FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez!
Megértésüket köszönjük:
a moderátorok
tényleg? nálunk nem költenek arra, hogy bárkit visszahívjanak, és aki itthon marad, az ugyanúgy szív - na jó, tavaly 350 (?) rezidens pályázhatott "kiegészítő fizetésre". ami bár nem fedi lesz az összes rezidenst, azért legalább már valami. mondjuk én még ezzel a többletpénzzel sem tudnék megélni egyedül.
szerintem egyébként nekem lélektanilag is jobban tetszik egy második vizsga, mert akkor már tudom, hogy mire számíthatok. de ez nem ide tartozik, ez terápiára való. :)
attól még, hogy könyörögni fognak, nem lesz több rezidenshely - mert kétlem, hogy új kórházak épülnének több professzorral.
eleve csak bizonyos kórház/klinika csinálhat rezidensképzést, nem mindegyik. például sebészeten rendszeresen minimum ötszörös túljelentkezés van, úgyhogy akit nem tudnak bevenni a programba, más szakágat kell választania. ezen az a helyzet, hogy nincs itthon elég orvos, nem fog változtatni, mert többnyire nem rezidensekre van szükség, akiket még min. 6 évig tanítani kell, hanem szakorvosokra. úgy is mondhatnám, hogy egy rezidens orvossal nem sokra megy egy beteg, meg egy kórház se.
a besorolást meg valahogy 6 év múlva is meg kell csinálni, ami pedig a jegyek alapján történik - úgyhogy az is nagyon számít, hogy első évben hogy teljesítek.
(Ebben a programban csak az zavar, hogy nálunk -Romániában- sok pénzt költenek arra, hogy visszahívják azokat, akik elhagyták az országot azért, hogy külföldön dolgozzanak, míg az itthon dolgozókért még a kisujjukat sem mozgatják. Szóval kissé paradoxnak tűnik nekem...)
Timi, a jelenlegi kormányterveket elnézve meg az egészségügy helyzetét ismerve, 6 év múlva könyörögni fognak neked azért, hogy maradj itthon rezidensnek, és külön pályázatokat fognak kiírni arra, ha hajlandó vagy vidékre menni és nem mondjuk Angliába.
Hogy ez sajnos vagy nem sajnos az most lényegtelen, a hozzászólás lényege az, hogy majdnem mindegy, hogy hány pontod lesz hat év múlva :-/
lehet, hogy nem a tartás a jó szó rá - egy ideje sokszor nem találom a megfelelő szót a megfelelő szituációra.
ezt már a dokim is mondta, hogy valszeg annak az embernek ez valami "levezetés" lehet, mert ő csak így tud élni - na ezért is lennék én nagyon szar vizsgáztató. :DD bár most kifejezetten pozitív bukási tapasztalataim vannak - egyik tanár se alázott, amiért nem tudtam valamit, amit szerinte tudni kellett volna, és el is mondta, hogy pedig ha ezt tudom, x jegyet adott volna. szóval emberek voltak, legalábbis én jókhoz, jó időben kerültem eddig. remélem, ez így is marad...
ja, most csütin van egy statisztikám, pénteken egy biofizikám (amin meg fogok bukni, mert nem tudok rá tanulni, és megyek belőle megint jövő pénteken), jövő kedden meg az anat.
akkor még egy könyv, amit biztosan nem fogok mostanában elolvasni. :DDD de tényleg, határozottan negatívan hatnak rám az ilyen könyvek. a filmektől megnyugszom, de a könyvek...
max nem tartok ki, és az egyik barátom gyakorolhatja rajtam a varrást. :)
hát öt év múlva nem, de mondjuk 6 év múlva már számíthat - ha úgy döntök, hogy maradok itthon rezidensképzésben.
minden jegyre pontokat adnak (na jó, nem _mindenre_, a szigorlatokra inkább), és ezek alapján kerül (vagy nem kerül) be valaki rezidensnek. úgyhogy egyáltalán nem mindegy, hogy milyen jegyet kapok.
