Keresés

Részletes keresés

LELZSO Creative Commons License 2021.08.29 0 0 84

Szervusztok!

Olvasgatom a hozzászólásokat, némelyikből úgy tűnik, nem igazán éri meg hangtechnikával foglalkozni. Ennek ellenére érdekelne a dolog, meg segítő munkára egy éven át havi pár alkalommal lenne lehetőségem (kb. 4 órás elfoglaltság alkalmanként). Nem saját felszereléssel, hanem a kultúrházéval. Zenész voltam, vendégelőadókat erősítettünk, tehát egy kevés tapasztalatom is van. De mielőtt elvállalnám, szeretném megkérdezni, mennyi a reális óradíj?  

Gret7 Creative Commons License 2021.02.13 0 0 83

Sziasztok!

 

Olyan hangtechnikust keresek aki tud nekem segíteni egy hangfelvétel zajcsökkentésében.

Előre is köszönöm.

 

Balkán arc Creative Commons License 2020.11.26 0 0 82

Szia Teljesen egyetértek veled. Ma már mégjobban így van. A kapcsolati tőke szinte a legfontosabb! Természetesen érteni is kell hozzá. Én 1991-ben keztem el  szakmát, mint road. (Pl. Mi csináltuk az első Kispál túrnét.) Aztán szépen végig a szamárlétrán. Road  után, satge road, megtanultam dobot, és egyébb hangszert mikrofonozni, mikor, és miért kell DI-box-ot használni. Majd crosovert, és az egyéb effekteket, kompresszort, gate-t asználni, stb. Majd engedték, hogy monitort keverjek, majd egy idő után PA-t is. Nagyon fontos az iskola, de a nagyrésze autódidkta módon is elsjátítható. Ami nagyon fontos a GYAKORLAT! Rádásul rohamosan fejlődik a technika, ezért folyamatosan tanulni kell. Könyvekből, szaklapokból, NET-ről, stb. Az első Budapesti munkámat úgy szereztem, hogy ajánlottak. (kapcsolati tőke) Majd a próbamunka (ami jól sikerült) után feltettek egy-két kérdést, és felvettek. Azt sem kérdezték meg, hogy a 8 osztályt elvégeztem-e?! Ennyi. Persze folyamatosan tanulni, és a gyakorlatban nagyon ott lenni. És amit még nagyon szeretnek, és fontosnak tartanak, az a gyors probléma felismerés, és megoldása! Sok sikert mindenkinek! Üdv.: Balkán arc. 

Balkán arc Creative Commons License 2020.11.25 0 0 81

Teljesen igazad van! '91 óta dolgozom a szakmában. Koncertek, színházi felvételek, rádiók, tévék, (show műsorok, magzin műsorok, tévéjátékok) filmek, reklámok. És még sok-sok műsor, és felvétel. A '90-es évek végétől, máig egyre rosszabb a helyzet. A minőség nem számít, a fizetés egyszrűen vicc! (néhány, nagyon-néhány produkciót leszámítva. Az egész szakma felhígult, maximális az igénytelenség! Minél többet kifacsavarni belőled, minél olcsóbban! Se utiköltség, se catering, se parkoló biztosítva, se semmi! Beszélő szerszámok vagyunk, míg a "producerek" milliókat visznek haza, és a Te pénzed nagyrészét is lenyúlják! Siralmas a helyzet. Jó szakemberek hagyják ott  szakmát, és jönnek helyettük a null' kilómétes, semmihez nemértő emberek, napi 5000 forintért. Akik azt nem tudják mi  különbség a frekvencia és a hullámhossz között. Vagy a dinamikus, és kondenzátor miki kőzött, vagy a karakterisztika. És sorolhatnám a végtelenségig! Csak a mennyiség, és nem a minőség a fontos! Szánalmas, és siralmas! Kutyába sincs véve a műszak! "Szükséges rossz!" Éhbérért dolgozunk, kényszervállalkozóként. Tudnék még írni a végtelenségig, de úgy gondolom ennyiből is kiderül a rémes igazság. Prsze lehet, hogy mindíg én fogom ki a kulát, de a kollégáim beazámolói alapján, nagy hiba van a rendszerben! Az egyik melómban 16 éve egy fillér fizetésemelést sem kaptunk!!! És ezt, halálosan komolyan mondom. Ha fiatalabb lennék, már elhúztam volna. De 50 éves fejjel hová menjek?! És kinek kellenék? De már eltértem a tárgytól, és sokat is beszéltem. Bocsánat, és mindenkinek boldog, kellemes, és egészséges napokat, hónapokat, éveket kívánok! Üdvözlet mindenkinek! Egy médiamunkás1. 

