pl. ezek:
Elvtársak! Éljen a proletárdiktatúra! Lopni! Széjjel fele lopni az országot, Éljenek az Ávósunokák! Éljen a spontán privatizáció! A Szent Korona micisapka, a Szent Jobb asszott csont darab! Tömegbe lövetni! Akasztani! Megint lopni!
Eljen a korrupt EU! (Ott is jól lehet a szociknak lopni!)
Amit nem hallottam (de nem is hiányzik):
- "már elnézést",
- "a lakosság magához nyúlna"
- "ööööööööööööööööööööööööööööö ..."
- "teccettek volna forradalmat csinálni"
A cselszavunk: (ingyen)munka és béké(tlenség)...
Talán kaphatok a megfejtésért egy gyárat, egy bankot, vagy egy banki állást, vagy legalább tagja lehetek egy felügyelőbizottságnak?
Ha nem, akkor elmegyek egy civil szervezetbe.
Na ja, a parlamentben nemigen fordul elő, újságíró a közelibe nem mehet Kondor Katikán kívül, a haverok meg csak nem mondják el, miket mond amúgy. Azt meg sejtem, miket gondol a politikai ellenfeleiről. Toller legalább kimondta amit gondolt.
Amúgy meg (nálam) nem elsődleges szempont egy politikus (de akárki) megítélése szempontjából, hogy szabadszájú-e vagy sem.
Továbbá, kedves elvtársak képtelen a parlamenti hozzászólásai végén a "Bassza meg" és a "Kurva életbe" kitételekre. Nem megy neki. (Mondjon le)
Nem kéri meg az ellenlábas pártot, hogy kapja be a faszát és nem hiányolja fennhangon a zsidózást a parlamentban. Tehetségtelen kis senki.
Aszora nem-elvtárs!
Szokatlan módon egyetértünk. Orbánc Viktor nem használja sem az elvtárs szót, sem a Na és? kifejezést. És így akar ez kis mitugrász neonáci Európába menni? Nevetséges!
meg add hozza az allando titkolozasi kenyszert (tuzijatek, kormanyulesek nem dokumentalasa stb), az ismert orzo-vedo kft birodalmat (mely azt a bizonyos kazettat vasarolta Kosztolanyi elnoknek), Orban "fellepeseinek" film megorokitesenek megbizasa, a kozpenzen kiadott kampany kiadvanyok (mesekonyv, korona atszallitas stb), Postabank de is jo stb...
Ma is ugy " vallom/hiszem/mondom" a legfobb elveimet, mint az Antall kormany idejen ....
Ma is ugy " vallom/hiszem/mondom" a legfobb elveimet, mint az Horn kormany idejen ....
[ " " kozti resz kicserelheto valtogatomra is. No ez az ami hianyzik a szotarabol, lasd meg elvhu, kovetkezetes....]
"Horn, Vancsik, Toller elvtárs vagy éppenséggel Herczog “Elsevier” Edit elvtársnô ugyanezt mikor mondta? "
Egész bátorsággal tessen topiktot nyitni ezekrol a szeméylekrol. Itt Orbánról vagyon a szó.
"Végtelenre nyúlik a Horn– Kuncze-kormány idején fölszínre bukott baloldali botrányok lajstroma, amelybol a kötet ízelítot kínál: „a Nagymarosi gáttal kapcsolatos telekspekulációk, a Conti-Car, az ETL, a Tocsik-akció, az Energol, a Co-Nexus, a Xénia-láz Egyesület, a tb-ügyek – rendezvénycsere, CM-klinikák, OVER –, a Postabank sokféle ügye, a HFT, az olajgate, a Nyírfa, az Ok-Tat, a Budapest Bank privatizációja, stb., stb.” "
600 milliárdos autósztráda versenytárgyalás nélkül, ehhez egy idejekorán beszerzett bánya, Simicska-Schlecht és a külföldieknek fantomizált adó- és TB tartozások, FICO kft, székház-eladás az MDF-fel karöltve, cSiklós Mária Nemzeti színháza, Tóth-Nagypocak Mahiros Béla mint maffiafönök, Mahiros Vida APEH elnök. stb., stb.
Azér'a fijúk se kispályáznak.