10 év múlva már lehet, hogy le fogom szarni - ez attól függ, milyen leszek 10 év múlva.
A hierarchia nem csak annyit jelent, hogy a feljebb állónak akkor is igaza van, ha nincs. Azt is jelenti, hogy a döntéséért ő vállalja a felelősséget. Jogi, pénzügyi, erkölcsi és mindenféle más felelősséget is. Pl. ha nincs igaza, akkor ő fizet bírságot, az ő állása megy rá, az ő erkölcsi hitelessége, ő megy adott esetben börtönbe, stb. És azért is ő vállalja a felelősséget, hogy hogyan hozza meg azt a döntést. Egyedül vagy meghallgat másokat is.
Ez ugyan nem válasz erre, de most olvastam Rowling új regényét. Nagyon felnőttknek való könyv, semmi köze a Harry Potterhez. Abban is van vagdosós lány, és sok minden(ki) eszembe jutott róla. Ja és jó könyv.
Na milyen jól éreztem, hogy ennek most kelleni fog egy ctrl c küldés előtt... El is szállt volna a fenébe másképp.
Igen, értelek. Bár abban például nem értünk egyet, hogy a hierarchiának köze volna a tartáshoz. A közoktatási rendszer tartását pl. egyedül a hierarchia alján állók biztosítják, nem a vertikum. (Sőt, de ez már politika volna.) És ez nem a mai helyzet, száz és százötven éve is így volt. És láttunk példákat a történelemben, amikor hadseregek omlottak össze és váltak semmivé, mert hierarchiájuk volt, csak a tartásukat veszítették. A hierarchia csak annyit jelent, hogy a felül állónak akkor is igaza van, ha nincs. És ennek tudatában könnyedén megalázhatja a lentebb állókat, ha erre szüksége van. Vannak helyzetek, amikor indokolt egy hierarchikus döntési mechanizmus, mert egyszerűen nincs más megoldás, de ettől ez még nem jó, csak szükséges. Mondjuk ott, ahol gyorsan és határozottan kell dönteni. Hogy az orvoslásnál maradjunk: a műtőben vagy a baleseti helyszínen helye van a hierarchiának (nem a tartás, hanem a hatékonyság miatt), a konzíliumban nyugodtan mellőzhető. A csapatszellem és a tisztelet gyakran többet ér.
A kisstílűségnek és kicsinyességnek sok oka és útja van. Az emberek nem mind jók és nem mind kiválóak. Az okos emberek sem. Az emberségnek és a szeretetnek kevés köze van az észhez vagy a pozícióhoz. Az én primitív elméletem szerint azért van szüksége valakinek mások megalázására, mert önértékelési zavara van, és nincs elég tartása. De lehet egyszerűen egy stabil világkép hiánya is. Ez nyilvánvalóan rettenetesen cizellálatlan és egyszerűsített magyarázat, de nem is férne ide egy részletes diszkusszió. Nem az számít, hogy ki az, aki lenéz vagy átnéz rajtad, hanem hogy ki az, aki megbecsül. Lehet, hogy egy ilyent találsz húszból, de akkor figyelj arra az egyre.
Timi, én azt az érdemrendet magamban már régesrégen megadtam neked. :)
És most mikor lesz a következő? Ha neked az válik be, hogy mindegyiken másodszor mész át, lehet, hogy ez a jó módszer, amivel célhoz fogsz érni. Végül is ez kétszeri tanulást jelent. :)
Hát nézd, szerintem, aki nem bukott meg legalább egyszer egy vizsgán, az nem is igazi egyetemista :-)
Van olyan tanár, aki azért buktat, mert úgy gondolja, hogy nem tud valaki eleget.
