FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez!
Megértésüket köszönjük:
a moderátorok
minden oktatokorhaznak van oktatasert felelos embere. telefonalj be a foigazgatosagra es kerdezd meg a titkarnot, ki felelos az orvostanhallgatokert es ovele egyezkedj. olyan intezmenyek jok, ahol van sebeszet, szuleszet, belgyogyaszat es ambulanciak is.
hát nekünk direkt mondták, hogy nem szeretik a magánszervezést... akkor asszem ennek még utánaérdeklődök - lehet, csak egy kicsit erőszakosabbnak kell lenni.
fel sem merult bennem, hogy nem maguknak inteztek, mert en pl magamnak inteztem. kifejezetten utasitottak minket arra, hogy mindenki maganak keressen, es csak azt kuldtek, aki egyedul nem talalt helyet (en szuléeszno vagyok). meg voltak hatarozva a szempontok, hogy milyen intezmeny felel meg. igen, nyari gyakorlat volt.
az AEK-ben toltottem a gyakorlat nagy reszet, kisebb reszet pedig a Szent Imreben es minimalisat a Peterfyben. kezdetben persze volt elutasitas boven, de ha szimpatikusnak es szorgalmasnak talaltak, elkezdtek segiteni abban, hogy esetekhez jussak. meg a betegek is jo fejek voltak:)
szerintem ha ugy erzed, hogy orvos szeretnel lenni es ebben jo lennel, akkor nyugodtan kovess el mindent annak erdekeben, hogy az legyel. hibatlan ember nincsen, az is tud jol gyogyitani, akinek maganak van valami betegsege.
marmint mennyire? 4-5 felsobb eves orvoskaval dolgoztam egyutt, nem volt veluk semmi gond. vegeztek ok is a dolgukat velunk egyutt. nem tapasztaltam semmi kulonoset rajtuk. mindenki annyit csinalt, amennyit ugy erzett, be tudott vallalni.
csak én ezután nem vágyakozom - amit érzek, azt nem így hívják. :) de szerintem ezzel nem igazán tudsz vitatkozni, illetve nem érdemes, mert kettőnk közül én tudom pontosan, hogy érzek. és amint a mellékelt ábra mutatja, nem igazán megy át ez az egész. :)
hogy tudsz arra vágyni, amid már megvan? szerintem a vágyban az a pláne, hogy el kell érned, harcolnod kell érte, hogy meglegyen. amim már megvan, azért én nem harcolok... de nem kell nekem egyetértenem Schaffer Erzsébettel. :)
Na helyben vagyunk. Az érzelmeknél. A vágy az egy érzés. Természetes érzés. Mindenki vágyakozik valami (és valamik) után. Ez nyugodtan lehet a lényed része ahogy valószínűleg az is.
Szerintem - mondom szerintem - az az alap, hogy szeresd magad, ahogy vagy, ezzel a vággyal meg az esetleges kudarcaiddal együtt. Nincs benne semmi rossz.
Schaffer Erzsébetnek van egy remek mondata: tanuljunk meg vágyakozni azután, amink van. Na ez a boldogság kulcsa.
lehet, csak nem ebben az esetben. például az vágyakozás, hogy majd lesz egyszer egy saját lakásom. és hogy majd egyszer lehet kisbabám a szerető férjemtől. az is vágyakozás, hogy majd valamikor képes leszek szeretni magam olyannak, amilyen vagyok. meg az is, hogy egyszer majd lesz egy eredeti vintage Chanel kosztümöm. :) ezekkel ellentétben az orvosi hivatásban 100% _biztos_ vagyok, mert érzem, hogy az az én utam.
Félreérted. Mint említettem: tőlem legyél orvos nyugodtan.
De sajnos: logikailag nem jön össze az, hogy az orvoslás lényed része.
Egyébként pedig embereken most legkönnyebben pénzzel lehetne segíteni, multimilliárdos nem akarsz lenni véletlenül? .-)
És rengeteg egyéb módon lehet még embereken segíteni, lehet valaki szociális munkás, lehet lelkész, lehet tanár, lehet politikus, lehet feltaláló aki feltalálja a "hoppanálást", van még vagy ezer szakma, arról nem is beszélve, hogy a legtöbbet a csatornamunkások a vízvezetékszerelők, és a patkányirtók segítenek az embereken, csak azt nem szokás emígyen reklámozni.
az a baj a gondolkodásmódoddal, illetve nem baj, ez nem jó szó rá... szóval mivel nem élted át, fogalmad nincs, miről beszélsz. megpróbálsz meggyőzni, hogy amit érzek, az nem úgy van, mert a te világodba nem illik bele.
a vágyakozást maga a személy generálja - én viszont azt, hogy nekem orvosnak kell lennem, nem én találtam ki (leginkább így tudnám megfogalmazni). ez olyan, mint egy megvilágosodás. de mondom, ha nem élted át, ha sose éreztél ilyet, soha nem fogod tudni elfogadni/megérteni, hogy valaki mással megtörténik ilyen.
Dehogynem. Keress olyan pózt, amit egyedül is meg tudsz tartani hosszú ideig és segítség nélkül, és számold meg, hogy hány helyen kell megtámasztanod magad hozzá.
Igen. Ugyanis nem úgy tűnik, hogy látnád mi a különbség egy vágy meg a realitás között :-) Tőlem legyél orvos nyugodtan, de jobb lenne, ha a. nem arra tennél fel mindent b. egy kicsit jobban tisztában lennél azzal hogy mivel járhat. Nagyot lehet csalódni és neked arra van tendenciád, hogy bünteted magad a csalódásaid után: vágással, pengével, ollóval, stb.-vel. Egyszerűbb lenne a realitást közelebb hozni és nem büntetni magadat miatta.
Akkor próbáld ki hogy hány helyen támaszkodsz akkor amikor a legstabilabbnak érzel egy-egy pozíciót. És után próbáld ki mozgó körülmények között, mondjuk csúszós szőnyegen.