Előzmény: Törölt nick (68)
Benjip Creative Commons License 2020.04.28 0 0 80

Sziasztok! 

Szeretnék egy kis segítséget kérni. Mikrofont szeretnék vásárolni, de egyáltalán nem vagyok ebben jártas. Olyan mikrofont szeretnék amivel természethangokat tudok felvenni jó minőségben videóhoz, illetve gitárt. Létezik olyan mikrofon ami mindkét célt szolgálja? 

mrPeteSmith Creative Commons License 2013.10.01 0 0 79

Szia! 

 

A S.E.T.-nél jobb hangmérnõk képzést nem találsz itthon. De Európában se nagyon, legfeljebb a SAE London, de az meg minimum 7 milla. Szóval a SET-tel jól jársz. 

Én most végeztem, csak ajánlani tudom. A szakma legjobbjaitól tanulhatsz itt. (A stúdió technikán kicsit nagyobb a hangsúly mint az élõ hangosításon)

 

Elhelyezkedni tényleg nehéz. Nagyon jónak kell lenni, jó kapcsolatokkal. De ez melyik szakmában van másképp?!

Előzmény: marci81 (77)
marci81 Creative Commons License 2013.09.18 0 0 78

Esetleg külföldön?...

Előzmény: marci81 (77)
marci81 Creative Commons License 2013.09.18 0 0 77

Sziasztok!

 

Mi a véleményetek erről az iskoláról/képzésről: ?

 

http://www.set-school.hu/hangtechnikus-univ

 

Esetleg járt közületek valaki ide?

 

Az álmom lenne, ha hangtechnikusként dolgozhatnék, de nagyon elrémít az elhelyezkedés szinte lehetetlensége.

Ha nagyon jó az ember a szakmában, akkor van némi esély?

Coback Creative Commons License 2013.08.22 0 0 76

Sziasztok!

Amatőr/hobbi szinten zeneszerkesztéssel foglalkozom.
Keresek valakit, aki a digitális masterelésben jártas
és hajlandó online oktatni pár órát. (Cubase 5. iZotope 5.)
(skype, v. viber használatával, heti 2-3h hétvégén).

(A hang átvitele is megoldható pár programmal.)
Amikre még plusz kíváncsi vagyok:

-hangszerek alap beállításai

-hangerők

-mono - stereo kép

-zengetés

-EQ (meddig vághatom stb)

-effektek

-kompresszor

-limitter

-maximizer

-zajszűrés

és stb...

A teljes masterelés folyamata és sorrendje érdekel.
Elég sok youtube-s videón és oktatóanyagon vagyok már túl,
de még mindig hiányzik a véglegesítés folyamata.

A nyers zenéből véglegeset készíteni, ami mindenhol megállja a helyét.

Díj megbeszélés alapján. Kérem, hogy olyan jelentkezzen, aki már gyakorlott!

 

retep.orib@freemail.hu

Üdvözlettel:

Bíró Péter

baloghzr Creative Commons License 2013.07.17 0 0 75

Sziasztok,
PROFI ÉNEK MIKROFON ELADÓ ÁRON ALUL KIHASZNÁLATLANSÁG MIATT!!!
BEYERNDYNAMIC M88TG MIKROFON eladó karcmentes állapotban,csak kipróbálva volt.
Ajándékba kaptam,de nincs rá szükségem.Eredeti ára 87.500 ft.
55.000 ft-ért eladó!!!!

Ének, hangszer,dob, gitáralap, hangszóró közeltéri mikrofonozására, de akár studió felhasználásra is kiváló!!!!
Ezen az oldalon megtalálod az eredeti árát és leírást róla:
http://webshop.bluesound.hu/beyerdynamic-m-88-tg

 

Érdeklődni:06309447282

baloghzr@gmail.com

Dj.Lazy1 Creative Commons License 2013.07.13 0 0 74

Szia! Nekem van egy Behringer xenyx x 1832 USB-m. Úgyhogy bármijen kérdésre szívesen válaszolok!