Van olyan tanár - mint pl. az én statisztika tanárom vagy a középsulis fizika tanárom - aki azért buktat, mert úgy gondolja, hogy valaki magához képest nem tud eleget. (Nekem pl. mindkettő azt mondta, hogy "na most már adhatnék magának egy hármast vagy egy négyest, de a maga képességeivel tudhatná ezt jobban is, jöjjön vissza mégegyszer". Ezek lényegében "biztató buktatások" önbizalomra nevelnek - én pl. a családi hátterem miatt meg voltam arról győződve, hogy nekem a reál nem menne, oszt ilyenekkel bizonyították be, hogy dehogynem, nagyonis. Mindkettőt a mai napig nagyon tisztelem, az egyiket nagyon szeretem is, mert nagyszerű pedagógusnak tartom, nemcsak magam miatt, mások miatt is.)
Aztán van az a tanár, akinek rossz napja van.
Aztán van az a tanár, aki gonosz. (Néha velük előfordul, hogy egy idő után nem engedik vizsgáztatni, csak tanítani.)
Fel kell tenni azt a kérdést, hogy ez az eset most melyik volt - én általában azt szoktam gondolni, hogy a második, mert nagyon sokáig rendes tanáraim voltak, alig találkoztam gonosz tanárral, és általában ezért buktattak, és ebből kiindulni.
Aztán meg van az a tanár, amelyiknél "leszarom".
Meg vajon öt-tíz év múlva számítani fog ez? Max. a bulikban, ahol lehet jókat sztorizni majd róla. :-)
egy ideig én is dühös vagyok a tanárra, de aztán rájövök, hogy nem _mindenkit_ húzott ám meg, tehát akkor biztos volt _valami_ alapja, hogy engem meg de. és akkor ezt már rögtön az én hibámnak gondolom, mert ha tanultam volna eleget/többet, akkor tudtam volna arra a kérdésére válaszolni, amin végül is meghúzott.
egy ideje egyébként már majdnem minden nap akarnék újra falcolni, de amikor a múltkor kipróbáltam a szikémet, hátömmm... szóval jobban fájt, mint az ollóval. olyan éles a cucc, hogy olyan, mintha "égetné" a bőrömet. és hát na, nem okozott akkora örömöt, mint az ollóval. azóta meg arra jutottam, hogy amíg nem "vágyom" arra a nagyobb fájdalomra, amit a szikével el tudnék érni, addig ahogy tudom, várok.
Timi, ezt annyira jó volt olvasni tőled, komolyan mondom! Ez a halhatatlan optimizmus, erő és kitartás. Kb olyan, mint tejbemacska, aki lehet, hogy most ezt nem is olvassa. Gondolatban már milliószor szobrot állítottam neki, a makacsságáának és kitartásának. Ő is dr lett, nagyon nagyon sok kínlódás, szenvedés, tanulás, megalázás és újra meg újravizsgázás után. Sokszor mondtam neki, hogy az én szememben nem az a jó doki, akinek elsőre sikerült minden vizsgája, vagy színötös/színtizes ugye :), hanem az, aki addig-addig tanul és tökéletesíti tudását, amíg valóban meg nem lett a vizsga, be nem épült a tudásanyagába, nem adja meg magát és kitart, mert végig a végső cél lobog a szemei előtt, ezzel sikerül legyűrni az akadályokat (vizsgákat). Szóval fel a fejjel és nagyon sok sikert!
De azért az önbeteljesítő jóslattal hagyj fel, oké? :)
Nem, nem waldorf, kisebb-nagyobb konfliktus után határozottan NEM waldorf (senki ne magyarázza félre, továbbra is szívem csücske a waldorf filozófia, de most már hagyjuk a f.szba, hogy mi megy végbe az oviba is). 6 hósan irattuk fel a várólistára (az én hibám, hogy nem akkor, mikor dupla csíkos lett a teszt), "elvesztették az adatainkat", nyoma veszett minden iratnak, ami bizonyítja, hogy jártunk arrafele és felvettek a rendszerbe, most meg késő bánat, sok a gyerek és csak azokat veszik fel, akiknek eleve oda jár a nagy testvérük. És mivel a waldorf óvodába járó nagy testvér egy olyan elem, amit önhibámon kívül nem tudok biztosítani egyetlenemnek, esik az egész. De nem baj, 5 percre tőlünk van egy jó ovi, tündéri óvónővel, kevés gyerekkel és nyitott szívvel, tárt karokkal várják Adrit, pedig csak 2 hete voltunk iratkozni. Szóval jobban esik oda járatni Adrit, mint egy olyan helyre, ahova véres harc folyik a bejutásért.
