végigolvastam. Alighanem Te nem az a típus vagy, aki este kisírja magát, reggel meg mosolyogva ébred. Persze nincsenek ált érv tanácsok, de azért pár, bennem felötlő gondolatot hadd írok ide, csak úgy összefüggéstelenül:
1., ha dühös vagy, az már jó. Azért mert a düh kifelé irányul. Még ha bizonyos értelemben fiktív tárgyra is. Segít levezetni. Az "önmarcangolás": bánat, depresszió etc hívd ahogyan akarod, leginkább magadra irányul - ez az, amin jobb olyan hamar túlleni, amennyire csak lehet.
2., egy ember értékét nem egy másik adja. És az életéét sem. Szerintem kell, hogy legyen Neked is még sok más dolgod, ami mind Te vagy. Hobbi, barátok, munka, zene, a lehetőségek listája végtelen. Fogadd úgy ezt a dolgot, hogy most mindezekre a dolgokra több időd és energiád maradt. Önmagatok siratása helyett tudatosan koncentrálj ezekre. Látogass meg régen látott barátokat /vagy csak nekem lennének ilyenek?:-))/ menj el olyan helyekre, ahol jól érezted magad, /de nem vele!/ és visszavágysz, hadd ne folytassam. A lényeg az, hogy igyekezz ezeket teljes szívvel-lélekkel csinálni és élvezni. Hidd el - bármily meglepő is - csak a legelején lesz nehéz.
3., nem ismerlek egyikteket sem. De lehet, hogy nem Téged, inkább önmagát alázta meg azzal, hogy olyan hülye volt, hogy ott hagyott. Akárkiért is.
4., persze, nyilván, úgy éled meg, most veszteség ért. Lehet, hogy igaz, lehet, csak Te látod így.Ami viszont biztos, hogy nem pótolhatatlan. És ez a lényeg.
5., "jó barátok". Szerintem ez nem működőképes, csak nagyon speciális esetben. Ugyanakkor valamiért sokan így kevésbé durvának érzik az amúgy nem túl kedves közlést. Szerintem a hazugság otrombasága még sértőbb, mint egy szimpla: "Már nem szeretlek. Vége" jellegű beszélgetés. /Ezt nem minősítésnek szántam, csak általában./
Szóval: nézz előrel, fölözd le minden napnak a maga hasznát és ne félj /semmitől sem/. A többi már magától jön. Lehet, hogy kicsit keményen hangzik így elsőre, talán érzéketlennek, de szerintem ez az egyetlen ami működik.
*** *** ***
Kicsit hosszúra sikerültem. Így szokott ez lenni, ha megindul az ember agya, csak úgy szaporodik a betű...
Ha segítettem valamit, az jó. Ha nem, lehet, lesz/van itt más, akinek a vérmérséklete közelebb áll hozzád. Akkor bocs...
Dühöngtem.Lehet,hogy a sértett büszkeségem miatt...úgy éreztem,megaláztál.Kiadtam magam neked és mégis ezt tetted velem,pedig tudtad,milyen nehezen jutottam el odáig.
Hogy tudtad azt mondani,legyünk jó barátok ezután?
Én csak egy mélt kaptam: Kedwes WinniE! Felejcs el, és töröld ki a cimem. Füles
ha találkoztunk elforditotta a fejét és semmi kéthétig semmi de amint megtudta hogy mások is sertepertélnek körülöttem és nem otthon siratom őt kézzel lábbal igyekezett visszajönni.
Larel!
Ezt most vettem észre, de tudod, hogy tegnap felfigyeltem arra, hogy valami nincs rendben...
Sokszor átéltem hasonlót, amikor azt hittem, vége mindennek. Elbúcsúztunk, megállapodtunk, azt hittem, tényleg vége. Egy jó zokogás sokat segít, és az is, ha kiírod magadból. Nálam általában hosszan tartott az a szakasz, míg végleg ki nem írtam magamból... Egy ilyen próbálkozás volt ez is:
Hogy kellene azt mondanom, hogy nem szeretem?
Pedig minden pillanatban érte remegek.
Hogy kellene azt vallanom, hogy elfeledem?
Pedig fájó álmaimban hozzá lebegek.
Hogy kellene hazudnom: nem érte szól a dal?
Pedig lelkem minden dalba csendben belehal.
"És az apró jelek..." Azokat soha nem szabad semmibe venni,de általában hajlamosak vagyunk rá..:-((( Mekkora hiba, pedig mind egy-egy S.O.S. kiáltás! Jobban szeretünk nem tudomást venni ezekről. De nem a te hibád, ez teljesen emberi reakció sajnos....
Larel,
nincsenek végleges dolgok az életben. Mindig, minden változik...változhat.
Semmi sem történik véletlenül, ok nélkül.
Minden csak azért van, mert úgy kellett lennie, és minden rossz csak azért törénik, hogy tanulj belőle, hogy tudjad, nem az volt a te utad. Nem az, vagy nem úgy...