Üdv: Kristóf!







kristike98@gmail.com

Előzmény: Lajszer (66)
Márk Steili Creative Commons License 2013.06.23 0 0 73

hello!

 

nekem lenne kedvem ilyesmikben segíteni, némi gyakorlatom is van benne:)

Előzmény: KEJoseph (60)
hondalala Creative Commons License 2013.03.26 0 0 72

sziasztok van egy 100 voltos hangrendszerem eladó!!!!

3 db bose amplus100,és a vezérlöje freespace6 model1010 es.

Nincs rá szükségem 3 éve áll csak a polcon.

A végfok darabja 100-110 ezer,az egészért kérnék 105000 ezret,valamennyit engedek ha komoly érdeklödö van rá,hangsulyozom 100 voltos rendszer.

Szinházakba iskolákba ilyen helyekre alkalmazható,jo minöségüek,szép hanguak ekte usa gyártmány.képet emailbe tudok küldeni mert kb 900 kb os,ide nem fér fel de butitani nem fogom hogy jol láthato legyen.

Ha valaki tudna segiteni eladásában kérem irjon.

Köszönöm.

Törölt nick Creative Commons License 2011.07.19 0 0 70

Az Audioland topicban megkaptad a választ !

Kár itt is erölködnöd, itt jóval kevesebb a szakember, úgymond nulla...

Előzmény: 820.2 (69)
820.2 Creative Commons License 2011.07.19 0 0 69

Üdv Mindenkinek!

Egy kis segítséget szeretnék kérni.

A kérdésem az lenne, hogy  ha egy 3 utas hangfalba utólag egy állványhüvelyt beépítenek az okoz- e vmilyen hangzásbeli különbséget?

Törölt nick Creative Commons License 2011.06.16 0 1 68

Miért mire számítottál ebben az országban ?

Tele voltál ambícióval oszt jól lelomboztak mi ?

Túl fiatal vagy pajti, szokj hozzá, én már több mint huszonöt éve ezt tapasztalom, ez az ország nem működőképes semmilyen téren, csak döglődik.

Megjártam pár rádióstúdiót, mindegyik csődbement, vagy szándékosan tették tönkre, itt ez a módi(sajnos).

Itt csak Borosbocskorsebestyénbalázsféle konzumidiótáknak áll a világ.

Az igényes rádiókra nincs szükség, és a hozzáértő szakemberekre sem.

Előzmény: Gabesz979 (67)
Gabesz979 Creative Commons License 2011.06.06 0 1 67

Üdv Mindenkinek!

Néhány haszns infót osztanék meg arról hogy magyarországon hogy lehet valakiből hangmérnök. Ha röviden akarom leírni akkort egyszerűen azt mondanám hogy sehogy, mivel ilyen végzettség hogy hangmérnök nem létezik. A legmagasabb végzettség a Hangtechnikus és vagy Hang mester.
Léteznek erre iskolák magyarországon. Jómagam is elvégeztem egy ilyet 2000-ben. Elektortechnikusi végzettséggel mentem oda és valami kis zenei és hangszeres tudásom is van. Ha valaki jó szakember akar lenni nem árt ha műszaki vonalon és zenei vonalon is otthon van, hisz az ne menjen nyomdásznak aki nem tud olvasni. És az is furán jön ki ha egy felvétel után a Technikus kezébe nyomják a partitúrát hogy ez alapján vágja össze a rögzített anyagot, az meg azt sem tudj hogy a kottát eszik e vagy isszák. Egyszerűen aki nem ért a zenéhez az ne akarjon zenével foglalkozni, vagy pedig vegye a fáradságot hogy legalább zongorázni megtanul.
Az iskola elvégzése után nagy lelkesedéssel kezdtem állást keresni. Engem lenkinkább a stúdiózás világa érdekelt, így hát felkerestem a létező összes (budapesti) stúdiót. Mindenütt elutasító választ kaptam, csak egy helyen mondták azt hogy új embert nem keresnek, de ha akarok akkor leülhetek a sarokba nézelődni. Jobb híján ezt tettem. Egy hónap után már feltekerhettem a kábeleket. A második hónapban már segíthettem a mikrofonok kirakásában... egy év után megcsinálhattam az első demó felvételemet.
Az a helyzet hogy bármilyen jó iskolát is végez el az ember, mindent nem tudnak megtanítani. Ahhoz hogy valaki önállóan le tudjon vezetni egy lemezfelvételt, előtte vagy 30 lemez készítésében kell hogy részt vegyen. Ez máshogy nem megy.