Velem is ez a helyzet, újra kell indítanom az explorert, hogy átmenjen vagy "úgy tennem" mint aki képet szúr be".
Akkor félreértettem valamit, ez tényleg nem szerencsés. Én magát az igazságtalanságot szoktam utálni, meg azt, aki elköveti, nem magamat. Saját magamat csak kiszolgáltatottnak érzem (változó mennyire) meg hát fáj a velem elkövetett igazságtalanság, úgyhogy ha nagyon fáj, akkor maximum a másik halálára gondolok (ritkán), de az általában nem szokott bekövetkezni. Vagy nem ettől.
Kaszibébi! :)) azért az majd nagy könnyebbség lesz, amikor a Lóri megcsinálja az államvizsgát, nem? több idő juthat majd minden másra, mert legalább az egyetemre nem kell majd bejárnia. :)
az a baj, hogy csak mondom, hogy nem a tudásomat/engem tükröz, de tök komolyan így érzem. és tudom, hogy ennek mennyire nincs értelme, mégis nagyon magamra veszem.
hát az van, hogy vasárnap sikeresen eldöntöttem, hogy nekem ez ma egyes lesz - ha egy kicsit is kételkedem magamban, akkor "megelőzöm" a vizsgáztatót, és én magam adom meg az egyest. teljesen feladtam legbelül, és amikor tegnap akartam ellene harcolni, hogy márpedig én akkor is átnézem a pelvist, nem ment. nem értettem a szavakat, nem tudtam megjegyezni és visszamondani semmit. és most, hogy ebbe így belegondolok, ez ugyanolyan mechanizmus, mint a falcolás. én büntetem saját magamat, mert így nem fáj annyira... de szerencsére most úgy érzem, kezdek ebből kijönni, és jövő kedden menni fog. :) főleg, hogy holnap megyek a doktornénimhez, utána pedig mindig erősebbnek szoktam magam érezni.
majdnem 1 éve nem falcoltam. :)) na jó, ez így ebben a formában nem egészen igaz, úgyhogy inkább úgy mondom, hogy majdnem 1 éve nincs több látható sebhely a karomon. :)
nekem a hierarchiával nincs bajom, sőt, szerintem mindenképp jó, ha van egy tartása a rendszernek. engem az bosszant, vagyis azt nem tudom megérteni, hogy miért jó az valakinek, hogy másokat megalázhat. ettől talán boldogabb lesz? jobban érzi magát?
külföldön egyáltalán nem olyan rendszer van, mint itthon. ott mindenki szereti tanítani a kicsiket (medikusokat, elsős rezidenseket), mert imádják a nyüzsit, és azt a fajta lelkesedést, ami bennük még megvan. ehelyett meg itthon leharapják a fejed, mert élsz, és mert kérdezni mersz. nem szeretik megmutatni a jól bevált módszereiket, abszolút nem látnak partnert bennem. és azzal, hogy egyetemen meg ennyiszer meghúznak, bennem is azt az érzetet keltik, hogy számukra én egy légypiszok vagyok, aki soha nem fogok tudni hozzájuk felérni. de mindegy, én akkor is orvos leszek, engem hatszázszor is meghúzhatnak, akkor is el fogom végezni ezt az egyetemet. egyébként eddig az összes (4) vizsgámon elsőre megbuktam, és csak másodszorra/harmadszorra sikerült. de leszarom (legalábbis jelenleg). :) ha lenne kitartás érdemrend, azt én biztosan megkapnám. :DD
és tudom, hogy nem feltétlen lesz az a jó orvos, aki színötös volt, ezt _tényleg_ tudom - és ez az, ami sokszor lelket tud belém önteni.
