FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez!
Megértésüket köszönjük:
a moderátorok
Nekem mostanság könnyebb mérlegen-tartanom a topik címkérdését, így nem nézegettem fel ide, meg az egész netről igyekeztem felszívódni - a nyomaimat illetően - ami persze lehetetlen de nem is kívánom, továbbá személyes oldalakat kerestem fel e témában.
Bocsi a késői válaszért, de dolgoztam... (Angliában élek egyébként).
Ha a mai nap jól alakul, márpedig miért is ne?! a HARMADIK nap lesz, hogy "ügyes" mókus vagyok!! A három után meg jöhet a 4, 5, 6, 150000 :) Majd meglássátok!! :))
Tejbemacs. még nem gyógyult meg, de van hite és ereje és főleg olyan akiben megbízik, akihez bizalommal odabújhat, aki szereti bármit is csinált magával
(de remélem akikről nem hallottam már régóta, azok is jobban vannak talán...)
Orvosom volt sok, sokféle. Terápiát is próbáltam sokat, sokfélét. Csak sajnos most korlátozottak a lehetőségeim, külföldre költöztem és hát a nyelv... Nem az anyanyelvem tehát nem olyan egyszerű, hiszen néha még magyarul is nehéz kifejeznünk magunkat. EZért kerestem valakit, aki már meggyógyult és erőt, hitet ad, hogy van remény és küzdjek.... Most úgy érzem nem megy tovább....
macs is így gondolta, de pszi segítségével mintha sikerülne elfogadnia magát. ha visszaolvasol Passion sem találta meg elsőre azt a doktort, aki tud rajta segíteni. neked is meg kellene próbálnod mást keresni, akiben jobban megbízol, akinek jobban megnyílsz. mert akinél voltál annak e szerinte nem tudtál
Huhhh. Ez komoly kérdés. Igazából nem tudom a választ. Gyerekkorból gyökerezik, mint minden evéssel kapcsolatos betegség, hiszen a bulímia csak egy tünet. De a múltamon nem tudok változtatni!! Képtelen vagyok elfogadni magam ilyennek amilyen vagyok. Nem tudom elképzelni, hogy emberek "csak úgy" szeretnének engem. Teljes meggyőződéssel hiszem, ha vékony vagyok az a szeretet záloga. Józan ésszel persze tudom, hogy ez mekkora butaság, de a viselkedésemet akkor sem a józan ész határozza meg. Vagyis nem mindig...
Az az igazság, hogy már ezzel is próbálkoztam. Az OPNI "vendége" voltam egy hónapig, s miután hazamentem tartottam is magam kb. 4 hónapig. De sajnos a gyógyszerek mellett, a terápiák ellenére is visszaestem... A hétköznapi életben nem tudok megbírkózni a problémámmal...
én nem tartozom a betegek közé (leszámítva a falánkságom, de az más) ha már eljutottál idáig, hogy tudod, hogy beteg vagy az már jó első lépésnek. a másodiknak szerintem annak kellene lennie, hogy sok más fázist kihagyva, elhatározd, hogy elmész ezzel a problémáddal orvoshoz. Gondolj Tejbemacsra, aki most, hogy rászánta magát és elment a Tündérhegyre gyógyulni: jobban van. szerintem tényleg gyógyul. Sajnos kevesen vannak, akik orvosi segítség nélkül meggyógyulnak, illetve tünetmentseeé válnak. (de ezt valószínűleg mások is le fogják írni) Részleteket, hogy hogyan tudsz oda kerülni, kérdezz tőle
Szóval azért vagyok itt, mert meg akarok gyógyulni, s talán ha hasonszőrű emberekkel találkozom, konzultálok, több esélyem van rá... Talán....
