonyolitja az eleted, es lehet, hogy utalni fogod magad utana.....!!!!
Nem kell kezdeni addig senkivel, amig nem leszel rendben.....foleg nem azzal, aki meghallgat es vigazstal...ujbol csak tapasztalatbol mondom, hogy nem o szokott lenni az igazi:)))
De ennek ellenere nem vagyok cinikus:)))
Caixa
P.s: Nezz filmeket.....eleg ocska film amugy, de ezt a temat nagyon klasszul bemutatja az uj Madonna film. Abban elhangzik par mondat, meg tortenik par dolog, ami igen figyelemremelto....persze termeszetesen nem a fo temahoz kapcsolodva.
Nem gondoltam volna,hogy a munkám is segít rajtam kicsit...Elég sokat dolgoztam mostanában,hétvégén is.A főnökeim nagy örömére.:)Elértem vele,amit akartam:bizonyos mértékig kiküszöbölt a gondolataimból. Nem teljesen,az igaz...de jelenleg ennyi is elég volt ahhoz,hogy kicsit könnyebb legyen egy ideig.
Én is hasonló cipőben jártam, de már évekkel ezelőtt. 3,5 év után a barátom otthagyott természetesen egy másik lány kedvéért. Akkor a környezetem (családom+barátaim) mindent elkövettek: anyuék nyaralni vittek, a barátaim mindenfelé cipeltek magukkal, hívtak moziba, kirándulni, mindenféle társaságba, felejteni. De amikor egyedül voltam, óhatatlanul csak ő járt a fejemben. És amikor 3 hónap múlva felhívott telefonon, életem legnagyobb tévedését követtem el azzal, hogy kibékültem vele, sőt össze is költöztünk. (A környezetem teljesen értetlenül állt a dolgok előtt, a szüleim szóba sem álltak vele.) Természetesen nagyon rövid életű volt ez az együttélés, mert már nem tudtam bízni benne, nem tudtam túltenni magam azon, hogy hazudott. Pedig akkor úgy gondoltam, hogy szeretem őt annyira, hogy ezeket elfelejtsem. De nem jött össze. Meg tudtam neki bocsátani, de elfelejteni nem voltam képes. Rájöttem, hogy sokkal jobbat érdemlek, mint ő. Akiben megbízhatok, akire számíthatok, aki őszinte és nagyon szeret engem. Meg is találtam. Pontosan egy hónap múlva lesz öt éve, hogy összeházasodtunk, s a kislányunkkal együtt teljes az életünk, boldogok vagyunk. Larelnek és mindenkinek ezt kívánom.
black sheep mondandójának a közepében találtam valamit, amit már én is leírtam neked, szinte ugyanezekkel a szavakkal...
gondolj erre, mondjuk nekem sem ment egy hét után, hanem kb egy hónap telt el, de kezdett működni, egyik napró a másikra...
persze ez nem a felejtés...azt úgysem lehet, és tudod mit? nem is kell...csak az, hogy legyél nyitott a változásra...könnyű mondani, de ha megpróbálod, talán nem is más jön, hanem csak változik valami... értesz?
Holnap írok neked erről, mert szeretném, ha legalább egyszer átfutná a szemed... sok mondanivalóm van, nem tudom, segíteni fog-e, mert moinden vég más, és minden vég kezdet is egyben...
;o)
Erről jut eszembe: minden nap kapok egy "positive note"-ot mélen, hétfőn ez jött:
"The world is round and the place which may seem like the end may also be only the beginning."
(Ivy Baker Priest)
Nem tudom, vígasztaló-e, de itt: http://forum.index.hu/forum.cgi?a=t&t=9003003&uq=1879 egy csomó szakításról olvashatsz, kedves Larel ...
És a tapasztalat: a fájdalom emléke még évek múlva is visszajár, már csak nagyon enyhén sajog ilyenkor, és mosolyogni is tudsz az egészen, de mégis, csendben azért azt kívánod, fájjon neki is az emléked, hogy verje a fejét a falba, milyen lehetőséget szalasztott el...
Ismerem ezt az erzest. De sose feledd: a Felhok mogul mindig kisut a nap! Energiat es turelmet kivanok a napkivarashoz. Esetleg rajzolhatsz a tukorbe egy felfele gorbulo vonalat es gyakorolhatod, hogy mindig hasonlits a tukorkepben is hozza. Bejon, mert belulrol elindit valamit. A kiiras is jot tesz a leleknek.
Amikor az elso "hozzaszolast" olvastam egy csomo gondolatom volt. Amikor a tobbit is elolvastam sok-sok kipottyant, mert masok mar leirtak.
Azert leirom a maradekot.
Ugy gondolom, hogy akinek en nem kellek, az nekem sem kell. Tudom, nehez ez, de az evek alatt bejott.