valamiért nem tudok 2 hsz-t írni egymás után (még órák elteltével se!!!), úgyhogy Pannuspottyosnak itt válaszolok:
azért nem szerencsés dolog kiakadni az igazságtalanságon, mert a falcolás és a szuicid magatartás/gondolatok nem egészségesek. meg az önutálat sem.
Mindenki utólag érti meg, mennyire igaz az a rossz közhely az iskola védőszárnyaival. :)
Szerintem aki látott már egyetemet belülről, az mind tudja, hogy a hármasok a jegyeid és nem te. Neked persze ez nehéz, mert mindig ötöseid voltak és meg is dolgoztál értük, és ez fontos volt neked, de ha már látod, hogy nem a tudásodat tükrözi, akkor nincs nagy baj. A tudásod számít, és számos tapasztalat bizonyítja, hogy nem feltétlenül az állja meg a legjobban a helyét egy pályán, akinek a legjobb jegyei voltak.
A fontos, hogy tudjál, és ezt tudd magadról.
Van egy racionális magyarázat: mivel itt nagy a felelősség, hogy jól tudjatok, és fent kell tartani a stressz, hogy oldalirányban is ki lehet kerülni, nemcsak a célkapun át, és sok embert kiszórnak a felduzzasztott elsős létszámból, ezért a jegyeknek szórniuk kell, hogy ezt a kiválasztást megtehessék. Tehát mondjuk akik a gimiben hármasok voltak, azok ide már be sem kerültek, akik meg a gimiben ötösök voltak, azoknak a jegyeit széthúzzák, hogy betöltsék az űrt. :) Így próbálják kompenzálni, hogy csak ötféle jegy van, nem tíz, mint odaát Kasziéknál. És ez persze nem zárja ki, hogy legyenek olyan vizsgáztatók is, akik rosszindulatúak vagy igazságtalanok; a racionalitás és a szemétség simán megfér egymás mellett ebben a rendszerben. De gyanítom, hogy van ebben egy adag hagyomány is, hiszen az orvosi szakma erősen hierarchikus, ahol még a kezdő diplomásnak is gyakran hallgass a neve, és és ebbe nem nagyon fér bele az elsőévesek ajnározása és vállveregetése. Aki mindig az igazságot keresi, az talán nem is marad életképes ebben a rendszerben. Egészen más, mint pl. a tanároknál, ahol kezdőként beküldenek a terembe egyedül, és ugyanakkora felelősséged van, mint egy húsz éve gyakorló kollégának. Itt érezned kell, ahogy végigjárod a létrát... Fogd fel így, egyszerűen ez a rendszer és a szokás, és ez nem téged minősít.
A keddihez meg bátorság, sok erőt és szerencsét kívánok! Hánykor gondoljak rád?
most gyűröm a vizsgaidőszakot, és próbálok nem kiakadni az élet igazságtalan voltán. nem tudtam még beletörődni abba, hogy miért élvezet az, ha valakit csak úgy meghúzhatnak, és hogy a jegyem, amit kapok, az egyáltalán nem tükrözi a tudásomat. hát hiába, ez már nem gimi, de minden esetben úgy élem meg a jegyeimet, mintha _én_ lennék a hármas. mert ha ránéz valaki az indexemre, azt látja, hogy én egy hármas ember vagyok - ez meg tök szar. :((
kedden megyek anatból, amitől nagyon-nagyon félek. és már így, vid végén tökre elfáradtam - mindenesetre azt tudom, hogy a kövit nem így fogom szervezni, mert a legnehezebb vizsgát a végére hagyni nem valami jó dolog.