Ezt annak idején (2000ben) megtehettem mert rengeteg munka volt egy stúdióban. (akár évi 30-40 produkció) ma ennek a töredéke. Tucatszám zárnak be a stúdiók. A hangtechnikusi iskolák pedig évi 100-150 embert “termelnek”. Egyszerűen nincs piac ami ezt felvegye.

Ez egy baromi szép szakma de 10 éves szakmai tapasztalattal azt kell hogy mondjam 100 az 1-hez hogy valaki el tudjon helyezkedni esetleg gyakornokként valahol. Ha keresnek is valahova embert, biztos hogy olyan kpja meg azt az állást aki mögött pár év tapasztalat van.

Lajszer Creative Commons License 2011.05.17 0 0 66

Amatőr szinten, hobbiból foglalkozom hangkeveréssel, zenéléssel, most kezdtem! Vettem egy Behringer Xenyx X1222USB keverőt, de egy-két potit és ajzatot nem értek! Aki tudna segíteni, írna egy privát mailt nekem?

kraftwerk88@gmail.com

Törölt nick Creative Commons License 2011.02.21 0 0 65

Itt egy informatív cikk arról, hányféleképpen lehetsz hangtechnikus, hangmérnök!

 

http://www.mohaonline.hu/munka/hangmernok_hangtechnikus_kepzes_okj_szinmuveszeti_egyetem_set_school

semmisemmi Creative Commons License 2011.01.03 0 0 64

Szia!

Én idén kezdtem egy hangtechnikus képzést 2 éves és ha még nincs okj végzettséged és 2011ben töltöd be a 21 évet akkor ingyenes az oktatás.

Minél hamarabb kell rá jelentkezni mert nagyon gyorsan betelik a létszám, és akkor esti képzésre tudsz menni ami sokkal gyengébb szerintem.

Itt a suli linkje:

http://www.atheneszki.hu/index.php?content=menu&cmd=view&id=118

az online jelentkezés nem egyenértékű a bejelentkezéssel igazából semmit se ér hanem személyesen menj be a suliba és nyomulj ezerrel!!! Telefonon is hívhatod de titkárságon mindig káosz van úgyh nem annyira segítőkészek. Nha hirtelen ennyi jutott eszembe remélem sikerül. Szerintem simán :)

hajrá

 

Előzmény: alsick (63)
alsick Creative Commons License 2010.11.23 0 0 63

sziasztok! itt vagyok már lassan 21 évesen világéletemben a zene szerelmese voltam, és már 2 egyetemet ott hagyva gondolkodtam el hogy valami olyasmibe kellene kezdenem ami valóban érdekel. Zenélek is jómagam amikor csak az időm megengedi, sőt már 17 éves koromtól dolgozom cubase-en és rakosgatom össze a számokat és próbálom a saját szintemen kikeverni a dolgokat. Nagyon szeretném magam ez irányban komolyabban is továbbképezni, viszont nem engedhetem meg hogy félévenként 340 ezret kieperkáljak egy octopus kaliberű sulinak. Ha esetleg valaki hasonló cipőben volt/van mint én adhatna egy-két tanácsot, hogy hol kezdjem el a keresgélést esetleg vannak akik szintén itt végeztek, vagy hallottak valamit a suliról, persze más helyek is szóba jöhetnek.. Találtam én is pár helyet (Athéné Szakközépiskola Hangtechnikus OKJ, meg más noname hangtechnikusi képzést adó OKJ-k) de nem tudom mennyire megbízhatóak A villamosmérnöki kart nem engedhetem meg magamnak mert matekból valószínűleg hamar kiperegnék ahogy ismerem magam,javarészt  köszönhetően a felsőoktatás lényegretörő tanítási rendszerének, nem beszélve hogy komoly éveket kell rászánnom hogy eljussak oda ahol már valóban hangtechnikával foglalkoztatnának. Így azthiszem csak az OKJ-s képzés jöhet szóba. Ha valaki tud segíteni effelől azt nagyon megköszönném.