Amúgy mi az a HFT ? A Laárnak volt a KFT együttes után egy Háromfejü Tündér - HFT - nevü trió zenekara, ez nem az, ugye? :)))
Nekem ketto különösen hibádzik, sosem hallotam még, hogy ezeket mondta volna :
1.Bocsánat.
2. Tévedtem.
Horn, Vancsik, Toller elvtárs vagy éppenséggel Herczog “Elsevier” Edit elvtársnô ugyanezt mikor mondta?
Egy kis emlékeztetô az MSZP “európai” értékrendjérôl (az általam félkövérrel szedett rézt különösen ajánlom minden ballib figyelmébe). Közpénzek uzsorakörökben:
Közpénzek uzsorakörökben
A baloldali blokk muködését elemzo könyv állításait nem cáfolják
Munkatársunktól
Molnár Pál
Felküldve: 2000. szeptember 06.
7 . oldal
Miközben vasdorongos lakásfoglalók ellen nem lép akcióba a hatóság, jutott rendori kapacitás egy könyv begyujtésére... Lapunknak megerosítették: igaz a hír. A BRFK gépjármu-felderítési osztálya (?!) néhány száz példányt összeszedett könyvterjesztoktol Tellér Gyula könyvébol, a Hatalomgyakorlás az MSZP–SZDSZ koalíció idején címu mubol. A fejlemény abszurditása ellenére az elmondható: egy valóban kínos szerzoi jogi ügy húzódik meg a hatósági föllépés mögött. Nem a kötet szövegével, hanem a benne illusztrációként közölt rajzokkal támadt baj, s a kérdésrol várhatólag bíróság dönt majd.
Mindamellett érdemes szemügyre venni: e váratlan jogi bonyodalom nélkül feledésbe merülhetett volna-e a kötet, amelynek kiadása után jobb sorsú országokban pártok buktak volna meg, s tuntek volna el a közéletbol. Kiknek volt érdeke agyonhallgatni a leleplezo muvet, s úgy tenni, mintha a leleplezés meg sem történt volna? A 104 oldalas kötetbe nem kell nagyon alaposan belelapoznunk, hogy sejtéseink keletkezzenek a kérdés megválaszolására.
A Bizományosi és Záloghitel Rt. (BÁV) „15 millió forintért kibérelt egy150 négyzetméteres raktárhelyiséget a Magyar Szocialista Párt Köztársaság téri székházának pincéjében. Mivel azon a környéken a raktárbérlet díja 800 forint körül alakult, a BÁV az MSZP-nek gyakorlatilag tízszeres díjat fizetett” – olvasni Tellér könyvében. Az üzlet egyébként 1998-ban, a kampányidoszakban üttetett nyélbe, azaz a szocialisták a kampányhoz kaptak jelentos pénzinjekciót olyan vállalattól, amely ekkor egy állami tulajdonú bank vagyona volt – azaz „itt is közpénz vált pártpénzzé” – vonja le a következtetést a szerzo.
A BÁV esete csak egy az MSZP-botrányok között, ám önmagában is híven érzékelteti, hogy az európai politikai kultúrától meglehetosen messze található az a gyakorlat, amelyet a nagyobbik baloldali párt folytatott az elozo törvényhozási ciklusban. Azt a választást, amelyhez a kampány hajrájában az egyik párt csupán egy forrásból, soron kívül 15 milliós pénzajándékot kap – amelyrol, ha a voksolást megnyeri, soha nem kell elszámolnia –, nos, ezt a választást akár tisztátalannak, sot törvénytelennek is lehetne tekinteni itt, Közép-Európában. Mindenesetre annak a pártnak, amely efféle módszereket alkalmaz, mindenképp bocsánatot kellene kérnie a társadalomtól. „Hasonló üzletet bonyolított le a BÁV a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségével is. Csak éppen az MSZOSZ-tol festményeket vásárol – folytatja a BÁV-történetet Tellér Gyula. – A festmények könyv szerinti értéke kétszázezer forint volt, a kifizetett vételár 20,3 millió forint, azaz a könyv szerinti értéknek több mint százszorosa.”