Orulok, hogy idovel egyre kevesbe szomoruak az irasaid. Az ido megoldja helyetted a bajokat, de segithetsz neki azzal, ha van onertekelesed es nem futsz arra, ahol most nem kellesz. /Szerintem igy teszel es ez jo/
Egy buszke no sokkal vonzobb, mint egy osszetort es csalodott. Ez fontos akkor is, ha uj kapcsolatot keresel es akkor is, ha
abban bizol, hogy a regit vissza lehet meg csinalni.
Nem tudom miért, de le kell írnom. Nem vagyok ilyen helyzetben, de elolvastam... És azóta nem tudom miért, de nagyon szeretnék sírni... Pontosabban nagyon nehezen tudok csak nem sírni.
Ne haragudjatok, ez nyilván nem alami vígasztaló. De tényleg le kellett írnom.
Igen, ilyen van. És vannak a szokásos közhelyek. És persze igazak, majd rájössz.
De hát mind ilyenek vagyunk. És az élet sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk. És az ember is sokkal gyarlóbb.
Te pedig ne sajnáld magad! És ne csak magadat okold!
Inkább nézd egy kicsit a felhőket! Most nagyon szépek. Ha ráérzel, akkor kisimul és mosolyogni fogsz - belül.
Először is részvétem.
Ilyenben szerencsére még nem volt részem, de volt már befejezés "közös megegyezéssel", és még úgyis tudott hiányozni...:-(( Ha együtt vagy valakivel már több éve, akkor is megszenveded a szakítást, ha te is érzed, hogy együtt már nem megy.... El tudom képzelni mennyire borzalmas lehet, ha elhagynak valakit.....:-(((
De hogy ne csak a szomorúságod fokozzam. Eleinte biztosan nehéz lesz, de szuggeráld magadba, hogy minden vég egyben valaminek a kezdete is. És ez az új valami jobb lesz!!!
Soha semmi nem történik ok nélkül. Győzd meg magad, hogy ennek azért kellett így történni, hogy valami sokkal jobb elkezdődhessen!
Sejtem, hogy most gondolni sem tudsz (még) másra, és meggyőződésed, hogy nála jobbat úgy se találsz.....
De győzd meg magad, hogy igenis lesz egy jobb!!! Ez legyen minden nap az első és elalvás előtt az utolsó gondolatod! És napközben is mondogasd magadban! És ha elég meggyőzően és kitartóan hajtogatod, akkor előbb-utóbb te magad is elhiszed, és ha már elhiszed, akkor be is fog jönni.....
A te helyzetedben biztosan nem lesz egyszerű, de kitartás!
A többiekkel együtt szurkolok neked!
Elkeserítő, hogy ennyi sorstársam van. Velem februárban történt mindez, és a lelkemben még nincs vége. Persze már sokkal jobb, már kezdek élni. Dehát már szeptember van. Mikor jutok el odáig, hogy nem vele kelek, és nem vele fekszem. Csak az idő a megoldás.
Larel, néhány pillanatig azt hittem, hogy te én vagyok. Ezek az én érzéseim, az én gondolataim. Róla, nélküle. Csak már sokkal régebben. És még mindig fáj, és úgy érzem mindig fájni fog. Először élesen, lüktetően, mint egy gyulladt fog, majd egyre tompábban, de folyton-folyvást. Most is, soraidat olvasva egy kicsit jobban.
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.
kb a 30. nap nelkule
bar nem tudom hany honapja nem volt mar velem
a hazugsagok es a megalazas ellenere is nagyon szeretem
bar mostmar tudatosan megteszek mindent, hogy elmuljon
nagyon hosszu ut all meg elottem
12 orat dolgozom nap mint nap es barminnyire is furcsa ott akarok meg maradni
nem tudok hazamenni
egy idegen lakasban fekszem egyedul es probalom magam alvasra kenyszeriteni, mert akkor nem tudok ragondolni
reggel felebredek es emlekszem mindenre
arra, hogy megint vele almodtam
neha egyutt vagyunk almomban neha ott is bant
kuzdeni erte mar nincs ertelme
csak tavolabb kerulok minden probalkozassal
probalom magamraeroltetni a kozonyt, de nehezen megy
nem tudom azt hazudni magamnak es a kulvilagnak sem, hogy mar nem szeretem, hiszen minden masodpercben ora gondolok
hihetetlen az az ur, ami maradt utana
mellette elertem sokmindent, azt hogy becsultem onmagam es buszke voltam arra, aki vagyok
most csak toredeke vagyok onmagamnak es probalom ujra osszerakni a sajat kepemet
visszaut nincs ezt tudom
tul nagy a kozony es az uresseg, ami benne irantam el
mindketten hibaztunk, de en rontottam el
ezt csak azt hiszi el, aki tudja mi tortent
nincs ertelme tovabb irnom
nem lesz jobb
nagyon nagyon hianyzik
Már nem érzek éles fájdalmat,ha rád gondolok,csak tompa sajgást...nem is tudom,melyik rosszabb.Emberekkel veszem körbe magam egész nap...ez jó.Néha háttérbe tudlak kicsit szorítani.