Atom-anti Creative Commons License 2010.11.14 0 0 62

Nem tudom mennyire illik ebbe a témába, de jobbat nem találtam. Mit lehet kezdeni azzal, ha az ember hangja felvételeken baromi rondán szól? A valóságban olyan közepes hangom van, kicsit rekedtes, de teljesen hétköznapi. Felvételen viszont valami hallgathatatlanul zajos, zavaró valami. Régen, a magnók korában betudtam a készülékek ócskaságának, ahogy a mobiltelefonnál is. De a számítógépes felvételekkel is ez a helyzet. Olyan az egész, mint mikor valakinek nincs fotogén arca, de nem tudnak róla rendes képet csinálni, pedig igazából nem annyira ronda.

 

Nekem ez nem hiúsági kérdés, ám mindig is érdekelt, csak eddig nem foglalkoztam vele. Most nekiindultam, hogy felolvasok gépre néhány szöveget gyakorlásképpen magamnak, hogy objektívebben elemezzem mit lehetne még csiszolni az előadásmódon. Mégis annyira zavar, hogy rossz a hangom a felvételen, hogy nem tudok a lényegre koncentrálni. Valami utószűrővel vagy valami egyszerű dologgal lehet ezen segíteni?

kokiramone Creative Commons License 2010.10.08 0 0 61
Hello. Én csináltam már ilyet párszor, ha gondolod szívesen segítek.
Előzmény: KEJoseph (60)
KEJoseph Creative Commons License 2010.09.10 0 0 60
sziasztok,

lenne pár szinkronom, melyhez a filmet nem adták ki DVD itthon.
olyan személyt keresek, aki ért két hangsáv egymáshoz igazításához, vagy csinált már ilyet.
lelkes amatőrök is kereshetnek, van elég szinkronom.
például:

http://www.imdb.com/title/tt0062480/

várom az érdeklődőket!
LCRS Creative Commons License 2010.09.08 0 0 59
Sziasztok,
Mindenkinek, akit komolyan foglalkoztat a hangtechnika vagy hangtechnikus, hangmérnök képzés, ajánlom, hogy vessen egy pillantást a www.hangoktatas.hu oldalra. Fiatalok 14 éves kortól egészen a már diplomával rendelkezőkig bárki jelentkezhet és a képzés stúdióban a gyakorlatban történik. Semmi tanterem meg tudományos fantasztikum, hanem ami kell de az nagyon.
jdq Creative Commons License 2010.07.09 0 0 58
Jó hír!

Végre Magyarországon is elindul a SET-school hangtechnikusi képzése!!

A kurzus igen széles skálán nyújt átfogó és gyakorlati ismereteket ( hangfelvételi-és stúdió technikus, koncert-és élőzenei technikus, színházi hangtechnikus, utómunka hangtechnikus stb.)
Speciális online oktatási platformjuk lehetővé teszi a rugalmas időbeosztást, így munka, iskola mellett is végezhető; a gyakorlati fázisok pedig a legprofibb stúdiókban és munkaállomásokon zajlanak, tapasztalt és aktív hangmérnökök irányítása mellett.

A képzés során nemzetközi főiskolai bizonyítvány szerezhető ( melyet a német anyaiskola állít ki!).
Ha ambícióid még nagyobbak, a képzés kreditjei beszámíthatók az együttműködő nemzetközi főiskoláknál is!
info még: www.set-school.hu (nemzetközi oldaluk a www.set-school.com)

sok sikert!

Előzmény: lisztesb (51)
MoranTom Creative Commons License 2010.02.26 0 0 57
könyvek:



könyvek
MollyFall Creative Commons License 2009.05.21 0 0 56
!!

Sürgősen eladó egy Terratec EWS88MT stúdióhangkártya!

(8 analog mono input, ugyanennyi output, 1 digital stereo I/O, 1 MIDI)

Ár: 40 000 Ft

Kontakt:
06703892163
tomdelille@gmail.com
MollyFall Creative Commons License 2009.05.15 0 0 55
Sziasztok!

EXTRA SÜRGŐSEN ELADÓ!!

Aphex 106 4 csatornás, sztereó kompresszor. Alig használt, kiváló állapotban!

Irányár 50e forint, de LEHET ALKUDNI!

NAGYON SÜRGŐS!!

Kapcs:
06-70-3892163
tomdelille@gmail.com
MollyFall Creative Commons License 2009.02.19 0 0 54
Tascam TM-D4000 32 sávos digitális keverőpult eladó, bővítőkártyákkal, jelszintmérővel, leírással, az ár 200 000 Ft. Részletek és érdeklődés tomdelille@gmail.com

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!