Mindig van remény.
Ma nagyon szentimenti dumát nyomok,de tudom mit érzel és szinte érzem,amit írsz...
Tegnap este láttalak vele.Boldognak tűntél...Olyan...otthonosan voltál mellette.A kés a helyén volt és forgott,akár egy búgócsiga.Azt hiszem,ekkor fogtam fel igazán,hogy elveszítettelek.Szörnyű tudni (mert most már tudom),hogy én rontottam el...Lehetőséget adtam neki,hogy behálózzon.És az apró jelek...amiket szorgalmasan söpörtem a szőnyeg alá...Mekkora ökör voltam.
Tudod,azért van,ami segít...kedves emberek tanácsai...köszönöm mindenkinek.
Zed, zenehallgatás bejön, de vigyázni kell vele, mert az ellenkezőjét is elérheti az ember.
PL én, aki amúgy is eléggé hamar/könnyen esem letargiába...
Én pedig akkor magam elott saját magam amint éppen azon szenvedek, hogy elhagytak. Megjelenik egy másik kép, amint o valószínuleg egy másik novel hentereg éppen és boldog. Akkor mit is siratok? O boldog...én pedig ennél többet érek, minthogy a múltat sirassam. Van valaki aki engem keres, nem kuporoghatok a kanapén egy régi srác miatt aki képes volt tolem lelépni. Levélben.
Már reggel van! :)
:((((
lassan két hete érzem ugyanezt... "vele" kelek, rajta jár az eszem egész nap, este "vele" fekszem, ezért aztán vele álmodom, és reggel vele kelek,...
Mammarosa! irígyellek. lehet, hogy túl önző vagyok, de rajtam nem segít, ha arra gondolok, hogy másoknak sokkal nagyobb problémái vannak. csak az ürességet és a fájdalmat érzem
akkor 4 éve voltunk együtt...jött egy 3., elment...
én összetörtem, aztán valaki "felpofozott" lelkileg, kivűlről összeszedtem magam, magamraerőltettem azt, hogy látszólag minden rendben... hittem abban, hogy minden rendben van/lesz... és visszajött. Pedig a döntése végleges volt...
A többi nem számít, csak az, hiszel-e? És, hogy mit hiszel el...
Ha van kedved, írj.
Ha nincs, akkor szorítok neked.
Ha az ember megpróbálja felülről nézni ezt az egészet, mármint azt,ami történt (ilyenkor történik) vele, mindjárt más alakzatot ölt minden.Én ilyenkor "elporszemesítem" magam, ami arról szól, hogy elképzelem, milyen pici is vagyok én a Világmindenségben.Ilyenkor az én személyes problémáim nagyon picinek tűnnek, aztán lassan elenyészővé válnak, s ha továbbmegyek, akkor felszívódnak.Ez az én technikám az ilyen jeges érzés feloldására.
Nem jó az elfojtás. Bele lehet betegedni. Sírd ki magadból, amíg bele nem unsz a sírásba.
Aztán lassan-lassan elkezdesz kevesebbet gondolni erre, és többet más dolgokra.
Ilyenkor érdemes valakit, v. valamit keresni, ami leköti az érdeklődésedet.
Most még nem. Előbb legyél túl a nehezén. Kitartás!
Nem sokat aludtam az éjjel.Fél ötkor már ébren voltam,hánykolódtam az ágyon és az előző estére gondoltam.Mikor bejelentetted,hogy vége.Tudod,mikor olvastalak,egyre jobban remegett a kezem...hmmm,furcsa,még sosem éreztem ilyet.Talán az idegesség tette.És a lábaim is...furcsán viselkedtek.Megpróbáltam elaludni,persze nem ment...fogtam egy könyvet és olvasni próbáltam a konyhában.Megtölteni valamivel azt az iszonyú ürességet magamban.Csakhogy anyu ott ült...elmondtam neki.Próbáltam nem sírni,hidd el...persze ez sem ment.Képzeld,azért sikerült mindig elfojtanom.Megfogadtam magamnak,hogy nem török össze...kívülről.Azt,hogy mi van bennem,nem kell tudnia senkinek.Reggel korán mentem dolgozni.A koncentrálóképességemmel némi gond támadt,de sebaj.Délre már rájöttem,hogy ki kell írnom magamból az egészet.Nem érdekelt,mit írok,csak legyen valami azon a nyomorult papíron.Ismered azt az érzést,mikor teli gyomorral ülsz a hullámvasútra? Olvastam valahol,milyen lehet...most megtudtam.Hol gyűlöltelek,hol magamat okoltam,hol Őt,a harmadikat...aki már első látásra ellenszenves volt.Ezt hívják női megérzésnek? Aztán mikor a többiek elmentek,fogtam egy tiszta papírlapot és leírtam ezt itt...És tudod,mi fáj a legjobban? Az,hogy még mindig szeretlek.