A hajmereszto machinációk legérdekesebb része az, amely meg sem történt. Nevezetesen a cáfolás, a tiltakozás, annak ellenére, hogy a szöveg a könyv kiadása elott – lapunkban is – több mint ötvenezer példányban napvilágot látott. Az európai politikai kultúrában ilyen elképeszto vádak nyilvánosságra kerülése után kétféle cselekedet következhetne. Vagy följelentenék a vád megfogalmazóját, vagy nyilvánosan bocsánatot kérnének a választópolgároktól –utóbbi esetben a szakszervezeti tagságtól – az érintettek, és kivonulnának a közéletbol.
Nálunk, Magyarországon egy harmadik lehetoséggel éltek az érintettek: csöndben maradtak. Lapítottak. Meghúzták magukat. Úgy tettek, mintha nem történt volna semmi. Médiabástyáik mögé vonulva hallgattak, majd kis ido elteltével ágyúzni kezdtek, csak éppen más témákra irányítva a lövegcsöveket. Így a társadalomnak csak kis töredéke tudta meg: kik is irányították az országot négy hosszú esztendon át. A Horn–Kuncze-féle klientúra igen terjedelmesre duzzadt, s ehhez az érdekérvényesítésre képtelen emberektol kellett elvenni a pénzt. Tellér Gyula ennek módszereit A klientúrapolitika címu fejezetben taglalja. Mint rámutat: Horn „pártja minden tekintélyével támogatta az osi apparátusi receptet, a Bokros-programot. A Bokros-csomag kapcsán beindította a jövedelemszivattyút. A privatizációs stratégiában elfogadta az apparátus és az apparátussal együtt mozgó SZDSZ koncepcióját, a kistulajdonosok viszszaszorítását. Készségesen megtámogatta a Magyar Nemzeti Bankot: 56 milliárddal 1996-ban, számlálhatatlan kamatmilliárdokkal késobb. Nem törodött a társadalom kettészakadásának ekkoriban fölerosödo tendenciájával. Az apparátussal való kiegyezés látványos jeleként az elso és a második pénzügyminisztert is az apparátus ismert képviseloi közül választotta. A Nemzeti Bank élére pedig hamar visszahelyezte az apparátusi politika jelképes személyiségét, Surányi Györgyöt” – elemzi a Horn–Kuncze-stílust Tellér Gyula.
„Az MSZP-klientúra a rendszerváltás évtizedében, de kiváltképp 1994 és 1998 között a belso jövedelemfolyam minden jelentos pontjára rátelepedett, és vélhetoen ezermilliárdos nagyságrendu vagyont terelt morálisan és jogilag kétes pénzszerzési ügyek révén saját magán- és pártcsatornáiba.” E mondat A Horn-politika hatása a gazdaságra és a társadalomra címu fejezetbol való. Általános megállapítás, amely fölöttébb kellemetlen azoknak, akik találva érzik magukat.
Végtelenre nyúlik a Horn– Kuncze-kormány idején fölszínre bukott baloldali botrányok lajstroma, amelybol a kötet ízelítot kínál: „a Nagymarosi gáttal kapcsolatos telekspekulációk, a Conti-Car, az ETL, a Tocsik-akció, az Energol, a Co-Nexus, a Xénia-láz Egyesület, a tb-ügyek – rendezvénycsere, CM-klinikák, OVER –, a Postabank sokféle ügye, a HFT, az olajgate, a Nyírfa, az Ok-Tat, a Budapest Bank privatizációja, stb., stb.”
Tellér közgazdasági fogalmat is elotérbe állít: az uzsorakörök kategóriáját. Kamat és törlesztés formájában áramoltatták ki a magyar társadalom által megtermelt értéket már a Kádár-rendszerben. Ezt az elsot a második uzsorakör egészítette ki, amelyben a jegybank a költségvetés nem kamatozó tartozását indokolatlanul piaci kamatozásúvá tette. Így vált lehetové „az egyik oldalon a nemzeti teljesítmény folyamatos kivonása külso jogcímesek által”, míg a másikon „a nemzeti eroforrások feletti tulajdonosi kontroll folyamatos átengedése...”
Talán jobb is – az ország most hirtelen félteni kezdett „nyugalma” érdekében –, ha e politikai krimit összegyujti, s megsemmisíti a sok egyéb területen kevéssé aktív hatóság...