27 éves vagyok, 11 éve bulímiás. Hol jobban, hol rosszabbul vagyok. Sok mindent tettem a betegségem ellen, de még mindig nem eleget, hogy külön tudjunk válni. A tudat, hogy beteg vagyok kb. 4 éve ütött gyökeret a fejemben. Azelőtt csak egy "jó móka" volt, amit bármikor abba tudok hagyni. Cööö. Na persze... Azóta rádöbbentem beteg vagyok és ez már nem móka! Érzem, fogytán az erőm, s a szervezetem is kimerült. Elég volt! Olyan embereket keresek, hasonlóan éreznek, vélekednek, és beszélgetnének velem...
korántsem vagyok szakértő, de amit leírtál, nagyon hasonlít arra, amivel én magam is küzdök: ez kényszeres evés, tehát nem bulímia, mert a zabálási rohamok - ill. nálam periódusok - után nem éhezetem magam, így jönnek fel a kilók is. szóval ha nem tornázol eszementen, nem hánysz-hashajtózol meg egyebek, akkor szerintem nem vagy bulimiás.
bár valami miatt úgy érzem, hogy nem a diagnózis megtalálása az igazi gond számodra:]
Sziasztok! Az is bulimia, ha nem hányok? Csak telezabálom magam, utálom érte magam, néha jól esne megszabadulni tőle, de nem folytatom. Ha rámjön, néha fél kiló csoki/egyéb édesség lemegy, aztán persze szarul vagyok... Nem is mondom, mennyit híztam :(
24 és fél éves vagyok. Másfél évig tartott a bulimia, az első H-próbától a végső leállásig. Az utolsó fél év szólt arról, hogy abba kell hagyni. Iszonyú akaraterő kell hozzá. Rosszul berögzült formája a feszültség levezetésének a bezabálás és hányás. Szinte remegtem, amikor direkt elterelő hadműveleteket csináltam a kaja-H helyett. Tv-zni próbáltam, olvasni, vedeltem kólát, tejeskávét, és markolásztam az ágy szélét, hogy bármit szabad, csak azt nem. Persze visszaesésekkel tele, de nem adtam fel. Aztán elköltöztem otthonról a páromhoz, és már eleve erre készítettem fel magam, hogy itt tilos hányni. Aztán amikor vizsgaidőszakban megint rosszabbul lettem lelkileg, sajnsos elő-előfordult a dolog, de nem túl gyakran, én meg mondtam magamnak, hogy ez nem ugyanaz, ebben hiszek is.
Lefogyni... depresszió. Még sose voltam ilyen sovány, és tudom, hogy ez nem normális. De már rendesen eszem mindenfélét, persze nem túl sokat, mert ha hirtelen hízni kezdenék, kezdődne elölről minden. De eszem ágában sincs tovább fogyni! Sőt, 45 kg szeretnék lenni, de csak lassan, 10 dekánként hetente mondjuk. Aztán majd ráérek távolabbi célokat kitűzni.
Én megőrülök az üresjáratoktól odabent. Délutánonként igyekszem kijárni a párom rendelőjébe dolgozni (állatorvos). Bent meg olvasom a National Geographicot, vagy sudokuzom, ilyesmi... Van egy jófej áter (EK), aki a kiscsoportot tartja, szerintem vele értem meg magam legjobban.
Még nincs időpontom, de szerintem rengeteget haladtam az elmúlt 2 hétben, remélem 3 hétnél tovább már nem tartanak bent!
A szobatársaimat nagyon csípem, szerintem ez hozzájárul, hogy nem érzem rosszul magam bent. 2. emelet, 3-as szoba :-) 8-an vagyunk egy pici szobában, de mindent megoldunk.
Írj még, bár ugye leghamarabb pénteken fogom tudni elolvasni, ha egyáltalán. Hétvégén mindkét nap dolgozunk reggeltől estig, úgyhogy lehet, hogy nem is ülök le a géphez.
Kitartás, legyen akaraterőd annyi, mint nekem, hogy sikerüljön kimásznod a bulimiából! Ha az megvan, a többi szinte sétagalopp. Hihetetlen, hogy mennyire tönkre bírja ilyesmi tenni az ember életét. És kinek mer róla beszélni az ember?... senkinek. Én is csak utólag vallottam be a barátomnak.