végigolvastam. Alighanem Te nem az a típus vagy, aki este kisírja magát, reggel meg mosolyogva ébred. Persze nincsenek ált érv tanácsok, de azért pár, bennem felötlő gondolatot hadd írok ide, csak úgy összefüggéstelenül:
1., ha dühös vagy, az már jó. Azért mert a düh kifelé irányul. Még ha bizonyos értelemben fiktív tárgyra is. Segít levezetni. Az "önmarcangolás": bánat, depresszió etc hívd ahogyan akarod, leginkább magadra irányul - ez az, amin jobb olyan hamar túlleni, amennyire csak lehet.
2., egy ember értékét nem egy másik adja. És az életéét sem. Szerintem kell, hogy legyen Neked is még sok más dolgod, ami mind Te vagy. Hobbi, barátok, munka, zene, a lehetőségek listája végtelen. Fogadd úgy ezt a dolgot, hogy most mindezekre a dolgokra több időd és energiád maradt. Önmagatok siratása helyett tudatosan koncentrálj ezekre. Látogass meg régen látott barátokat /vagy csak nekem lennének ilyenek?:-))/ menj el olyan helyekre, ahol jól érezted magad, /de nem vele!/ és visszavágysz, hadd ne folytassam. A lényeg az, hogy igyekezz ezeket teljes szívvel-lélekkel csinálni és élvezni. Hidd el - bármily meglepő is - csak a legelején lesz nehéz.
3., nem ismerlek egyikteket sem. De lehet, hogy nem Téged, inkább önmagát alázta meg azzal, hogy olyan hülye volt, hogy ott hagyott. Akárkiért is.
4., persze, nyilván, úgy éled meg, most veszteség ért. Lehet, hogy igaz, lehet, csak Te látod így.Ami viszont biztos, hogy nem pótolhatatlan. És ez a lényeg.
5., "jó barátok". Szerintem ez nem működőképes, csak nagyon speciális esetben. Ugyanakkor valamiért sokan így kevésbé durvának érzik az amúgy nem túl kedves közlést. Szerintem a hazugság otrombasága még sértőbb, mint egy szimpla: "Már nem szeretlek. Vége" jellegű beszélgetés. /Ezt nem minősítésnek szántam, csak általában./
Szóval: nézz előrel, fölözd le minden napnak a maga hasznát és ne félj /semmitől sem/. A többi már magától jön. Lehet, hogy kicsit keményen hangzik így elsőre, talán érzéketlennek, de szerintem ez az egyetlen ami működik.
*** *** ***
Kicsit hosszúra sikerültem. Így szokott ez lenni, ha megindul az ember agya, csak úgy szaporodik a betű...
Ha segítettem valamit, az jó. Ha nem, lehet, lesz/van itt más, akinek a vérmérséklete közelebb áll hozzád. Akkor bocs...
Dühöngtem.Lehet,hogy a sértett büszkeségem miatt...úgy éreztem,megaláztál.Kiadtam magam neked és mégis ezt tetted velem,pedig tudtad,milyen nehezen jutottam el odáig.
Hogy tudtad azt mondani,legyünk jó barátok ezután?
Én csak egy mélt kaptam: Kedwes WinniE! Felejcs el, és töröld ki a cimem. Füles
ha találkoztunk elforditotta a fejét és semmi kéthétig semmi de amint megtudta hogy mások is sertepertélnek körülöttem és nem otthon siratom őt kézzel lábbal igyekezett visszajönni.
Larel!
Ezt most vettem észre, de tudod, hogy tegnap felfigyeltem arra, hogy valami nincs rendben...
Sokszor átéltem hasonlót, amikor azt hittem, vége mindennek. Elbúcsúztunk, megállapodtunk, azt hittem, tényleg vége. Egy jó zokogás sokat segít, és az is, ha kiírod magadból. Nálam általában hosszan tartott az a szakasz, míg végleg ki nem írtam magamból... Egy ilyen próbálkozás volt ez is:
Hogy kellene azt mondanom, hogy nem szeretem?
Pedig minden pillanatban érte remegek.
Hogy kellene azt vallanom, hogy elfeledem?
Pedig fájó álmaimban hozzá lebegek.
Hogy kellene hazudnom: nem érte szól a dal?
Pedig lelkem minden dalba csendben belehal.
"És az apró jelek..." Azokat soha nem szabad semmibe venni,de általában hajlamosak vagyunk rá..:-((( Mekkora hiba, pedig mind egy-egy S.O.S. kiáltás! Jobban szeretünk nem tudomást venni ezekről. De nem a te hibád, ez teljesen emberi reakció sajnos....
